A GEKKO-t akkor ismerheti meg igazán, ha elolvassa koncepciónkat. Az alábbiakban bemutatjuk a leggyakrabban előforduló kérdéseket, abban a formában, ahogy a chaten, telefonon, interneten, újságokban felmerülnek.
Témakörök: képességfelmérés | beiratkozás | feltételek | minőség
1) A GEKKO egy újfajta bölcsőde / óvoda / iskola?
Nem. Teljesen más.
Hozzánk csak heti 1-2 alkalommal, egy-egy órára jönnek a gyermekek: játszani.
A szüleikkel együtt, 4 fős csoportban vesznek részt a foglalkozásainkon.
A GEKKO a tanuláshoz (is) szükséges képességeket alapozza meg,
fokozatos felkészítést nyújt az iskolára,
0-14 éves
korig folyamatosan
kiegészítjük
a bölcsődét, óvodát
és iskolát
képességfejlesztéssel.
2) A GEKKO zseniképző?
Nem. Képességekre nem csak zseniknek van szükségük a tanulásban és az élet minden területén.
Nem célunk gyermekét "cirkuszi mutatványokra idomítani", bármire is idő előtt képessé tenni.
Ugyanakkor célunk minden gyermek egészséges, normál ütemű fejlődését,
a minden gyermekben benne rejlő kreativitás és egyéni tehetség kibontakozását
pedagógiai szakértelmünkkel elősegíteni.
3) Milyen programokat kínálnak?
1) Képességfelmérés, 2) Képességfejlesztés, 3) Nyári Tábor
Első alkalommal felmérésre kerül sor, ezt követően eldöntheti, szeretné-e beíratni
gyermekét a heti 1 vagy 2 kiscsoportos, egyénreszabott játékfoglalkozásra.
Nálunk nem a szülőnek kell 10-20-30 féle "konfekció" program közül pedagógiát választani.
A GEKKO a képességek "személyi edzője", a felmérés eredménye alapján a gyermek
egyedi igényei szerint alkalmazzuk a modern pedagógia minden tudományát.
4) Van Önöknél Ayres, INPP, Frostig, Sindelar, TSMT (...) terápia?
Ezek módszerek, a GEKKO pedig intézmény. A különbség olyan, mint az injekció és az orvosi rendelő között. Ahogyan az orvos, mi sem csak 6-8, hanem nagyon sokféle módszert alkalmazunk. A választást nem terheljük a szülőre,
hanem a gyermek életkorának és képességeinek leginkább megfelelő programot
alaposan, gondosan megtervezzük minden foglalkozásra.
5) Gyermekmegőrzést / zsúrt vállalnak? Mennyibe kerülne 30 perc játék?
Nálunk nincs ilyesmi. Ha kikapcsolódást szolgáló játszóházat keres, rossz helyen jár.
A GEKKO képességfejlesztő játszóház, de tevékenységünk lényege világszínvonalú pedagógia,
ami heti rendszerességgel, hosszú távon történik. Kikapcsolódást szolgáló programjaink
nincsenek, gyermekmegőrzést, rendezvényt, hagyományos játszóházi szolgáltatásokat
nem vállalunk és nem is vagyunk ilyenre berendezkedve.
6) Hogyan tudom egyedül, otthon, ingyen fejleszteni gyermekemet?
Ehhez mindenki másnál több tanácsot adunk honlapunk magazin és kalauz szekciójában, egyénreszabottan a tanácsadó fórumon. Ugyanakkor a professzionális képességfejlesztés szakma. Nem tudjuk elmagyarázni néhány mondatban, amit a felsőoktatásban mi is évek alatt tanultunk.
Nagyon sok és drága eszközre is szükség van hozzá, ami több millió forintba kerül.
7) Beugorhatok Önökhöz szétnézni? Van nyílt nap?
Előzetes időpont-egyeztetés alapján, képességfelmérésre és foglalkozásokra lehet hozzánk jönni.
Ön sem örülne, ha foglalkozásain új érdeklődők bámészkodnának. Nyílt napon sem lehet
bemutatni tevékenységünket, hiszen az képességfelmérést követően, gondos előre tervezést követően, csoportban történik. Ezt nem tudnánk ad-hoc módon bemutatni Önnek.
8) Milyen problémákkal lehet Önöket felkeresni?
Nem problémákkal célszerű jönni, hanem gyermekével rendszeresen játszani egy jót.
Ahogyan a keleti orvoslás a betegségek gyógyításával
szemben az egészség kiakakítását, megőrzését és a betegségek megelőzését, mi a harmonikus képességprofil kialakítását,
és a figyelmi-, viselkedési és tanulási zavarok megelőzését helyezzük előtérbe.
Minden sérült, sajátos nevelési igényű gyermeket a legnagyobb szakértelemmel
és szeretettel várjuk. Értünk hozzá, hiszen nálunk kizárólag gyógypedagógusok
és konduktorok
foglalkoznak a gyermekekkel. Legyen szó bármilyen problémáról (A-Z-ig),
a játékos képességfejlesztésből gyermekének nem kell kimaradnia.
9) Önök szerint minden gyermeket fejleszteni kell?
A kell nem helyes kifejezés, hiszen a tankötelezettség csak magára az iskolára vonatkozik,
az iskolára felkészítés, a tanuláshoz szükséges képességek megalapozása nem kötelező.
A helyes megfogalmazás: minden gyermek képességeit fejleszteni lehet.
10) Önök szerint az átlagos gyermekek is fejlesztésre szorulnak?
Átlagos gyermekkel még soha nem találkoztunk, pedig már legalább tízezer járt nálunk.
Minden gyermek különböző, egyikük sem olyan, mint a gyermekek átlaga, nincs 2 egyforma.
Fejlesztésre nem "szorulnak", ahogyan az iskolára sem rászorulnak. Sportolni sem csak a túlsúlyos gyermekeknek ajánlott, képességek tornáztatása sem csak problémás esetben indokolt.
11) Igaz, hogy Önök akkor is fejlesztést javasolnak, ha nincs is semmi probléma?
Igaz.
Ezt ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor valaki el akarja kerülni az infarktust, ezért egészségesen táplálkozik és rendszeres testmozgást végez. Ez akkor is indokolt, ha valakinek nincs infarktusa (azaz nincs semmi probléma). Így van ez a képességfejlesztéssel is.
Ahogyan izmainkat,
képességeinket is jó tornáztatni, — ha van probléma, ha nincs.
12) Igaz, hogy egészséges gyermekek fejlesztése kifejezetten káros?
Nem igaz.
Egészséges gyermekek képességeinek fejlesztése is kifejezetten hasznos.
13) Igaz, hogy veszélyes beavatkozni a természetes fejlődésbe?
Buborékfújóval? Játékkal? Ön nem szokott "beleavatkozni" gyermeke természetes fejlődésébe,
amikor esti mesét olvas neki? Nos, mi sem végzünk rajta agyműtéteket, hanem játszunk.
A játék pedig nem más, mint a természet évmilliárdok óta fejlődő -tökéletes- oktatási rendszere.
Ugyanakkor igazán tényleg veszélyes elhessegetni a szülők természetes aggodalmát,
amikor a dolgok nem jól alakulnak és nyilvánvaló, hogy ebből komoly problémák adódhatnak.
Ezért van, hogy más országokban a korai beavatkozással (early intervention) nem ijesztgetnek,
hanem rengeteg pénzt és energiát fordítanak arra, hogy a problémákat olyankor próbálják
megfogni, amikor még a legkisebbek és legegyszerűbben (játékkal) kezelhetőek.
14) Mi értelme van már babákat olvasni tanítani?
Az égadta világon semmi.
Ezért nem is tanítunk babákat sem olvasni, sem írni, sem számolni.
15) Nem elég az iskolában gyötörni a gyermekeket?
Az iskola sem azért van, hogy gyötörjék a gyermeket.
A GEKKO pláne. Mi csak játszunk heti 1-2 órát, ezt eddig 0 gyermek élte meg gyötrelemként.
16) Mit lehet fejleszteni egy csecsemőn?
A képességeit. Észlelését, figyelmét, emlékezetét, gondolkodását, mozgás-, beszédfejlődését,
érzelmi és szociális érettségét. Tengernyi részkepésségét.
A legjobban csecsemőket lehet fejleszteni. Valójában minél kisebb a gyermek, annál inkább fejleszthető, annál képlékenyebb (javítható) minden képessége.
17) Nem szélhámosság a külföldön már megbukott, járványszerűen terjedő fejlesztésdivat?
Nem szélhámosság. Az egész nemzetközi tudományos világ által egyöntetűen elfogadott, rengeteg kutatással alátámasztott módszer, a fejlett országok hivatalos oktatáspolitikájának elsőszámú és legfontosabb eleme. A gyógy- és konduktív pedagógia nem szélhámosság.
Nem bukott meg sehol. Még Magyarországon sem, ahol pedig járványként beszélnek róla. Külföldön nem tönkretenni akarják, hanem dollármilliárdokkal támogatják évente.
Nem divathóbort. Évszázados múltja van. Új-Zélandon például feleannyian laknak mint nálunk,
mégis 512 "Playcentre" működik. Magyarországon semmiképpen nem beszélhetünk járványról.
18) Igaz, hogy a szülő szeretete fontosabb lenne, mint beadni GEKKO-ba?
GEKKO-ba nem lehet "beadni" a gyermeket, csak a bölcsődébe, óvodába, iskolába.
A szülővel együtt tölti a gyermek azt a heti 60 / 120 percet is, amíg GEKKO-ban van.
A hozzánk járó szülők is szeretik gyermekeiket. Mindenben nem szabad választani.
Az sem jó kérdés, hogy a gyermekeknek inni vagy enni lenne fontosabb.
19) Nem inkább a szülőket kellene fejleszteni? (A gyermekek csak neveletlenek ...)
A figyelmi-, viselkedési- és tanulási zavar nem pusztán jólneveltség (illemtudás) kérdése!
Aki egy hiperaktív gyermekről azt hiszi, hogy neveletlen, fogalom nélküli a témában.
Lehet a szülőket tanítani, de nem lehet cél minden szülővel elvégeztetni valamiféle
akadémiát, mesterkurzust, ami pszichológust, gyógypedagógust varázsol belőle.
Az ilyen elméleti tanítás helyett mi teljesen bevonjuk a szülőt a képességfejlesztés
hétköznapi gyakorlatába, miközben a lehető legtöbb elméleti tudást is megosztjuk.
20) Igaz, hogy Önök miatt nem jutnak fejlesztéshez, akiknek tényleg szükségük lenne rá?
Nem igaz.
Miattunk biztosan nem esik el senki a fejlesztéstől.
Egyészt, mert nem utasítunk vissza 1 gyermeket sem, semmilyen indokkal.
Másrészt, mert 1999 óta összesen 0 Ft támogatást kaptunk.
Nem vontunk el 1 forintot sem senki fejlesztésének lehetőségétől.
Képességfelmérés:
21) Mi célt szolgál, minek kell felmérni?
1) GEKKO-ba nem lehet úgy járni, hogy nem is ismerjük Önt és a gyermekét. Mielőtt foglalkozásokra kezd járni, előbb részletesen meg akarjuk ismerni a képességeit.
2) Sok szülő nem akarja / nem tudja beiratni gyermekét, csak arra kíváncsi, van-e baj vele.
Ezt is megengedjük, a felmérés beiratkozás nélkül is igénybevehető szolgáltatás.
22) Ingyenes?
Beiratkozás esetén igen.
Ha csak képességfelmérésre jön, ki kell fizetni a szolgáltatás díját.
23) Miért kell már gyermekek teljesítményét is vizsgálgatni?
Minket nem a teljesítmény érdekel, hanem a képességek egészséges fejlődése.
A két dolog nem ugyanaz. Teljesen mindegy, hogy szám szerint pontosan hány kockát
tud egymásra rakni (8-at, 9-et, vagy 11-et), amennyiben a képességei megfelelnek
az
életkorának
megfelelő normális, egészséges elvárásnak.
Ha nem felelnek meg, bennünket szintén nem az érdekel, hogy több kockát tudjon egymásra rakni (tehát a kockarakási teljesítménye). Bennünket az érdekel, hogy részképességzavar
a későbbiekben ne okozzon problémákat. Nem nálunk persze, hanem az iskolában.
24) Mennyi időt vesz igénybe?
25) Hogyan zajlik? (Pontosan miből áll?)
1) Kérdéseket teszünk fel Önnek.
2) Megfigyeljük gyermekét bizonyos játékok közben.
3) Az eredményt rögzítjük és tájékoztatjuk Önt a megfigyeléseinkről.
26) Megnézhetem előtte más felmérését?
Nem. A képességfelmérés eredménye szigorúan bizalmas személyes információ.
Üres, "minta" képességfelmérést sem mutatunk, mert az életkoronként (havonkénti bontásban) teljesen különböző, másrészről a GEKKO szellemi terméke, nem terjeszthető szabadon.
27) Mennyi időn belül tudnak időpontot adni?
Általában néhány napon belül.
28) Biztosan kiderítik, ha van probléma?
Ez a szakmánk, erről van diplománk. Ha szükséges, kiegészítő vizsgálatokra küldjük.
29) Hogyan, milyen formában tájékoztatnak az eredményről?
1) Írásos, nyomtatott formában.
2) Szóban is érthetően elmagyarázunk mindent, megválaszoljuk minden felmerülő kérdését.
Számunkra nagyon fontos, hogy Ön pontosan értse az eredményt. Nekünk nem az a fontos,
hogy melyik diagnózis, skatulya illik legjobban gyermekére, hanem hogy Ön pontosan értse, tisztán lássa
a gyermek aktuális státuszát.
A felmérés csak a legelső lépés, hiszen az állapotnál sokkal fontosabb tényező a tendencia,
tehát nem csak az, hogy most hol tart éppen, hanem milyen irányba változik, alakul a fejlődés.
