GEKKO > Cegléd > Képességfejlesztő kurzus > Babáknak  
metalbar
GEKKO

Pedagógia babáknak

Kurzus babáknak  

Heti 1 játékos foglalkozással biztosítjuk
képességei egészséges fejlődését
gyümölcsöző alapot teremtve jövőjének.

Nincs alsó korhatár, már 1-2 hónapos
csecsemővel is szeretettel várjuk!

1   2   3   4

Boldog jövője a képességeiben rejlik

Sem pénzzel, sem szülői szigorral, sem szeretettel nem lehet pótolni a négy nagy funkcióterület fejlettségét, amelyek gyermeke képességeit meghatározzák. Hiszen akármi is lesz a foglalkozása,
ha majd nagy lesz, nem mindegy hogyan észleli a világot, milyen a memóriája, figyelme mennyi ideig köthető le, mennyire terelhető el, hogyan gondolkodik, milyen a beszéde, mozgása,
hogyan tud beilleszkedni közösségekbe, milyen kapcsolatokat képes ápolni másokkal.

Mi lesz, ha nagy lesz?

Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a kisgyermekkor élményei, ingerei csaknem
ugyanolyan fontosak gyermeke jövőjét illetően, mint a genetikai kincs, amit Öntől kapott.

Kisgyermekkorban még könnyedén lehet fejleszteni olyan képességein, tulajdonságain,
amelyekre később, az agyi érési folyamatok lezárulását követően már nincsen lehetőség.

A szó szoros értelemben játszi könnyedséggel - azaz játékkal - fejleszthető például a figyelme.
Ha pedig képes figyelmét könnyebben és tovább képes arra koncentrálni, amire szeretné,
feladataival kevesebb erőfeszítéssel, gyorsabban végezhet majd egész felnőtt életében.

 

1   2   3

A GEKKO lebilincselő játékos foglalkozásai mögött komoly tudomány rejlik.

Célirányosan olyan játékokat játszunk gyermekével, amelyek egy-egy részképesség
egészséges fejlődését segítik elő. A részképességeknek olyan csúnya nevük van,
mint például auditív differenciálás, vizuális analízis-szintézés vagy lateralitás.

Ezernyi részképességünk munkálkodik külön-külön és egymástól szétválaszthatatlan
összhangban a leghétköznapibb emberi tevékenységeink során. Egy-egy részképesség -kizárólag szakember számára észrevehető- gyengeségét könnyű alábecsülni. De ezek az apró porszemek
az összetett gépezetben később igen komoly galibát, tanulási zavart okozhatnak.

A GEKKO időben -a kisgyermekkori képlékenységet, agyi és idegrendszeri plaszticitás korát kihasználva- heti 1-2 játékos foglalkozással felszámolja a részképességek gyengeségét,
biztosítva a rájuk építkező képességek egészséges fejlődését.

1   2   3

Aki él a GEKKO által felkínált lehetőséggel, a legtöbbet teszi gyermeke tanuláshoz (is)
szükséges képességeinek egészséges fejlődéséért, boldog jövőjéért.

Kurzus információ:

Várjuk hívását!  

(06-30) 873-9598

Visszahívást kérek | Online beiratkozás

 

GEKKO Cegléd

Képességfejlesztő Játszóház

Pest megye

Telefon: (06-30) 873-9598
Honlap: www.gekkonet.hu/cegled
Email: cegled@gekkonet.hu

Nagyobb térkép útvonaltervezéssel

Kölyök Tanoda Kft.
2700 Cegléd, Kőrösi út 32.

(A 441-es út folytatása.)

Gyümölcsöző befektetés gyermeke jövőjébe
1

Képességfelmérés

Beiratkozás előtt
ingyenesen felmérjük gyermeke képességeit

Heti 1-2 foglalkozás

60 perces játékos,
örömteli foglalkozás,
48 / 96 alkalmas kurzus

4 fős csoport

A legmagasabb
végzettségű fejlesztő pedagógus vezetésével

100% egyénreszabott

A "tanterv" igazodik
a gyermek igényeihez
és nem fordítva

Komplex program

Kognitív funkciók,
beszéd, mozgás
és szociális érettség

         
metalbar
         

Prevenció

Megelőzzük és kezeljük
a tanulási zavarokat
(pl. diszlexia)

Konzultáció

Minden foglalkozás
tervét átadjuk,
és elmagyarázzuk

"Házi feladat"

Minden hétre
napi 10 perc otthoni
gyakorlás

Minden gyermeknek

Egészséges és hasznos,
mint a sport, nem csak
probléma esetén

48 / 96 gyermeknap

Nem csak hasznos,
hanem igazi élménnyé
varázsolt pedagógia

         
metalbar
         

Kötelezettség nélkül

Nincs hűségnyilatkozat,
a kurzus bármikor
megszakítható.

Családi díjszabás

2-6 testvér
1 kedvezményes
áron járhat GEKKO-ba.

