Nyílt szakmai vita a GEKKO pedagógiáról

[Bordás Bence]

Tisztelt Sződy Judit, Pszichológusok, Pedagógusok, Szakemberek!

Ezt a nyílt szakmai vitát azért kezdeményezzük Önökkel, mert a Magyarországon praktizáló pszichológusok, pedagógusok, orvosok és védőnők gyakran állítják az alábbiakat nyilvánosan, vagy a hozzánk járó szülőknek személyesen.

• A képességek fejlesztése egészséges gyermekek esetében szükségtelen, esetükben a korai fejlesztés "kétes piaci praktika", tisztességtelen üzleti magatartás.
• A képességfejlesztés iskoláskort megelőzően kifejezetten káros. (Leállítja a központi idegrendszer örömteli megismerő folyamatait).
• Az elenyésző arányban előforduló valóban indokolt esetekben sem tanácsos a GEKKO-hoz fordulni a szülőknek gyermekükkel, mert szakmai hozzáértésünk, tisztességünk megkérdőjelezhető. (Csak azért javasoljuk a fejlesztést, mert ezzel pénzt nyerünk).

A fórum vita kezdeményezésének konkrét apropóját a Nők Lapja Évszakok kiadvány X. évfolyamának 1. számában közzétett "Mindenki fejlesztésre szorul?" c. írás adta, amelyet Sződy Judit, a Kismama magazin pszichológusa jegyzett.

A cikkben felvetett gondolatokra az alábbiakban reagáltunk:

http://www.gekkonet.hu/pedagogia/szody-judit.html

Minden szakembert várunk a fórumon!

Ezt a felhívást nem kizárólag Sződy Judithoz vagy Vekerdy Tamáshoz intézzük, akik a legnagyobb példányszámban megjelenő lapok hasábjain rendszeresen hangoztatják, hogy egészséges gyermekek esetén a fejlesztő pedagógia az iskoláskort megelőzően nem csak szükségtelen, tisztességtelen piaci praktika, a szülők félrevezetése, de kifejezetten káros is. Az említett újságcikken felül Sződy Judit (és Vekerdy Tamás) személyes megszólítását továbbá az indokolja, hogy ők állításaikat bizonyos kutatási eredményekre hivatkozással igyekeznek hitelesebbé tenni - de mi nem tudunk ilyen állításokat alátámasztó kutatásokról. Az ismeretterjesztő cikkeikben nyilvánvalóan nem használhatnak tudományos referenciákat, hivatkozásokat. Ugyanakkor fontos lenne, hogy tudomást szerezzünk ezekről a kutatási eredményekről - ha léteznek -, hiszen több ezer gyermek sorsát érinti ma Magyarországon a képességfejlesztés az iskoláskort megelőzően. A szakmai tisztesség tehát megkívánja, hogy értesítsenek bennünket a munkánk kártékony jellegét alátámasztó tudományos tényekről.

Ön miért nem javasolja a GEKKO-t?

Ezt az előremutató szándékú vitát nem csak miattuk kezdeményeztük. Munkánk során, az elmúlt közel 10 évben számtalan szülő mondta el nekünk, hogy a nevelési tanácsadó, pszichológus, védőnő, óvoda pedagógus, gyógypedagógus, tanító, konduktor, orvos, terapeuta kifejezetten ellenjavallta, hogy a szülő által gyanított problémával hozzánk forduljon. Többszáz ilyen eset történt meg, amelyekre soha, semmit nem reagáltunk. Végeztük a dolgunkat, az illető szakemberről pedig semmilyen véleményt nem mondtunk a szülőnek. Hiszen nem tudhattuk, hogy miért, milyen szituációban, mennyi információ alapján állította, amit állított és még azt sem tudhattuk bizonyosan, hogy valóban pontosan azt mondta-e egyáltalán, amit a szülő közölt velünk. Nem a mi dolgunk mások munkáját megítélni. De ez egy jó fórum lehet arra, hogy ez a többszáz szakember közvetlenül nekünk indokolja meg a szülőknek tett javaslatát. Így lehetőségünk adódik rá, hogy a szülő közvetítése nélkül, közvetlenül az érintett szakemberek vitatkozzanak a GEKKO, a fejlesztő pedagógia, a korai fejlesztés létjogosultságáról, normál övezetbe tartozó és sajátos nevelési igényű gyermekek esetében egyaránt.

Nem csak a szélsőséges véleményeket várjuk.

Elsősorban azokat a szakembereket várjuk nyílt vitára, akik úgy tájékoztatják a szülőket, hogy ez nem több, mint a szülők hiszékenységére és tájékozatlanságára építő ügyes marketing, de a szakértelmet valójában nélkülözi a tevékenységünk, tisztességtelenül drága szolgáltatásunk pedig valójában nem csak szükségtelen, de kifejezetten káros is.

Természetesen olyan véleményeket is várunk, amelyek nem ennyire polarizáltak. Sokan nem akarják ezeket a kérdéséket annyira leegyszerűsíteni, hogy a GEKKO kifejezetten káros, vagy kifejezetten hasznos. Állunk elébe, sőt alig várjuk, hogy akár a legapróbb részletekbe menően megvédjük koncepciónkat egy alapos szakmai vitában, kutatási adatokkal és konkrét tudományos tényekkel alátámasztva. Ezen a fórumon nem kell tekintettel lennünk a laikusok ismereteire! Használják bátran az orvostudomány, pszichológia, (gyógy- és konduktív) pedagógia területein megszerzett ismereteiket, ebben a fórum témában nem szükséges (és nem is lenne jó) megrekedni az ismeretterjesztés szintjén. Használjanak bátran szakkifejezéseket, tudományos referenciákat, ha szükségesnek látják. Célunk, hogy a különböző szakmákat, munkahelyeket képviselő szakemberek álláspontjai egymáshoz közeledjenek, így a gyermekek érdekében a leghatékonyabb és legszélesebb körű összefogás jöhessen létre.

Szeretettel várjuk hozzászólásaikat a témához!

[csigavonal]

Nemrég írtam egy cikket, mely érinti a témát. A címét simán ki lehet forgatni, hiszen én, aki a címet adtam, magam is tudom és úgy gondolom, hogy a kettő között nem kell választani, sőt ambivalensnek tűnhet, hiszen az örömteli játék már önmagában is fejlesztés. A lényeg, hogy mit sugall, és miről írok egyáltalán, egy olyan tapasztalatról, ami sehol ne történjen meg ma az országban. Úgy látom, hogy jelenleg nagyobb szükség van a mamák megnyugtatására, az értelmi fejlődés menetével kapcsolatban, mint arra, hogy azt sugalljuk, hogy aki nem jár erre, vagy arra lemaradhat valamiben....Nagyon sok mama lelkiismeretfurdalással jár kel, amióta mindenhol fejlesztős hirdetésbe botlik. Ez nem az én véleményem, hanem a mamáktól hallom, látom, és ezért értem meg Sződy Judit gondolatait. Nem vagyunk lövészárokban, mindannyian tudjuk, Sződy Judit is, hogy a heti egy játszóóra nem káros, és hasznos is lehet, feltéve, ha játékos, és figyelembe veszik a kicsik életkori sajátosságait. Ez elvileg a szakma része, de sajnos ezt nem mindenki tudja képviselni. A pedagógusi pálya emberfüggő, mindenesetre, nem lenne szabad, hogy előforduljon olyan hozzáállás, amiről alább írok. Egy országos szervetnek pedig különösen oda kell figyelnie, hogy fontos pszichológiai szempontok a játékórán is érvényesüljenek, különben tényleg többet árt, mint használ. Jó, hogy van hol erről beszélgetni, hiszen ez mindenkinek az érdeke, legfőként a babáké és a mamáké. Mindemellett semmi kifogásom, a gombamód szaporodó foglalkozások ellen, magam is kétféle programmal várom az érdeklődőket. Sőt elárulom, hogy tényleg azt érzem, hogyha valaki nem jár hozzám, az valamit veszít, mégis egyet értek Sződy Judit írásainak szellemiségével. Egy hálózat ezzel jár, sok jóval és nagyobb támadhatósági felülettel, erős és gyengébb láncszemekkel. Kár félreértenünk egymást, a mamák a lényeg. Minden anyuka maga dönti el, hogy a környéken, mikor, hova és kihez viszi szívesen a gyermekét, nem a cikkek alapján fog dönteni.

Üdvözlettel: Mazsola

Örömteli játék, vagy szorongásteli fejlesztés?

Van egy alig kétéves csemetém, aki rendszeresen az anyukájával és csupa mosoly nagymamájával járnak hozzám, hol Manócska Muzsikára, hol Mazsola Játszóra.
Ketten lesik a kis Anna mozdulatait és rezdüléseit. Elsô alkalommal közvetlen a furulyánál állt, minden érdekelte az ölbeli játéknál még az én ölembe is beleült, aztán volt olyan hét, hogy se az anyukájáéba, se a nagyiéba, se az enyémbe nem vágyódott, csak szemlélôdött és a szülôi unszolás csak még nagyobb ellenállást szült.

Óra végén az anyuka tanácsot kért. Elmesélte hogy körülbelül tíz hónapos korától járnak Annával fejlesztô játszóházba heti rendszerességû, drága és kötött éves kurzusra. Nem azért mert fejlôdése nem a vártnak megfelelôen alakult, hanem prevencióból, illetve hasznos idôtöltésként. Kérdésük az volt, hogy rendben van-e, hogy nagyon sok dolog ellen tiltakozik a lányuk azokon a foglalkozásokon és a játékos fejlesztô csoport vezetôje azzal riogatja ôket, hogy „ez így nem jó, hogyha a foglalkozáson nem együttmûködô a gyermek, akkor az oviban sem lesz az, gondok lesznek vele, most kell megtanítani a szófogadásra!” Továbbá javasolták neki, hogy az anyuka ne jöjjön be a terembe, mert nélküle Anna sokkal együttmûködôbb, a hiszti biztos csak az anyukának szól.” Adnak otthonra is játék öteleteket, feladatokat, amit a kis Anna most már otthon is utált és a „nem” lassan az élet eddig jól mûködô területeire is kiterjedt. Ó gondoltam, lehet, hogy együttmûködôbbnek tûnne a csöppség, de ilyen picin megfelelni egy idegen néninek, anya nélkül, és úgy csinálni végig olyan dolgokat, amitôl esetleg fél, súlyos lelki teher volna, mely ha nem is pillanatnyi hisztiben de másban jelentkezne akkor vagy késôbb.