A felmérésen nyert első képet beiratkozást követően hétről-hétre árnyaljuk tovább.
30) Mi van akkor, ha gyermekem nem hajlandó együttműködni?
Az égadta világon semmi.
Nem bukik meg semmiből, nem kap rossz jegyet, senki nem neveti, csúfolja ki érte.
Valójában az egész felmérés során az ilyen jellegű megfigyelések sokkal fontosabbak,
mint az, hogy szám szerint hány puzzle darabot tud a helyére tenni.
A GEKKO felmérésen egy aranyos pedagógus, aki kizárólag rá figyel, a gyermekek motiválásának
és fejlesztésének avatott szakértője, barátságos környezetben foglalkozik vele.
Ráadásul nulla tétje van,
hogy együttműködik, vagy sem. Nem múlik rajta
osztályzat, diagnózis, felmentés, osztályismétlés, — semmi.
Az iskolában 30-40 gyermeket irányít egy tanító, aki semmit nem tud a gyermek egyedi képességeiről, nem tanulta, nem szakmája a professzionális képességfejlesztés,
lehetősége sincsen minden gyermekből külön-külön "kiénekelni" az együttműködést,
viszont a dolognak komoly kezd lenni a tétje. Nem mindegy, ki tudja-e járni az általános iskolát.
A fenti indoklással: arra ösztönözzük, ha aggódik, hogy gyermeke esetleg nem lesz hajlandó együttműködni egy játékos képességfelmérésen, annál inkább hozza csak el!
Szeretnénk ugyanakkor megnyugtatni, hogy biztosan jó kezekben lesz, semmiféle presszúrában nem lesz része, láttunk már ilyet. Könnyen lehet, gyermekével első találkozásra is
ragyogóan megtaláljuk a hangot és a felmérés a vártnál gördülékenyebb lesz.
31) Mi van akkor, ha a felmérésen rosszabbul teljesít, mint otthon?
Semmi. Tétje csak annak volna, ha egy iskolai feleltetéskor, dolgozatíráskor teljesítene sokkal rosszabul, mint amire valójában képes. Mi nulla elvárást fogalmazunk meg gyermeke felé,
ezért aztán a tétje is nulla, ha nálunk rosszabbul teljesít, mint amire otthon képes.
Ugyanakkor szeretnénk, ha gyermeke az iskolában képes lenne kihozni magából,
amire képes, ami benne van. Tudunk is segíteni benne, némi játék kell hozzá.
32) Önök csak a problémát látják minden gyermekben?
Ez fájt.
Nem tudjuk, van-e pedagógia, ami kevésbé a problémákat látja a gyermekekben.
Mi a lehetőséget látjuk, a fejlődés lehetőségét. Azt a csodát, a leginkább "problémás"
gyermekben is,
amit Maria Montessori is látott, igazán mindegyik és bármelyik gyermekben.
Egy olyan országban, ahol azt gondolják:
- ha nem problémás, nem kell neki játszóház,
- ha problémás, nem játszóház kell neki.
Mi látunk mindenkiben problémát?
Vagy az a közgondolkodás, amely szerint semmilyen gyermek ne járjon játszóházba?
33) Miért kell parányi eltérések miatt is a vészharangot kongatni?
Nem kell. Köztudott, hogy nincs 2 egyforma gyermek, mindegyik kicsit eltérő tempóban fejlődik.
Ugyanakkor fontos tény az is, hogy a tanulási zavarral diagnosztizált gyermekekre
csaknem 100%-ban igaz, hogy csecsemőkorukban
eltérően fejlődött a mozgásuk.
Figyelem: gyakran túl gyors fejlődés az eltérés! Szó sincs siettetésről!
Parányi eltérések miatt kizárólag laikus aggódik. Problémát az jelent, ha egy gyermek 3 évesen alig képes beszélni, de ezzel nem is foglalkoznak. Majd akkor, ha már ennél is nagyobb baj van ...
Mit kell aggódni egy 3 éves beszéde miatt? Ön hogyan érezné magát, ha jelenlegi gondolkodása mellett képtelen lenne beszélni? Nem arra gondolunk, hogy egy kicsit zavartan fejezi ki magát,
hanem egyáltalán nem tudja kimondani, amire gondol. Zavarná? Egy gyermek egészséges fejlődésére éppen úgy kihatással van. Nem (csak) az baj, hogy a beszéde gyenge,
hanem ennek kihatása az óvodai létre, a szociális érettségre, gondolkodására.
Fontos dolgok ezek. A gyermek parányi, de aki a problémáit érti, nehezebben bagatellizálja.
Ezzel együtt: eltérő fejlődésről mi kizárólag akkor beszélünk, ha az eltérés igen komoly.
34) Igaz, hogy ismeretlen teszteket használnak?
Igaz. Saját diagnosztikát dolgoztunk ki a Magyar Tudományos Akadémia szakembereivel együttműködésben, mert a meglévőket nem tartottuk mindenben megfelelőnek.
Az ismeretlentől nem kell félni. Csak olyasmiről van szó, ami pár évtized lemaradással
a közoktatásnak és egészségügynek is része lesz, mint a legtöbb fejlett országban.
Arról van szó, hogy sztenderdizált (egymással összehasonlítható) felméréseket végzünk el,
így az egyik szakember pontosan tudhatja, miről is beszél a másik.
35) Igaz, hogy meglovagolják a szülők félelmeit?
A "meglovagolják" helytelen kifejezés. Semmiféle előnyt nem kovácsolunk abból,
hogy Ön esetleg aggódik gyermeke egészséges fejlődése miatt. Nem csapjuk be,
nem állítjuk, hogy probléma van, ha nincs is. Ez teljesen etikátlan és butaság is lenne.
Ugyanakkor nem is hessegetjük el esetleges aggodalmát. Nem bagatellizáljuk el,
aminek van jelentősége, nem állítjuk, hogy gyermeke biztosan kinövi,
amiről nem tudjuk, hogy tényleg biztosan kinövi-e.
Nem akarunk Öntől megszabadulni, de nem is ijesztgetjük.
A két véglet között inkább megnyugtatólag lépünk fel,
rémisztő problémák
helyett inkább a játékos megoldás lehetőségét fényezzük.
36) Igaz, hogy lehúzzák a gyermekem képességeit, hogy beírassam fejlesztésre?
Ha abból indulunk ki, hogy a GEKKO maga az ördög, még akkor is jókora ostobaság lenne.
1) Nincs szülő, aki szeretné, ha gyermekét rosszabbnak állítják be, mint amilyen valójában.
2) Sőt, a szülők elfogultak, ösztönösen jobbnak látják gyermekeiket az objektív valóságnál.
3) Aki egy szülőt csalárd módon magához akar édesgetni, jobban teszi, ha csak jót mond.
Mi értelme lenne problémásnak beállítani, ha nem is csak problémásokat fejlesztünk?
Miért akarna problémákat kreálni az a pedagógia,
amelyik arról híres,
hogy
nem teszi problémáktól függővé a fejlesztést?
És ha nem abból indulunk ki, hogy a GEKKO maga az ördög?
Biztos benne, hogy ez az a pénz, amiért valaki gonosz módon gyógypedagógusnak tanul,
majd feladja elveit, tisztességét, szakmaiságát? Gondolja, hogy a világ ennyire tisztességtelen?
Beiratkozás:
37) A felmérés díját beszámítják beiratkozáskor?
Nem. A beiratkozást megelőző felmérés ingyenes. Ha a felmérés végén beíratja gyermekét,
a felmérést nem kell megfizetni. Ha a felmérés végén nem íratja be gyermekét,
ki kell fizetni
a szolgáltatás díját. Ha később mégis úgy dönt, hogy beíratja,
a korábbi felmérés
díját
nem számítjuk be, nem vonjuk le a kurzus első havi díjából.
38) Ez egy okosító program?
A legbölcsebbek sem tudták még meghatározni, mit jelent az, hogy "okos".
De biztosan nem azt jelenti, hogy gyermeke észlelése (hallása, látása, tapintása),
figyelme, memóriája, mozgása, beszéde, érzelmi és szociális érettsége életkorának megfelelő.
Ezért biztosan állíthatjuk, hogy a GEKKO nem "okosító" program, ám kétségkívül
pozitív kihatással bír a tanulás, gondolkodás, intelligencia fejlődésére is.
39) Beismerik, hogy még kiemelkedően tehetséges gyermekeket sem küldenek el?
Beismerni bűnt, hibát szokás.
Szerintünk minden gyermek tehetséges valamiben. Mi kifejezetten büszkén hirdetjük,
hogy nem diszkriminálunk egyetlen gyermeket sem, pláne nem azért, mert tehetség van benne.
Szeritünk a legnagyobb zsenik sem mindenben teljesen tökéletesek,
és legyen valaki bármennyire is kimagasló valamiben, más területeken segíteni tudjuk fejlődését.
40) Azt mondják, ha nem iratom be, akkor baj lesz? (Én sem jártam, mégis felnőttem ...)
Soha nem mondtunk és nem is mondunk ilyet.
A gyermekek igen mostoha körülmények között is felnőnek.
5 gyermekből 4 nem küzd semmiféle tanulási zavarral.
5 gyermekből 1 viszont igen, ezen tudunk segíteni.
Másfelől, szerintünk a jó képességekre nem csak akkor van szükség, ha oltári baj van.
Ez a problémacentrikus látásmód másoké, nem a miénk.
41) Honnan tudom, hogy magától vagy a GEKKO-ba járástól fejlődött a gyermekem?
Sehonnan. Azt sem lehet tudni, hogy aki kapott védőoltást, megbetegedett volna-e, ha nem kapott volna védőoltást. Mi sem tudjuk, hogyan fejlődött volna gyermeke, ha nem jár hozzánk.
Azt azonban lehet tudni, hogy 5 gyermekből 1 tanulási zavarral küzd.
Akik 0-14 évig járnak GEKKO-ba, azoknál ezt meg tudjuk előzni.
Jellemző kritika, hogy becsapjuk a szülőket, hiszen a dolgok maguktól is fejlődtek volna.
Kicsit olyan ez, mint a testedzés. Lehet, hogy magunktól is izmosodtunk volna
és jó erőnlétre tettünk volna szert, de azért egy kis tornával biztosabb ...
Másfelől vannak dolgok, amik előbb-utóbb mindenképpen, nélkülünk is bekövetkeznek.
A gyermek például biztosan fel fog állni, elkezd beszélni. Ez nem is kérdés senki számára.
Nekünk pláne, hiszen nekünk ez a szakmánk. Számunkra semmiképpen nem az a kérdés,
hogy a gyermek feláll-e majd, elkezd-e beszélni, hanem az, hogy a megkésett / felgyorsult
fejlődés milyen hatással van a figyelmére és számtalan fontos részképességére.
42) Mi értelme van akkor a képességfejlesztésnek?
Röviden: a képességek szakszerű és játékos fejlesztése.
Ám az ördög (Isten) a részletekben rejlik! Olvassa el koncepciónk részleteit!
43) Hány éves kortól ajánlott?
1-2 hónapos kortól. Amint Ön szívesen mozdul ki a babával ottonról, szeretettel várjuk.
Minél hamarabb jönnek, annál jobb. Nyugodjon meg, megterhelést nem jelent a babának!
"Sosincs vele baj."
Minél előbb keresnek fel bennünket, minél kisebbek az apró eltérések a "normális" fejlődési úttól, annál könnyebben és biztosabban tudjuk jó mederben tartani a folyamatokat.
Annál nagyobb az esélye,
hogy egész gyermekkorában mindvégig azt mondhatja majd:
sosincs vele semmi baj ...
44) Igaz, hogy a korai fejlesztést nem is erre találták ki és az egészségeseknek káros?
Igaz, hogy nem egészséges gyermekek fejlesztésére találták ki.
Az internetet és a lézert hadászati, a teflont sem főzési célra találták ki. Mégis milyen jó,
hogy ma már mindenki hasznát veheti. A képességek fejlesztését sem célszerű örökre
sérültekre korlátozni csak azért, mert eredetileg az ő megsegítésük szándéka szülte.
A káros teljes nonszensz. A felesleges is teljességgel alaptalan, de kevésbé sértő állítás.
Azt mondják, a korai fejlesztés túlságosan megterhelő az egészséges gyermeknek ...
Ha testmozgásról lenne szó, Ön is könnyen belátná, micsoda képtelenség ez.
Napi 2-3 óra nem túl megterhelő egy paraolimpikonnak, heti 1-2 óra káros
az ép sportolónak? Hasonló a helyzet a képességfejlesztésben is.
Az egészséges gyermekek nem kevesebb, hanem több fejlesztést tudnának könnyedén
venni, mint sérült társaik. A józan észnek ellentmond, hogy sérültekkel játszani
hasznos
minden mennyiségben, de egészségesekkel kifejezetten
káros heti 1 órában is ...
45) Mi van akkor, ha a baba sír / fáradt / nyűgös?
Olyan időpontot választunk, ami nem ütközik alvási, etetési idejével.
Eleinte előfordulhat persze, hogy a baba bizony előadást tart nekünk gondolataiból,
azaz demonstrálja sírástudományát. Ha amiatt aggódik, hogy ezzel felborítja a foglalkozást,
értelmetlenné teszi, bennünket vagy a többi szülőt frusztrálja, aggodalma alaptalan.
Higgye el, láttunk már csecsemőt sírni, nyűgösen viselkedni. Az esetek elsöprő többségében megtaláljuk a módját, hogy figyelmét a foglalkozás ingerei lekössék és jó nagyokat mosolyogjon.
