Rocksuli ROCKS!

Rocksuli Budapest félévzáró koncert

Kövezzenek meg, mert áradozni fogok. Már most szólok: nagyon elfogult vagyok. Imádom a Rocksulit én is, és a fiam is! Mert annyira király, minden szempontból. Bővebben? Az alábbiakban leírom az elmúlt félév alatt összegyűlt tapasztalataimat.

És ez még csak nem is a reklám helye…

Persze van reklám is, ott jobb oldalt. Miután alaposan kipróbáltuk a kisfiammal,  tavaly májusban írtunk is egy 5 csillagos ajánlót, lelkendeztünk az élő zenepedagógiáról, Milán élményeiről, az eszméletlen jó tanárokról, a temérdek pedagógiai haszonról, feltüntetve az ajánlóinknál szokásos korrekt (X)-et. Nehogy valakit hidegzuhanyként érjen, hogy az ajánlott dolgot hirdetik is nálunk, és rögtön a legrosszabbat feltételezzék: nem is elég őszinte és kőkemény ez a rock & roll.

Elfogulatlanságot persze tőlem ne várjanak! Zenetanár vagyok, mint minden gyógypedagógus. Azon felül is zene-, de még inkább énekbolond. Diákként is járok a Rocksuliba, “mocsok egy kölyök”, Pulius Tamás szokta kíméletlenül elhelyezni a dolgok skáláján az énektudásomat. Zseniális tanár, nem csak azt mondja meg precízen, hogy mi a borzasztó, hanem azt is, hogy miért, és mitől lesz jó. De ez mind semmi az anyai büszkeséghez képest. Az objektivitásomnak a kegyelemdöfés: Milán újabb félévet tanult dobolni Kovács Norberttől. Nagyon hálás vagyok neki. A munkám miatt igazán rengeteg pedagógus tevékenységét van alkalmam figyelemmel kísérni és merem állítani, hogy Norbitól sok tanár tanulhatna nem csak dobolni, de koragyermekkori pedagógiát is.

Az úgy volt, hogy…

Régóta erős kötelékkel rendelkezünk a zenével. Nem amolyan szeretem a zenét, szeretek zenélni, nyomjuk le mindenképpen a gyermek torkán a zenei képzést módon. Milán fogantatása pillanatától előkelő helyet kapott a „zenei képzés” és teljességgel leszögezhető, hogy spontán és kizárólag örömből, szívből jövő élményként szerepelt a mindennapjainkban. Amíg a pocakomban volt, aztán amíg a karomban tudtam tartani, ez még a tánccal is kiegészült. Ennek is köszönhető, hogy bár logopédus vagyok, annyit de annyit énekeltem és mozogtam a ritmusra kicsi fiacskámmal, hogy előbb tudott énekelni, mint beszélni.

A ritmusérzékéről három éves korában azt állították, vetekszik apjáéval – aki köztudottan a világ egyik legfantasztikusabb dobosa. Ezért volt az, hogy a Hinta palintán kívül már nagyon korán tudta, milyen számokat énekel Madonna néni, vagy Jacko bácsi – akkoriban még így neveztük meg számára az előadó művészeket. Ezért is tette közzé az ilyen és ehhez hasonló megfigyeléseit:

„Anya, észrevettem, hogy Schubert bácsi nem beszél, csak zenél”.

Teljesen egyértelmű volt, hogy elviszem zeneiskolába, ahol életkorának megfelelő, nagyon élvezetes és játékos keretek adják majd a zenei mélységeinek gazdagítását, zenei készségeinek kibontakozását. Több próbálkozásunk is volt. Minden kissé balul elsült helyen az volt a probléma, hogy nem, vagy nagyon szerencsétlenül hozzák össze a zenét és a gyermeket, hát még a zenei nevelést, netán hangszeres „oktatást”.

Voltunk olyan helyen is, amelynek eredeti célkitűzéseit egy bostoni, kimondottan gyermekek világához megalkotott koncepció mentén igyekeztek megvalósítani – csak hát, amolyan hazai módra. Köszönőviszonyban sem volt a meghirdetett elképzelésükkel és persze, az ottani megvalósításukkal. Mit volt mit tenni, folytattam itthoni, más néven családi keretek között a zenei élmények tárházának bővítését. Már voltak kedvenc opera áriái, és persze AC/DC számok is sok-sok más mellett, amit egyre többször kért, hallgatott és ritmusban követett. Segítségünkre volt a tapsolás, dobbantás, pet palack püfölése az autóülés tetején. De volt, hogy furulyán vagy éppenséggel citerán kezdte a megfelelő ritmusban lejátszani az általa ismert dalokat. Volt, hogy csak úgy simán – azaz zeneszó nélkül. De volt, hogy felcsendülő muzsikát kísérte végig így. Nem is volt tehát kérdéses, hogy nem adom fel a számomra “tökéletes” zeneiskola keresését…

És rátaláltunk a Rocksulira!