Nagyon megdöbbentem, hiszen elvileg, és gondolom gyakorlatban is abban a híres és országosan elterjedt fejlesztôhálózatban gyógypedagógusok és fejlesztôpedagógusok dolgoznak. Márpedig ezzel a korosztállyal foglalkozó pedagógusoknak, a szaktudáson túl ismerniük kell az életkori sajátosságokat, például, hogy ebben a korban az anyuka az elsôszámú és legfontosabb fejlesztô és játszótárs, és nagyon természetellenes volna, ha pont az édesanyát az ajtón kívül kéne hagyni, felborítva ezzel érzelmi biztonságát, mely minden testi és lelki fejlôdés alapja. Azt is tudni kéne, hogy csakis játékosan, pillanatnyi kedvre és a kicsik eredendô kíváncsiságára építve folyhat a fejlesztés, ha valamit kényszerbôl vagy sírás közepett csinálnak annak nemhogy haszna, de kára is lesz. Másik dolog, hogy nagyon messzire kell menekülni attól a foglalkozásvezetôtôl, aki másféléves gyermek esetén már az óvoda ne adj isten iskola érettségrôl prédikál, és fölösleges félelmeket kelt szülôkben. Ez tudat alatt begyûrûzhet és az anyuka észrevétlen rossz üzenetet küldhet gyermekének emiatt, így rossz esetben a jóslat valóban be is teljesül.

Országos hírû pszichológusaink és saját tapasztalatom szerint is nem sok összefüggés van a között, hogy gyermekünk kétévesen hogyan viselkedik egy játékos foglalkozáson és milyen lesz az oviban, sôt sokszor még az óvodás és a késôbbi iskolai viselkedés is eltérhet egymástól. Azt se felejtsük el, hogy két éves kor körül beköszönhet a dackorszak, melybôl kár volna messzemenô következtetéseket levonni. Ilyenkor gyermekünk átmenetileg kifordulhat önmagából, de ha kiálltuk, kellô türelemmel kezeltük a szeretetpróbát (szeretsz-e akkor is, ha rossz vagyok?), és a gyermeki játszmákat jól kezeltük, hamar visszatalálnak a szeretett személlyel való együttmûködés útjára. A biztos anyai kötôdés pedig alapvetô ebben a korban, míg az óvodás korosztálynál már megtörténik az anyától való elszakadás, mely akkor lesz a legkönyebb, ha az elsô három évben a gyermek saját igénye szerint, biztosan kötôdhet édesanyjához.

Vegyük tudomásul azt, amit sokszor pedagógusaink is elfelejtenek, hogy az óvoda és iskolaérettség korral járó érzelmi fejlôdést, természetes érési folyamatot is jelent. Ezt a folyamatot nem szabad, és nem is nagyon lehet erôltetni, siettetni! Arra, hogy óvodában nem lehet ott anya, nem készülhetünk azzal, hogy már félévesen idegenekre bízzuk hosszabb idôre akarata ellenére. Az iskolai 45 perc végigülésére sem úgy készítjük fel gyermekeinket, hogy már óvodában egy helyben kell ülnie……

Bízzunk a gyerekekben! Ha sikerül megôriznünk velük született nyitottságukat, kíváncsiságukat, kreativitásukat, melynek köszönhetôen születéstôl fogva ösztönösen és folyamatosan tanulnak, fejlôdnek, akkor elég mindig csak a feltételeket megteremtenünk a további fejlôdésre. Ha eljön az ideje, körültekintôen válasszunk óvó nénit és tanító nénit. Ha döntésünk nem vált be, próbáljuk otthon ellensúlyozni a kellemetlen hatásokat. Az otthon töltött elsô három évben pedig csak olyan foglalkozáson vegyünk részt, mely során játékon, mondókázáson, énekeken keresztül, észrevétlen tanulnak a csemeték, és ahol gyermekünk és mi is jól érezzük magunkat.

Visszatérve Annáékra, egyetértésben nagymamájával, az anyukát türelemre intettem, elmondtam, hogy nálam csak akkor és úgy vegyen részt a gyermek a játékban, ahogy és amikor szeretne, ne noszogassák, ha csak szemlélôdik, úgy is sokat raktároz.

Így Anna egyre többször vált aktívvá és ami a legfontosabb, hogy otthon elkezdte kérni és játszani az ölbeli játékokat, egész nap énekel és így tovább. Néha egy mondatban ég és föld összeér, azzal fogadtak legutóbb: „Judit, bevált a módszered! Igazad volt!Anna már otthon is mindent csinál, még az apukájával is fûrészel, és kéri a höcögtetôt!”

Befejezésül vázlatszerûen összefoglalom, hogy egy egyszerû átéléssel eljátszott ölbeli játék, melyet egészen pici kortól, akár hat éves korig is játszhatunk a mindennapokban, milyen fejlesztô hatással bír és milyen áttételes hatásai vannak a testi-lelki fejlôdés különbözô területeire:

*anya-gyermek kapcsolat erôsítése, közös önfeledt percek, szemtôl szembe, testközelség, érintés
*érzelmi nevelés, csak rád figyelek hangulat, a mondókák és énekek érzelmi töltése, csattanó megélése, énekekkel a babák érzelmére hathatunk, ha érteni még nem is értik a hallottakat
*zenei nevelés, dallamok, ritmus, tempó váltások, népköltések, népdalok fontossága, élô énekszó, élô zenei inger
*koncentrálóképesség, figyelem fejlesztése
*memória
*beszédfejlôdés, közelrôl, szemtôl szembe láthatja gyermekünk, amikor a megszokott beszédtempó helyett érthetôen artikulálva, ösztönösen lelassulva énekelünk vagy mondókázunk, változatos szókincset rejt az értékes dal és mondókaanyag

Természetesen az itt leírtak nem teljesen igazak olyan esetben, amikor a kisgyermek fejlôdésében komolyabb probléma jelentkezik, vagy sérülten születik, olyankor sajnos sokszor, akár könnyek árán is muszáj a gyermeknek és nekünk is együttmûködni az elôírt fejlesztésekben. Mindenesetre ilyenkor is tegyünk pár kört, és járjunk utána a különbözô lehetôségeknek, terápiáknak és lehetôség szerint ismerkedjünk meg a fejlesztôpedagógussal, gyógytornásszal, akiben aztán bízni tudunk. Nagyon sok hozzáértô és kiváló szakember segíti a gyermekeket országszerte, ha keresitek, megtaláljátok ôket! Védônôktôl, gyerekorvosoktól, kisgyermekes ismerôsöktôl, akár az interneten, három éves kortól pedig a kerületi nevelési tanácsadóktól ingyen kaphattok hasznos információkat! Kérdezzetek bátran!

Egészségesen fejlôdô gyermekeknek egészen kisiskolás korig nincs szükségük semmilyen fejlesztésre, tanításra. A szülôvel való közös játékkal, zenei ingerekkel, élô énekszóval és szabad mozgáson keresztül maguktól fejlôdnek a gyermekek. A legtöbb amit tehetünk, hogy felelevenítjük gyermekkori zenei és játékélményeinket, mely régen a nagycsaládokban természetesen öröklôdött, szállt apáról fiúra. A több generációs családok megszûnésével, nehezebb az anyukák dolga, de ma már számtalan új lehetôség nyílik, ennek pótlására.

Jakabosné Kovács Judit, drámapedagógus

[Bordás Bence]

Kedves Judit!

Üdvözlöm a fórumon, örülök és köszönöm, hogy megosztotta véleményét!

Ezen a fórumon moderátori jóváhagyást követően jelennek meg a vendéghozzászólások. Ezért nem jelent meg azonnal hozzászólása. A rend kedvéért a megismételt hozzászólásai közül csak egy példányt tartottam meg.

Ezen a fórumon nem tartunk meg semmilyen hirdetést, illetve céget, terméket, szolgáltatást népszerűsítő honlapra mutató külső hivatkozást. Hozzászólásának ezen külső hivatkozás részét eltávolítottam (1 sor).

Munkatársaim rövidesen érdemben is reagálnak hozzászólására.

Jó fórumozást kívánok!

[Ónodi Csilla]

Kedves Judit!

Én is köszönetemet szeretném kifejezni, hiszen Ön az első szakember, aki hozzászólt a nyílt vitához.

Bevallom, a központi kérdéssel kapcsolatban nem kaptam választ, illetve arra teljesen érthetetlen választ adott. Azért fogalmazok így, mert egy hozzászólásban fejtette ki véleményét a korai fejlesztés létjogosultsága ellen és mellett.

Sorait olvasva a szülői véleményekkel kapcsolatban szeretnék most megosztani az olvasókkal két érdekes tényt. Az egyik azzal áll kapcsolatban, hogy a szülő számára a gyermeke maga a tökély, objektíven tökéletes lény. Így aztán azokban az esetekben, amikor éppen az anya számára tűnik fel valami eltérés vagy fogalmazódik meg egy aggódó gondolat, a szakembereknek nagyon komolyan kellene venni és időt, energiát nem sajnálva utána kell járni a kérdésnek, hogy végül kizárhassák avagy megerősítsék a problémát. Sajnos nem kevés azon szakemberek száma, akik hajlamosak - a feltételek nem megfelelő volta (pl. idő hiányában egy rendelésen) vagy a fejlődéslélektan tudományában való kellő jártasság hiánya miatt – elbagatellizálni az édesanyák gyanúját. Ennek következtében azt mondják a szülőnek, hogy gyermeke lusta (nem túl egzakt diagnózis), kinövi majd az adott eltérést. Véleményünk szerint egy csecsemőt nem lustaság, hanem a lehető legnagyobb késztetés vezérli, hogy minél aktívabban vegyen részt a világ megismerésében. Másrészt semmiféle látnoki képességgel nem rendelkezünk arra nézve, hogy pl. egy adott mozgásfejlődési fázis kimaradása okoz-e majd később, ha különösen intelligens a gyermek, akár a hatodik osztályban olvasási nehézséget. Szerencsére egyre több, a maguk szakterületén országos és nemzetközi szinten is elismert – gyermekorvos, neurológus, pszichológus, pszichiáter, audiológus, fül-orr gégész, ortopéd orvos támogatja célkitűzéseinket a prevenció terén és kész kiegészítő vizsgálatokat, szükség esetén terápiákat végezni a gyermekek optimális fejlődése érdekében.