Ugyanakkor, ha egy csecsemő evidens ok nélkül (nem éhes, nem álmos) nagyon sokat, kitartóan és vigasztalhatatlanul sír, fontos felhívó jel a szakember számára a későbbi figyelmi problémákra nézve. Ezért azt javasoljuk, ha nagyon aggódik emiatt, annál inkább hozza csak el hozzánk!
46) Nem sok egy csecsemőnek 60 perc?
Nem. Ha sok lenne, rövidebbek lennének a foglalkozások.
De nem úgy kell elképzelni, mint az iskolát, ahol monoton módon ugyanaz ismétlődik
egy órán keresztül (tanító néni tátog és mond valamit). A babák időészleléséhez igazodva
rengeteg, nagyon változatos inger, élmény keríti hatalmába, amit nagyon élvez.
Gondoljon csak bele, milyen sokáig tud békésen bámészkodni egy színes mozgó tárgyat,
ami a látóterén belülre kerül. Nálunk, mielőtt bármit ideje lenne megunni, jön egy újabb,
számára rendkívül érdekes újdonság.
Tapintási ingerek, mozgási (egyensúlyi) ingerek, hang ingerek, levegőben úszó buborékok,
találkozás más csecsemőkkel, és így tovább. Ez bőven kitölti a babákkal foglalkozás 50 percét,
amelyet a szülőkkel történő konzultáció 10 perce követ.
47) Miért van sokszor ugyanaz a feladat?
A képességek megerősödéséhez ismétlés szükséges.
Ahogyan egy areobik órán, egyes feladatok hétről-hétre ismétlődnek, és az egyes területeket megcélzó játékoknak is lehet ismétlésszáma. Noha variáljuk a dolgokat, hogy ne legyen unalmas,
az ismétlés nem hiba, nem a pedagógus kreativitásának hiánya.
Aki izmokat fejleszt, nem 1 alkalommal 1x emel fel egy súlyt.
A képességek
is a rendszeres használattól erősödnek meg, válnak teherbíróvá. Így van ez a tanulásban is,
azt mondják,
az ismétlés a tudás anyja, a memorizálás feltétele az ismétlődés.
Az ismétlés nagyon fontos, mert automatizmusok kialakulásának feltétele.
Automatizmus például, hogy az asztalon heverő néhány szál gyufa agyunkban "automatikusan megszámolódik",
elég csak ránéznünk, anélkül hogy tudatosan össze kellene számolnunk őket.
A kisgyermekkori képességtorna nagyon fontos, mert 6-7 éves korig tart az érés, képlékenység szakasza. Ezt követően megszilárdulnak a képességek, agyunk többé nem olyan változtatható.
Innentől kezdve az alapképességeink (például figyelem, észlelés, emlékezet) egész felnőtt életünkben olyan erősek lesznek,
amennyire addig meg tudtak erősödni.
48) Hogyan vonják be a szülőt?
A) Kisgyermekkorban Ön is részt vesz minden foglalkozásokon.
B) Minden foglalkozás utolsó 10 percét a szülőkkel történő konzultáció tölti ki.
C) Minden foglalkozás egyéni fejlesztési tervét írásban is átadjuk.
D) Házi feladatot is adunk.
A foglalkozás közben is érthetővé tesszük, hogy mit miért is csinálunk és az miért jó.
Ön is része a foglalkozásnak, Ön is foglalkozik a gyermekével, nem csak a pedagógus.
A végén írásban is átadjuk a foglalkozás pedagógiai tervét, és szóban is részletesen
elmagyarázzuk mi történt, mit fejlesztettünk, hogyan és ezzel mi volt a célunk.
Adunk "házi feladatot" is. Ezek olyan, napi 10 percben önállóan,
otthoni eszközökkel
vagy eszköz nélkül folytatható játékok,
amelyeket a következő alkalomig gyakorolhat.
Nem csak gyermekét tanítjuk! Neki képességeket "tanítunk", tehát játszunk vele. Ám ennél is fontosabb, hogy Önt is megtanítjuk arra, hogyan csinálja utánunk otthon is ezeket a feladatokat,
megtanítjuk "jól", életkorának megfelelően jókat játszani gyermekével, amelyekkel a fejlődését
is igazán tudja segíteni. Megtanul rengeteg kis játékot, dalocskát, mondókát, és azt is,
hogyan kell ezeket "elsütni" gyermekének. Sok kis praktikát, amit nem lehet könyvből tanulni.
Tényleg partnerként tekintünk Önre. Teljesen komolyan gondoljuk, hogy gyermeke fejlesztését
nem mi egyedül tesszük (az Ön feje felett). Bízunk abban, hogy a nálunk töltött
heti egy óra otthon is folytatódik, azaz a nálunk tanultak beépülnek a hétköznapokba is.
Szakértelmünkkel segítjük a gyermeknevelés megannyi különböző fázisában megbírkózni
az embert próbáló szülői feladatokkal, döntésekkel. Többet tudunk segíteni, mint bármilyen
jó könyv, hiszen jól ismerjük gyermekét és Önt is. Jól ismerjük a többi szakembert
és intézményt is, segítünk Önnek eligazodni egy néha igen kaotikus rendszerben.
49) Mikor van legközelebb beiratkozás?
Most.
Nálunk nincsenek 20-40 fős csoportok, osztályok, nincs előre meghatározott, mindenkire tömegesen alkalmazott tanterv. Ezért beiratkozás sem csak szeptemberben van.
Ha most jelentkezik, a képességfelmérésre néhány napon belül adunk időpontot.
Ezt követően közösen egyeztetett napon és időpontban már indulhatnak is a foglalkozások.
50) Mikor kell vinni és mennyi ideig?
A) Rendszeresen, heti 1 vagy 2 foglalkozás (évi 48 / 96 alkalmas kurzus)
B) Egész gyermekkorában (0-14 éves korig).
A foglalkozások állandó frekvenciával ismétlődnek, előre egyeztetett időpontokban:
- minden héten ugyanazon a napon (pl. szerda)
- minden nap ugyanabban az órában (pl. 14h)
48 / 96 alkalmas éves ciklusokban tervezünk:
- Heti 1 foglalkozás: 48 alkalmas kurzus
- Heti 2 foglalkozás: 96 alkalmas kurzus
Ha valamilyen okból nem tudja elhozni gyermekét, előre értesíteni kell bennünket.
Az előre ismert okból történő kimaradást (pl. nyaralás) előzetesen,
a váratlan okból történő kimaradást (pl. betegség) utólag pótoljuk.
Tanúsítványt abban az esetben állítunk ki, ha a gyermek 13 hónapon belül
vett részt
a 48 / 96 játékos képességfejlesztő foglalkozáson.
Nálunk az év 12 hónap, nyáron sem tartunk szünetet a játékban.
Újszülött (1-2 hónapos) korban megkezdődnek a játékos foglalkozások és folyamatosan tartanak egészen az általános iskola befejezéséig. Alsó korhatár tehát nincsen, de természetesen később is belevághat, nem csak csecsemőkorban.
Hosszú távú kötelezettséget sem kell vállalnia.
Ha nem tetszik, nem jön tovább gyermekével.
Ám ha azt kérdezi, mennyi ideig van értelme járni, úgy a válaszunk: az általános iskola végéig.
Így fejti ki azt a gyümölcsöző hatást,
amit a GEKKO pedagógia tartogat gyermeke számára.
51) Mennyi ideig tart és milyen egy foglalkozás?
60 perc:
- 50 perc játékos foglalkozás
- 10 perc konzultáció a szülőkkel
A foglalkozás 4 fős gyermekcsoportokban történik, együtt a szülőkkel,
gyógypedagógus vagy konduktor végzettségű fejlesztő pedagógus vezetésével.
Minden egyes foglalkozás, minden gyermekre külön-külön egyéni fejlesztési terv szerint történik,
amelyet a végén írásban is átadunk és elmagyarázunk. Nincs tömegesen alkalmazott "tanterv",
minden gyermekkel egyedi képességei szerint, saját tempójában haladunk.
Jelmondatunk: minden nap gyermeknap. Ez nálunk nem csak valami bugyuta céghimnusz.
Tényleg sportot űzünk belőle, nagyon fontos nekünk, hogy a pedagógia tudományát
észrevétlenül játékba csomagoljuk, élménnyé varázsoljunk minden alkalmat.
52) Heti 1 vagy 2 foglalkozást javasolnak?
Megelőzés céljából elegendőnek tartjuk a heti 1 alkalmat. Évente 48 GEKKO foglalkozás
ég és föld ahhoz képest, mintha soha, senki nem törődik célirányosan a gyermek képességeivel.
Ha gyermeke egy vagy több területen jelentős mértékben elmarad az életkorában elvárható normális, átlagos képesség-szinttől, heti 2 foglalkozás szakmailag feltétlenül indokolt.
Amint a lemaradást sikerült behozni, csökkenteni lehet a heti alkalmak számát.
A dupla frekvenciájú fejlesztés sokkal gyümölcsözőbb, ahogyan heti 2 torna is több eredményre vezet, mint 1. Sok szülő nem is elmaradás miatt választja a 96 alkalmas kurzust,
hanem mert
gyermeke imádja, az anyagi és időbeni ráfordítást pedig a család vállalni képes.
2 alkalom nem csak dupla hatás. Aki valaha sportolt, érteni fogja. Egy edzés nem edzés,
két edzés fél edzés, három edzés edzés, négy-öt edzés már sport, napi két edzés versenysport.
A fejlődés nem pusztán összeadódás, hanem minőségi szintekben is haladás.
53) Nem kevés heti 1-2 óra?
Nem. Heti 1-2 óra ég és föld ahhoz képest, mintha 0 órában segítenék a képességek fejlődését.
Igen. Ugyanakkor kevés, hiszen heti 168 óra az, amikor a gyermek fejlődése történik ...
Persze irracionális, nonszensz lenne állandóan pedagógust állítani minden gyermek mellé.
A GEKKO megoldása a SZÜLŐ aktív bevonása. Így a nálunk töltött heti 1-2 órát a szülő hazaviszi,
otthon is alkalmazza azokat a mondókákat, játékokat, dalocskákat, praktikákat, eszközöket,
amelyeket nálunk megtanult jól használni. Így abszolút nem kevés heti 1-2 óra.
54) Van értelme 1-2 hónapra beíratni gyermekemet?
- Van értelme 1-2 hónapig tanulni?
- Van értelme 1-2 hónapig sportolni?
- Van értelme 1-2 hónapig egészségesen élni?
Van értelme belekezdeni — és ha tetszik, teljes értelmét csak hosszú távon nyeri el.
A GEKKO nem csodaszer, nem mágikus praktika, nem kígyóolaj.
Nem arra való, hogy 1-2 hónap alatt letudjuk az életreszóló pedagógiát.
A rövidtávú | folyamatos, hosszú távú GEKKO-ba járás olyan minőségi különbség,
ami egy rövid diéta | állandó egészséges életmód között is fennáll.
A képességfejlesztés jótékony hatását már néhány hónapon belül is tapasztalni szokták,
ám ez nem azt jelenti, hogy csak néhány hónapig jó folytatni.
55) Mennyi ideig kell Önökhöz hordanom?
A kell helytelen szóhasználat. Már újszülött (1-2 hónapos) kortól szeretettel várjuk,
egészen az általános iskola végéig lehetséges hatékonyan fejleszteni gyermeke képességeit.
Aki kihasználja ezt a páratlan lehetőséget gyermeke életének első 14 évében,
igazán gyümölcsöző befektetést gyakorol boldog jövőjébe.
56) Mikortól látszik meg az eredménye?
Néhány hónap elteltével érzékelni szokták a hatását.
A szülők visszaigazolják, valóban fejlődnek pontosan azok a területek,
amiket a pedagógus előre mondott.
Valami egyáltalán nem ment, most pedig prímán megy.
Tudják, tapasztalják, hogy mindez nem a véletlen műve, hiszen részt vettek benne.
Látják, hogy egy képesség tornáztatása -láss csodát- valóban edzi a képességet.
Néha előfordul szűlői szemmel csodaszámbamenő azonnali eredmény is, például amikor
egy
addig kezelhetlennek, percekre is leköthetetlennek gondolt gyermek
elmélyülten
rajzolni kezd rögtön az első kiadós egyensúlyi terápiát követően.
A hosszú távú hatás azonban ezerszer fontosabb. A képességek területén soha nincs olyan pont,
hogy na, elkészültünk, "kész" is a gyermek, vége a folyamatnak. Ezért ameddig tudjuk,
ameddig lehet, célszerű folytatni a fejlődés játékos megsegítését.
Az eredmény nagyrészt Önön is múlik! Ha komolyan veszik a GEKKO-t,
bíznak a pedagógiánkban, jól kooperálnak velünk, sokkal előbb észrevehetőek a pozitív változások, sokkal nagyobb hatást lehet elérni. Hiszen nem 1 órában lehet a képességeket
igazán fejleszteni,
hanem akkor, ha a szülő otthon is alkalmazza a nálunk tanultakat.
Végül: az eredmény sokszor csak 5 év múlva látszik meg! Például baba korban rengeteg
kúszás-mászás körüli gyakorlatot végzünk. Az eredménye? A szülő számára érzékelhetően?
Leginkább semmi. Ám 7 évesen nem cseréli fel a b és p betűket, amikor olvasni tanul.
Gyakran tehát nincs olyan szupernagy hatás, "csak" az, hogy nincs tanulási zavar ...
57) Fog javulni gyermekem tanulmányi eredménye?
Igen.
Feltéve persze, hogy eleve gyenge volt.
Ha valaki csecsemő kora óta járt GEKKO-ba,
aligha megy neki a tanulás rosszul. Nincs rá semmi oka, hogy rosszul menjen, és nem is megy.
Egész jegy javulás az átlagon, egyetlen félév alatt.
Ez a minta igen gyakori a tanulási nehézségekkel hozzánk forduló gyermekek körében.