Finanszírozás

Erste személyi kölcsönnel
6 000 Ft alatti részletekben
is kifizetheti a kurzust.

Egészségpénztárak

100%-ban megtérítik
szolgáltatásaink
díját

Részletfizetés

Játszóházainkban havonta, hosszútávú kötelezettség nélkül is fizethet.

Beiratkozás  

Részletes kurzus információ, online jelentkezés

 

 

Fogékony babák  

Topmenedzserképzés pelenkásoknak?!

Aki ilyesmit állít, nem sokat ért a babákhoz és a fejlesztő pedagógiához. Természetesen nem kell babákat megtanítani a lábujjukon köbgyököt vonni, tizenöt nyelven beszélni és doktori disszertációt írni.
Ez nem csak ostobaság lenne, de nem is lehetséges, mert a babák még beszélni sem tudnak, és lövésük sincs arról, mi az, hogy topmenedzser.

Mi nem tanítunk, hanem képességeket fejlesztünk.

Olvasni, írni, számolni -és a történelmet- majd az iskolában tanítják.
Mi olyan részképességeit fejlesztjük, mint például auditív
diszkrimináció vagy a vizuális irányított figyelem megosztottsága.
Ezeket viszont az egyetemen, ha akarnák, sem fejleszthetnék már,
mert addigra az emberi agy az ilyesmiben már nem változik.

 

1

Együtt a szülőkkel

 

3

és más babákkal

 

2

optimális ingereket biztosítunk

 

4

a képességek fejlődéséhez.

6

10 éve

 

a legmagasabb végzettséggel,

 

7

a legjobb eszközökkel,

 

8

ideális körülmények között.

Rengeteget dalolunk, verselünk, mondókázunk. Változatos egyensúlyi, mozgásos ingerekkel,
speciális fejlesztő eszközökkel segítjük elő a kognitív funkciók (észlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás),
a hallás és beszéd, a nagymozgás és finommozgás egészséges, normál ütemű fejlődését.

Megelőzzük a részképesség gyengeségek kialakulását, megakadályozzuk a megkésett mozgás- és beszédfejlődést,
így garantálható, hogy a későbbiekben gyermekénél nem alakul majd ki az egyébként oly gyakori tanulási zavar.

A GEKKO olyan, mint a sport:

Egészséges

Izmainkhoz hasonlóan
képességeinket sem árt
tornáztatni, edzeni.

Az Ön gyermeke nem szorul fejlesztésre. Hiszen ahogy
a testmozgásra, a képességek fejlesztésére sem kell rászorulni.

A képességfejlesztés teljesen természetes, minden gyermek számára hasznos. Nem csak akkor, ha baj van. Ahogy a sport sem csak beteg vagy túlsúlyos gyermekek privilégiuma.

  sport  

Fokozatos felkészítés

Ugye nem küldené gyermekét mindenféle felkészülés nélkül
Mike Tysonnal bokszolni?

A megfelelő képességek hiányában
az iskolai élet hasonlóan megrázó
élményt jelenthet gyermekének.

Szerintünk fokozatosan fel kell készíteni, nem egyik napról
a másikra, 6 éves korában egyszerűen bedobni a mélyvízbe, mit sem törődve azzal, hogy vajon képes-e egyáltalán 45 percen keresztül bármire is figyelni.

 

Rendszeresség

Van-e értelme 1-2 hónapig
GEKKO-ba járni - gyakran teszik
fel ezt a kérdést nekünk.

Van értelme kipóbálni.
Annyi, mint pár hónapig
úszni, futni, kerékpározni,
azaz sportolni.

És ha tetszik Önnek
és gyermeke is igazán élvezi,
(ahogy sejtjük, hogy lesz),
akkor hosszú távon, heti rendszerességgel folytatva fejti ki pozitív hatását, ahogy a sport is.

A képességek személyi edzője

6-7 éves korától (nem olyan soká) gyermekének
kell idomulnia az iskola tömeges tantervéhez.
Képes-e rá vagy sem, a 20-30 fős osztályban
nem áll majd mellette fejlesztő pedagógus.

A GEKKO most arra készíti fel nagyon lassan és fokozatosan,
hogy ezt az akadályt könnyedén, stresszmentesen vegye majd.

Nálunk a "tanterv" idomul gyermekéhez,
a pedagógiát alakítjuk gyermeke egyéni igényei szerint.

 

Komplex, egyénreszabott pedagógia

Minden képességet mozgósítunk:

1   2   3   4

Kognitív funkciók

A fejlesztő pedagógia alfája és omegája a gyermek megismerő tevékenységének színvonala.

Erre épül és erre hat vissza az összes többi terület fejlettsége.

Meghatározza, milyen lesz az:

  • Észlelése
  • Emlékezete
  • Figyelme
  • Gondolkodása
 

Mozgásfejlődés

A nagymozgás és finommozgás
(pl. grafomotorika) fejlettsége nem csak önmagában véve
rendkívül fontos.