A szülők véleményével kapcsolatban még egy fontos tényezőt kiemelnék. Vannak anyák, akik úgy érkeznek intézményünkbe, hogy előzetesen már jártak más szakembernél is a gyermeküknél felmerült pl. hallásprobléma miatt. Vannak olyan szülők is, akik negatív tapasztalatokat szereztek a különböző orvosoknál, fejlesztőknél. Mégsem kezdünk ennyi információ birtokában az érintettek pocskondiázásába. Mivel gondolkodó értelmiségi emberként egy-egy szülői vélemény alapján egy egész szakmáról, kezdeményezésről, kórházról, vagy egy szakemberről nem vonható le messziremenő következtetés, mint ahogyan vélemény sem alkotható ilyen alapon. Nem voltunk ott a szülővel, nem tudjuk, mi történhetett valójában, melyből bizonyos motivációk miatt esetleg egyetlen momentumnak tulajdonított a kelleténél nagyobb jelentőséget. Magára valamit is adó szakember - aki különösen fontosnak tartja a hozzá érkező szülőnek és gyermekének problémáját, sorsát – precízen körbejárja a szülő felvetését, szükség esetén felveszi a kapcsolatot a gyermeket körülvevő szakembergárdával, mielőtt véleményt formál tevékenységükről, alaposan megismerkedik munkájukkal.

Egészségesen fejlôdô gyermekeknek egészen kisiskolás korig nincs szükségük semmilyen fejlesztésre, tanításra.

Egyetért tehát a korai fejlesztés létét érintő támadásokkal, és ezzel együtt elhelyezi hirdetését a drámapedagógia hangsúlyos korai fejlesztés szolgáltatatására.

Higgye el, senki sem kifogásolja, hogy a drámapedagógiára igenis szükség van! Létezik pszichológiai rendelés, GEKKO, nyelvóra, sport, néptánc, drámapedagógia, kézműves tanfolyam stb. Ezek között azonban nem feltétlenül szükséges választani. A pszichológus dolga nem az, hogy a fejlesztő pedagógiát - ezen belül a tanulási zavar prevenciót - minősítse, és a GEKKO dolga nem az, hogy a drámapedagógiáról nyilatkozzon. Megtehetnénk, de mi tényleg a szülőkre bízzuk a döntést.

[Soltész Szilvia]

Kedves Judit!

Hozzászólását olvasva sok gondolat merült fel bennem! Elsőként az tűnt fel a számomra, hogy ambivalens attitűdje van a korai fejlesztést, a prevenciót illetően. Káros, kivéve ha Ön csinálja!

…a heti egy játszóóra nem káros, és hasznos is lehet, feltéve, ha játékos, és figyelembe veszik a kicsik életkori sajátosságait.

Miért gondolja azt, hogy nálunk a fejlesztő foglalkozások nem játékosak, és hogy nem vesszük figyelembe a gyermekek életkori sajátosságait? Játszóházainkban kizárólag gyógypedagógusok, gyógypedagógus-pszichológusok és konduktorok dolgoznak.

Gondolja, hogy ezek a szakemberek nincsenek tisztában a különböző életkorú gyermekek normális fejlődésmenetével? Dehogynem! Sőt, az eltérő fejlődésmenet diagnosztizálásában és terápiájában is jártasak! Azonnal felismerik azokat a minimális fejlődésbeli eltéréseket is, amelyek a későbbiekben problémát okozhatnak, és azonnal képesek is a korrekcióra!

Gondolja, hogy ezek a szakemberek nem tudják, hogy a gyermekek fejlődése szempontjából mekkora szerepe van az örömteli játéknak? Dehogynem! Sőt, a nálunk folyó szakmai munka egyik alapköve, hogy az adott gyermek életkorának, mentális és szociális érettségének megfelelően kiválasztott, élvezetes játékok segítségével végzünk egyénre szabott, komplex fejlesztést! Tudatos fejlesztés, játékba csomagolva!

Gondolja, hogy a nálunk dolgozó szakemberek nem tudják és nem értik a harmonikus anya- gyermek kapcsolat kialakulásának és megszilárdulásának lényegét? Higgye el, ha valakiknek, akkor nekik észre kell venniük azt, ha ezen a területen probléma van, és segíteniük is kell a harmonizálásában, hiszen a gyermek egész fejlődését negatívan befolyásolja!

Gondolja, hogy nem ismerik, nem tapasztalják az anyáról való leválasztódás nehézségeit, fokozatait, módozatait?
Tudnia kell, hogy nálunk minden gyermek esetében egyedileg döntünk arról, kizárólag szakmai szempontok alapján, hogy mikor kezdjük el a leválasztást! Mindig figyelembe vesszük a gyermek és a szülők érdekeit is! Gondoljunk egy kicsit bele! Heti ötven perc az anya nélkül - hangsúlyozom, nem idegen nénivel, hanem egy, a gyermek számára már ismerős, megbízható személlyel –, az életkorának és fejlettségének megfelelően összeállított játékos foglalkozáson, ahol nem erőszakosan irányítva, hanem kellően motiválva játszhat a gyermek a kortársaival, az káros? Kérdezem, az a normális, ha egy kétéves gyermek anyukája a hétköznapokban képtelen egyedül elmenni pl. kozmetikushoz, fodrászhoz, mert a gyermek nem tud az anya nélkül, ötven percet, ismerős, megbízható személyekkel eltölteni? Tapasztalataink alapján azt kell mondjam, hogy a jól megválasztott, jól koordinált leválasztás előnyére válik mindenkinek! A gyermeknek, a szülőknek, akár már két éves korban! Ismétlem, egyénileg járunk el minden esetben! Arra, most nem is térnék ki, hogy napjainkban nagyon sok édesanya kényszerül a gyermeke hároméves kora előtt munkába állni! Az ő esetükben még fontosabb az egész napos elválásra való felkészítés! Mi kislépésekben haladunk! Segítünk ebben is! Itt szeretném megjegyezni, hogy egy kiemelt, konkrét példa alapján - akkor, amikor nem lehetek biztos abban, hogy ismerem a történet valamennyi aspektusát-, én nem mernék ítélkezni senki munkája, pláne nem egy pedagógiai hálózat kompetenciája felett!

Tovább gondolkodva kérdezem Öntől, hogy helyes-e azon attitűd, hogy:

Egészségesen fejlődő gyermeknek egészen kisiskolás korig nincs szükségük semmilyen fejlesztésre, tanításra!

Gondolom, ezt a fenti mondatot nem tartja Ön sem helytállónak, hiszen akkor saját munkáját is megkérdőjelezi. És miért van az, hogy az úgymond „egészségesen” fejlődő gyermekek közül, minden negyedik küzd valamilyen részképesség gyengeséggel, tanulási zavarral? Helyes-e, hogy bár ismerjük a probléma kialakulását meghatározó rizikótényezők egy részét - már egészen újszülött kortól -, de nem foglalkozunk velük?

Jelenleg nagyobb szükség van a mamák megnyugtatására, az értelmi fejlődés menetével kapcsolatban, mint arra, hogy azt sugallják, hogy aki nem jár erre vagy arra lemaradhat valamiben.

Ezen állítására csak annyit reagálnék, hogy higgye el, nem mi erősítjük azt a szülőkben, hogy csak a tökéletes, kiváló képességű gyermekek az életképesek! Ezt az elvárást a világ, a társadalom generálja feléjük! Mi próbálunk a szülők társai lenni és segíteni nekik abban, hogy reálisan, tisztán lássák gyermekeik képességeit, erősségeiket, nehézségeiket és abban, hogy saját maguk váljanak kompetenssé a gyermekük nevelésében! Ez furcsán hangozhat, de amint Ön is írta, régen adott volt a nagy család, ahol több generáció élt együtt. Az anyának, apának voltak segítői, példái, mintái. Ráadásul más társadalmi elvárásoknak kellett megfelelniük az akkori gyermekeknek. Ma a rohanó világban, ahol a családok többsége csonka, ahol az édesanyáknak számos szerepben kell maximálisan helytállniuk, hatványozottan növeljük a terheiket azzal, hogy magukra hagyjuk őket a gyermekeikkel kapcsolatos kérdéseikkel, félelmeikkel, aggályaikkal? Higgye el, mi is a szülők „megnyugtatására” törekszünk!

[csigavonal]

Kedves Csilla!
Ez a téma annyira szerteágazó és árnyalt, hogy talán ezért érzi úgy, hogy nem válaszoltam érdemben a felvetett kérdésekre. Talán félreérthetően fogalmaztam, azzal, hogy úgy érzem veszítenek valamit a mamák azzal, ha nem járnak a foglalkozásaimra. Pontosabban úgy van, hogy: Aki nem jár közösségteremtő klubikba és játékos énekes, tornás vagy bábos foglalkozásra NEM veszít semmit, de aki jár az NYER. Kiemelte egy mondatomat, mely szövegkörnyezet nélkül Gekko ellenesnek tűnik, de ez így megtévesztő. Nincs szükség fejlesztésre, tanításra, hiszen a gyermekekkel való önfeledt játék, ölbeli játék, dögönyözés, fogócska, pörgetés, lóbálás, éneklés, mondókázás, mely a mindennapok része, és eddig ösztönösen örökítettük, maga a fejlesztés és tanítás, annak ellenére, hogy nem ez a cél, hanem a gyermekünkre való odafigyelés, örömteli játék. azért vannak a foglalkozásaink, és gondolom az Önöké is, hogy ezeket felelevenítsük, mert a nagycsaládok megszűnésével, és a terjedő elszigetelt életformában erre nagy szükség van. Minden játékos foglalkozásra szükség van, akár egészen kicsi kortól, sőt a zenei nevelés már a pocakban elkezdődik. A lényeg viszont valóban az, hogy a fejlesztős hirdetésektől ne érezze úgy az anyuka, hogy valamiről lemarad. Úgy látom, hogy ezek hatására az anyukák már azt is megkérdőjelezik, hogy a kicsikkel otthon töltött együttlét elég tartalmas-e, szinte már lelkifurdalásuk van, hogy nem kéne-e babaúszásra, babaangolra..... járni.....
Ezért nagyon is fontos, hogy Vekerdy Tamás, Ranschburg és Sződy Judit írásait olvassák a szülők. A fejlesztéssel kapcsolatban pedig körültekintésre hívja fel a szülők figyelmét, ami természetes, és elfogadható, nem Gekkó ellenes. Egy-egy mende mondának azért a szülők többsége nem dől be, és azt is tudjuk, hogy nem lehet és nem is kell minden szülőnek megfelelni.
Szóval továbbra is úgy gondolom, hogy a fejlesztőfoglalkozásoknak és baba-mama programoknak meg van a helyük és jó, hogy vannak, de a megfogalmazás és a szülők és gyermekek lelkivilága fontos. Nem mindegy, hogy a fejlesztésen, vagy a közös játékélményen van a hangsúly (mely természetesen fejlesztő hatású, kihat az érzelmi és értelmi fejlődésre).