Nem csak egy-egy tárgyban javítanak, hanem az egész átlag javul jelentősen és hamar,
annak köszönhetően, hogy sikerül javítani a tanuláshoz szükséges részképességek funkcióján.
A jobb képességeknek ráadásul nem is csak az iskolában veszi hasznát az ember.
Jó képességek jól jönnek a játszótéren, boltban, focipályán, haverok között és otthon is.
58) Ki tudják kezelni a diszlexiát, diszgráfiát, diszkalkúliát, hiperaktivitást?
Nem. Senki nem tudja meggyógyítani az ilyen zavarokat.
Megelőzni tudjuk. Ha még nincs zavar, kisgyermekkorban rendszeres játékkal tudjuk
egészséges mederben tartani a fejlődést, ezátal lehet megelőzni ezeket a problémákat.
Ha már diagnosztizálták, akkor is rengeteget tudunk segíteni abban,
hogy a probléma ellenére jobban sikerüljön a tanulás. Ám a kifejlődött problémát kiradírozni, eltüntetni már nem lehet.
Diszlexia és diszlexia között ég és föld lehet a különbség. A diszlexia annyit jelent, hogy valaki gyengébben képes olvasni, mint ami az intelligencia szintje és a tanítás körülményeihez képest elvárható lenne. Lehet valaki kicsit és nagyon is diszlexiás, azaz mehet az olvasás kicsit és nagyon nehezen is. Ha a gyanújeleknek a lehető legkorábban energiát, időt, fejlesztő játékokat szentelünk, kevésbé súlyos állapot keletkezik.
Másodlagos, harmadlagos, sokadlagos tünetek. A figyelem, viselkedés és tanulás zavaraival nem csak az a probléma, hogy a gyermek nem jól figyel, viselkedik, olvas, ír, számol. Az is baj,
hogy a problémák további problémákat szülnek: depresszió, agresszió, szorongás, testi tünetek,
kicsúfolják stb. Ezeket is annál hatékonyabban lehet megelőzni, minél korábban próbáljuk
enyhíteni a problémák eredeti forrását.
59) Minek felkészítés? Az iskola nem készít fel a tanulásra?
- A bokszmeccs felkészít a bokszmeccsre?
- A tetőfedés felkészülés tetőfedésre?
- A tanítás felkészülés a tanításra?
Az iskolában tanítás zajlik, nem felkészítés. Ahhoz például, hogy gyermeke meg tudjon tanulni olvasni az első osztályban, először is figyelnie kell tudni és egyhelyben ülni és elfogadni,
hogy tevékenységét folyamatosan irányítják, méghozzá egy csoport tagjaként,
ahol nem szabadon az van, amit egyedül akar, ráadásul komoly
követelményrendszer elérése érdekében, tétre menően.
Ezért nonszensz, hogy a közoktatási törvényből és az óvodai alapprogramból
egyszerűen teljesen kitörölték
az óvoda iskolára felkészítő funkcióját.
Felkészítés azért kell, mert még az óvodában sincs felkészítés, kizárólag szabadjáték.
Az óvodában 0% irányított foglalkozás van, az iskolában 100%. A közoktatás ezen
hiányosságát
feltétlenül célszerű pótolni, ha az iskolakezdést biztonságossá
akarjuk tenni
minden gyermek számára, azaz nem akarjuk a véletlenre bízni.
60) Igaz, hogy a szabadjáték a legfejlesztőbb?
Egyáltalán nem igaz.
Ez egy képtelen nonszensz, egy valóban létező pedagógiai koncepció teljes kiforgatása,
feje tetejére állítása, abszolút félreértelmezése. Ez a kijelentés tehát nem igaz.
Ha igaz lenne, akkor a legfejlettebb gyermek Maugli lenne.
De még nála is fejlettebb lenne, akit még az állatok sem nevelnének, hanem teljesen szabadon
és önállóan fedezné fel a világot, minden beavatkozás nélkül. Ez azonban nincs így.
Régóta tudjuk, hogy a tudatos szülői gondoskodás mellett egészségesebb ember növekedik.
Ha igaz lenne, akkor a Nobel-díjasok az iskolakerülők lennének.
Statisztikailag evidens, hogy amennyiben az irányított foglalkozás (direkt fejlesztés,
direkt tanítás) tényleg káros hatást váltana ki, a szabadjáték pedig tényleg az egyedül
és kizárólag alkalmazandó "legfejlesztőbb" tevékenység lenne, akkor a legsikeresebb emberek
azok közül kerülnének ki, akik egyáltalán nem részesülnének semmiféle irányított foglalkozásban.
Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy az iskolától teljesen "megkímélt"
társadalmi rétegek
életét
a legtöbb szülő nem kívánja gyermekének ...
Szabadjáték: heti 168 órából 56
Irányított játék: heti 168 órából 1-2
Mindkettő szükséges. Rengeteg szabadjáték szükséges és jó. Senki ezt nem vitatja.
Ám ha a kérdést valaki úgy teszi fel, melyik a fejlesztőbb? Nem mintha érdekes lenne,
hiszen mindkettőre szükség van, de ha mégis felteszi valaki a kérdést,
akkor nem lehet
más következtetésre jutni, csak arra, hogy az irányított játék a "fejlesztőbb".
Az irányított játékot -akinek fogalma sincs róla- úgy képzelheti el, hogy valaki csipőre tett kézzel ráüvölt egy halom gyermekre, hogy most már pedig mindenki ezt és ezt fogja játszani,
punk-tum, apelláta nincs. Valójában a játék irányítása finom művészet, azzal kínálni meg
a gyermeket, amiről tudjuk, hogy a legjobban élvezni fogja.
61) Megnézhetek előtte egy bemutató órát?
Nem.
Ön sem örülne, ha foglalkozásain érdeklődők bámészkodnának,
kérdéseikkel megzavarnák a tevékenységet, elterelnék gyermeke figyelmét.
62) Kipróbálhatom beiratkozás előtt?
Nem.
A honlapunkon minden információt megtalál, a beiratkozás előtt pedig a képességfelmérésen rengeteg személyes tapasztalatot is gyűjt, így el tudja dönteni, hogy beíratja-e gyermekét.
A kipróbálás maga a beiratkozás.
Nincs előtte "próbafoglalkozás", annál is inkább, mert csoportban zajlanak a foglalkozások,
nem zavarjuk meg a többiek foglalkozását olyanokkal, akik nem tudják, hogy akarnak-e járni.
Hosszú távú kötelezettséggel nem jár.
Nincs hűségnyilatkozat. Beiratkozáskor elég csak az első hónap díját megfizetni.
Ha nem akar tovább járni, egyszerűen nem jön -és nem fizet- tovább.
63) Mi történik, ha nem akarok tovább járni?
Akkor nem jön, és nem fizet tovább.
Befizetett díjat nem fizetünk vissza, de a beiratkozás nem jár hosszú távú kötelezettséggel.
64) Folytatható a kurzus másik GEKKO-ban?
Igen. De a befizetései másik játszóházra nem vonatkoznak.
Ennek egy GVH határozat az oka, amely miatt a GEKKO játszóházak pénzügyileg nem átjárhatóak.
Egyéb szempontból a gyermek gördülékeny átadásáról - átvételéről munkatársaink gondoskodnak.
65) Miért kell előre jelezni, ha nem tudok jönni?
Mert egy kiváló szakember komolyan készül rá, hogy jönnek. Ha mégsem jönnek,
újra kell terveznie
a foglalkozást és meg kell beszélni a kimaradt alkalom pótlását.
Ez költséggel nem jár, csak arra kérjük, hogy szóljon, ha nem jön a megbeszélt időpontban.
66) Miért szükséges a kimaradt alkalmakat pótolni?
Mert a fejlesztésnek akkor van értelme, ha egy éven belül 48 / 96 foglalkozás megtörténik.
Ha nem jönnek egy darabig, pótolni kell a kimaradt alkalmakat, be kell hozni a lemaradást.
Az előre ismert okból történő hiányzást (pl. nyaralás) előzetesen,
a váratlan kimaradást (pl. betegség) utólag pótoljuk.
Ezáltal biztosítjuk gyermeke fejlesztésben a szükséges rendszerességet, folytonosságot.
67) Miért nem tartanak nyáron szünetet? (Nem elég az iskolában egész évben nyüstölni?)
A GEKKO nem iskola. Nem nyüstölünk, játszunk.
Az iskolai oktatásban is gondot okoz, hogy szeptember után hosszú ideig
csak arra a szintre cél visszajutni, ahol már voltak.
A játékban szükségtelen több hónapos szüneteket tartani, a gyermekek sem igénylik,
hiszen szeretnek jönni hozzánk. Ugyanakkor a képességek fejlődésében visszaesést
eredményezne, ezért a nyaralások, utazások kivétével folyamatosak a foglalkozások
egész évben, a kimaradt alkalmakat pedig (előzetesen és utólag) bepótoljuk.
Sőt, nyáron még tábor is van! A szülőknek segítség az óvodai, iskolai szünet ideje alatt,
hiszen nekik nyáron is éppen úgy dolgozni kell. A gyermeknek pedig igazán jó élmény,
miközben learathatják 30 óra képességfejlesztő játék gyümölcsét is.
Ennek köszönhetően, a hozzánk járó gyermekek képességeiben a nyár nem visszaesést
hanem ellenkezőleg, inkább fellendülést hoz, jobban megy az iskola / óvoda,
mint ahogy a nyár elején abbahagyták.
68) Hogyan befolyásolja a fejlesztést a pedagógusváltás?
Valójában a pedagógus személyéhez a szülők szoktak sokkal inkább ragaszkodni.
Normál esetben
a gyermekek igen könnyen feldolgozzák, hogy ugyanott
most
új, másik kedves néni fordul feléjük ugyanolyan izgalmas GEKKO-s játékokkal.
A pedagógusváltás nem is olyan dolog, amivel gyermekének csak nálunk kell találkoznia. Bölcsődében, óvodában, iskolában gyakran új pedagógusokkal ismerkedik meg.
A GEKKO arra garancia, hogy az egyik pedagógus által megkezdetett folyamatot
egy másik gördülékenyen tovább tudja vinni. Ezért sztenderdizált protokoll szerint,
mindent alaposan dokumentálva végzünk.
69) Elkezdődött az óvoda / iskola. Van értelme tovább járni?
Naná!
Ha fociról lenne szó, könnyű lenne megérteni. Ha elkezdődik a konkrét focizás, az alapozást
a legnagyobb hiba lenne éppen most abbahagyni. Hiszen most van csak igazán szükség rá,
most már "élesben" megy a játék, és a kezdeti nehézségek alatt van a legnagyobb
szükség
az edző szakértő segítségére is.
A játékos képességfejlesztésnek egészen 14 éves korig van értelme.
Ahogyan a focisták sem csak addig alapoznak (például futnak), amíg elkezdenek meccseket játszani, GEKKO-ba is addig jó járni, ameddig a képességek játékkal fejleszthetőek.
70) Vihetem a GEKKO-n kívül máshová is a gyermekemet?
Naná!
Rendesen elkeserítő, hogy olyan sok szülő egyáltalán megkérdezi ezt. Sokféle helyről tudunk,
ahol megmondják a szülőnek, hová viheti gyermekét és hová nem. Szerintünk ez nonszensz.
Tegye gyermeke életét ingerekben, élményekben gazdaggá, a józan esze, pénztárcája,
ideje és gyermeke igényei úgyis normális határt szabnak! Ne terhelje túl,
ne ossza be
minden idejét, de nem is kell 1 helyen kívül állandóan otthon kuksolnia vele.
71) Igaz, hogy a gyermekek siettetése káros?
Igaz.
A fejlesztés nem is azt jelenti, hogy valamit korábbra hozzunk. Ez egy szörnyű tévhit.
Szoftverfejlesztés: azt jelenti, hogy korábban kell elkészülni vele?
Ezen a példán keresztül érthető, hogy a fejlesztés célja valamilyen értéket megteremteni.
Szó sincsen arról, hogy KORÁBBAN! A fejlesztés NEM siettetés.
A túl gyors fejlődés rizikótényező
Ezt minden gyógypedagógus jól tudja. A szülő esetleg örül, ha gyermeke valamit
sokkal hamarabb tud, a gyógypedagógus számára viszont gyakori problémák előjele lehet,
a fejlesztésben soha, semmiben nem cél, sőt kiemelt figyelmet érdemlő rizikótényező.
Hamarabb tudjon olvasni, hamarabb legyen szobatiszta, hamarabb ismerje a fővárosokat ...
Ezek mind-mind-mind tévképzetek a fejlesztés céljáról. Szó sincsen semmi ilyesmiről.
Ezek nem képességek, és a fejlesztés nem korábbra hozás a normálisnál.
A közoktatásban van siettetés
Amikor egy gyermeket olyanra kényszerítenek,
méghozzá kötelező jelleggel,
amire még nem is képes, teljesen függetlenül saját tempójától.
Nálunk 0% siettetés van
Minden gyermek az egyéni, saját tempójában haladhat. Korán kezdünk, így nem kell sietni.
Mi jól tudjuk, hogy az olvasáshoz szükséges részképességek nem az iskolábalépés napján
erősödnek meg, ezért az iskolára felkészítés nálunk nem 0 nap, hanem 6-7 év.
Ez egy igazán komótos, fokozatos pedagógia, a felkészülés nélküli
fejesugrás, a siettetés, sőt mélyvízbe lökés ellenkezője.
72) Igaz, hogy a gyermekek a problémákat maguktól is kinövik?
Nem igaz.
Ez a szörnyű tévhit abból táplálkozik, hogy aki a tanulási zavarhoz nem ért,
azt hiszi,
hogy a probléma az, hogy a gyermek nem áll fell időben. Ezt valóban "kinövi" a gyermek,
hiszen később feláll. De az igazi probléma (kérdés) nem is ez volt. Hanem az,
hogy néhány
év múlva
kialakul-e a tanulási súlyos zavara. Ezt pedig nem nőtte ki azzal, hogy végül felállt ...
