GEKKO >>> Café | Magazin | Kalauz | English  

A GEKKO története

GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak
metalbar
Ónodi Csilla és Bordás Gergő egy 2009-es konferencián  

Az első GEKKO-t 1999 augusztusában
nyitotta Ónodi Csilla és Bordás Gergő,
egy fiatal gyógypedagógus pár.

Feltalálták a képességfejlesztő játszóházat,
álom-munkahelyet teremtve maguknak.

Hatalmas űrt láttak a tudomány mai ismeretei és a hétköznapok során megvalósuló gyakorlat között. Tudósok, kutatók, szakértők egyértelműen tudomásunkra hozták, hogyan lehetséges sokkal jobb pedagógiát biztosítani,
de ez gyakorlatilag semmit nem változtatott a gyermekgondozás
és oktatás hétköznapi gyakorlatán.

Úgy gondolták, rajtuk a sor, elérkezett az ideje, hogy játékba hozzák a tudományt.
Olyan helyen akartak dolgozni, amely tökéletesen alkalmas a koragyermekkori képességfejlesztésre, ahol ténylegesen hasznosítani tudják, amit megtanultak.
Olyan munkahelyet álmodtak maguknak, ahová imádnak jönni a gyermekek.

Ahol a legújabb képességfejlesztő játékok, eszközök, tesztek, berendezések rendelkezésre állnak, ahol használhatják a modern technológiát, ahol 4 fős csoportokban foglalkozhatnak gyermekekkel olyan infrastuktúrát használva, amelyet kifejezetten és kizárólag képességfejlesztésre terveztek az elejétől a végéig.

Jobb képességek minden gyermeknek

A szakértők száz éves -és vadonatúj- módszereket ismernek a képességek fejlesztésére, amelyeket egész életünkben hasznosítunk: iskolában, munkahelyen, íráskor, olvasáskor -
jobbára mindenben, amit teszünk.

stimulating the vestibular system induces skills formation  

A figyelem -például- azon alapvető részképességeink
egyike, amelyekre szükségünk van az iskolában,
sportban és még a magánéletünkben is.

Egyesek képesek hosszabb ideig arra koncentrálni,
amit csinálnak, mások nem. Van akinek gondot okoz megosztani a figyelmét, más könnyedén képes figyelni valakire, miközben ír. Sok gyermek küzd figyelemzavarral.

Tudta,

hogy a figyelem jelentősen fejleszthető kisgyermekkorban azzal, hogy sokat "pörög az űrhajóban"?

(Az agy vesztibuláris rendszerének stimulációjával.)

4:1 megoldás

A figyelem jó példa volt, mert sok attribútuma van. Az ilyen részképességeink együttesen meghatározzák, mennyire hatékonyan tudjuk kezelni az élet különböző kihívásait.

A GEKKO pedagógia 4 fős gyermekcsoportokban működik, amelyet a legmagasabban képzett pedagógus (gyógypedagógus vagy konduktor) vezet. 100% figyelmet, szaktudást koncentrálunk minden gyermekre külön-külön, differenciáltan az egyéni részképességei szerint.

4 funkció 1 helyen

1 komplex programot kínálunk, így a szülőnek nem kell 44 különböző helyet,
szakembert keresni minden egyes részképesség optimális fejlődése érdekében.

Mind a négy nagy funkcióterületet komplex módon fejlesztjük:

  1. Kognitív
  2. Mozgás
  3. Beszéd / nyelv
  4. Szociális / érzelmi

Problémákra nincs szükség

Játékba hozzuk a tudományt, minden gyermek játékába! Hiszen tudjuk, hogyan lehet jobb képességeket kibontakoztatni koragyermekkorban. Szakemberek az egész világon alkalmazzák ezeket a terápiákat, módszereket, amikor kell, amikor szükség van rá.

De miért a probléma a képességfejlesztés feltétele?

A sport csak túlsúly esetén indokolt? A tanulás csak bukás esetén szükséges?
Az egészség csak betegeknek érték?

Miért kellenek a problémák ahhoz, hogy gyermekek képességeit fejlesszük?
A mi válaszunk: nem kellenek. Nem kell probléma a képességfejlesztéshez.

Minden nap gyermeknap

De Csilla és Gergő persze nem csak saját maguknak hozták létre az álommunkahelyet.
Olyan pedagógiai intézményt akartak létrehozni, amit a gyermekek tényleg élveznek.
Így fedezték fel a képességfejlesztő játszóházat - a játékba csomagolt fejlesztő pedagógiát.