[csigavonal]

Kedves Szilvi!

Csillának írt válaszom még nem érkezett meg, lehet, hogy ez előbb talál ide. Azt írtam először, gondolva, hogy azzal le is zárom a témát részemről, mert ha valaki nem érti, nem is fogja, nem is akarja, vagy nem tudom.

Önnek viszont mégiscsak válaszolok. Egy szóval sem kérdőjeleztem meg az Önök szakmai tudását! A saját programomat ismerem igazán , talán ezért volt érezték úgy, hogy fényezem magam.
Szerintem sok mindenben egyet értünk (például, hogy sajnos sokszor a szülők és a rohanó világ gerjeszti a teljesítményorientációt stb.) és közös, hogy legjobb tudásunk szerint próbálunk örömet szerezni és segíteni az anyukáknak és a gyerekeknek.
Az elválasztással kapcsolatban valóban eltér a véleményünk! Az óvodát megelőző korosztály esetén természetellenesnek tartom, és talán kockázatosnak is (a cikkemben említett okok miatt) a szülő nélküli foglalkozást, kivéve, ha a csemete önként és dalolva teszi ezt, ilyen is van, de ritka. A szülőtől való elszakadást csak olyan személyekre bíznám, akikkel a gyerekeknek szorosabb a kapcsolata, mint hetente látott foglalkozásvezetővel, családtagok, nagyszülők, állandó gyermekfelügyelők, közeli barátok. Tudom, hogy van olyan helyzet, amikor muszáj az anyukának dolgozni menni, vagy anyagi okok miatt, vagy azért mert úgy érzi magát teljesnek. Ettől függetlenül bölcsődeellenes vagyok, nem tagadom, de senkit nem ítélek el azért mert bölcsibe jár a gyereke. Talán ez is ambvivalensnek tűnik, de nem az. Ha valakinek kételyei vannak, akkor mindig az otthonlétet javaslom, pláne akkor amikor olyan anyukával találkozom, aki azért szeretné beadni gyermekét a bölcsődébe, mert őgy gondolja, hogy őt már unja otthon a gyermek, és társaságra vágyik, vagy mert ott majd megtanul ebéd után aludni és ezhhez hasonló.........

[Ónodi Csilla]

Kedves Judit!

Szeretném megköszönni, hogy újra írt. Miért vagyok ezért Önnek különösen hálás? Talán Ön is tapasztalhatta, mennyire zárt világ a pedagógustársadalom itt Magyarországon. Talán Ön is találkozott már kizárólag saját szakállára dolgozó kollegákkal, akik presztízs-kérdést kreálnak a fejlesztésből, akik még saját munkatársuktól is izolálják a hasznos és célravezető játékötleteket. A hálózatunkban dolgozó 80 pedagógus alap hozzáállása a közös munkához a gyermekek leghatékonyabb fejlesztése érdekében az, hogy kötelező egymástól a jó ötleteket, ellesni, elcsenni, egymással megosztjuk tapasztalatainkat, véleményeinket ütköztetjük, konzultálunk a problémás esetek kapcsán a nyilvánosság elől elzárt belső fórumrendszerünkön. Nálunk ez így természetes. Ki-ki beleadja a saját területéről hozott értékes tudását, így remekül egészíti ki egymás munkáját a pszichológus, konduktor és gyógypedagógus. Nincs hadakozás, nincs versengés, nincs szembenállás – mert, amennyiben nézeteltérések adódnak, értelmes értelmiségi módra, megvitatjuk azokat egytől-egyig. Ezért különösen értetlenül állunk akkor, amikor a szakemberek bár azt állítják munkánkról, hogy káros, mégsem jelennek meg itt, nem vállalják fel véleményüket, nem támasztják alá logikus és vitathatatlan érvekkel, hogy miért nincs semmiféle fejlesztésre iskoláskor előtt szüksége senkinek, kivéve azokat a gyermekeket, akiken már születésükkor tapasztalható az eltérés (pl. ajakhasadék, Down-szindróma). Mindezzel ellentétben, Ön, Judit, letette voksát a vélt igaza mellett és a nyílt vitában nem rest korrekt módon részt venni. Mindenképpen szerettem volna az első gondolataim között leszögezni, mennyire tiszteletreméltó ez a mentalitás.

Ami a vitánk lényegi pontjait érinti, úgy érzem – és ne értsen félre, nem értetlenkedésből, vagy nemakarásból -, nem sikerült meggyőznie arról, hogy nincs semmilyen fejlesztésre szükség iskoláskor előtt a látszólag ép gyermekeknél. Összefoglalnék néhány tényt alább a részképességzavarokról, azok kialakulásáról, újszülöttkortól megfigyelhető és jól nyomon követhető jeleiről.

A GEKKO missziójának tekinti a prevenciót. A nemzetközi kutatások 5 és 25 % közti érintettségről beszélnek a gyermekpopuláción belül, amikor tanulási-, figyelem-, viselkedészavarról van szó. A két szélsőség között hazánkban minden negyedik, ötödik gyermeknél fordul elő az imént említett zavarok legalább egyike.

A fenti kategóriákba tartozó problémák nem egyik napról a másikra jelennek meg, ha az iskoláskor előtti és utáni fejlesztésről beszélünk, úgy is fogalmazhatnék, hegy nem az első osztályba lépés napján alakulnak ki. Egészen a terhességtől, a szülés lefolyásától, a korai gyermekkortól fogva igen jól körülírható jelek sora tapasztalható az említett nehézségek kialakulása és manifesztálódása során. A szülők talán kevésbé, de a szakembereknek mindenképpen tudniuk kell, hogy nincsen a hagyományos medicina kezében általánosan használható mérőeszköz, mely diagnosztizálná e problémákat, pusztán a gyermek fejlődése során tapasztalható eltérések, felhívó jelek azok, melyekbe kapaszkodhat a diagnoszta vagy a terapeuta. Tehát nem jellemző, hogy akár a figyelemzavar, akár a beilleszkedési nehézség orvosi műszerrel megragadható, kimutatható. Ezért különösen fontos a felhívó jelekre rizikófaktorként tekinteni. Ilyen rizikótényező lehet a vegetatív területen megnyilvánuló pl. alvásprobléma. Vagy ilyen felhívó jel lehet pl. a mozgásfejlődési fázisok megrövidülése, felcserélődése, kimaradása. Ami a kialakulást illeti, szintén sokféle ok tárható fel egy-egy élettörténet elemzésénél. Ilyen lehet pl. egy átmeneti oxigénhiányos állapot a születés körül, akár egy nyakra tekeredett köldökzsinór miatt.

Azt képzelhetnénk, hogy ezek az okok és ezek a felhívó jelek nagyon is banálisak. Csakhogy amikor fordított logikával próbáljuk megközelíteni és kigubancolni ezeket a „rejtélyeket” azt találjuk, hogy pl. a vizsgálatunkra érkezett figyelemzavarral küzdő gyermek fejlődése során már a születéskor szerepelt a zárójelentésen, hogy 6/8-as az Apgar, de nem tulajdonítottak ennek jelentőséget. Aztán koragyermekkorában sokat sírt megnyugtathatatlanul, nem kúszott, nem mászott, hanem azonnal felállt és csetlési botlásai sem akasztották meg a lendületes futásszerű járásában. Folytathatnánk a tünetsort, a lényeg az, hogy az a szakember, aki valaha is találkozott olyan gyermekkel, aki ötödik osztályban jelent meg először vizsgálaton, és bár igen jó szintű az intellektuális teljesítménye, mégis roncsként áll előttünk -, nos, az a szakember többé nem tud egy vállvonással elmenni a prevenció megkérdőjelezése mellett. Mivel nem vették észre és ebből kifolyólag nem is kezelték a fejlődés során tapasztalható egyenetlenségeket, így csakhamar a nebuló a rossz gyermek – rossz tanuló kategóriába sodródva, eltorzult személyiségvonásokkal, sok-sok kudarcélménnyel a háta mögött jelenik meg az állapotfelmérésen, kétségbeesetten próbál az édesanya és a fejlesztő is a huszonötödik órában tenni valamit.

A fenti leírást nem a GEKKO szülte. Minden szakembernek tisztában kell lennie ezekkel az alapvető tudományos tényekkel. Mint ahogyan a következőkben is egy ilyen tényről írok.

A születéssel nem fejeződik be az idegrendszer fejlődése. Az érési folyamatok zöme az első életévben, a fennmaradó folyamatok legnagyobb része is lezáródik hat éves korban. Ez nem azt jelenti, hogy hatévesen készen vagyunk. Természetesen hatéves kor után is rendkívül sok készségre tehetünk szert. Azt írtam rendkívül sok – és valóban, ami a mennyiséget illeti, sokféle dolgot megtanulhatunk. De beszéljünk itt a minőségről is. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen minőségű az a tanulási folyamat. A minőséghez tartozik az is, hogy akadnak – nem is kevés számmal – olyan gyermekek, akik meg tudnak tanulni olvasni, ám ép értelmi képességük mellett és ellenére nem annyi időbe és energiába telik, mint kortársaiknak. Ugye ráismer a diszlexiára?

Ezer meg ezer ilyen példát tudnék még hozni. Külön a kialakulásra, külön a tünetekre, külön a később megjelenő képességdeficitekre.

Káros a megelőzés? Káros a fejlesztés? Káros a fejlesztő játék? Ismerjük a kialakulás körülményeit, a tüneteket, észrevesszük mindezt. Ne tegyünk semmit? Ezeket a sorokat még leírni is rendkívül felkavaró számomra.