A cipőjüket növik ki a gyermekek, a problémáikat nem:
- nem probléma, hogy még pici és ezért még nem tud autót vezetni,
- nem probléma, hogy még újszülött, ezért még nem tud felállni,
- nem probléma, hogy még óvodás, ezért még nem tud olvasni.
Ezek nem problémák, a gyermekek az ilyesmit valóban kinövik.
A megkésett / felgyorsult
mozgás-, beszédfejlődés,
idegrendszeri,
agyi érés viszont probléma. Nem kinőhető dolog.
A problémák nem elmúlni szoktak, hanem újabb problémákat szülnek.
Az ember jobban teszi,
ha nem ölbe tett kézzel reménykedik, hogy a probléma magától elmúlik. Mert az esetek elsöprő többségében
a problémák nem tétlenkednek, hanem újabb problémákat szülnek. A bajok "csőstül jönnek", egyik hozza magával a másikat. Nem maguktól elmúlni szoktak,
hanem növekedni. Egy pici problémából sok nagyobb probléma lesz, aztán még több
és végül beüt a sok nagy baj. Mi ezért szeretjük a lehető legkisebb problémákat
a folyamat lehető legkorábbi fázisban elcsípni és buborékfújóval elfújni.
2 gyors tény:
- 5 gyermekből 1 tanulási zavarral küzd.
- A diagnosztizált gyermekek kisgyermekkori mozgásfejlődése csaknem 100%-ban eltérő volt.
Mi ebből a tanulság?
Nem olyan egyszerű, hogy akinek eltérő a mozgásfejlődése, annál később tanulási zavar alakul ki!
Hiszen sok esetben -később- egészséges mederbe kerül a fejlődése. Rengeteg gyermeknél azonban -sajnos- később sem kerül egészséges mederbe, tehát az eltérés rizikótényező.
A rizikótényező azt jelenti, hogy a gyermek kiemelten veszélyeztetett, tehát van probléma,
óriási szakmai felelőtlenség azt állítani, hogy nem kell vele foglalkozni, hiszen kiemelten valószínű a tanulási zavar kialakulása. Ám azt is jelenti, hogy még van lehetőség megelőzni a bajt,
még nem következett be, még nem fejlődött ki. A probléma még kicsi és orvosolható.
73) Az óvónő / orvos / védőnő egyáltalán nem javasolja, most akkor vigyem vagy ne?
Szerintünk döntsön saját belátása szerint!
1) Hallgassa meg, ki mit mond!
2) Mérlegelje az információkat!
3) Hozzon döntést!
Vegye figyelembe a következőket:
A) A védőnő, óvónő | gyógypedagógus, konduktor szaktudása között olyasmi a különbség,
mint az orvos és az ápolónő tudása között. Szerintünk az ápolónő munkája az orvosénál
nem kevésbé fontos, hanem más szempontból.
De figyelembe kell venni,
miben kinek a tanácsát fogadjuk meg.
B) Az orvos és pszichológus is más-más szempontból tekint ugyanarra a dologra. Ők az orvosi,
illetve pszichológiai szempontokat ismerik és vizsgálják, mi pedig a képességek
egészséges fejlődése szempontjait ismerjük és vizsgáljuk. Egyik a másiknál nem fontosabb!
Ha bizonytalan, hallgasson saját józan eszére!
Próbálja ki bátran, nagy baj játékból még soha nem volt.
74) Igaz, hogy az egyéni fejlesztés jobb és olcsóbb is?
Olcsóbb könnyen lehet. Hiszen könnyen tudja nyújtani bármelyik gyógypedagógus, konduktor,
akár az Ön otthonában is, csoport nélkül, kevés eszközzel. Talán még számlát sem ad róla ...
Jobb aligha. A világ leggazdagabb milliárdosainak csemetéit is osztályban oktatják,
mert csoportban jobb tanulni, — fontos kompetenciákat csoport nélkül lehetetlen.
Az egyéni fejlesztés kényszerűség, amire csak akkor van szükség, ha a gyermek a csoportra
alkalmatlan, fejletlen, sajátos nevelési igénye feltétlenül indokoltá teszi. Ez azonban ritka.
Az egyéni fejlesztés a pedagógus kényelmessége. A csoport több felkészülést igénylő,
több kihívást jelentő, nehezebb munka. Sokszor láttunk már olyat, hogy a pedagógus
csak azért kívánta elkerülni, mert a csoportos foglalkozást neki nehezebb megvalósítani.
Egyéni helyzetben jónak lenni legközelebb majd az érettségin kell,
addig nyüzsgő kortársai körében kell megközelítőleg a maximumot nyújtania.
Egyéni fejlesztés során sokkal nagyobb teher zúdul a gyermekre, mert egész idő alatt neki kell helyt állni a feladatok végzése közben,
nincs semmi spontán szusszanása, hiszen nem kell
kivárnia másokat is. Ugyanakkor nem is jön bele, hogy türelmesen, másokat kivárjon,
ne vágjon más mondandójába stb.
A szociális kompetenciák gyakorlása nem lehetséges egyéni helyzetben,
márpedig a kivárás, türelem, figyelem megosztása -magam, társaim,
pedagógus között- kizárólag
csoportos
helyzetben jelenik meg.
Az ideális csoportlétszám szerintünk pontosan 4:
1: egyedüllét
2: még nem csoport, csak pár
3: már csoport, de még páratlan szám (csoportdinamikai problémák forrása)
4: optimális mikrocsoport
Ezért arra törekszünk, hogy minden csoportot pontosan 4 főig töltsünk fel.
75) Igaz, hogy a GEKKO megzavarja más szakemberek fejlesztését?
Nem igaz.
Esetleg az egójukat.
Teljes mértékben kizárt dolog, hogy munkánk ténylegesen megzavarja másokét,
ahogyan mások munkája sem akadályoz bennünket, hogy sajátunkat elvégezzük.
76) Igaz, hogy a gyermekek túlfejlesztése káros?
Nem igaz.
Ilyen fogalom, hogy "túlfejlesztés" nem létezik, értelmezhetetlen, mint a nullával osztás.
Lehet valaki túl izmos, de túl szép? Lehet valakinek a figyelme túl jó? Mozgása túl jó?
Beszéde túl jó? Ez nonszensz, nem is kell rá több szót vesztegetni.
77) Fogadnak sérült, SNI gyermeket is?
A legmagasabb szakértelemmel, legnagyobb szeretettel. Hozza bátran játszani, értünk hozzá is!
78) Sérült, SNI gyermekkel nem kellene inkább igazi szakemberhez fordulni?
Igazi szakemberek vagyunk, egytől-egyig gyógypedagógusok és konduktorok.
79) Ha gyermekem beszédével van probléma, nem kellene inkább logopédushoz fordulnom?
A logopédus is gyógypedagógus, ahogy a tüdőgyógyász is orvos.
Azaz nálunk is dolgozik tucatnyi logopédus, ráadásul a beszédfejlesztéshez
általánosan
minden gyógypedagógus ért. Beszéd problémával tehát fordulhat hozzánk is bátran.
A beszéd probléma nem csak beszéd probléma.
Gondoljon bele, milyen érzés lenne, ha holnaptól nem tudná kifejezni magát!
Ugyanígy gondolkodna, mint most, de nem tudná kimondani. Ez nem csak beszédprobléma.
Sőt, sok esetben nem elsősorban beszédprobléma. Az egyes területek összefüggenek,
és ezért a GEKKO minden esetben komplex fejlesztést nyújt. Azok számára is,
akiknél a tünetek
csak egy-egy területen lépik át a szülő tűréshatárát.
Feltételek:
80) Mennyibe kerül a képességfelmérés?
A javasolt díj: 6 000 Ft. Beiratkozás esetén ingyenes.
81) Mennyibe kerül a beiratkozás?
Javasolt tandíj:
48 alkalmas kurzus: 250 000 Ft (vagy 24 000 Ft / hó)
96 alkalmas kurzus: 400 000 Ft (vagy 40 000 Ft / hó)
Beiratkozáskor elegendő csak 1 hónap díját befizetni, hosszútávú kötelezettséggel nem jár.
Bővebb információ:
http://www.gekkonet.hu/dijszabas.html
82) Lehet részletekben fizetni?
Igen:
- kötelezettségmentes havonkénti díjfizetéssel,
- számos játszóházban Erste személyi kölcsön is igényelhető.
83) Mennyibe kerül havonta?
Heti 1 alkalom: 24 000 Ft / hó, Erste személyi kölcsönnel 8 705 Ft / hó
Heti 2 alkalom: 40 000 Ft / hó
84) Egészségpénztárak megtérítik?
85) Van valamilyen járulékos költség?
Nincs.
Áraink az ÁFA-t és minden költséget tartalmaznak.
86) Milyen kedvezmények vannak?
Családi díjszabás:
48 alkalmas kurzus 2-6 testvérnek: 480 000 Ft (vagy 44 000 Ft / hó)
Gold, Platina hűségkedvezmények:
3 hónap után: - 2 000 Ft / hó
12 hónap után: - 4 000 Ft / hó
Bővebb információ:
http://www.gekkonet.hu/dijszabas.html
87) Miért ilyen tisztességtelenek az áraik? (Mi kerül ezen ennyibe?)
Nem tisztességtelenek.
A GEKKO javasolt feltételei mindenben tisztességesek. Valójában mindent megteszünk azért, hogy pedagógiánk a lehető legtöbb család számára elérhető legyen. Nincsenek felesleges,
feláldozható kiadásaink, működésünk rendkívül költséghatékony. Minden eszközt igyekszünk megragadni, hogy aki szeretné hozzánk hozni gyermekét, valahogyan meg tudja fizetni.
Sajnos rengeteg család számára ennek ellenére megfizethetetlen. Ez azonban a szolgáltatás
tartalmából természetesen adódik, nem tisztességtelen árképzés az oka. Rengeteg család
az
általános iskolát, óvodát, orvost, pszichológust sem tudná megfizetni, csak azért nem
érzékelik mindezt, mert a közoktatás és egészségügy területén az állam szerepet vállal.
1) A költségek kerülnek ezen ennyibe. Magas a fajlagos költsége annak, hogy a legmagasabb végzettségű, képesítésű pedagógus (gyógypedagógus, konduktor) 4 fős csoportban foglalkozik gyermekével. Magas a költsége annak, hogy normális, a gyermek számára vonzó környezetben,
drága eszközökkel, alapos pedagógiai tervezés alapján végezzük munkánkat.
2) Még a tisztesség kerül ezen ennyibe. 24 000 Ft helyett 19 200 Ft lenne a havi költség,
ha az államot megillető ÁFA nem a helyére vándorolna. Ha mindent megoldanánk "okosba",
ahogyan sokan azok közül, akik bennünket tisztességtelenül magas árakkal vádolnak.
Ha feketén, fű alatt fusiznánk, félrevezetve a szülőket arról, milyen a jó pedagógia.
88) Miért olcsóbbak a becsületes pedagógusok?
Ha azokra gondol, akik internetes fórumokon elmondják a GEKKO-t mindennek,
majd megadják a telefonszámukat azzal, hogy ők ugyanezt sokkal olcsóbban és jobban
nyújtják, Ön félreértés áldozata. Nem ugyanazt nyújtják, nem jobbak, olcsóbbnak
pedig igazán könnyű lenni, ha valaki így szerzi ügyfeleit, számlát nem ad,
amit pedig fejlesztés címén nyújt,
nem említhető egy lapon egy GEKKO Képességfejlesztő Játszóház munkájával.
Ha arra gondol, hogy nálunk nem becsületes pedagógusok dolgoznak, szintén tévedésben él.
Valójában -sajnos- nem keresnek több pénzt, mint azok a kollégáik, akik az államtól kapják
fizetésüket, és jövedelmüket magánórákkal egészítik ki, ránk gyakran kígyót-békát dobálva.
Szakembereink tudása világhírű, csapnivalóan rossz anyagi megbecsülésük súlyos probléma,
és amitől igazán tartani kell, hogy idővel mindegyikük valamelyik másik országban köt ki.
89) Miért ingyenesek a tisztességes intézmények?
Nem ingyenesek.
2009/2010. évben a közoktatásban az 1 gyermekre jutó éves hozzájárulás:
- gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelés: 224 000 Ft,
- korai fejlesztés, gondozás: 230 000 Ft,
- fejlesztő felkészítés: 305 000 Ft.
Ezek egy jelentős megszorítást követő, alacsonyabb, ÁFA nélküli költségek. Szó sincsen arról,
hogy ingyen lennének, és az ilyen intézményekben dolgozó pedagógusok is -természetesen- ugyanúgy
pénzért dolgoznak, ahogyan a nálunk dolgozók is kapnak fizetést.
Amit Ön ingyenesnek (tisztességesnek) ítél meg, valójában drága szolgáltatások.
A különbség összesen annyi, hogy a számlát nem Ön kapja, hanem az államkassza.
A GEKKO szolgáltatás tartalmához képest a költsége kifejezetten alacsony,
arról nem is beszélve, hogy az "ingyenes" intézményekhez képest milyen kiszolgálásban,
minőségben részesül szülő és gyermek. Ezzel nem azt akarjuk sugallni, hogy a közoktatás
ingyenes intézményei pazarlóan működnek, csak azt állítjuk, ők sem ingyenesek,
mi sem vagyunk tisztességtelenek, — a GEKKO költsége valójában nem több,
hanem kevesebb, mint az "ingyenes" (tisztességes) intézményeké.
90) Miért az unatkozó dzsippes anyukák divathóbortjának marketingelik magukat?
Rövid válasz: nem az unatkozó dzsippes anyukák divathóbortjaként markektingeljük magunkat.
