 |
|
Dolgozó nőként, anyaként, feleségként megfelelni minden elvárásnak, a nagyszülők, rokonok közelsége nélkül, többek között
ezt hozta számunkra a modern kor.
Mentőövként ajánlom a GEKKO pedagógiát,
ahol segítenek megbírkózni a gyermeknevelés,
anyaság nehézségeivel. |
Bevezetésként szeretném elmondani, hogy tudom, vannak közöttünk olyan édesanyák is,
akikre nem lesz igaz az általam felvázolt dilemma és akik számára nem okoz különösebb kihívást
az életük optimális és kiegyensúlyozott megélése. Minden tiszteletem az övék
és járjanak
elől
jó példával azok számára, akikért és akik miatt szóba kerül a téma boncolgatása.
Higgyék el, – sajnos – mi vagyunk többen!
Ki vagyok én? - nagy kérdés, melyre egész életünkön át keressük a választ.
A családalapítást követően kissé tovább bonyolódik az egyébként sem könnyű kérdés,
hiszen újabb szerepekkel bővül a repertoár.
21. században élő nőként
Eleve nem vagyunk egyszerű helyzetben akkor, amikor definiálnunk
kell saját magunkat.
Van jogunk és lehetőségünk tanulni, dolgozni, pénzt keresni, egyenrangú párkapcsolatban élni, házasodni, elválni, gyermeket vállalni és nem vállalni és még folytatható
a felsorolás.
Nők vagyunk, gyermekek, társak, barátok, anyák, munkatársak és még megannyi
helyzetfüggő szerep húzható ránk, melyekben külön-külön és együttesen is
maximálisan igyekszünk helytállni.
Minden szerepünk „eljátszása” megérne egy külön fejezetet, hiszen komolyan érintik mind
a saját, mind a családunk létét. Van közöttük ami társadalmi, gazdasági kényszerből fakadó szerep – pl. a pénzkereső szerep vállalása – és van, amit mi generálunk, vagy amihez
mi asszisztálunk - pl. egy, vagy több gyermekszülést követően is „bombanőként”
kívánunk társunk előtt fellépni.
Önállóan, egyedül
Tény, hogy a régi, klasszikus „női sors” megélésére – „csak” feleség és anya – már csak néhányunknak van lehetősége és igénye. Nem kívánok az emancipáció ellen/mellett szólni, hiszen ez van, ha akarjuk, ha nem. Azon is felesleges rágódni, hogy miért nem a többgenerációs családmodell az elterjedt, és vajon nagy általánosságban miért nem számíthatunk a hétköznapi életünk során – és így a gyermeknevelésben sem – a nagyszülőkre, rokonokra.
Tudomásul kell venni és reagálni kell rá ahelyett, hogy a „pályakezdő” édesanyák tanácstalansága láttán felháborodunk és értetlenül ejnyebenyjézünk. Tény, hogy felnőttek már úgy nemzedékek,
hogy nem láttak jó és őszinte példát maguk előtt azzal kapcsolatban,
hogy mit is jelent egy
vagy több gyermek vállalása és felnevelése.
Nem gondolom, hogy helyénvaló lenne a vádaskodás, hogy vajon ez ki hibája,
hiszen más társadalmi rendszerben, más értékrendet követve teltek a családok hétköznapjai,
más kihívásokra, stressz helyzetekre kellett reagálni szülőként és gyermekként is egyaránt.
Hogyan is taníthatták volna meg nekünk a szüleink, hogy hogyan kell a mindennapi létért folytatott feszült életvezetésben szeretetteljes, nyugodt és stabil hátteret biztosítani
a gyermekeink számára, amikor a legtöbbjük fejében meg sem fordult,
hogy lehet ez egyszer
másképpen is.
Akkor természetes volt a stabil munkahely, a gyermek három éves koráig való otthonlét
és még sorolhatnánk a pozitív és negatív jellemzőket egyaránt. Felesleges,
mert az volt,
elmúlt, most más van, most kell helytállni és jól cselekedni.
Jó és őszinte példák nélkül
Említettem a jó és őszinte példa hiányát a gyermeknevelés kapcsán
és nem véletlenül.
Tapasztalataim szerint a jelen édesanyái és édesapái sok esetben illúziókkal,
idilli képek sokaságával – nyugodtan alvó, jó illatú, habos-babos ruhás csecsemő - vágnak bele
az ösztönök és a társadalom által is diktált gyermekvállalásba.
Senki nem készíti fel arra, hogy anyaként milyen a valóság,
hogy mint mindennek
az életben,
ennek az „éremnek” is két oldala van.
Adott egy mérleg két serpenyővel.