Hangsúlyozom: nem a GEKKO állítja ezeket az összefüggéseket. Tényekről beszélünk. Olyan tényekről, melyek egytől-egyig idegélettani alapokon nyugszanak. Megkérdőjelezhetetlenek. Ön megkérdőjelezi a továbbiakban is a korai fejlesztés lényegét és létjogosultságát?

[Szamosi Sára]

Igen, minden gyermeknek meg kell kapnia a lehető legjobbat , azért, hogy fejlődhessen, míg kicsi szeretetet, dajkálást, természetes játékhelyzeteket. Anyai szerepében nem elbizonytalanodó szülőt. Az is természetes, ha gond van legyen fejlesztés, de csak akkor, mert egyébként mit is fejlesztünk? Magam is bosszankodom, ha értékes idő veszik el, de nem foglalkozom olyan gyerekekkel, akiknek nincs rá szükségük, még prevencióként sem, mert az nem prevenció. Lehet, hogy leegyszerűsítettem a problémát, és nem is tudományos, amit írtam. Talán érdemes lenne egyszer vitát nyitni szakmánk etikai olldaláról is. Nagy Sára, gyógypedagógus

[Soltész Szilvia]

Kedves Sára!

Ha jól értettem, Ön szerint csak akkor legyen fejlesztés, ha baj van. Ez a meghatározás valóban nélkülöz minden tudományos alapot. Hol legyen a határ? Mi az, hogy baj?

Ön azt állítja, amit csinálunk, az nem prevenció. Nem értem, mire gondolhat vajon? Ön szerint mi a prevenció? Az is akkor kezdődik, ha baj van?

Meglátásunk szerint a megelőzésnek pont az a lényege, hogy megelőzzük a bajt. Tehát, ha akkor látunk neki a fejlesztésnek, amikor már baj van, az ugye már nem prevenció, hanem korrekció, terápia. Ha valakinek diabetesre van hajlama, akkor prevencióként diétázik, sportol stb. Ha már kialakult a betegsége, akkor már inzulin adására kényszerül, vagyis kezeli a kialakult problémát.

Ön egy etikai vita kellős közepébe csöppent. Kérem, hogy fejtse ki nyíltan, mi mindenben tartja munkánkat etikátlannak, ezzel nem kell várnia újabb téma nyitására. Ön nem tartja etikusnak a tanulási zavar prevenciót?

Megfordítom a kérdést. Etikusnak tartja megvárni, amíg kialakul a diszkalkúlia? Ön képes arra egyedül az országban, hogy meggyőződéssel kijelentse például egy 21 hónapos gyermekről, hogy garantáltan nem alakul ki nála számolási zavar, tehát nem lesz szüksége semmilyen fejlesztésre iskoláskort megelőzően? Mi ezt puszta spekulációnak tartanánk, és etikátlan hozáállásnak. Mert szakmai körökben köztudott, hogy megközelítőleg minden negyedik, ötödik gyermeknél kialakul tanulási-, figyelem-, viselkedészavar.

Egy fontos félreértést szeretnék tisztázni. A GEKKO elsősorban a megelőzésről szól. A problémához magához nekünk semmi közünk nincsen. Az teljesen nélkülünk, tőlünk függetlenül jön létre, ha a gyermek súlyosan hiperaktív lesz vagy diszlexiás. Semmi közünk hozzá! Nem azért lesz diszlexiás, mert nem járt hozzánk! Diszlexiás lesz - csak úgy, magától. 5 gyermekből 1-nél kialakul magától a tanulási zavar, nékülünk, anélkül, hogy GEKKO-ba, vagy máshova járna.

Mi nem azt mondjuk, hogy jöjjön, vagy baj lesz! Akkor sem, ha ezt néhányan – talán szándékosan –félreértik. Ilyet tőlünk soha nem olvashatnak. Mi azt mondjuk, hogy a tanulási zavar kialakulhat, nélkülünk. Ez vajon etikátlan Ön szerint?

A mi alapszavunk a megelőzés. Azt mondjuk tehát, hogy a tanulási zavart és egyéb problémákat, veszteségeket lehet kezelni. De tény, hogy még jobb megelőzni. Mikor? Amikor lehet, 0-6 éves korban.

Az, hogy nem kell mindenhová járni, a hét minden napján, napi 8-10 órában igaz. De ez nem egyenlő azzal, hogy a zongorázás kifejezetten káros. Nem jelenti azt, hogy a GEKKO kifejezetten káros. Nem jelenti azt, hogy a balettóra kifejezetten káros. A GEKKO heti 1 órát tart jónak, ahol komplex fejlesztést kínálunk játékos körülmények között, ami kiterjed mind a négy nagy funkcióterületre. 1:168 arányban tartjuk fontosnak a dolgot, ennyire azonban igen.

[soma]

Igazából úgy érzem magam, mintha én nem is ebben a korban, ebben az országban élnék. Egy kicsi vidéki városban lakom, Jász-Nagykun-Szolonk megye szélén/ahol a logopédián kívül szinte semmilyen egyéni fejlesztési lehetősége nincs a gyerekeknek. Egy szakszolgálatnál dolgozom, és azt tapasztalom, hogy a környékünkön lévő pici falvakban alig van olyan gyerek aki ne szorulna fejlesztésre. Mert erre felé igen sok a hátrányos helyzetű gyerek, aki alig jár oviba, vagy a család egyáltalán nem törődik a fejlődésükkel, sőt gyakran előfordul az is, hogy egyáltalán a napi betevő megszerzése is óriási probléma a családok számára. Alig van olyan család aki tudna fizetni egyéni fejlesztésért. Nem gondolom rossznak ezeket a fejlesztőközpontokat, csak számomra iszonyú távoli és megközelíthetetlen. Itt mi és az óvónénik végzik ezt a feladatot, a szülők örömmel fogadják, de fizetni egészen biztosan nem tudnának az órákért. Azt gondolom hasznosak ajátékos foglalkozások, hiszen úgy gondolom ha jól csináljuk a gyerekek nem veszik észre, hogy ez munka, biztosan a gekkóban is hozzáértő szakemberek dolgoznak, az a szülő aki megteheti biztosan nem árt vele a gyerekeinek. Valószínűleg nem írtam semmi lényeges dolgot, de számomra hihetetlen, hogy mekkora különbségek vannak az ország különböző pontjai között, és ezért nem tudtam megállni, hogy ne reagáljak. Itt a mi környékünkön fel sem merülhetne semmiféle központ, annyira szegények az emberek.Még a szakszolgálatunk léte is folyamatos veszélyben van mert a 8 település egyszerűen nem tudja fenntartani. Köszönöm, hogy meghallgattak!
Üdvözlettel: Soma

[csigavonal]

Kedves Csilla és a többiek!
Mivel sokat olvastam a dislexia kialakulásáról és részképességzavarokról, és az ismeretségi körömben is se szeri se száma az időben és késéssel diagnosztizált problémáknak, ezért az említett kutatási eredményekkel tisztában vagyok, és nem kérdőjelezem meg egyik gondolatát sem.
Ennek ellenére nehéz a kérdéskör, mert még akkor is körültekintőnek kell lenni, amikor a probléma már valós. Pl. volt olyan, hogy ugyanarra a dologra emiatt alapozó terápiát, amott Ayres terápiát javasoltak egy ismerősöm gyermekének, szóval több dologban is megosztott a szakma. Így van ez a jó orvos, a természetgyógyász, a jó tanár kategóriájával is, ember és személyiségfüggő dolgok is ezek, ráadásul ami az egyiknek jó, nem biztos, hogy a másiknak is. Hálózatokon kívül és belül is találhatunk etikátlan szakembereket minden szakterületen, az egész világban és az is előfordul, hogy az adott szakember a saját legjobb tudása alapján mást javasol, mint ugyancsak lelkiismeretes kollégája, szóval sokszor nem is szaktudás függő, és a határesetek pedig végképp nehéz esetek…...Ezért nem árt ha körültekintőek a szülők. Erre gondolt Sződy Judit, általánosságban beszélt, szerintem nem szabad azoknak is magukra venni, akiknek nem inge. Nem a korai fejlesztés ellen szólt, csak a józan ész mellett, nem Önök ellen szólt, hanem a teljesítménykényszer ellen, és emellett felhívta a sokféle terápiás lehetőség között megbúvó „veszélyt”. A szomorú az, hogy pont azok nem foglalkoznak a szakmai vitákkal, és együttgondolkodásban, akiknek kéne.
Önök általános támadásnak vették, és magukra vették a cikk mondatait, és azokat kezdték el elemezni. Így olyan megállapításokra jutottak, ami nincs benne, pl. nem kérdőjelezte a szaktudásukat, és tisztességüket. Amikor pl, azt írja, hogy ne tanítsuk számolni írni a gyerekeket iskola előtt, azzal nem azt mondja, hogy Önök ezt csinálják!!!!!!
Azok a tapasztalatok, melyeket Önök érzékeltek, miszerint a Gekkó ellen beszélnek páran, az mindenhol uralkodik, pár kellemetlen tapasztalat egyéni megítélés stb. ami szárnyra kel, mindenki tudja, hogy mindenki haza beszél nem szabad ilyesmiből kiindulni. Ez az összes hálózatot, alapítványt és tulajdonképpen a szabadúszókat is érinti olykor.

Hogy miért van ennyi „veszélyeztetett” gyermek az rejtély, illetve az új életvitellel is összefüggésbe hozzák (meg a tanárok feszített tempója, rossz módszere is előhozhatja a problémákat a dislexiára hajlamos gyerekekben).
Pl. régen erdőn mezőn a domboldalon legurultak a gyermekek, ma meg speciális eszközökkel pótoljuk a hossztengely körüli forgást. Mit tehetünk: a.:Sződy Judit nyomán szabad játék és kirándulóidőben hagyjuk a gyerekeket tombolni, gurulni, b.:Elvisszük egy játékos mozgásfejlesztő foglalkozásra. Mindkettő lehet jó megoldás, ezért látom én a közös pontokat, annak ellenére, hogy a vita nézeteltérések sorából fakadt.
Egy biztos, hogy Sződy Judit és magam is sokszor elgondolkozom azon kisiskolások esetén, a nyelvtanulás, a különórák vagy pedig a szabadidő, a baráti együttlétek, fiúknál a bandázás hasznosabb-e. Az az igazság, hogy sokszor nem megy együtt a kettő és választani kell, és nagyon sok szülő a mókuskereket és a gyermek testi-lelki gyötrését választja. Ez ellen írt Sződy Judit, és azért kellett túlzóan fogalmaznia, hogy célt érjen azokban, akik azt a teljesítménykényszert gerjesztik, amiben élünk. Az iskolarendszerünktől bűzlik az egész, de hogy ezen miért nem változtatunk, azt nem tudom, arról kéne országos fórumot nyitni….