Mozgásán keresztül
fejlődik az intelligenciája,
idegrendszere, agya
és olyan összetett készségek
alapozódnak meg általa,
mint az írás, olvasás.

 

Hallás- és beszédfejlődés

A beszéd értés és produkció színvonalát olyan elemi észlelési funkciók befolyásolják,
mint a hallás.

A beszédfejlődés fokmérői
nagyon fontos információt jelentenek a fejlesztő pedagógus számára, hiszen a beszéd
drámai mértékben összefügg gyermeke gondolkodásával, szociális érettségével, személyiségével.

 

Szociális érettség

A társas viselkedés szabályainak elsajátítása, az önkiszolgálás színvonala nagy mértékben meghatározza gyermeke személyiségét.

A szociális érettség a többi területtel összhangban,
azokra épülve fejlődik és
alapvetően meghatározza,
milyen kapcsolatot képes kialakítani felnőttekkel
és más gyermekekkel.

 
Szociális érettség  

De most komolyan.
Mit lehet fejleszteni
egy pólyás babán?!

Megértjük a kérdést, hiszen annyi balga ostobaságot olvasni ebben
a témában a sajtóban. Tele van az internet is megmondóemberekkel,
akik szerint a babák fejlesztése csak jó marketing, de valójában minden szakértelmet nélkülöző, szükségtelen, sőt káros hóbort, a gyermeküket nem szerető, velük nem törődő újgazdagok megkopasztásának céljából.

Akikkel sikerült elhitetni, hogy hogy a fejlesztés arról szól, hogy olvasni és köbgyököt vonni tanítunk babákat, joggal hihetik, hogy a jobbára alvásra, evésre és sírása képes babákkal foglalkozni tudománytalan sarlatánság, aminek minimum megkérdőjelezhető a haszna ...

 

Tudományos tény: a csecsemő élete fejlődésének éppen a legintenzívebb korszakát éli.

700 új neuronkapcsolat jön létre most az agyában — másodpercenként.

Informatikai metafórával élve, most "drótozódik össze" a hardver, most alakulnak ki azok a neurális kapcsolatok,
amelyek egész életében meghatározzák olyan tulajdonságait, hogy például mennyi ideig tud majd figyelni arra,
amivel foglalkozni kíván és figyelmének fókuszát mennyire könnyen terelik el zavaró ingerek.

 

1   2   3

Változatos szenzoros ingerekkel segítjük a csecsemők hallás- és beszédfejlődését.

Tudományos tény: azok a gyermekek, akikhez édesanyjuk sokat beszél, többszáz szóval nagyobb szókincsre tesznek
szert, mint azok, akikhez alig beszélnek szüleik. A fejlődést segítő ingerek és szülői gondoskodás hatása nem csak a beszéd színvonalát,
de a gyermek intelligenciáját és késbbi iskolai teljesítményét is alapvetően meghatározzák.

Az egészséges fejlődést segítő ingerek pozitív hatása éppen úgy kimutatható az agyról készült CT felvételeken,
mint a fizikai agyi károsodás, amelyet az ellentétes előjelű ingerek okoznak az elhanyagolt, bántalmazott,
toxikus stressznek kitett, intenzíven vagy tartósan szorongó kisgyermekek esetén.

 

Segítünk otthon is alkalmazni a nálunk tanultakat  

Ön ÉS a GEKKO

A magyar sajtóban felmerült egy a világon egyedülálló kérdés:

szeressük a gyermekünket és foglalkozzunk vele sokat, vagy vigyük képességfejlesztőbe?

A kérdésfelvetés rossz. Becsmérlő nonszensz. Hiszen a két dolog között nem szükséges, nem lehetséges választani, ahogy azt sem lehet (szabad) eldöntenünk, hogy enni vagy inni adjuk neki. Nincs vagylagos logikai kapcsolat, ezért nonszensz. Becsmérlő, mert lényegében azzal vádolja a GEKKO-ba járó szülőket, hogy gyermekeikkel nem foglalkoznak és nem szeretik őket (helyette járnak hozzánk).

A GEKKO pedagógia része a szülő

Az óvodában napi 8 órát töltenek a gyermekek, a szülő nélkül. Nálunk heti 1 órát, a szülővel.
Teljes nonszensz a szülőket azzal megvádolni, hogy nem szeretik gyermekeiket (nem foglalkoznak velük), ha óvodába adják.
E nonszensz tovább fokozása azért becsmérelni a hozzánk járó szülőket, mert heti 1 alkalommal járnak hozzánk.
Hiszen nálunk a heti 1 óra alatt is gyermekükkel vannak és erről az 1 óráról istenigazából elmondható, hogy foglalkoznak a gyermekükkel.