Ha Önt tényleg foglalkoztatja a marketing, hosszabb választ is talál az alábbiakban.
(Megjegyzés: ezt a kérdést is igen gyakran, ebben vagy nagyon hasonló formában teszik fel nekünk,
csak ezért szerepel itt, és nem a GEKKO látásmódját tükrözi. Természetesen eszünk ágában sincs
buta sztereotípiák alapján embereket sértegetni, például azért sem, ha terepjáróval közlekedik.)
A közhiedelemmel ellentétben a GEKKO nem gazdagok divathóbortja:
1) Nincs is divat. Összesen 2 000 gyermek jár hozzánk.
2) Nem luxust, csak normális minőséget hirdetünk.
3) Ha valakinek a hóbortja, nem a gazdagoké.
GEKKO-ba járni semmilyen társadalmi rétegben sem divat, csak kuriózum.
Játszóházaink teljes kapacitása 5 000 gyermek, több, mint 50%-ban kihasználatlan.
Elenyésző
kisebbség, összesen kb. 2 000 szülő íratja be gyermekét hozzánk.
Ez inkább ritka, különleges kuriózumnak nevezhető, mint bármilyen réteg divatjának.
Egy olcsó autó árából 10 évig lehetne GEKKO-ba járni.
Eddig azt mutattuk be, hogy önmagában képtelenség divathóbortnak és járványnak nevezni valamit,
ami összesen csak 2 000 szülő választ. De vajon miért csak 2 000?
Ezzel kapcsolatban feltétlenül elgondolkodtató:
~ 2 000 000 autó van forgalomban,
~ 150 000 Audi, BMW, Mercedes,
~ 5 000 Bugatti, Ferrari, Hummer, Lamborghini, Maserati, Porsche, Rolls- Royce.
Vajon miért csak 2 000 szülő íratja be gyermekét GEKKO-ba? Csak ennyien tudják megfizetni?
Gazdagok passziója, ők pedig csak ennyien vannak? Nem lehetséges, hogy ennél sokkal-sokkal
többen tudnák megfizetni, ha egyáltalán akarnák, fontosnak tartanák?
A helyzet az, hogy valóban széles tömegek fizetnek a mi tandíjunknál sokkal többet
mindenféle passzióra. Műszaki cikkek, ruhák, utazás, autók, szépségápolás, bútorok.
Ezeket tömegesen értékesnek fogadják el, a pedagógiát pedig nem értik, miért nincs ingyen.
Bizony sokan megengedhetnék a GEKKO-t maguknak, ha akarnák, de nem akarják.
Nem luxust, csak normális minőséget hirdetünk.
A közhiedelem szerint a GEKKO valamiféle luxust hirdet. Erről szó sincsen. Játszóházainkban nincsen semmiféle felesleges kiadás, luxus. Csak normális pedagógia,
csak normális minőség.
A normálist úgy értjük, hogy nem silány, nem lepusztult,
nem rossz, hanem jó.
Szeretnénk, hogy ezt a normális minőséget a lehető legtöbb
gyermek és szülő megkapja.
Nem csak gazdagoknak
akarunk szolgáltatni, nem "célozzuk" magunkat ilyen módon,
hanem igyekszünk mindent megtenni, hogy a lehető legtöbben jöhessenek.
Ha valakinek a hóbortja, nem a gazdagoké.
Végül a közhiedelemmel szemben, a nagyjából kétezer hozzánk járó szülőre nem jellemző,
hogy kifejezetten jómódú. Ha a GEKKO valakinek a divathóbortja, hát nem a gazdagoké.
Ami tényleg jellemző, hogy a gyermekük jövőjértől tudatosan gondolkodnak előre.
Előfordul mindenféle foglalkozású, természetesen akad közöttük ránézésre kifejezetten jómódúnak tűnő szülő is. De ez egyáltalán nem jellemző. Sokkal gyakrabban tapasztaljuk,
hogy a tandíjat nehezen, lemondások, áldozatok árán tudják megfizetni.
91) Miért nem csökkentik áraikat, hogy többen járhassanak?
Ha kevesebbet kérnénk az önköltségnél, hiába jönnének többen, nem lenne hova.
A GEKKO által javasolt tandíj a lehető legalacsonyabb, ami mellett a játszóházakat üzemeltető vállalkozások még képesek lehetnek fenntartani magukat. Árainkat nem dönthetjük el csak úgy.
A tandíj elsöprő többsége költség: bérek, ingatlan, működési költségek, ÁFA, adók, járulékok.
Nincsenek felesleges, elhagyható költségeink, gazdálkodásunk, működésünk nem pazarló.
Tandíjunk hasonló tartalmú európai szolgáltatásokhoz képest kifejezetten alacsony (töredék).
Számottevő (párszáz forintot meghaladó) mértékben a tandíjunk csökkentése lehetetlen.
Az egészségügy és oktatás drága dolgok. Ingyenesnek tűnhet, de csak annak, aki megfeledkezik arról, mennyit fordít rá az állam. Amikor a számlát a szülőnek kell állni, olcsó pedagógia,
olcsó egészségügy nemigen létezhet. Jelentősebb változás ezért Magyarországon is csak
akkor várható, ha az állam -a legtöbb fejlett országhoz hasonlóan- besegít a finanszírozásba.
92) Igaz, hogy Önök csak a pénzt tartják szem előtt?
Nem igaz.
A következőket tudjuk hozzáfűzni.
- Ügyfélszolgálaton 5-ből 4 kérdés a pénzre (és csak a pénzre) vonatkozik.
- Általában hamarabb kérdezik meg, hogy mennyibe kerül, mint azt, hogy micsoda.
- Többször kérdezik, hogy mennyit keresünk ezzel, mint azt, hogyan zajlanak a foglalkozások.
- Újságcikkek a GEKKO koncepciójáról csaknem semmit nem írnak, a téma a tandíj (minősítése).
- Nem csak női és bulvár, vezető gazdasági lapok témája is szokott lenni tandíjunk kritikája.
- Ha egy újságot nem az érdekli, mennyibe kerül a GEKKO, akkor általában pénzt kér hirdetésért.
- Internetes fórumokon a pedagógiánkról alig akad más vélemény, mint az ára.
- Honlapunkon a tandíj (díjszabás) oldalt 2x annyian nézik meg, mint szolgáltatásaink leírását.
- Luxusautók, yachtok, órák, táskák ára 1/100 részben sem akkora téma, mint a GEKKO tandíja.
- Az adófizetők pénzéből finanszírozott pedagógiai szolgáltatások áráról kevesebb szó van.
- Sem fogorvos, sem tánciskola, sem műköröm ára körül ekkora felhajtás még nem volt.
- Legalább 100 alkalommal (cikkben) állítottak már be csalónak és szélhámosnak a tandíj miatt.
- Általában életszerűnek tartják, hogy gyógypedagógusok tömegei csalási céllal dolgozzanak.
- Nem csak szülők és a média, más szakemberek is rendszeresen minősítik a tandíjunkat.
- Gyakran kritizálják tandíjunkat olyanok is, akik nálunk több pénzt kérnek munkájukért.
- Gyakran megkérdezik, mennyi a pedagógusaink fizetése.
- Gyakran (és komolyan) megkérdezik, a gyermekeket is pénzcentrikusságra neveljük-e.
Szeretnénk megnyugtatni, hogy a szemünk előtt nem a pénz lebeg.
(Állandóan az orrunk alá dörgölik, de ettől még nem lesz igaz.)
- Aki szeretne jó sok pénzt keresni, jobban teszi, ha eleve nem is gyógypedagógusnak tanul.
- A "milliárdos bébiznisz" kitaláció. Nem kell irigyelni bennünket, nem vagyunk gazdagok ebből.
- Minden GEKKO játszóház más-más családi mikrovállalkozás tulajdona.
- Szó sincsen semmiféle "fejlesztő iparágról", csak lelkes kisvállalkozókról és pedagógusokról.
- Aki nem olcsó szolgáltatást nyújt, még nem azt jelenti, hogy becstelen.
- Fogorvos, szabó, grafikus, író, színész is dolgozhat drágán: ez nem azt jelenti, hogy csaló.
- Mi ráadásul a lehető legalacsonyabb áron igyekszünk dolgozni, szerény nyeresség mellett.
- Aki pénzért dolgozik, még nem azt jelenti, hogy csak a pénz érdekli.
- Még az is lehet, hogy egy drága zenészt a zene még jobban is érdekli, mint az olcsót.
93) Igaz, hogy Önök nem is törődnek azzal, akinek nincs pénze?
Nem igaz.
Az autókereskedő csak annak ad autót, aki kifizeti az árát. Hasonlóképpen mi sem dolgozhatunk ingyen, mert nem lenne 1 hónapnál tovább fenntartható. Nem érzéketlenség, érdektelenség
az oka, hanem az, hogy Magyarországon a kommunizmus nem valósult meg. Ám ez sem jelenti,
hogy akinek nincs pénze, azzal egyáltalán nem is törődünk:
- mi adjuk a legtöbb ingyenes, személyreszóló tanácsot szülőknek,
- mi tesszük közzé a legtöbb ingyenes cikket magazin rovatunkban,
- mi tesszük közzé a legtöbb ingyenes ismeretterjesztő anyagot kalauz rovatunkban.
Ezen felül:
- rengeteg képességfelmérést végeztünk el ingyenesen partner intézményeken keresztül,
- rengeteg szülőt irányítottunk az ingyenesen elérhető állami intézményekhez fejlesztésre.
Sok pénzt is fordítunk erre. Lehet, hogy egy alapítvány / állami intézmény ingyen van Önnek,
ám az ott dolgozók nem ingyen, hanem fizetésért végzik munkájukat. Mi igyekszünk szerény lehetőségeinkhez képest a legtöbb pénzt, és minden nap sok óra ingyen munkát végezni.
94) Megéri erre ilyen sok pénzt és időt fordítani?
Megéri.
Nem csak mi állítjuk. Több, 40 éven át tartó, nyomonkövetéses vizsgálat eredménye ez.
Többszörösen megtérül az egyénnek, sokszorosan megtérül a társadalomnak.
A kutatások eredménye az, hogy korai oktatás az autópálya építésnél is hasznosabb.
Sokkal jobban, mint egy olcsó autó.
Jó képességeknek gyermeke egész felnőttkorában is,
életének minden területén hasznát veszi.
Sokkal több hasznát, mint egy olcsó autónak, aminek az árából 10 évig járathatja GEKKO-ba.
Minőség:
95) Minden GEKKO-ban ugyanazok az árak?
Nem.
A honlapunkon látható tandíj információ tájékoztató jellegű, amelytől a játszóházak eltérhetnek.
Egy GVH határozat miatt egységes fizetési feltételeket 2010-től a GEKKO nem tud garantálni.
96) Minden GEKKO egyformán jó?
Nem egyformán.
A GEKKO azt garantálja Önnek, amit a honlapunkon olvashat.
Például pontosan meghatározott a képességfelmérés, kurzus, tábor szolgáltatások tartalma.
Minden játszóházban azonos módon, úgy kell történnie, ahogyan a honlapunkon olvashatja.
Garantáljuk például, hogy gyógypedagógus vagy konduktor foglalkozik gyermekével,
illetve a minőség biztosítása érdekében meghatározott,
kötelezően előírt elemei vannak
például a játszóházak berendezésének, eszközparkjának,
a szakalkalkalmazottak képzésének, ellenőrzésének, a pedagógiai munka tervezésének, dokumentációjának adminisztrációjának stb.
Mire van garancia?
Arra, hogy a honlapunkon ígért szolgáltatást kell nyújtani mindegyik játszóházban,
és ha Ön ezt mégsem mindenben úgy tapasztalja, jelezheti ügyfélszolgálatunkon,
illetve a minoseg@gekkonet.hu email címen. Minden észrevételt, panaszt alaposan megvizsgálunk, és eltérés esetén kötelezzük a játszóházat a hiányosság kiküszöbölésére.
A GEKKO honlapján kizárólag olyan játszóházakat talál, ahol tudomásunk szerint minden kötelezően előírt kritériumot betartnak, minden szolgáltatást a reklámozott módon nyújtanak,
méltóak a pedagógiánk képviseletére, Önnek azt nyújtják, amit honlapunk tartalma ígér.
A játszóházak nem mindenben egyformák.
Még kettő gyorsétterem sem tökéletesen egyforma, játszóházaink között nagyobb természetes különbségek adódnak, amelyek alapján Ön az egyiket többre értékelheti, mint a másikat.
Ezek a kötelezően előírt (és honlapunkon hirdetett) kritérimokon felül opcionális dolgokban
mutatkozhatnak meg. Például nem ígérünk olyat, hogy a GEKKO játszóházak klimatizáltak,
számos ilyen tényező megléte a játszóházat üzemeltető vállalkozó hatáskörébe tartozik.
A játszóházakat más-más, független vállalkozók üzemeltetik.
A GEKKO pedagógia úgy valósul meg a hétköznapi gyakorlatban, hogy a képviseletére szerződött
vállalkozók üzemeltetik, működtetik az egyes képességfejlesztő játszóházakat. Számos nem kötelezően előírt kritérium a vállalkozó hatáskörébe tartozik. Ilyen például, hogy elfogadnak-e üdülési csekket, igényelhető-e személyi kölcsön, részt vesznek-e opcionális képzéseken,
szerveznek-e nyáron tábort, alkalmazzák-e a Matricagyűjtő élményprogramot.
Szintén a vállalkozó hatáskörébe tartozik, hogy milyen fizetési feltételekkel nyújtja
a GEKKO által előírt pedagógiai szolgáltatásokat. Eltérhet a GEKKO által javasolt tandíjtól,
alkalmazhat alacsonyabb és magasabb díjszabást is saját belátása szerint.
Akkor melyiket ajánljuk?