[Bordás Gergő]

Kedves Soma!

Hozzászólása lehetőséget teremt arra, hogy szót ejtsünk a finanszírozás kérdésköréről, a nehéz anyagi helyzetben élő családok számára megfizethetetlen szolgáltatásunkról. Világszerte problémát jelent a normál övezetbe tartozó gyermekek preventív megsegítésében való állami szerepvállalás kérdése. A fejlett társadalmak számára egyre növekvő fontosságú, hogy a lehető legtöbb gyermek részesülhessen a korai fejlesztésből, hiszen a felnövekvő generáció képességeinek meggyőződésük szerint óriási hatása van az adott ország gazdaságára, jövőjére. Magyarországon a helyzet jelenleg az, hogy az állam erre nem biztosít erőforrásokat.

1999-ben létrehoztunk egy új pedagógiai intézményt, amely felvállalta a fentebb vázolt feladatokat. Bár a magyarországi viszonyok között a legtöbb család számára - az egész országban, nemcsak Jász-Nagykun-Szolnok megyében – tömegesen megfizethetetlen az általunk nyújtott szolgáltatás, de a nemzetközi összehasonlításban nagyon jó eredményt tudhatunk magunkénak. Hiszen nagyon magas szaktudást, nagyon koncentrált formában, a legkiválóbb eszközökkel kínáljuk a nemzetközi költségekhez képest töredék áron.

Mivel a gyermekpopuláció 20-25%-a részképesség-gyengeséggel küzd, fő profilunk a normál övezetbe tartozó csecsemők és kisgyermekek preventív, heti rendszerességgel történő fejlesztése, a tanulási zavar megelőzése. A normál övezetbe tartozó gyermekek általában iskolába lépéskor vesznek először részt szűrővizsgálaton - de ekkor sem automatikusan mindenki, mert a közoktatási törvény nem írja ezt elő. A tanulási zavar megelőzése tehát egy fontos megoldandó feladat ma Magyarországon. Így egészíti ki a GEKKO hosszú évek óta a pedagógiai szakszolgálatok munkáját.

Biztosan változni fog a helyzet, és az állam egyre aktívabb szerepvállalása révén az ismeretátadás-központú pedagógia átalakul, a korai képességfejlesztés – mint tanulási zavar prevenció eszköze -egyre nagyobb teret nyer. Ekkor a GEKKO már nemcsak az egyetlen lehetőség lesz, hanem egy a több közül - gyakran más opcióval egyidejűleg is igénybe véve -, olyan családoknak, akik abban a szerencsés helyzetben vannak és lesznek, hogy képesek kifizetni ennek a költséges szolgáltatásnak a díját.

Tudom, hogy nehéz helyzetben vannak a pedagógiai szakszolgálatok. Tudok a létszámleépítésekről, intézménybezárásokról. Nyilvánvaló, hogy frusztrálja ezt a sok kiváló szakembert, hogy mindennapos egzisztenciális nehézségek közepette kell végezzék munkájukat. Ezen felül léteznek nemzeti karakterünknek olyan vonásai, amit egyre többen tudnak is rólunk a nagyvilágban, és nem lehetünk rá büszkék. Ilyen például a siker és népszerűség iránt érzett undorunk, saját magunk iránt érzett legyőzhetetlen ellenszenvünk, amit a szorgalmas hétköznapi munka iránt érzett mély megvetésünk tetéz. Ez az általános frusztráció azonban nem szolgáltathat alapot ahhoz, hogy egy sikeres, állami finanszírozás nélkül is közcélú feladatokat ellátó pedagógiai szolgáltatást tekintsenek szükségtelennek, sőt károsnak. Hiszen itt többről van szó, mint egy üzleti vállalkozás sikeréről, vagy kudarcáról!

Hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel, mit mondanának azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke tanulási zavarral küzd, kezelhetetlenné vált, vagy extrém esetben megverte a tanárát? Hogyan magyaráznák meg ezeknek a szülőknek állításukat, mely szerint a probléma megelőzése kifejezetten káros?

Vajon melyik állítás igaz az alábbiak közül?

A. A gyakran előforduló problémákat célszerű megelőzni.
B. A korai fejlesztés leállítja a központi idegrendszer örömteli megismrő folyamatait.

A GEKKO messze nem tudja felvállalni a megközelítőleg 1,6 millió 0-14 éves korú gyermek (forrás: KSH) esetében a tanulási zavar prevenció, illetve korrekció feladatkörét, de legalább ennek a lehetőségétől ne kívánják megfosztani azokat, akik részt szeretnének venni a korai fejlesztésben.

Ez egy etikai és egyben a pedagógia tudományát érintő kérdés. Továbbra is várom természetesen azon szakemberek véleményét, akik szerint szükségtelen, vagy káros a normál övezetbe tartozó gyermekek preventív fejlesztése, és lehetőség szerint kérem, tényadatokkal támasszák alá véleményüket!

[Bordás Bence]

Kedves Judit!

Hozzászólására ezúttal én válaszolok, hiszen kommunikációs kérdéseket feszeget. Az pedig a GEKKO-nál az én dolgom.

Ön leírja, hogy - Ön szerint - mire gondolhatott Sződy Judit az említett cikkben és mire nem. Szót ejt tisztességes és tisztességtelen, etikus és etikátlan pedagógiai módszerekről, amire a publicistának fel kell hívnia figyelmet a sajtóban.

Azt állítja, hogy "magunkra vettünk" olyan állításokat, amelyeket nem nekünk szánt, és ebből olyan következtetéseket vontunk le, amelyeket a cikk nem állított. Azt írja, bizonyos dolgokban túlzóan kell fogalmaznia az újságírónak, hogy hatását elérje. A számtalan, gyermekeket túlterhelő program káros, olyannyira, hogy ez ellen hangsúlyosan kell küzdenie, és ezért kellett olyan kijelentésekkel élnie, amilyenekkel élt. És tény, hogy Sződy Judit motivációjában - mint senki máséban sem - alapvetően rossz szándékot kell keresni. De sajnos, ez önmagában nem elégséges magyarázat a GEKKO ellen tudatosan célzott szakmai támadásokra, így ennek a vitának a létjogosultságát nem lehet megkérdőjelezni ezek alapján. Az alábbiakban részletesen kifejtem miért.

Kommunikáció

Manapság minden szakmához hozzá tartoznak bizonyos kommunikációs, sőt menedzsment ismeretek is. Az orvosnak nem csak gyógyítani kell már tudnia, de színvonalasan és bizonyos etikai szabályoknak megfelelően kell tájékoztatnia pácienseit. A színésznek nem csak hangokat kell szépen artikulálni, de tudnia kell, mit jelent a casting, hogyan menedzselje karrierjét, milyen a jó ügynök. A GEKKO pedagógusait folyamatosan képezzük, hogy meg tudjanak felelni a kor kihívásainak a pedagógiai munkájuk során. A színvonalas kommunikáció ma már elvárás, kötelesség és felelősség is egyben. A GEKKO óriási energiákat mozgósít annak érdekében, hogy minden állításunkért képesek legyünk ezt a felelősséget vállalni. Ne állítsunk valótlant, a szülőket pedig hitelesen tájékoztassuk személyesen és írásban egyaránt.

Különösen fontos a pontos, precíz kommunikáció, ha az illető újságíró. Öntől nem várható el, hogy pontosan úgy és azt fogalmazza meg, amire gondol. De a Nők Lapja hasábjain publikáló újságírótól maximálisan. Különösen, ha nem egy általános publicistáról van szó, akinek az olvasó elnézi, ha ismeretei egy-egy témában felületesek, nem titkoltan laikus, szubjektív megítélést tükröznek. Az olyan nagy presztízsű lapok, amilyen a Nők Lapja, éppen ezért alkalmazzák az ország leginkább köztiszteletben álló szakembereit, például a pedagógia területére. Velük szemben ugyanis olvasói elvárás, hogy alaposan ismerjék szakmájukat, a kutatási adatokat, és ha szükséges, képesek legyenek állításaikat megvédeni. A szakértőnek beállított újságíróknak a szülők elhiszik, amit írnak - és ez nem csak népszerűséggel, de felelősséggel is jár.

A cikk állításai

Először azokat a bizonyos állításokat fogom idézni, amelyeket magunkra vettünk.

Sződy Judit írásából:

A "korai fejlesztés" kifejezést régen még a szerzett/öröklött idegrendszeri vagy érzékszervi problémával élő gyerekek terápiájának bizonyos módszereire alkalmazták. Ma már egészen más a helyzet. Ha egy szülő olvassa az újságok hirdetéseit, cikkeit, vagy szörföl a világhálón, úgy érezheti, hogy minden egyes kisbaba fejlesztésre szorul - és jó pénzért ezt meg is kaphatja. Kevesen tudják, hogy hogy egy egészséges gyermeknek az iskola előtti korban semmiféle intézményes vagy otthoni fejlesztésre nincs szüksége. Kifejezetten káros, ha iskoláskor előtt bizonyos értelmi, készségbeli elvárásokat fogalmazunk meg egy gyerek felé.

Magyarországon nem létezik olyan minden kisbabának és 14 évesnél fiatalabb gyermeknek kínált fejlesztő szolgáltatás, amelyeket többször, több helyen hirdetnének a lapokban és a világhálón, mint a GEKKO. Nagyon könnyen lehetséges, hogy éppen a mi hirdetéseinkre gondolhatott, hiszen éppen a Kismama lapban igen gyakran hirdetett cégünk, így a mostani, áprilisi számban is megtalálható fél oldalas hirdetésünk.

Szolgáltatásunk nem ingyenes, a cikk megfogalmazásával élve tehát jópénzért kínáljuk azt. A blokk tartalmát - ha a szerző másra is gondolhatott még rajtunk kívül - mi bizony magunkra vettük. Mert ez bizony a mi ingünk. Másé is, de ez bizony nekünk szólt leginkább.