A GEKKO 1999 óta hirdeti mindenki másnál hangosabban, hogy a szülőt nem szabad a pedagógiából kirekeszteni,
hiszen eredményes fejlődés a szülő nélkül elképzelhetetlen. Ezért adjuk át minden foglalkozás egyéni fejlesztési tervét írásban,
és ezért konzultálunk róla minden foglalkozás végén. És ezért adunk "házi feladatot" is, hogy a szülő otthon, napi 10 percben a nálunk tanult módszereket elsajátítva igazán jól foglalkozhasson gyermekével, és így fejlődhessenek képességei egészségesen, hétről-hétre és napról-napra.

 

1  

A babák és a világ

Felnőtt korunkra elfejejtjük, de csecsemőnek, babának lenni teljes más érzés. Teljesen másként
érzékeljük, tapasztaljuk a világot. A baba nem pusztán egy lekicsinyített felnőtt, aki csak kicsit
ügyetlenebb és gyámoltalanabb, aki csak egy kicsit kevesebbet tud.
Életünk első három évében másként működünk.

0-3 év: a szenzomotoros fázis

A fejlődéslélektan tudománya ezzel a szóval határozza meg az egész korszakot.
Most tanuljuk meg tapasztalni, érzékelni a világot úgy, ahogyan ma már teljesen természetes
annak, aki ezt az oldalt érzékeli, látja, olvassa. Az egész fejlődés a mozgásba van ágyazva,
innen származik a szóösszetétel motoros része. A különböző szenzoros csatornákon
(tapintás, látás, hallás, szaglás, ízlelés) érkező ingerekkel a mozgás útján lépünk interakcióba.

 

1

Mit tanul egy baba?

A tananyag valami egészen hihetetlenül nehéz, az egyetemi atomfizika ehhez képest Ablak-Zsiráf-Gedeon.

Előbb egyenként megerősödik a szenzoros csatornák funkciója. Tehát látni, hallani tanulunk, — nem piskóta tantárgyak.
A következő kurzus a szenzoros integráció, amely során a pólyások megtanulják, hogy 1 dolog nem 5 dolog attól még,
hogy 5 féle érzékszervi csatornán értesülnek róla. Attól még, hogy tapintja (szájába veszi), hallja és látja, tehát 5 különböző élmény éri,
mégiscsak elkezdi kapizsgálni, hogy voltaképpen ugyanarról az 1 dologról van szó, csak 5 különböző módon érzékeli egyszerre.

A baba diplomát szerez abból, hogy édesanyjának ölelése, illata, hangja és látványa 1 valaki, nem 5 különböző jó élmény.
De ha ez eddig könnyű lett volna, még ott van az a fránya idő is a képletben! Azt is meg kell tanulnia, amin a kvantumfizikusok
még felnőtt korukban is jókat vitáznak. Anya csak akkor van, amikor látom, vagy csak akkor, amikor hozzá bújok?
Esetleg anya állandóan van, még akkor is, amikor semmilyen módon nem is érzékelem létezését?

Ez a tantárgy olyan nehéz, hogy a babák igen hosszasan tanulmányozzák a kukucskát, bújócskát,
amíg kialakul a tárgyállandóság. Rájönnek, hogy valami akkor is létezik, amikor nem látják, amikor nincs a szájukban.
Szépen lassan oldódik a szeparációs szorongás, hiszen rájönnek, hogy szülei léteznek akkor is, amikor a másik szobában vannak.

 

2

 

2  

A hatalmas Bobath labdán
az agyi érésüket segítő
egyensúlyi ingerek érik.

Így tanulják, hogy a labda,
amit látnak, ugyanaz,
mint amit tapintanak.

Közben mondókázunk,
a mozgás és a hallottak
ritmusa is összekapcsolódik.

  3   1

 

Mindebből egy egészen döbbenetes dolog kezd szépen-lassan megvilágosodni számára: az én.
Rájön, hogy Ő egy ember, fizikailag különálló lény. Ezek a kezecskét, lábacskák, ez Ő. Szülei és más gyermekek mások,
akik akkor is vannak, amikor nem érzékeli, Ő pedig egy másik kisgyermek, akinek a neve van,
és akit elkezd "én"-nek gondolni, tudni, nevezni. Soha ilyen nehéz tananyag nem vár már rá többet.

9-18 éves korában a kicsi már azt is kezdi megtanulni, hogy másoknak is vannak saját érzéseik,
és innentől meglódul a szociális érettségének laikus számára is látható fejlődése.

 

1   2   3

Ezek a babák nem az óvodában lépnek majd először interakcióba más gyermekekkel.

Nem rémülnek majd meg a gyermekközösségtől, hiszen pólyás koruk óta, meleg, biztonságot nyújtó, védett környezetben
megszokták a társaságot, és a legmagasabb végzettségű pedagógus segítségével megtanulták, hogyan bánjanak egymással,
hogyan kezeljék konfliktusaikat, hogyan várják ki a sorukat. A biztonságot adó szociális fejlődés hallatlanul fontos tényező annak fényében,
hogy a tudományos kutatások szerint a világot félelmetesnek érzékelő, tartósan szorongó gyermekek
egész életre szóló agyi károsodást szenvedhetnek, amely kihatással van a tanulási képességekre, memóriára is.