Gyerekjáték az egész

Tegyük fel Önnek kellene kitalálni olyan pedagógiát, amit a gyermekek imádnak.
De nem úgy, mint egy jó iskolát, hanem tényleg, igazán élveznek. Mi más lehetne?
Hát persze, hogy a játék! És -micsoda véletlen- a játék egyúttal a tanulás leghatékonyabb módja.

A játék a Természet milliárd éves oktatási rendszere.

Mondanunk sem kell, nagyon, nagyon hatékony, csodálatosan működik. Nem is kell mást tennünk, mint nagyon jól megérteni a játékot, nagyon jól megismerni minden egyes gyermeket,
majd hetente egy órát nagyon jól játszani.

Optimális kihívások

Minden gyermek egyedi és különböző, mint minden egyes feladat a kurzusaink folyamán.
A gyermek egyéni képességprofiljának megfelelő élmények, ingerek elősegítik az agy
optimális fejlődését, kiterjedtebb és fejlettebb neuron struktúrák kialakulását.

De amit a gyermek mindebből tapasztal, az a siker élménye. Mivel tökéletesen ismerjük
a gyermek képességeit, olyan kihívásokat tudunk biztosítani, amelyek nagyon motiválóak,
de garantálni tudjuk, hogy sikerrel jár bennük. Mindenki imádja, ha sikerülnek a dolgok,
a sok sikerélmény pedig az első években optimális képesség fejlődést eredményez.

Gyümölcsöző befektetés gyermekeink jövőjébe

A problémákra nem csak nincs szükség, de a GEKKO megelőzi őket.

Olyan problémákat tudunk megelőzni, amelyek a gyermekek 20%-át érintik, 5-ből 1-et.
Hogyan? A szakmai háttér hosszú történet, de a szülőnek szóló válasz rövid,
a gyermeknek pedig nem más, mint örömteli játék:

Heti 1 játékos foglalkozás: pá-pá tanulási zavarok.

Képesek vagyunk megelőzni a tanulási zavart

Megelőzzük a problémákat:

  • figyelemzavar
  • diszlexia
  • diszgráfia
  • diszkalkúlia

Meg tudjuk előzni az összes tanulási zavart, amelyet egy vagy több egymással összefüggő részképesség gyengesége, diszfunkciója eredményez. Ha egy gyermek születésétől fogva iskolábalépésig GEKKO-ba jár, nem lesz ilyen problémája. Ez tény, 10 év gyakorlat tapasztalata.

Magyarul a gyermek jól fog tudni:

  • figyelni
  • olvasni
  • írni
  • számolni

az iskolában. A koragyermekkori képességfejlesztés több esélyt jelent minden gyermeknek.

Sokkal kevesebb:

  • osztályismétlést,
  • bűnözést,
  • iskolai kudarcot.

Sokkal több esély:

  • diploma megszerzésére,
  • állást találni,
  • egészséges életet élni.

Új intézmény

A GEKKO új intézmény a meglévő gyermekkgondozási, egészségügyi és oktatási infrastruktúra mellett, amelyet az alapoktól kifejezetten a hatékony képességfejlesztésre terveztünk.

  A doktornéni meggyógyítja   Az óvónéni vigyáz rá   A tanítónéni tanítja   Új: a képességeit fejlesztjük!  
 

Egészségügy

 

Bölcsőde, óvoda

  Iskola   Új: GEKKO  

Az egészségügy helyzete nem mindenben teljesen rózsás, de a modern orvostudomány,
a gyógyszerek és technológia rendkívül hatékony az egészégügyi problémák, betegségek kezelésében. A megelőzésben, különösen a tanulási zavarok megelőzésében azonban
az egészségügy tulajdonképpen csődöt mond.

A bölcsőde és óvoda jó munkát végez a gyermek gondozásában, és még az iskolaérettség elérését is segítik. Ám a hatékony képességfejlesztés nem lehetséges nagy csoportokban, a megfelelő szakértelem és eszközök hiányában. A bölcsődéknek, óvodáknak meg vannak a maguk határai.

Az általános iskola, -az államiak és a legdrágább magániskolák egyaránt-, túl későn történik
az optimális képességfejlesztéshez. Még ha biztosított is lenne a megfelelő szakértelem és erőforrások a gyermek-specifikus képességfejlesztéshez, 6-7 éves kor után már túl késő,
az agyi érési folyamatok lezárulása után a képességfejlesztés már nem elég hatékony.

GEKKO soha nem fogja helyettesíteni a fenti intézményrendszert. Mindig ugyanolyan szükségesek és fontosak maradnak, amilyenek mindig is voltak. De azt gondoljuk,
hogy a GEKKO és más képességfejlesztő intézmények szintén szükségesek.
Szükség van valami újra, ami a modern tudományt játékba hozza.