Ami az idézett szövegblokk második felét illeti, az én olvasatomban ez úgy hangzik, mintha a szerző nem csak azt kifogásolná, hogy az ilyen jellegű szolgáltatás nem csak (aránytalanul) drága, de még kifejezetten káros is. Azt írja, kevesen tudják, hogy... Ezzel arra utal, hogy a hirdetési dömping a szülőket félrevezeti, félretájékoztatja - ez indokolja hát az írást. Erkölcsi kötelességének tartja, hogy lerántsa a leplet egy félrevezető, üzleti érdekektől vezérelt etikátlan szakmaiságú szolgáltatási körről (amelynek mi vagyunk a piacvezető képviselője).

Sződy Judit írásából:

Hasznára válik egy gyereknek, ha az átlagnál néhány hónappal előbb lesz szobatiszta, ha előbb kezd el járni, ha előbb mond ki helyesen néhány szót, ha előbb tanul meg olvasni és százas számkörben számolni? Itt az alkalom, hogy ezen elgondolkozzunk! Mit érünk el azzal, ha ahelyett, hogy hagynánk a maga érettségi szintjének megfelelően haladni, és örömét lelni képességeinek felfedezésében, mi, szülők vagy pedagógusok megtanítjuk neki ezeket a dolgokat? Értékesebb lesz-e ezáltal a gyerek? Döntse el mindenki saját maga!

Ezeket az állításokat azért tartjuk etikátlannak, mert a képességek korai fejlesztése nem erről szól. A szülők fejében Magyarországon nincs pontos kép arról, hogy mit jelent az early childhood education, tehát az iskoláskort megelőző pedagógia. Azt gondolhatják, hogy a fejlesztés azt jelenti, hogy kisbabákat tanítunk köbgyököt vonni a lábujjaikon. A fejlesztést így beállítva valóban el lehet bizonytalanítani a szülőket: biztosan jó ez? Természetes, hogy a szülők egy részének az jut eszébe a fejlesztésről, hogy ott korábban tanítanak számolni, írni, olvasni. Honnan tudnák, hogy nem így van? Talán újságcikkekből?

A szülők egy részének tájékozatlansága tehát érthető. De egy aktívan praktizáló, gyermekekkel foglalkozó pszichológusnak illene ismernie az iskoláskort megelőző pedagógia módszereit - legalább ilyen általánosságokban. Legalább annyira, mint bármelyik tájékozott szülőnek. Ha viszont az illető egy két oldalas újságcikket ír a fejlesztő pedagógiáról egy nagy presztízsű, országos, nagy példányszámú lapban, a "szülők iskolája" rovatba, már nem illetlenség, de kifejezetten etikátlan újságírásnak minősül - ha előtte nem ismeri meg azt a területet alaposan, amelyről ismereteket kíván terjeszteni.

Ha azonban személy szerint Sződy Juditról van szó, aki a Kismama magazinnak dolgozik, az eset még súlyosabb. Hiszen róla minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy jól ismeri a GEKKO játszóházak tevékenységét.

Sződy Judit írásából:

A legtöbb gyereknek az tesz jót, ha hagyjuk a maga útján haladni. Ám van olyan is, akinek valóban szüksége van szakszerű fejlesztésre. Ha a szülő úgy érzi, hogy gyermeke fejlődése eltér a többiekétől, feltétlenül nézzen szakorvos, neurológus, fejlesztő pedagógus után. A legjobb, ha független szakembert keres, akinek nem fűződik érdeke ahhoz, hogy a kicsit foglalkozásra hordják. Ma már nem ritka az ellenkezője! Ebben az esetben sok tízezer forinttal lesz karcsúbb a családi kassza, de fönnáll a nagyobb veszély is: az egészséges gyerek a "problémás" kategóriába kerül, ami erősen befolyásolhatja a szülő-gyerek kapcsolatot és a gyerek további életútját egyaránt.

Végezetül a harmadik idézett blokkot szeretném elemezni. Hol van Magyarországon az a hely, ami sok tízezer forintba kerül, és a cégnek érdekében áll, hogy a kicsit foglalkozásra hordják? Én hajlandó vagyok elhinni, hogy nem kizárólag a GEKKO-ra gondolt. De akárkire is gondolt, mi mellettük is szót emelünk. Ez a blokk egészen konkrétan etikai kérdéseket feszeget. Etikus-e pénzt kérni a gyermekek fejlesztéséért?

Az írás szerint a legtöbb gyereknek azt tesz jót, ha hagyjuk a maga útján haladni. Nos, első körben itt a probléma. Ez túl elnagyolt. Tényként leszögezhetjük, hogy a gyermekek nagyobbik hányada (tehát a legtöbb gyermek) valóban nem küzd tanulási zavarral. Ahogyan a legtöbb felnőtt nem küzd cukorbetegséggel. Etikus-e mégis megelőző jelleggel fejlesztő pedagógiát kínálni minden gyermeknek? Vagy csak az etikus, ha kizárólag a már kialakult, diagnosztizált problémákat kezeljük? Nos, ezen valóban ideje elgondolkodni! Íme, nyitottunk egy nyílt szakmai vitát, ahol Sződy Juditnak is módjában áll megvédeni álláspontját szakmai érvekkel. Reményeink szerint, az elhangzott szakmai érvek és ellenérvek ismeretében a gyermekekkel foglalkozó szakemberek, sőt akár a szülők is eldönthetik saját maguk, mit gondoljanak. Ebben közös a célunk az általunk egyébként nagyrabecsült szerzővel.

Az írás szerint Sződy Judit is egyetért abban, hogy bizonyos problémák terápiájára igenis szükség van. Ebben az esetben sem javasolja ugyanakkor a szülőknek, hogy olyan helyre forduljanak, amelyiknek érdeke fűződik hozzá, hogy a kicsit foglalkozásokra hordják. Miért? Akkor hová hordják? És ez hogyan egyeztethető össze azzal, hogy amikor pedig pszichológiai rendelésről van szó, saját honlapján bizony ő is egészen konkrétan pénzt kér a rendelésért? Vajon ez nem azt jelenti, hogy míg saját munkáját tisztességesnek és etikusnak ítéli meg, addig a miénket nem?

Önt idézve:

... Erre gondolt Sződy Judit, általánosságban beszélt, szerintem nem szabad azoknak is magukra venni, akiknek nem inge. Nem a korai fejlesztés ellen szólt, csak a józan ész mellett, nem Önök ellen szólt, hanem a teljesítménykényszer ellen, és emellett felhívta a sokféle terápiás lehetőség között megbúvó „veszélyt”.

Az egész cikk optikája

Ön felrója nekünk, hogy kiragadtunk a cikkből néhány blokkot, és ezek alapján kiforgatjuk szavait. Sajnos az egész cikket számunkra jogszerűtlen lenne itt közölni. Emailben kifejezetten kértük is, hogy tegye ezt meg, amennyiben a kiadóvállalata erre engedélyt ad neki.

Tény, hogy mi azokat a blokkokat emeltük ki, amelyeket a - saját munkánkat illetően - a leginkább felháborítónak gondolunk. Mi úgy látjuk, másról sem szólt, mint a fejlesztésről. (Ebben az olvasatban: miért szükségtelen, miért káros, mi a fontosabb, mint a fejlesztés, milyen károkat okoz a fejlesztés, a fejlesztés túlterhelést jelent, rombolja az anya-gyermek kapcsolatot, amikor mégis probléma van, akkor sem tanácsos fizetős helyre fordulni).

El tudnám fogadni, hogy ez egy félresikerült, rossz cikk. Aminek az kellett volna lennie a címének, hogy "Túlterhelt gyermekek." Ebben szerepet kaphatott volna a fejlesztő pedagógia, ami heti 1 órás program szokott lenni a sok-sok közül. Ami viszont pontosan arra szolgál, hogy fokozatosan felkészítse a gyermekeket az iskolai életben tapasztalt terhelésre. Nem azáltal, hogy korábban tanít, mint kellene, hanem azáltal, hogy gondoskodik az olvasáshoz, íráshoz szükséges képességek megfelelő szintjéről. Méghozzá örömteli, élvezetes játék során.

De ez nem csak félresikerült, rossz cikk. Ez egy olyan általános vélekedés, amely bizonyos szerzők csaknem minden megnyilvánulásban tettenérhető. Nem kiragadott mondatokról, blokkokról, cikkekről van tehát szó. A személy szerint is megszólított szerzők, szaktekintélyek példák. Ha kívánja, hozok még rá ötven példát.

Országos, tömeges jelenségről van szó, amelyet évek óta érzékelünk, és most érkezett el az ideje, hogy erről - a saját munkánkról - nyílt szakmai vitát nyissunk.

Ez az idézet is az Ön hozzászólásából származik:

Egy biztos, hogy Sződy Judit és magam is sokszor elgondolkozom azon kisiskolások esetén, a nyelvtanulás, a különórák vagy pedig a szabadidő, a baráti együttlétek, fiúknál a bandázás hasznosabb-e. Az az igazság, hogy sokszor nem megy együtt a kettő és választani kell, és nagyon sok szülő a mókuskereket és a gyermek testi-lelki gyötrését választja. Ez ellen írt Sződy Judit, és azért kellett túlzóan fogalmaznia, hogy célt érjen azokban, akik azt a teljesítménykényszert gerjesztik, amiben élünk. Az iskolarendszerünktől bűzlik az egész, de hogy ezen miért nem változtatunk, azt nem tudom, arról kéne országos fórumot nyitni….

Mi egészen komolyan azt gondoljuk, amit írunk. Vannak dolgok, amiket a szülőknek kell eldönteniük. Ilyen például az is, hogy - hiteles és tisztességes tájékoztatás alapján - kívánják-e GEKKO-ba hozni gyermeküket, vagy sem. Nem ijesztgetjük azzal őket, hogy ha nem hozzák el őket, akkor baj lesz. Azt mondjuk: hogy képesek vagyunk megelőzni a nagy számban előforduló tanulási zavart. A kettő nem ugyanaz. Nem a mi dolgunk eldönteni, hogy a baráti együttlétek, a bandázás-e a fontosabb, vagy a GEKKO. De elvárjuk, hogy mások szintén ne ijesztgessék a szülőket azzal, hogy gyermekek fejlesztése minden szakértelmet nélkülöz, leállítja a központi idegrendszer örömteli megismerő folyamatait, tehát kifejezetten káros. Vagy: támasszák alá állításaikat. Ha kutatási adatokra hivatkoznak nem egy, de számtalan cikkben - kérésünkre nevezzék meg azokat!