 

Szociális érettség  

Szépen lassan felkészítjük az óvodára

Az első éveiben mindig egy olyan felnőtt veszi körül, aki teljesen
hozzá igazít mindent, figyeli kíváncsiságát, teljesíteti vágyait,
nem rombolja össze a sok munkával felépített tornyot.

Az oviban nem ez lesz a helyzet. Nem körülötte forog a világ,
nem mindenki az ő óhajait lesi, meghúzzák a copfját, ledöntik
a legóházikóját... Sorba kell állnia a kézmosóban és a lekváros kenyér uzsiért. Mindez sok alkalmazkodást, kudarctűrést igényel.

Az ovi egy játékparadicsom: a kedves óvónéni irányításával
a barátokkal sok-sok mókás dolgot lehet együtt átélni.
Ám ha felkészületlenül éri e nagyszabású változás, nem ezekre
a pillanatokra fog gondolni, hanem szorongani az egész óvodai léttől.

 

kf  

Hozza el most játékos képességfelmérésre!

Felmérjük részképességeit, megvizsgáljuk, hogyan alakul fejlődése a mérföldkövekhez képest.
Ha tetszett, utána akár be is írathatja a játékos foglalkozásokra.

időpontkérés

GEKKO pedagógia 0-3 éves korban:

  • 1. év
  • 1-2. év
  • 2-3. év

Az első 12 hónap

Tapintás

Csecsemőkorban rendkívül fontos a tapintásészleléshez szükséges ingerek biztosítása. A tapintás olyan elemi észlelési forma,
mely befolyásolja az összes többi képesség fejlődését. Az anyaméhen belül elkezdődik a tapintás fejlődése, a langyos, kellemes közeg,
a magzatvíz állandóan körülveszi, ingerli a magzatot. Saját testének határairól kap visszajelzést, amikor kúszik (nagy felülettel érintkezik
a talajjal), amikor megérint, megtapogat különböző tárgyakat, illetve amikor a szájába is veszi azokat (szájtéren belül is megismerkedik vele). Saját testhatárai ismerete szükséges ahhoz, hogy megtanulja, milyen kiterjedése van a térben. Így meg tudja fogni,
amit el szeretne érni, ki tudja kerülni, amit ki kell. Később e tapasztalatokra épülnek majd a testrészek nevei.

Kúszás, mászás

A kúszás, mászás begyakorlása a helyes mozgáskoordináció fejlődése szempontjából, illetve az agyféltekék dominanciájának kialakulása terén is nagyon lényeges mozgásformák. Két agyféltekénk közül a jobb oldali a bal testfelet irányítja, a bal a jobb oldalit.
Ám a két agyfélteke nem egymástól izoláltan működik, hanem egymással folyamatosan integrálja tapasztalatait.
A kúszás, mászás éppen olyan mozgásformák, melyeknél a váltott kar-lábmozgás miatt megvalósul az agyféltekék szinkronizációja.
A gyermekek súlya is befolyásolhatja a mozgásfejlődést, pl. egy ducibb baba mozgásfejlődése olykor lassúbb ütemű.
Amikor egy gyermek izom- és csontrendszere megérik erre, felül, majd feláll. Épp ezért nem javasoljuk a bébikomp használatát.

Beszédfejlődés

A csecsemőkor a beszédfejlődés fontos korszaka is egyben. Az aktív beszéd a beszédértésből táplálkozik, mely a hallás fejlődésén alapul. Ennek érdekében a szülő folyamatosan verbalizálja, beszéddel kíséri a mindennapok történéseit. Megerősíti a gyermek által produkált hangjelenségeket. Az újszülött kezdetben a világ összes beszédhangjának képzésére képes, később csak anyanyelvének hangkészlete marad meg, hiszen ezeket fogadja el a környezete pozitív megerősítéssel. A gőgicsélés gagyogássá alakul, a csecsemő játszik beszédszerveivel. Mindennek fontos előzménye a szopás, később evés, rágás, mely jól edzi a száj körüli izmokat. 6-8 hónapos kortól megfigyelhető, hogy elkezd ismételni bizonyos hangkapcsolatokat, ezekből a gagyogási ciklusokból válnak le az első szavak
(pl. bababababa – baba). A csecsemőkor végére tehát megjelenik az első szó, mely rendszerint egyszerűen képezhető,
és a gyermek közvetlen környezetére vonatkozik.

A szülő szerepe

A csecsemőkor képességfejlesztéséhez szorosan hozzátartozik a szülővel való együttműködés. Ekkor még nem képes a szülő állandó felügyelete és odafigyelése nélkül játszani a gyermek. A foglalkozásokon igyekszünk a különböző funkcióterületek fejlesztését szolgáló játékokat és stratégiákat megismertetni, bízva abban, hogy a játszóházban elkezdett folyamat otthon is folytatódik.