Az egyikben a megannyi öröm, boldogság, csodás pillanat,
feltétel nélküli szeretet,
büszkeség érzése,
a másikban az aggódás, féltés, átvirrasztott éjszakák, a napi csatákban megtépázott idegrendszer, a felelősség egy kiszolgáltatott emberért,
a saját én (ego) által küldött segélykiáltások.
Amennyiben sikerül a két oldalt egyensúlyban tartani, illetve a sok jóval teli oldal felé
billenteni
a mérleg nyelvét, akkor mosolyogva nézhetünk a tükörbe,
és bátran megveregethetjük
a saját vállunkat,
mert jó úton járunk a „jószülő” cím elnyerésében.
Amennyiben a mérleg árnyékosabb oldalán landol többször a lelkünk, akkor viszont megjelenik
az önvád, a kétségbeesés érzése a tekintetben, hogy mit teszek rosszul, mit kellene tenni inkább. A kérdés megválaszolásában sokszor maradunk egyedül, a fejünkben viszont
szüntelen kattog az örök frázis, hogy jó anya akarok lenni, jó anyának kell lennem.
Jó anyukák akarunk lenni
Félreértés ne essék, nem buta és felelőtlen szülők vagyunk mi, hanem olyanok, akiknek tanulni kell a gyermeknevelés csínját-bínját egyaránt. A „jóakarók”, a szomszédok, a szakkönyvek,
a média megannyi csatornája ontja ránk a hasznos és haszontalan információk tömkelegét
a gyermeknevelés témakörében is. Szűrűnk, szelektálunk, átgondolunk, megfontolunk,
jobb híján elhiszünk és megvalósítunk lehetőleg mindent, amit hallunk, látunk,
mert jó anyák/apák akarunk lenni.
Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy nemcsak mi, hanem a kisemberké(i)nk is teljes káoszban, zűrzavarban élnek. Nincs, aki segítsen a gondolatok rendrakásában. Sokszor érezzük zsigerből, ösztönből a jót, de megerősítés hiányában nem hisszük el, hogy helyesen tesszük,
amit teszünk. Sokszor érezzük, hogy a mi csodás emberkénk nem úgy járja be a fejlődésnek
a szakaszait, ahogyan azt írják/mondják, de vagy nem vesznek bennünket komolyan – majd kinövi, lusta és egyébként is a fiúk stb. -, vagy a diagnózis után cserbenhagynak minket
a megoldásban. Mindkét esetben marad a kétségbeesés, a tehetetlenség, a düh.
Marad újra a szomszéd, a játszótéri anyukák, az internet. Ördögi a kör, igaz?
A jó válasz még mindig hiányzik! Van azonban egy jó hírem!
Van segítség
Hazánkban is vannak már olyan képességfejlesztő játszóházak - GEKKO-,
ahol szakavatott pedagógusok állnak a segítségünkre abban,
hogy megerősítsenek bennünket
a szülői
jóságunkban és rámutassanak
az esetleges téves beidegződéseinkre.
Megadják a választ a hasonló kérdésekre, mint a „Hogyan tovább?”
vagy „Mit tegyek, hogy a gyermekem a lehető legjobb úton járjon?”
Jó hír az is, hogy nem csak az esetleges eltérésekre – pozitív és negatív irányba egyaránt –
hívják fel a figyelmet a fejlesztők, hanem segítenek azok korrigálásában is
és mi magunk is
számos eszköz birtokába kerülünk,
hogy a gyermekünkkel együtt töltött idő
nagy része is
a már említett mérleg jóságos oldalát erősítse.
Végül, de nem utolsó sorban a pedagógusok felől érkező partneri kapcsolat révén értővé, kompetensé tesznek a gyermekem nevelésében azáltal is, hogy nem hagynak kételyek között
és a neveléssel kapcsolatos kérdéseimre számomra is értelmezhető válaszokat adnak.
Az élet által adott szerepeink közül az anyai, szülői szerepünkben való megfelelés
az egyik legnehezebb, de a legszebb feladat is. Ha az „előadásban” elakadunk,
merjünk segítséget, megerősítést kérni!
Együttműködés a szülőkkel
A GEKKO pedagógia alapköve, hogy komplex, teljes, hatékony segítséget nyújtson a szülőknek
gyermekeik felnevelésében. Létező problémára kerestünk - és találtunk - működő megoldást.
Hiszen mi értelme az iskolai kudarcok, tanulási, magatartási, viselkedési zavarok kezelésének,
ha azok - heti 1 játékos foglalkozással - megelőzhetőek? Mi értelme a diagnózisnak,
ha utána széttárjuk a kezünket és a szülőnek nem segítünk a megoldásban? Mi értelme
van a szülőt kérdezni, hogy mikor, hány féle, milyen szakmai programmal szeretné
gyermeke optimális fejlődését segíteni? Mi értelme számtalan különböző helyre küldeni
az anyukát, ahelyett, hogy 1 helyen, ugyanaz a pedagógus, az egészet átlátva fejlesztené mindenben, amiben csak kell?