Mindegyiket. Ha egy játszóházat a honlapunkon lát, azt jelenti, hogy szívesen ajánljuk.
Azt tanácsoljuk, hogy lakóhelyéhez legközelebb eső játszóházat keresse fel,
ahol pontosan azt a szolgáltatást kell kapnia, amit a honlapunkon lát.
97) Minden pedagógus egyformán jó?
Nem egyformán.
A pedagógusok emberek, jelentős eltérésekkel. Nem egyformán, hanem különbözőképpen jók.
5 dolog minden GEKKO pedagógusra igaz:
1) Gyógypedagógus vagy konduktor diplomája van (az egészségügyben ez az orvos rangja)
2) Részt vett a GEKKO összes kötelező képzésén.
3) Pedagógiai tervező munkáját folyamatosan ellenőrizzük.
4) Rendelkezik a GEKKO minősítésével, engedélyével.
5) Méltónak és alkalmasnak tartjuk, hogy a GEKKO pedagógiát nyújtsa Önnek és gyermekének.
Ezen felül számtalan egyéni kvalitás létezik, amely alapján Önnek az egyik pedagógus a másiknál emberileg szimpatikusabb lehet. Elképzelhető, hogy az egyik "kedvesebbnek" tűnik, a másikról könnyebben elhiszi, hogy "érti a dolgát". Emberek, nem gépek, kicsit mindenki másként
beszél, viselkedik a gyermekekkel és ez a világ legtermészetesebb dolga.
Bíznia kell mindegyikükben!
El kell hinnie, hogy nem dolgozhat nálunk olyan, aki dolgát nem érti. Lehet, hogy Önnek egyikük kevésbé szimpatikus, mint egy másik, ám ez nem (!) azt jelenti, hogy nem érti a dolgát.
Könnyen lehet, hogy pedagógiai szemmel a kevésbé "megnyerő" a jobbik szakember.
Gyermekének fejlesztése kölcsönös bizalomra épülő közös munka Önnel.
A bizalom előfeltétele a hatékony szülő-pedagógus együttműködésnek.
Ha nem bízna meg abban, hogy orvosa jót akar, és biztosan Önnél jobban érti is a dolgát,
éppen úgy értelmetlenné (alaptalanná) válna az orvos-beteg viszony, ahogyan a mi munkánk
is értelmét veszíti el, ha nem bízik meg abban, hogy a pedagógus jót akar és érti is a dolgát.
Az ilyen bizalom felépülésének kell időt hagyni, ám ha nem sikerül, másik pedagógust,
vagy másik helyet, intézményt kell keresnie, ahol megtalálja ezt a szükséges bizalmat magában.
98) Igaz, hogy tevékenységük minden szaktudást teljesen nélkülöz?
Nem igaz.
1) GEKKO-ban kizárólag gyógypedagógus | konduktor foglalkozik a gyermekekkel.
2) A gyógypedagógus| konduktor diploma egészségügyben az orvos "rangjának" felelne meg.
3) A GEKKO számos felsőoktatási intézmény gyakorlati oktatóhelye.
4) Többek között a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola gyakorlati oktatóhelye is vagyunk.
5) A magyar gyógy- és konduktív pedagógia világhírű, — külföldön hatalmas tisztelet övezi.
6) Diagnosztikai rendszerünket a Magyar Tudományos Akadémia szakembereivel dolgoztuk ki.
7) Koncepciónk a nemzetközi tudományos világ által egyöntetűen elfogadott elveket alkalmazza.
8) Az összes fejlett országban államilag erősen támogatott, fontos cél az ilyen pedagógia.
9) Számos fejlett országban a koragyermekkori oktatás az elsőszámú oktatási célkitűzés.
Minden gyógypedagógus és konduktor tanult:
- funkcionális anatómiát (ugyanazt, mint az orvos)
- fejlődéslélektant (ugyanazt, mint a pszichológus)
- kognitív pszichológiát (ugyanazt, mint a pszichológus)
- rengeteg pedagógiát (amit sem a pszichológus, sem az orvos)
- rengeteg mondókát, dalt, praktikát (amit sem a pszichológus, sem az orvos)
Mindannyian alapfokú zenetanárok is vagyunk.
Valójában a képességfejlesztéshez sokkal jobban értünk, mint a:
- a pszichológus,
- a gyermekorvos,
- az óvónő,
- a tanító, tanár,
- a védőnő.
Ők nálunk rendre jobban értenek a pszichológiához, gyermekgyógyászathoz, óvodapedagógiához, tanításhoz, gyermekgondozáshoz. Mi viszont jobban értünk a gyógy- és konduktív pedagógiához.
A képességfejlesztés a mi szakmánk.
Nem a pszichológus, nem a gyermekorvos, nem az óvónő, nem a tanár, nem a védőnő szakmája.
Előfordul ugyanakkor az is, hogy gyógypedagógus | konduktor bírálja olyan módon,
hogy minden szaktudást,
becsületet, szakmai tisztességet stb. nélkülöz a tevékenységünk.
Ilyen esetben, ha internetes fórumon történik, nézze meg, nem szokott-e
az illető másokat rendre "lehordani", majd saját magát ajánlani. Tehát nem lehet-e szakmai féltékenység az ok.
A képességfejlesztés gyakorlatában a GEKKO-nál senki nem kompetensebb.
Hozzá tartozik továbbá, hogy gyógy- és konduktív pedagógiai tudásunk nem pusztán elméleti,
akadémikus. 1999 óta több tízezer gyermek fordult meg nálunk, mi tudunk a legtöbbet
a játékos fejlesztés hétköznapi gyakorlatáról, amit főiskolai hallgatóknak oktatunk is.
99) Igaz, hogy GEKKO játszóházat bárki nyithat, aki nem is pedagógus?
Igaz.
Természetesen nem végezhet képességfelméréseket, nem tarthat foglalkozásokat, és semmi köze nem lehet a GEKKO pedagógia irányításához, ellenőrzéséhez sem. De természetesen
vállalkozhat GEKKO játszóház működtetésére, természetesen lehet a játszóház tulajdonosa.
A játszóház működtetése elsősorban vállalkozási, üzemeltetési, üzleti jellegű kritériumokat
igényel, hogy mást ne említsünk, például tízmilliós nagyságrendű tőkét, menedzsmenthez szükséges, vezetői ismereteket és kvalitásokat. Ahogyan éttermek is lehetnek olyanok
tulajdonában, akik maguk nem szakácsok, pedagógiai cégek is lehetnek olyanok tulajdonában,
akik maguk nem pedagógusok. Szoftvercégek tulajdonosai sem mindig programozók,
hanem gyakran üzletemberek, vállalkozók, befektetők.
A GEKKO játszóházak vezetőit ennek ellenére kötelezzük, hogy legyenek tájékozottak
-egy laikushoz képest- a pedagógiánkat illetően. Ezt szükségesnek látjuk ahhoz,
hogy méltóképpen képviseljenek bennünket, jól irányíthassák játszóházukat.
Számos játszóház tulajdonosa rendelkezik pedagógiai háttérrel, akad gyógypedagógus is közöttük. Ez azonban -a fenti okokból- nem követelmény nálunk, hiszen a játszóház
nyitása, és a foglalkozások nyújtása két teljesen különböző dolog.
Nem bárki nyithat, nem bárki üzemeltethet.
Miután ezt tisztáztuk, arról is beszélni kell, hogy nem bárki nyithat GEKKO játszóházat.
Kizárólag olyan esetben engedélyezzük játszóház megnyitását, ha valakit az előzetes
egyeztetések során arra alkalmasnak látunk. Játszóház üzemeltetése folyamatosan
rengeteg kihívást jelentő feladat, amelyet nem folytathat olyan vállalkozó,
aki nem képes tartósan megfelelni a GEKKO előírásainak, követelményeinek.
100) Hogyan választják ki a pedagógusokat?
1) Folyamatosan keresünk új gyógypedagógusokat, konduktorokat.
2) A végzettség (gyógypedagógus, konduktor) alapkövetelmény.
3) Alapkövetelmény továbbá, hogy kedves, gyermekszerető ember legyen.
4) A kiválasztás során előnyt jelentenek a koncepciónkhoz igazodó terápiás ismeretek.
5) Akinek nincsenek e tárgykörben hasznosítható ismeretei, azt nem választjuk ki.
6) Az interjún konkrétan kell énekelni, nem csak a papírokat vizsgáljuk.
7) A kommunikációs készségekre (hangszín, artikuláció, hangerő, beszédtempó) is hangsúlyt fektetünk, hiszen a gyermekek számára követendő mintával kell szolgálni.
8) HR szakértő gyógypedagógus is rendelkezésre áll az ideális jelöltek felkutatásában.
9) Az alkalmasnak tűnő jelöltek képzésen vesznek részt.
10) Két hetes elméleti és gyakorlati képzésen sajátítják el a GEKKO specifikus ismereteket.
(Fontos megérteni, hogy gyógy-, vagy konduktív pedagógiai diplomával már eleve rendelkeznek.)
11) A képzés része gyakorlat is, hospitálás az óbudai Központi Oktató Játszóházban.
12) A képzést sikeresen teljesítő (vizsgázó) jelöltek kapják meg a GEKKO minősítését.
13) A kiválasztás nálunk csak egy hosszú folyamat legelső lépése.
(Nem csak bekerülni kell hozzánk, bent is kell maradni ...)
101) Igaz, hogy tapasztalatlan pályakezdő pedagógusokat alkalmaznak?
Igaz: a magas életkor, korábbi munkahelyi tapasztalat a GEKKO-ban nem feltétel.
Nem igaz: csak fiatalokat és pályakezdőket vagyunk hajlandóak alkalmazni.
Miért nem feltétel a korábbi sokéves tapasztalat?
Mert GEKKO pedagógiában senkinek nem lehet semmiféle korábbi tapasztalata.
A GEKKO pedagógia gyakorlatához rengeteg dolog kell, ezért a megfelelő pedagógusok kiválasztására hatalmas gondot fordítunk (lásd: 100. pont) de ezek között nem szerepel,
hogy valaki egy
előző munkahelyen sok-sok évet lehúzzon korábban.
Abban sem hiszünk, hogy jó pedagógus csak az lehet, akinek van gyermeke.
A tapasztalt sokgyermekes szülő hány gyermek fejlődését ismeri? Három? Hat? Tizenöt?
Egy pályakezdő gyógypedagógus, konduktor látta már minimum ötszáz gyermek fejlődését.
Ráadásul teljesen, egészen másként, mint ahogyan egy szülő tekint gyermeke fejlődésére.
A pedagógus szerepe nem az, hogy jó sok gyermeke legyen és megossza tapasztalait,
mint anya az anyával. Aki tőlünk nem ezt, hanem gyógy- és konduktív pedagógiai
szakértelmet
vár el, nem fog munkatársainkban csalódni.
102) Miért nem ajánlják Önöket az interneten még azok sem, akik Önöknél dolgoztak?
Több oka is lehetséges:
1) Lehet, hogy nem is dolgozott nálunk, csak szeretett volna. Lehet, hogy ezen megsértődött.
2) Lehet, hogy dolgozott nálunk, de elbocsátást nyert. Lehet, hogy ezen megsértődött.
3) Lehet, becsapott. Szerinte a GEKKO rossz, mégis nálunk dolgozott.
103) Hogyan garantálják a pedagógiai munka minőségét?
Leginkább azáltal, hogy gyógypedagógus | konduktor szakember:
1) felméri gyermeke képességeit,
2) majd hetente 1 vagy 2 alkalommal játékkal segíti fejlődését.
Ez a legfontosabb minőségi változás gyermeke életében, ha GEKKO-ba jár. Ezt garantáljuk.
A gyógypedagógus és konduktor szakértelme az egészségügy színterén az orvos rangjának
felel meg. A GEKKO úgy garantálja a pedagógia minőségét, ahogyan az egészségügy
garantálná egészségét, ha hetente 1 vagy 2 alkalommal orvos foglalkozna vele.
Ami ebben csodálatos, hogy orvoshoz nem szívesen mennénk heti 1-2 órára,
a gyógy-pedagógia viszont igazán fantasztikus dolog: örömteli játék.
Hogyan garantáljuk, hogy minden pedagógus jó munkát végezzen?
1) Csak gyógypedagógus | konduktor diplomával lehet nálunk valaki pedagógus.
2) A legalkalmasabb pedagógusok kiválasztására hatalmas gondot fordítunk. (Lásd: 100-as pont).
3) Pedagógusként nem csak bekerülni nehéz hozzánk, bent maradni sem könnyű.
4) Nem hagyunk pedagógust kontrollálatlanul dolgozni.
5) Nem csak (pár) évente történik szúrópróbaszerű ellenőrzés, hanem minden héten.
6) Minden egyes gyermek, minden egyes foglalkozását írásban dokumentálniuk kell.
7) Külön írásos tervet kell készíteniük a szülők számára (amint a foglalkozás végén átadnak).
8) Munkájuk teljes dokumentációját hetenként bemutatják a GEKKO-nak ellenőrzésre.
9) Folyamatosan (napi szinten) részt vehetnek a GEKKO online konzultációs rendszerében.
10) Bármikor (online) kérhetik a GEKKO alapítóinak -és sok kollégjuk- szakvéleményét.
11) Bármikor jelentkezhetnek bármennyi gyakorlásra a GEKKO központjában.
12) Gyakorlónapok, teljesítményértékelési rendszer áll rendelkezésükre a tökéletesítéshez.
104) Milyen minőségi garanciákat tudnak adni?
A minőség nem szónoklat, elkent, elvont, megfoghatatlan fogalom.
Nem azt jelenti, hogy "minden nagyon jó lesz".
Nem is azt jelenti, hogy "prémium, luxus".