Képességébresztés csecsemőkorban

Nagymozgás és beszéd

Kisgyermekkorban még mindig nagyon hangsúlyos a nagymozgás és a beszéd fejlődése. Mindent mozgásba ágyazva tapasztal meg a gyermek. A korszak elején a stabil ülésből, térdelésből állásba kapaszkodik, majd megteszi első önálló lépéseit. Ez nem azt jelenti,
hogy a helyváltoztató mozgások közül a kúszást, mászást elhagyja, bár miután megtapasztalja, hogy a fent világa sokkal érdekesebb, szívesebben ácsorog, bútorokba vagy felnőttekbe kapaszkodva közlekedik. Nagyon fontos, hogy a kúszás, mászás folyamata alaposan kidolgozódjék. Saját testének határairól kap visszajelzést, amikor kúszik (nagy felülettel érintkezik a talajjal). Saját testhatárai ismerete szükséges ahhoz, hogy megtanulja, milyen kiterjedése van a térben. Így meg tudja fogni, amit el szeretne érni, ki tudja kerülni,
amit ki kell. Később e tapasztalatokra épülnek majd a testrészek nevei.

Kúszás, mászás

A kúszás, mászás begyakorlása a helyes mozgáskoordináció fejlődése szempontjából, illetve az agyféltekék dominanciájának kialakulása terén is nagyon lényeges mozgásformák. Két agyféltekénk közül a jobb oldali a bal testfelet irányítja, a bal a jobb oldalit.
Ám a két agyfélteke nem egymástól izoláltan működik, hanem egymással folyamatosan integrálja tapasztalatait.
A kúszás, mászás éppen olyan mozgásformák, melyeknél a váltott kar-lábmozgás miatt megvalósul az agyféltekék szinkronizációja.

A finommozgás

Stabil, jól megalapozott nagymozgásra épül a finommozgás. Finommozgásnak nevezzük azokat a mozgásokat, melyeket apró izmok produkálják, aprólékosan kidolgozva. Idetartoznak a kézmozgások, a legfinomabb pedig a beszédmozgás. A tapintáson belül háttérbe szorul a szájtéren belüli megtapasztalás, a gyermek egyre ritkábban veszi szájába a különböző tárgyakat, inkább megpróbálja szétszedni azokat. Ezért fontosak azok a játékszerek, melyeket tudja rakosgatni, egymásba / egymáshoz illeszteni. Kezdi felkelteni érdeklődését a firka, élvezi, hogy nyomot hagy maga után, kezdetben lengővonalas firka jellemzi "ábrázolását", majd megjelenik a körkörös firka. Egyre többféle mozgás kivitelezésére képes csuklója, kupakot csavar, kulcsot zárból kiszed, papírt tép. A szem - kéz koordináció fejlődésére kedvező hatással van a sok labdázás (egyre ügyesebben gurít, dob, a korszak végére nyújtja karját a labda felé, igyekszik elkapni. Nemcsak labdát gurít a gyermek, húzogatható és tologatható játékokkal megteszi első lépéseit oldalra, illetve hátra felé. A két tárgyas manipulálást felváltja a három, és még több tárggyal való foglalatoskodás. Ebben a korszakban kerülnek elő a sima felülettel rendelkező fa építőkockák,
melyekből sorban és egymásra is tudnia kell építeni.

Beszédfejlődés

A gyermek beszédfejlődését jellemzi e korban, hogy egyre hosszabb gagyogási ciklusokat ejt. Az ismétlődő napi szituációk,
illetve az anya folyamatos verbalizálása segíti a gyermeket a beszédmegértésben. Saját nevét felismeri, gesztus nélkül is érti a felszólításokat, érzi a tagadást az intonáció alapján. Az első szavak, egyszavas mondatok kezdetben a hétköznapi tárgyakra, eseményekre, személyekre vonatkoznak. Később cselekedeteit is szóval jelöli, szereti a rímjátékokat, a kisgyermekkor végére az egyszerűbb toldalékokat elkezdi alkalmazni (pl. tulajdonviszony, többes szám, tárgyeset). Miután kezdetben az anya a kérdéseit maga válaszolja meg, illetve miután rájön a gyermek, hogy a beszéddel árnyaltabban kommunikálhatja érzéseit, vágyait, megjelenik a szerepcsere a gyermek beszédében.
Két éves kort megelőzően ugrásszerűen megnő a gyermek szókincse. E folyamat kislányoknál előbb mehet végbe, kisfiúknál kissé késhet,
ez hormonális okokkal magyarázható. Ha a gyermek nem beszél, először a halló apparátussal és hallás észleléssel kapcsolatos folyamatokat kell megfigyelni, megvizsgálni.

Szociális érettség

A finommozgás fejlődése nemcsak a beszédmozgások tökéletesedésére van befolyással, a megfelelő szociális érettséget is előkészíti.
Az önállóság fejlődésének csírái ott kezdődnek, amikor fürdésnél, öltözködésnél a gyermek karját vagy lábát nyújtja.
A kisgyermekkor végére egyszerűbb ruhadarabokból ki tud bújni a gyermek, ezért fontos, hogy ne végezzünk el mindent helyette.
Ha ebben az időszakban időt és türelmet szentelünk az önálló próbálkozásoknak, megkönnyítjük a feladatát az evés, ivás,
öltözködés, elpakolás stb. terén.