Érthetően
Figyelünk, hogy szülőnyelven, azaz érthetően, felesleges szakszavak nélkül beszéljünk,
ha pedig nem lehet elkerülni, akkor is elmagyarázzuk a jelentését.
Rögtön az első találkozáskor, a képességfelmérés alatt és után érzékelheti,
hogy nálunk másképpen mennek a dolgok. Ennek a folyamatnak a szülő bizony nagyonis részese.
GEKKO foglalkozás, együtt a szülőkkel. Mi a pedagógiához értünk, a szülő a gyermekéhez.
Tényleg együtt a szülőkkel
A GEKKO pedagógia lényege, hogy nem problémával foglalkozik, hanem a gyermekkel.
Hozzá pedig nem tartozik senki jobban, mint a szülő. A szülő a gyermek fejlődését messze
a legmarkánsabban meghatározó egyedüli tényező, szerintünk ezzel sem védhető meg
az olyan szakember, aki a szülő nélkül, a szülő kirekesztésével próbálja munkáját végezni.
Ezért van, hogy a GEKKO-ban a szülők a foglalkozásokon, a gyermekeikkel együtt bent lehetnek. Minden foglalkozásra készül egy írásos terv, és minden foglalkozásnak része,
hogy az óra végén 10 percet konzultáljunk is. Elmondjuk, érthetően elmagyarázzuk,
mi is történt és miért. És ez a következő hétig, hogyan gyakorolható otthon is,
nem több, mint napi tíz percben, a napi rutinba könnyen beépíthető módon.
Nem problémával foglalkozunk, azaz nem egy logopédiai, mozgásfejlődési problémával,
hanem az egész gyermekkel. Nem csak egy esetleges sérüléssel, egy bizonyos elmaradással, hanem az összes területtel együtt. Ha például valaki nyelvi problémával küzd, ugyanolyan fontos, hogy a másodlagos problémákkal foglalkozzunk, például azzal, hogy esetleg csúfolják érte.
Ez ilyen másodlagos következmények gyakran nagyonis elsődlegesek, azaz fontosabbak
a gyermeknek, fontosabbak a szülőnek is, mint önmagában az, hogyan ejt ki egy hangot.
A szülőkkel való együttműködésben is ugyanilyen holisztikus megközelítésre törekszünk. Kölcsönös bizalomra épülő, tényleges együttműködést alakítunk ki, amelyben szaktudásunkkal segíteni és támogatni kívánjuk anyaságában, szülőségében, gyermeknevelésben, helyzetek, problémák megoldásában. Enélkül szerintünk semmilyen pedagógia nem lehet elég korszerű.
Zárszó
Csodálkozhatnak most azon, hogy miért ír egy gyógypedagógus többes szám harmadik
személyben a még nem tökéletes anyákról, ezáltal saját magát is az ő csoportjukba helyezve.
Joggal mondhatják, hogy pedig neki elvileg tudni kellene, hogy mit és mikor és hogyan
kell cselekedni a gyermeke fejlődése érdekében. A kérdésekre, mint szakember tudom
a választ, de anyaként én sem mindig cselekszem megfelelően és határozottan.
Miért? Mert a saját gyermekeim előtt anyai, mások gyermekei előtt pedig
pedagógusi szerepemben létezem és higgyék el, a kettő nem ugyanaz!
Gyermeknevelés, pedagógai témákban cikkeket írok, publikálok,
operatív pedagógiai vezetőként
a feladatom
rengeteg gyógypedagógus / konduktor munkájának segítése, terelgetesése,
szóval
avatott szakember létemre én is viszem GEKKO-ba a gyermekeimet, anyaként.
Ha ez különösen hangzik, ugyanezt teszi Bordás Gergő és Ónodi Csilla is,
akik a
GEKKO pedagógiát alapították 1999-ben. Szakmájuk kiválóságaiként gyakran éppen
úgy
szükségük van
segítségre, egy-egy jó tanácsra, az objektív, külső szakértelemre,
mint Önök közül sokaknak, akiknek nem mindig könnyű jó anyának, apának lenni.
Mi is, ők is éppen olyan kurzusra járnak, mint több ezer ügyfelünk.
Ha szeretné Ön is kipróbálni, a linkre kattintva megteheti.
Soltész Szilvia
A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO operatív pedagógiai vezetője
|
 |
 Küldje tovább ezt az oldalt!
|