A történet unalmas része

A GEKKO csapat 2009

Az első GEKKO 1999-ben rendkívül sikeresnek bizonyult. Hirdetésre nem volt pénz, de a szülők szájról-szájra terjesztették a hírt. Csilla és Gergő egy hónap után vette fel az első alkalmazottat, az első játszóház fél év alatt elérte teljes kapacitását (kb. 200 gyermek).

A növekedés szükségszerű volt, amihez a franchise üzleti modellt választották.
2008-ban már a GEKKO a hetedik legnagyobb franchise hálózat (Budapest Businnes Journal,
Book of Lists), az 50 sikeres KKV egyike Magyarországon (Magyar Hírlap, 50 sikeres KKV),

Több, mint 30 alkalommal szerepeltünk az országos vezető televíziókban, számtalan ujságcikk, rádióműsor témája volt a GEKKO pedagógia. Ma 23 képességfejlesztő játszóházat üzementetünk,
a GEKKO alkalmazza Magyarországon a legtöbb gyógypedagógust és konduktort.

Mi üzemeltetjük a legfejlettebb honlapot a képességek fejlődésének témakörében, információs anyagokat, cikkeket publikálunk a szülők és gyermekekkel foglalkozó szakemberek számára.
A GEKKO tette a legtöbbet a fejlesztő pedagógia széleskörű népszerűsítéséért Magyarországon.

A mai napig a magyar államtól, az európai uniótól illetve egyéb külső forrásokból a GEKKO kereken 0 Ft támogatást kapott. A pénzügyi támogatás teljes hiánya mellett semmilyen adókedvezmény sem segíti a hozzánk hasonló vállalkozásokat, sem pedig a szülőket, akik fizetik az árát.

Ez a nehéz út arra kényszerített, hogy bebizonyítsunk valamit. A Nobel díjas közgazdász,
James Heckman bebizonyította, hogy az (állami) befektetés a legfiatalabbakba a legjobb befektetés - szigorúan üzleti szempontból. Mi azt bizonyítottuk be, hogy a képességfejlesztés még önállóan, mindennemű állami segítség nélkül is, franchise vállalkozásként is életképes lehet.

Sikerült teljesen újat alkotnunk az oktatásban, tényleg új intézményt hoztunk létre,
egy új típusú helyet a gyermekeknek és szüleiknek. Mindössze 10 év leforgása alatt
a "képességfejlesztő játszóház" tényleg új intézménnyé vált Magyarországon.

További információ:

10 éves a GEKKO (1999 - 2009 részletesebb története, régi képekkel).

 

Várjuk hívását!  

(+36 30) 204-5400

Kapcsolat

Játszóház hálózat:

Térkép: Magyarország Térkép: Budapest & környéke Központi Oktató Játszóház
 
Biatorbágy Budaörs Cegléd Debrecen Dunakeszi Érd Gödöllő Kecskemét Pécs Pilisvörösvár Szolnok Veszprém
I. Krisztinaváros III. Óbuda IV. Újpest XII. Szabadsághegy XIII. Angyalföld XIV. Zugló XV. Palota XVI. Cinkota XVII. Madárdomb XIX. Kispest XXI. Csepel
Gyümölcsöző befektetés gyermeke jövőjébe
 
footer_background
   
 

Ügyélszolgálat: (06-30) 204-5400

   

GEKKO

Játszóház hálózat

Pedagógia 2.0

Képességfelmérés

Beiratkozás

Gyakori kérdések

Állás | Franchise

Kapcsolat | Rólunk

English

Magazin

Anya - rövid cikkek

Apa - sör, tuning, foci

Terhesség | szoptatás

Tanulási zavar

Pszichoterror

Fejlesztő pedagógia

Mondókagyűjtemény

Tartalomjegyzék

Kalauz

Fejlődési mérföldkövek

Hiperaktivitás teszt

Nevelési tanácsadók

Szakértői bizottságok

Morzsi

Café

Ingyenes tanácsadás

Vendégkönyv

Hírek | RSS hírcsatorna

Facebook | Twitter

 

Ügyfélszolgálat: (+36 30) 204-5400 | Minőségpolitikai Nyilatkozat | Adatvédelem | Gyümölcsöző Befektetés Gyermekeink Jövőjébe

 
  A GEKKO® embléma a GEKKO-Garden Kft. bejegyzett védjegye. Minden jog fenntartva. ©1999-2010 GEKKO-Garden Kft.