Gondolkodás

A mozgásba, cselekvésbe ágyazott gondolkodás eredményeképpen a rakosgatásból próba – szerencse úton formaegyeztetés, válogatás, párosítás alakul. Az ismétlődő helyzeteknek köszönhetően emlékezetében tartja a szokványos tárgyak helyét, és elkezdi utánozni
a felnőtteket, azok tárgyhasználatát. Észlelése is finomodik, apróbb tárgyakat, hangokat is észrevesz.

A szülő szerepe

A kisgyermekkor kezdetén szorosan hozzátartozik a szülővel való együttműködés. Ekkor még nem képes a szülő állandó felügyelete
és odafigyelése nélkül játszani a gyermek. A foglalkozásokon igyekszünk a különböző funkcióterületek fejlesztését szolgáló játékokat
és stratégiákat megismertetni, bízva abban, hogy a játszóházban elkezdett folyamat otthon is folytatódik. A kisgyermekkor végére azonban már el tudja viselni szülei távollétét, és más gyermekek felé közeledik. Ennek azonban előfeltétele, hogy rendszeresen találkozzon kortársaival, illetve, hogy az otthoni játék során ne telepedjen a szülő minden pillanatban a gyermekre, hagyja önállóan is játszani.

Óvodára felkészítés

Nagymozgás, beszéd

Ebben az életkorban még mindig nagyon hangsúlyos a nagymozgás és a beszéd fejlődése. Mindent mozgásba ágyazva tapasztal meg
a gyermek. A korszak elején jár, lábujjhegyen is megtesz néhány lépést, egymás mellé lépve önállóan lépcsőzik, szalad. Ez nem azt jelenti, hogy a helyváltoztató mozgások közül a kúszást, mászást elhagyja, bár miután megtapasztalja, hogy a „fent világa” sokkal érdekesebb, szívesebben közlekedik járva. Nagyon fontos, hogy a kúszás, mászás folyamata alaposan kidolgozódjék. Saját testének határairól kap visszajelzést, amikor kúszik (nagy felülettel érintkezik a talajjal). Saját testhatárai ismerete szükséges ahhoz, hogy megtanulja, milyen kiterjedése van a térben. Így meg tudja fogni, amit el szeretne érni, ki tudja kerülni, amit ki kell. Később e tapasztalatokra épülnek majd
a testrészek nevei. A helyes mozgáskoordináció, illetve az egyensúlyozás képessége különböző összetettebb feladatokon át valósul meg, biciklin pedáloz, egy lábon áll, guggolva játszik.

Kúszás, mászás

A kúszás, mászás begyakorlása a helyes mozgáskoordináció fejlődése szempontjából, illetve az agyféltekék dominanciájának kialakulása terén is nagyon lényeges mozgásformák. Két agyféltekénk közül a jobb oldali a bal testfelet irányítja, a bal a jobb oldalit.
Ám a két agyfélteke nem egymástól izoláltan működik, hanem egymással folyamatosan integrálja a tapasztalatokat.
A kúszás, mászás éppen olyan mozgásformák, melyeknél a váltott kar-lábmozgás miatt megvalósul az agyféltekék szinkronizációja.

Finommozgás

Stabil, jól megalapozott nagymozgásra épül a finommozgás. Finommozgásnak nevezzük azokat a mozgásokat, melyeket apró izmok produkálják, aprólékosan kidolgozva. Idetartoznak a kézmozgások, a legfinomabb pedig a beszédmozgás. A tapintáson belül háttérbe szorul a szájtéren belüli megtapasztalás, a gyermek már nem veszi a szájába a tárgyakat, hanem megpróbálja szétszedni azokat. Ezért fontosak azok a játékszerek, melyeket tudja rakosgatni, egymásba / egymáshoz illeszteni. Szívesen próbálgatja a firkálást, kezdetben lengővonalas firka jellemzi rajzát, majd megjelenik a körkörös firka, illetve ezzel egy időben maga az ábrázolás szándéka. Egyre többféle mozgás kivitelezésére képes csuklója, kupakot csavar, kulcsot zárból kiszed, ajtókilincset elforgat, papírt tép. A szem - kéz koordináció fejlődésére kedvező hatással van a sok labdázás. Egyre több tárggyal képes manipulálni. Ebben a korszakban kerülnek elő a sima felülettel rendelkező
fa építőkockák, melyekből sorban és egymásra is tudnia kell építeni. A formatábla elemeit már nem próba - szerencse módon,
hanem belátással rakja helyére.