Nem arról van szó, hogy mindenben és feltétlenül a maximálisan elérhető legdrágább
és legkiválóbb sztenderdek szerint működünk. Játszóházaink nem kacsalábon forgó várak,
nincsenek
luxus várótermek, nem főz ügyfeleinkre francia séf, nincsen semmi aranyból.
Aki ilyesfajta légbőlkapott "minőségi" elvárásokkal érkezik, hatalmasat fog csalódni.
A minőség a lehető legkonkrétabb fogalom.
Azt jelenti, hogy szó szerint, pontosan megfogalmazzuk mit ígérünk, mi fogja nálunk várni,
és a minőség akkor valósul meg, ha pontosan az is történik. Ha Ön valami olyasmivel
elégedetlen, amit eleve nem is ígértünk, minőségi probléma szerintünk nincs is.
Sokan a minőségről alkotott téves elképzeléseik miatt gondolják, hogy a GEKKO minőségi,
tehát akkor gazdagoknak divathóbortjának marketingelt valami. Szó sincs erről.
Mi csak normális (azaz nem silány) pedagógiát hirdetünk, nem luxust.
Mit jelent a garancia?
1) Pontosan meghatározzuk, mit ígérünk. Ez a kitűzött minőség, nem más.
2) Ígéretünket röviden és minden részletében megismerheti honlapunkon, mielőtt eljön.
3) Amennyiben a valóságban mást tapasztal, panaszát haladéktalanul megvizsgáljuk.
4) Panaszát várja ügyfélszolgálatunk, és megírhatja a minoseg@gekkonet.hu email címre.
5) Minőségi problémaként kezeljük a hibát, ha valami mégsem úgy zajlott, ahogyan ígértük.
6) Amennyiben ilyen hibát követtünk el, megpróbáljuk jóvátenni, pótolni a hiányosságot.
7) Hiba előfordulása esetén lépéseket teszünk az újra előfordulás megelőzése érdekében.
8) GEKKO játszóház működtetésének feltétele a minőségi előírásaink maradéktalan betartása.
Milyen területeken garantáljuk a minőséget?
A) Garantáljuk a pedagógiai munka minőségét. (Lásd: 103. pont)
B) A játszóház kialakítására, eszközparkjára vonatkozóan is vannak kötelező előírásaink.
A GEKKO játszóházaknak tehát meg kell felelniük azoknak az elvárásoknak,
amelyeket Ön
joggal támaszthat honlapunk alapján.
A minőség garantálása azáltal is megvalósul, hogy amennyiben mégsem az történik meg
a gyakorlatban, aminek elvileg történnie kellene, úgy megtesszük a szükséges lépéseket,
mindaddig, amíg a kitűzőtt és ígért minőséget elérni sikerül.
105) Igaz, hogy Önök nem is idomulnak flexibilisen a szülők egyéni igényeihez?
Igaz.
A gyermekek igényeihez idomulunk flexibilisen, a szülőkéhez nem.
A gyermekek felé nincsenek elvárásaink, a szülők felé vannak.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Nem rendelésre készített pedagógia. A szülő választhat, hogy hozzánk jön,
vagy máshová, ahogyan választhat,
hogy egyik
vagy másik
iskolába akarja járatni gyermekét,
de nem változtatja
meg munkánkat,
ahogyan egy iskola munkáját sem változthatja meg,
ahogyan az agysebésznek sem mondhatjuk meg, milyen eszközzel dolgozzon és nem szólhatunk bele a pilóta dolgába sem.
GEKKO minősítésével játszik az a pedagógus, aki nem GEKKO pedagógiát nyújt a gyakorlatban,
hanem azt, amit valamelyik szülő akar tőle. Komoly gyógy- és konduktív
pedagógiát
kell megvalósítaniuk a GEKKO koncepciója alapján, nem a szülő elképzeléseit.
A gyermek viselkedhet akárhogyan, a szülőtől azonban felnőttséget és partnerséget
várunk el, ahogyan mi is komolyan és felnőtt módon állunk hozzá. Elvárjuk, hogy tartsa be intézményeink házirendjét, érkezzen pontosan, és ha eldöntötte, hogy járnak hozzánk,
járjanak rendesen, ahogyan egy iskolába sem lehet össze-vissza kedvünk szerint beesni.
Tisztelettel fordulunk Önhöz, és elvárjuk, hogy Ön is tartsa be munkatársaink felé
kijáró egyetemes udvariassági szabályokat, vegye őket emberszámba, tegye lehetővé,
hogy gördülékenyen végezzék dolgukat: minden nap gyermeknapot varázsolni.
Csak a gyermekeknek játszóház.
Felnőtteknek komoly pedagógiai intézmény. A szülőkkel való kapcsolat kizárólag kölcsönösen meglévő bizalomra és egymás kölcsönös tiszteletére építhető fel, elfogadva és tisztelve
egymás
eltérő szerepeit
szülő és pedagógus viszonylatokban.
106) Hová fordulatok, ha nem vagyok elégedett a szolgáltatásukkal?
1) Első lépésben arra bíztatjuk, beszéljen nyíltan észrevételéről a játszóház munkatársaival!
- Ne rejtse véka alá, ha valamivel elégedetlen, valamit nem ért!
- Így lehetőség van tisztázni, hogy valóban hiba történt, vagy csak félreértésről van szó.
2) Panaszával, észrevételeivel fordulhat a GEKKO központi ügyfélszolgálatához is:
Telefonon: (+36 30) 204 5400
Emailben: minoseg@gekkonet.hu
Minden esetet haladéktalanul, alaposan megvizsgálunk és érdemben reagálunk rá.
Mielőtt panasszal fordul hozzánk, kérjük tanulmányozza a többi gyakori kérdést is,
hiszen lehetséges, hogy válaszaink között megnyugtató választ kap észrevételére.
107) Igaz, hogy a GEKKO gépies és tömeges franchise pedagógia, mint egy gyorsétterem?
Nem igaz.
1) Ritka kuriózum, összesen kb. 2 000 szülő igényeinek felel meg Magyaroszágon.
2) A "menü" minden gyermek számára teljesen egyénreszabott, senki nem ugyanazt kapja.
3) Annyira egyénreszabott, mintha vendégségbe menne valahová.
4) Még úgy sem tömeges, hogy csak SNI, csak átlagos, csak tehetséges gyermekeknek való lenne.
5) A bölcsődére, óvodára, iskolára igaz, hogy minden gyermeknek ugyanazt kell "megenni".
6) Minden egyes gyermekkel a saját, teljesen egyedi képességei szerint foglalkozunk.
7) Nálunk egyik gyermeknek sem ugyanakkor és ugyanazt kell tudni, — saját tempójában haladhat.
8) A GEKKO nem siettetett, gyorspedagógia, hanem a gyökeres ellenkezője. A leglassabb.
A franchise jelentése:
- nem az, hogy tömeges
- nem az, hogy silány
- nem az, hogy gyors
A franchise azt jelenti, hogy minden játszóházunktól joggal várhatja el, hogy GEKKO legyen.
A franchise egy megvalósítási koncepció arra, hogy sok helyütt ugyanolyan vagy hasonló
minőséget várhasson el az ügyfél, és valaki (a rendszergazda) ezért tudatosan tegyen.
Építhető franchise:
- tömeges és alacsony igények gyors kielégítésére,
- de ritka és magas igények lassú kielégítésére is.
A GEKKO az utóbbinak megfelelő franchise.
108) Igaz, hogy Önöknél a mennyiség a minőség rovására megy?
Nem igaz.
Nincs mennyiség, nem tömegesen szolgáltatunk. A minőségnek semmi nem mehet a rovására,
hiszen a minőség az, amiből kiindulunk. Még a tandíj is csak következménye a minőségnek.
1.) Nincs is mennyiség:
- Mindössze kb. 2000 gyermekkel foglalkozunk, a bölcsődék, óvodák, iskolák 1 500 000 gyermekkel.
- Bölcsődében, óvodában, iskolában 20-40 fős csoportokban dolgoznak, mi 4 fős csoportokban.
- Csak 1 vagy 2 órát játszunk gyermekével, de arra a világon mindenkinél jobban felkészülünk.
2.) A minőség rovására nálunk semmi nem mehet, mert a minőség a kiindulópontunk:
- Gyógypedagógus | konduktor foglalkozik gyermekével, kerül amibe kerül.
- Csak 4 fős csoportban foglalkozunk gyermekével, kerül amibe kerül.
- Vonzó, barátságos, jól felszerelt környezetben fogadjuk Önt és gyermekét, kerül amibe kerül.
Nálunk a minőséget tényleg meg kell fizetni.
Ezt úgy értjük, hogy inkább csődbe megyünk, de a minőséget nem vagyunk hajlandóak lerontani.
Hiába lenne sokkal több igény sokkal rosszabb pedagógiára, üzleti döntéseinkben a minőség
lerontása nem szerepel a mérlegelt opciók között.
109) Igaz, hogy Önök még neves pszichológusokat is megkérdőjeleznek?
Nem igaz.
Soha nem kérdőjeleztük meg senkinek a munkáját, pszichológiai szaktudását, tevékenységét,
nem buzdítottunk szülőket arra, hogy ne forduljanak segítségért valahová. Sem a bennünket becsmérlő közismert pszichológusok, sem egyéb gyermekekkel foglalkozó szakemberek,
intézmények munkáját nem minősítettük soha, nem tanácsoltunk el tőlük senkit.
Valójában rengeteg szülőt irányítottunk már -kizárólag szakmai szempontok szerint-,
olyan helyekre is, ahol rólunk bizony nem túl sok jót szoktak állítani.
Ők kérdőjelezik meg a mi tevékenységünket. Dr. Vekerdy Tamás és Dr. Vajda Zsuzsanna,
és sajátos nézeteiket követő egyéb szakemberek széles körben elterjesztették Magyarszágon,
hogy a képességfejlesztés minden szakértelmet teljesen nélkülöző, szülők félelmeire felépített milliárdos fejlesztő iparág szélhámos tevékenysége, amely külföldön már régen megbukott.
A GEKKO-t nevesítve, külön is bírálják, szó szerint is szélhámosnak
neveznek a Nők Lapja hasábjain, csalónak állítanak be többek között a Figyelő, HVG cikkekben és a MaPszie honlapján,
konferenciákat szerveznek, előadásokat tartanak arról, hogy a korai oktatás és fejlesztés
kifejezetten káros, minden eszközt megragadnak arra, hogy Ön NE jöjjön el hozzánk.
Fordítva ilyesmiről szó sincsen, szerintünk amennyiben gyermekével bármiféle
pszichológiai
jellegű probléma adódik, feltétlenül forduljon gyermekpszichológushoz,
fogadja meg tanácsaikat, vegyen részt a szükséges terápián, ahogyan orvosi probléma
esetén sem merülne fel bennünk, hogy felül merjük bírálni az orvos javaslatát.
Józan ésszel szerintünk mindebből nem lehet arra a következtetésre jutni,
hogy mi kérdőjelezzük meg
a fent említett -kétségkívül népszerű- szakembereket.
110) Ha ez tényleg olyan jó dolog, miért írnak róla annyi rosszat az interneten és újságokban?
- Miről írnak manapság csupa jót interneten és az újságokban?
Sajnos nem tudunk olyan ismert személyről vagy dologról, amiről az interneten és a sajtóban
ne írnának rengeteg becsmérlő dolgot, valótlanságot, rágalmat is. Ezzel sajnos mindenkinek
együtt kell élni, aki valami oknál fogva kiemelkedik a tömegből, ismertté kénytelen válni.
A GEKKO ráadásul igazi darázsfészekbe nyúlt:
1) Az évszázadok óta lényegében változatlan közoktatásba hozunk teljesen újat.
2) Magyarországon a pedagógiát néhány nagyhatalmú pszichológus sajátos nézetei mozgatják.
3) Nem támogatja az állam, ezért nem olcsó. A feszültséget pedig szándékosan szítják.
4) Gyermekeket érint, mégis pénzbe kerül, ráadásul a tetejébe oktatás.
Az okokat a végtelenségig lehetne elemezni. A korai oktatás és fejlesztés az egész világon aránylag újdonságnak számít és még dolgoznak azon, hogy igazán utat törjön magának.
De szomorú hungarikum, kizárólag Magyarországot jellemzi ilyen közgondolkodás,
a többi fejlett országban a térhódítását hihetetlen mennyiségű pénzzel segítik,
nem pedig tönkre akarják tenni még azt is, ami magától is működne.
Döntsön saját belátása szerint!
A fenti indoklással arra bíztatjuk, tegye félre esetleges előítéleteit és próbáljon meg saját
véleményt kialakítani. Ehhez rengeteg információt talál ezen az oldalon és honlapunk
többi részén.
Telefonon és chaten
szívesen válaszolunk minden felmerülő kérdésére.
111) Ha ez tényleg olyan jó dolog, miért támadják igazi pszichológusok és gyermekorvosok?
Rengeteg gyermekorvossal és pszichológussal kiváló kapcsolatot ápolunk,
általánosságban nem szeretnénk semmiféle következtetést egész szakmákra levonni.
Szerintünk ellenállás abból adódhat, hogy más szakmákról van szó,
egyszerűen nem rendelkeznek a képességfejlesztés területén elegendő ismerettel.
Saját szakmájukhoz értenek,
a miénkhez csak annyira, mint mi az övékhez.
Ha arra kíváncsi, hogy értünk-e mi igazán ehhez, olvassa el a 98. pontot!
111
Koncepciónkat jobban megértheti, ha elolvassa. A 111 kérdés nem a miénk, hanem azoké,
akik rengetegszer feltették. Ezen az oldalon azokat a kérdéseket akartuk megválaszolni,
amelyek a legtöbb emberben felmerülnek munkánkkal kapcsolatban.
Önnek más kérdése van?
Szeretettel várjuk a chaten és telefonon is: (+36-30) 204-5400
|