Kisdobosok a Rocksuliban. A kép magáért beszél. Sőt ordít! :-)

Rock & Roll

Ha valaki kétségbe vonná a betűket, csak nézze meg jobban a fenti képet! Beszabadultak az ovisok a dobszobába és teljesen készen vannak. Az arcuk, mozdulataik! Mindent elárul arról, hogy miben különbözik a Rocksuli egy oldschool ének-zene órától.

Ritkán látok ilyet: az egész kupac ovist szemmel láthatóan nagyon érdekli a zene elmélete. Persze, hiszen menő az egész hely, menők a hangszerek, menők a tanárok.

Debrecen és Budapest után már Cegléden is

A siker titka talán az elementáris és általános “rocker jófejség”. A tavalyi ajánlónk óta szerencsére egy újabb városban, Cegléden is elérhető lett. Külön öröm számomra, hogy a budapesti helyszínen, a Dürer stúdióban egyre több kisgyermeket szoktam látni. A tanulók / próbálni járók többsége persze továbbra is felnőtt, vagy kamasz, de bízom benne, hogy a tendencia folytatódik, illetve Debrecenben és Cegléden is érzékelhető. Minden nagyobb városban kellene lennie egy Rocksulinak, telis-tele zenélni tanuló óvodásokkal. Mire felnőnének, el is jönne a világbéke. :-)

2014.01.31. félévzáró koncert a Dürerben. A Rocksuli különlegessége, hogy a tanulóknak félévzáró koncerteket szerveznek. Van minden, ami kell: színpad, hangosítás, fények, közönség. A dolgot pont annyira veszik komolyan, amennyire kell. Jó a hangulat, nincs stressz, viszont kicsik és nagyok tényleg kipróbálhatják, hogy milyen “rocksztárnak” lenni.

We will rock you

A korábbi ajánlónk végén egyetlen dolgot azért nehezményeztünk: “mikor kerül már sor Milán első önálló dobkoncertjére?”. Akkor még csak (félig) viccből, de most… Most volt a következő félévzáró, fellépési lehetőséggel az én elsős dobszupersztáromnak is. Komoly dolog ez kérem szépen, igazi “buli”, nem lehet ám kalamolni, bénázni. Én persze toltam az ügyet, mint egy igazi zenész menedzsere (és leginkább persze anyja). Na de történt ám, hogy…

Beszélnünk kellett, mint tanár a tanárral

Ahogy közeledett a nagy nap, a kérdés az volt, hogy elég felkészült-e már Milán arra, hogy egy számot eldoboljon egy igazi koncerten, komoly hangosítással, közönség előtt. Mondanom sem kell, én teljesen el vagyok tőle ájulva, de milyen jól jött az okos és objektív pedagógus. A kérdést úgy közelítették meg, hogy akarom-e, hogy esetleg negatív élménye legyen és elmenjen a kedve az egésztől? Végül abban maradtunk, hogy a kedvencei közül a “We will rock you” c. számot nagyon sokat gyakoroljuk, és majd az eredmény függvényében eldöntjük, hogy “koncertképes”-e a produkció.

Miután addig minden zeneórán Milán az egyik, én egy másik teremben gyakoroltunk, nemigen volt betekintésünk abba, mit is csinál a másik, hogyan halad. Éppen ezért különösen nagy élmény volt a fiamnak, hogy végre ott vagyok a tetthelyen és figyelem (könnyeimmel küszködve), mennyire ügyes, milyen sokat változott, fejlődött a dobtudása. Beleadott apait, anyait. A próbákon a tanárok arról is gondoskodtak, hogy a gitárkíséret-kérdése, -hiánya is megoldódjon. Azonnal beállt a próbán egy gitáros, naná, hogy vérprofi hangszeres példaképbe ütköztünk már megint.

És képzeljék, sikerült! Összeállt a formáció, én lettem az énekes, Milán a dobos. Elsőre furcsa volt a női hang, de hamar megbarátkoztunk vele… Sőt! Nagyon ott voltunk!

Viszont kénytelenek lesznek beérni ezzel a Queen változattal. Merem állítani, hogy a miénk sokkal jobb lett, viszont… A koncert időpontját pontosan és jó előre lehetett tudni. Ám a bacilusok nem ismerik az időpont-egyeztetés fogalmát. Tititá helyett otitis (középfülgyulladás), dó-ré-mi helyett adenoid (mandula) gyulladás, lá-szó helyett láz állapota uralkodott a neves időpontban. Ezért aztán nem is tudtunk a koncerten részt venni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy hipp-hopp túltettük magunkat először is ennek a helyzetnek a bejelentésén, majd az elfogadásán. De benyeltük, ahogyan a vírust is, és azt is, hogy a helyünk nem most, hanem a második félévet záró, azaz az évvégi koncerten lesz majd ott. Ám ahogy mondani szokás, the show must go on.  És we will annyira rock you, amilyet még Endi se’ pipált!

Ónodi Csilla
Gyógypedagógus, a GEKKO pedagógiai igazgatója
Rocksuli rajongó