Beszéd, szókincs

A szókincs növekedése jellemzi a gyermek beszédét a korszak elején, majd a kétszavas közlés 3-4 szavas toldalékozott mondatokká alakul.
A gagyarászás folyamatosan háttérbe szorul. Szókincse a közvetlen környezetére vonatkozó szavakon túl kiterjed pl. az egyszerűbb ételek nevére, megtörtént élményeiről beszél, az időbeni tájékozódásnak megfelelően az időhatározók is megjelennek. A három éves gyermek anyanyelve összeáll. Ez azt jelenti, a gyermek képes folyamatosan, mondatokban, többé - kevésbé hibátlan toldalékolással beszélni.
A beszédfejlődés szempontjából a három év vízválasztó. Ha valakinek nem indul meg megfelelően a beszéde három évesen, veszélyeztet egy sor, a beszéddel összefüggő, a beszédre épülő képesség kialakulását. Mivel a beszéd kialakulása után átveszi az irányító szerepet a gondolkodás felett, fontos struktúrák nem jelennek meg a logikus vagy az analógiás gondolkodásban, vagy éppen a fogalomalkotásban.
A beszéd késése, akadályozottsága forrása lehet a később - többnyire az iskoláskorban - megjelenő tanulási zavaroknak (pl. a diszlexiának). Ismerünk azonban olyan gyermeket is, aki megállás nélkül folyamatosan beszél, azonban nem hordoz lényeges elemeket.

Szociális érettség

A finommozgás fejlődése nemcsak a beszédmozgások tökéletesedésére van befolyással, a megfelelő szociális érettséget is előkészíti.
Az önállóság fejlődésének csírái ott kezdődnek, amikor fürdésnél, öltözködésnél a gyermek karját vagy lábát nyújtja. 3 éves korra kialakul szoba - és ágytisztaság. Egyszerűbb ruhadarabokat felvesz (pl. zoknit, trikót), gombol, cipzároz, cipőt fűz. Ezért fontos, hogy ne végezzünk el mindent helyette. Ha ebben az időszakban időt és türelmet szentelünk az önálló próbálkozásoknak, megkönnyítjük a feladatát az evés, ivás, öltözködés, elpakolás stb. terén.

Gondolkodás

A mozgásba, cselekvésbe ágyazott gondolkodás eredményeképpen a rakosgatásból válogatás, párosítás alakul. Az ismétlődő helyzeteknek köszönhetően emlékezetében tartja a szokványos tárgyak helyét, és elkezdi utánozni a felnőtteket, azok tárgyhasználatát. Észlelése is finomodik, apróbb tárgyakat, hangokat is észrevesz. Képes csendben figyelni egy öt - tíz perces történetre. Különbséget tud tenni
a méretek között. Kezdik érdekelni a mennyiségekkel kapcsolatos fogalmak, számol (bár ez a számolás ekkor még mechanikus),
tudja, hogy mit jelent az, hogy egy és sok.

A szülő szerepe

A korszak kezdetén még előfordul, hogy nem képes a szülő állandó felügyelete és odafigyelése nélkül játszani a gyermek. A foglalkozásokon igyekszünk a különböző funkcióterületek fejlesztését szolgáló játékokat és stratégiákat megismertetni, bízva abban, hogy a játszóházban elkezdett folyamat otthon is folytatódik. A korszak végére azonban már el tudja viselni szülei távollétét, és más gyermekek felé közeledik. Ennek azonban előfeltétele, hogy rendszeresen találkozzon kortársaival, illetve, hogy az otthoni játék során ne telepedjen a szülő minden pillanatban a gyermekre, hagyja önállóan is játszani. Az óvodába lépés megviselheti azt a gyermeket, aki addig nem járt közösségbe.
Hiszen mindaddig felnőttek vették körül, akik mindig mindent elmagyaráztak, sosem döntötték le az imént épített játéktornyot, nem cibálták meg a haját, ha valamire szüksége volt, azonnal megkapta, nem kellett a sorára várnia.... Hosszasan lehetne még sorolni, mi minden változik meg az óvodai környezetbe kerüléssel. A hároméves gyermek tud társával együtt játszani, megosztja egy időre társaival játékát.
Ez annak következménye, hogy sokat játszott közösségben, kezdte elsajátítani a társas érintkezés alapvető szabályait.

  48  

Ha felkeltettük érdeklődését,
várjuk hívását: (06-30) 873-9598

vagy jelentkezzen az alábbi űrlap kitöltésével!

 

További olvasnivaló: általános ismertető a kurzusainkról

 

GEKKO Cegléd

 
 

Ön neve:

Hiányzó név!Túl rövid!Túl hosszú név!

Telefonszám:


Hiányzó szám!Túl rövid!Túl hosszú!

Email cím:

Hiányzó email!Túl rövid!Túl hosszú!Hibás email cím!
Az űrlap elküldésével nem vállal semmilyen kötelezettséget.
metalbar
 

Nyitólap | Képességfelmérés | Kurzus információ | Kapcsolat | Adatvédelem | Minőségpolitika | Ügyfélszolgálat: (06-30) 204-5400 | ©1999-2010 GEKKO-Garden Kft.