Tanulási zavar fogalma:
Tanulási zavarnak nevezhető az intelligenciaszint alapján elvárhatónál lényegesen alacsonyabb tanulási teljesítmény, mely neurológiai deficit
vagy funkciózavar talaján jön létre sajátos pszichológiai tünetegyüttessel.
(Sarkady- Zsoldos)
A tanulási zavar kategóriájába tartozik a diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia.
Diszlexia
I. Olvasás-írásban fellépő tünetek
A. Olvasás-írásban fellépő tünetek közül az olvasási hibák a következők:
- Betűtévesztések vizuális és/vagy fonetikai hasonlóság alapján – f-t, g-k, b-d
- Betűkihagyások, betoldások leggyakrabban torlódó mássalhangzóknál – friss helyett fis vagy firis
- Szótagkihagyás-betoldás már súlyosabb diszlexiára utal
- Megfordítás - mely történhet jobb-bal irányban (b-d, p-q), felülről lefelé (t-f, u-n), betűsorrend megfordítása
- Rossz kombinációk – minden olvasó kombinációkat használva olvas, a találgatás tehát jogosult művelet, csak akkor számít hibának, ha nagy számban félresikerül
- Szóroncsok – betűk több mint 50%-a téves vagy rossz helyen van
- Ismétlések – többszöri nekirugaszkodás egy szónak
- Végső esetben szó olvasásának megtagadása, sírás
B. Az olvasás tempójára jellemző, hogy az igen lelassult.
C. Jó olvasástechnika mellett rossz szövegértés.
II. Beszéd területén megnyilvánuló tünetek
A beszéd területén megnyilvánuló tünetek az alábbiak lehetnek:
- A diszlexiás gyermek nyelvileg fejletlen, sokuknál későn indult meg a beszéd.
- Szájtérben való tájékozódásuk gyenge, nehezen utánoznak számukra szokatlan nyelvmozdulatokat.
- Gyenge a szókincsük, kevés az aktívan használt szó, szótalálási nehézségeik vannak, nehezen tanulnak új szavakat. Ez nagyban nehezíti a lecketanulást is.
- Gyenge a szövegemlékezetük, nehezen tanulnak verseket vagy sorrendben elmondandó dolgokat (pl. az év hónapjai).
III. Magatartásban fellépő tünetek
A diszlexiás gyermekek 90%-ánál fordulnak elő magatartási zavarok.
Általánosságban jellemző, hogy dekoncentráltak, fáradékonyak, teljesítményük változó.
Figyelemhiányos / hiperaktív zavarra utaló jelek
(hat hónapon át legalább hat tünet együttjárása):
- Nehezen alkalmazkodik az iskola szabályaihoz
- Nem követi az utasításokat
- Óra közben gyakran feláll a helyéről
- Nem képes önállóan tanulni
- A tanárok figyelmét mindig magára vonja
- Iskolai eredményei rosszabbak, mint ami a képességei alapján elvárható lenne
- Nem tud együttműködni a társaival
- Napi tevékenységekben feledékeny, nehezen követi a napirendet
- Nem érzékeli az idő múlását
- Képtelen hosszabb ideig egy dologra összpontosítani
- Könnyen elterelődik a figyelme
- Hamar kilép a feladathelyzetből, mielőtt azt befejezte volna
- Ha valami nagyon érdekli, abban kitartó (hobbi)
- Sokszor veszít el tárgyakat (füzet, ceruza stb.)
- Össze-vissza fecseg
- Közbevág mások beszélgetésébe
- Nehezen várja ki a sorát
- Kudarcra agresszivitással, dührohammal reagál
- Nehéz vele egyezkedni, kompromisszumot kötni
- Nincs önbizalma
- Negatív jelzőkkel írja le magát
- Szeret középpontban lenni vagy, nagyon visszahúzódó, szégyenlős, a háttérből figyel
- Segítőkész, szeret dolgozni (házimunka, kertészkedés stb.)
- Kreatív ötletei vannak
- Van olyan terület, amiben igen tehetséges (pl. sport)
IV. Egyéb tünetek:
- Fejletlen ritmusérzék
- Térbeli- időbeli tájékozódás zavara
- Kialakulatlan, vagy keresztezett dominancia
- Ügyetlen finommozgás
- Pszichomotoros lelassulás
Diszgráfia
Az írás hibái (Meixner alapján) az alábbiak lehetnek:
A. Grafomotoros hibák (a gyerek kézmozgását kell figyelni):
- görcsös ceruzafogás
- a ceruza gyakori és felesleges felemelése
- a vonalvezetésben hasonló betűk tévesztése (f -l - b - h - k, u - v)
- szétesett íráskép
- az íróeszköz egyenetlen nyomatékolása
B. Szövegtagolási hibák
- egybeírási és különírási hibák
- szöveget tagoló írásjelek hiánya
- nagybetűhasználat hibái (pl.: Nem kezdi nagybetűvel a mondatot.)
- szavak egybeírása (Nem hallja a szótaghatárokat, pl.: katinemiszikteát.)
- a toldalékot külön írja a szótól (kávé ban, vezet nek)
- a diktált szöveg elfelejtése, átírása
C. Helyesírási hibák
Pl.: kettőzések, hasonulások, ékezetek helytelen használata, megváltoztatott szórend
D. Lassú írástempó
Diszkalkúlia
A számolási zavar tünetei:
- A gyereknek feltűnően sok időre van szüksége a számolási feladatokhoz,
és nagyon hamar kimerül ezek megoldása közben.
- A mennyiségeket, számokat, nagyságokat, formákat és a távolságokat hibásan, rosszul ítéli meg. A számfogalom és a fizikai mennyiség közötti összefüggést nem érti meg.
- A számolási szimbólumokat - plusz, mínusz, szorzás stb. - nem mindig ismeri föl, illetve fölcseréli ezeket egymással. Az intenzív gyakorlás ellenére sincs érdemi haladás, amit megtanul, azt nagyon gyorsan elfelejti, számjegyeket hagy ki.
- Nehézségei vannak a tízes számkörből a százasba, ezresbe és így tovább való átlépésnél, valamint a számsorok folytatásával.
- Bizonyos számoknak a számjegyeit felcseréli, például a 67-et és a 76-ot és a nagyon hasonlóan csengő számokat - pl. a 19-es és a 90-et. A másoláskor sokszor hibázik a számok leírásánál.
- Fejszámoláskor nem tudja megjegyezni a közbülső eredményeket.
- Ha térben, vagy időben lezajló folyamatokat kell visszaadni, akkor ezek érzékelésével és megfogalmazásával problémái vannak.
- Ha szöveges feladatot kap, vagy a számtanpéldához kiegészítő szöveg is van, akkor sokkal nehezebben tudja megoldani ezeket a példákat.
Bővebb információ:
Tanulási zavar dosszié
Ingyenes gyógypedagógiai konzultáció
Legyen szó akár a GEKKO tevékenységéről általában, vagy konzultációról
egy bizonyos gyermek esetében, munkatársaink rövid időn belül reagálnak.
(06-30) 204-5400
Online konzultáció
 Küldje el ezt az oldalt
|