Az iskolarendszer sem a mi dolgunk. Nem a mi dolgunk bírálni, kritizálni vagy éppen dicsérni, méltatni. Mi kizárólag a saját dolgunkkal törődünk, a munkánkat végezzük. Hirdetjük, írunk róla és végezzük a dolgunkat. Nem akarunk országos fórumot nyitni az oktatásról, az mások dolga - és teszik is, tudjuk. Gondolkodnak, sok okos és szorgalmas ember, hogyan lehetne jobbá tenni, hogyan lehetne megváltoztatni az országban élő pedagógusok mentalitását és hogyan lehetne változásokat elérni, hogyan lehetne új törvényeket hozni. Hogyan lehetne megreformálni a közoktatást. Ez az, ami nem a mi dolgunk, nem a GEKKO dolga, és nincs helye arról vitatkozni a GEKKO fórumán.

Nem értjük ezt a pártiság vagy ellenesség dolgot. Miért érzi úgy egy drámapedagógus, hogy a munkájához tartozik vagylagos döntést hozni a bölcsődéket illetően. Miért érzi úgy egy pszichológus, hogy a fejlesztő pedagógiát támogassa vagy ellenezze. Miért nem lehet a dolgokat a helyükön és árnyaltan kezelni? Miért nem lehet arról beszélni, milyen a jó bölcsőde, mikortól, meddig van rá szükség? Kinek való és kinek nem?

Mi itt a GEKKO-ban egyszerűen nem értjük meg a jelenség hátterét. Soha eszünkbe nem jutna egy bizonyos szakember - például gyermekorvos - munkáját minősíteni. Az nem a mi dolgunk, hanem az orvosi kamaráé. Különösen nem a mi dolgunk megítélni egy egész szakmát vagy infrastruktúrát. És legfőképpen nem annyira leegyszerűsített kijelentéseket tenni róla, hogy pl. káros / hasznos / szükséges / szükségtelen. És pláne nem úgy, hogy előtte nem tájékozódtunk róla alaposan, legalább egy laikus szintjén. Mindez természetesen már nem Sződy Juditra vonatkozott, hiszen neki igenis dolga segíteni a szülőket a mai információáradatban. Nem mint pszichológus, hanem mint igen népszerű, közkedvelt, véleményformáló publicista.

Könnyű a publicista dolga?

Nem, nem az. Hatalmas felelősség terheli azok vállát, akik felvállalják az ország tanácsadójának szerepét. Az újságírók dolga is nehéz. Megkívánja tőlük az újságírói etika, hogy meggyőződésük szerint írjanak, akkor is, ha ezzel gazdasági, társadalmi vagy politikai érdekeket sértenek. Nehéz, senki nem mondta, hogy könnyű. Bizonyos alapszabályokat be kell tartani, éppen azért, mert nehéz. Alaposan tájékozódni kell arról, amit írnak. Ellenőrizni kell a tényeket. Aztán megint ellenőrizni, más forrásokból. Végül újra ellenőrizni kell a tényeket. Úgy van? Biztosan? Egészen biztosan? Akkor leírom. Ha kutatási adatokra hivatkozva azt mondja: a sárgarépalé rákkeltő, készen kell állnia a kutatási adatok bemutatására. Ennek hiányában a munkaadója teljesen feleslegesen áldozza fel a sárgarépalé hirdetésekből származó bevételét a szabad véleménynyilvánítás és sajtószabadság oltárán.

Remélem, ezzel a hosszúra nyúlt kommunikációs közbevetéssel nem terelődik el a fórum a lényegről.

Kérem folytassák a vitát a szakemberek és beszéljenek pedagógiáról!

[csigavonal]

Kedves Bence!
Sokmindenről írt, ezért csak arra a pár dologra reagálnék, ami személy szerint engem érint. Én továbbra is több hálózatot és alapítványt ismerek, mint az Önöké, és sokszor egyes szabadúszó fejlesztőpedagógusról, ilyen olyan módszerrel dolgozó szakemberrel kapcsolatban hallok vegyes híreket, melynek ugyanez a lényege. Mamák megkérdőjelezik, hogyha beteg a gyerek és elmarad a foglalkozás azért is fizetni kell, az etikus-e, mert ilyen is létezik, ezt pont egy szabaduszó főváros környéki térségből hallottam. Nem Gekko, és ott is tízezrekről van szó havonta....

Nem vagyok párti és ellenség, bölcsőde téren sem, az van, amit írtam, árnyaltan látom, de sokszor állást kell foglalni, mert tanácsot kérnek az anyukák. Általában visszakérdezek és inkább beszéltetem, hogy maga jöjjön rá valójában mit és miért szeretne, de ha rákérdeznek miért tagadnám a meggyőződésem, a saját utamat? A bölcsőde is lehet jó választás, adott helyzetben, bár nekem bármelyik ismerősöm beadta a gyermekét, megbánta utólag és lelkiismeretfurdalás maradt utána.............................................................. nem tudom Önnek leírni, hogy mit érzek, ha arra gondolok, hogy az első három év soha vissza nem térő, és nagyon gyorsan elrepül, ha többet beszélnénk erről, ha a kismamáknak lenne társasága és így tovább- akkor kevesebben választanák a bölcsit. A baba-mama foglalkozásoknak ez is az egyik célja...........
Miért ne biztatnám erre a mamákat. Van aki elbúcsúzik tőlem, mert bölcsibe megy a gyermeke, olyankor belül nehéz, de pont hogy bíztatom őket, és búcsúzkodom. No de ha az elválasztásról kell írnom, miért ne mondhatnám el a valós véleményem.
Semmi sem fekete és fehér, azt hittem ez azért átment, hogy árnyaltan gondolkodom.........

Egyike vagyok azoknak az országban, akik nem elszigetelten látják saját maguk és mások munkáját, ezért nem esett jól amit ezzel kapcsolatban írt!!! Pont pár héttel ezelőtt egy kisfiú mamájának a Gekko-t javasoltam, mert úgy láttam, hogy mozgásfejlesztésre szorul, ami már túlnyúlik a hatáskörömön.
Üdvözlettel: Judit

[Bordás Bence]

Kedves Judit!

A világon mindenütt, minden szakmának különböző képviselőiről vegyes híreket hallani, ez természetes. De a cégek, szakemberek nem szokták egymást minősíteni. Ezt nem csak az írott és íratlan szakmai etika kívánja meg, de törvények is tiltják. Azonos szakmák képviselői általában inkább "összezárnak" ha támadás éri őket. Hogy ezt érthetőbbé tegyem, beszéljünk például a plasztikai sebészetről. A szakma megítélése vegyes lehet, hiszen tevékenységük nézőpont kérdése. A világ napfényes részein az egyik plasztikai sebész nem folytat hangos kampányt az egész plasztikai sebészetet etikátlannak nevezve, azért, mert egy bizonyos sebészt etikátlannak tart. Sőt, az egy bizonyos sebészről sem, mert az nem az ő dolga. És nem is érdeke.

Ezzel szemben ebben az országban mindenki úgy érzi, a másik rovására lehet előre jutni. Ez pedig azért tragikomikus, mert az ellenkezője igaz. Egy drámapedagógus akkor lehet népszerű, ha az egész drámapedagógia ügye népszerű. Az pedig akkor lehet népszerű, ha az egész pedagógia ügye népszerű. Ezt úgy értem, hogy a szülők megbíznak benne és értékesnek tartják, és szeretik és sokan választják: tehát népszerű.

A konkrét felvetés kapcsán úgy gondolom, minden cégnek, szabadúszónak, alapítványnak - szíve joga olyan feltételeket kialakítania, amelyeket jónak tart. Attól, hogy mi vagy mások, vagy az újságírók ezek közül egyet vagy többet nem tartanak helyénvalónak, nem szabadna károsnak ítélni az egész fejlesztő pedagógiát.

Tudom, hogy nem a GEKKO-ról beszélt, de nálunk például hasonló az üzletpolitika. Ha a gyermek megbetegszik, és a szülő a foglalkozást megelőzően értesíti a játszóházat, egyszerűen pótalkalmat biztosítunk. Amennyiben a szülő nem értesít róla (még az utolsó pillanatban sem) úgy a foglalkozás díját - a rendelkezésre állás címén - felszámítjuk. Hiszen a pedagógus a foglalkozásra nem ritkán akár több órát is készül. Konzultál kollégáival, egyéni fejlesztési tervet készít. A foglalkozásra a kapacitást a játszóház fenntartotta. Ha a szülő nem tisztel meg bennünket egy telefonhívással, e munka díját a GEKKO megfizetteti. Valószínű, sőt bizonyos, hogy ez az üzletpolitika sok szülőnek, szakembernek, újságírónak nem tetszik. De ez vajon ez elegendő okot ad arra, hogy az egész cég komplett tevékenységét etikátlannak, szükségtelennek sőt károsnak minősítsék?

Aztán nézzük ezt a bölcsőde ügyet. Tudja hány szülő mondja nekünk, hogy a GEKKO-t abbahagyják, mert mennek bölcsibe, oviba vagy suliba? De hát micsoda sületlenség lenne ezért a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat hibáztatni. Amikor ilyen előfordul, azon gondolkodunk el, vajon miért gondolják azt a szülők, hogy ezen dolgok egymást kizárják? Miért ne járhatnának bölcsődébe és drámapedagógiára egyaránt? Miért lett hirtelen, egyik napról a másikra értéktelen a drámapedagógia a szemükben? Nem lehet, hogy azért, mert az egész pedagógus szakma ebben az országban azt kommunikálja nekik hogy csak 1 dolog a jó (amit ők csinálnak?). Pontosan ez a nagy a szakmai féltékenység az oka annak, hogy újabban slágertéma lett a túlterhelés... Ne menjenek máshová, csak hozzánk! (Nehogy túlterhelés legyen). Micsoda dolog az, hogy a szülőnek választania kellene az intim családi együttlét és a babaúszás között?

Mi azon az állásponton vagyunk, hogy egy egészséges gyermek életében tökéletesen megfér több dolog is. Az óvoda, az úszás, az angoltanulás, a komplex képességfejlesztés és akár még a lovaglás is. Milyen rendszerességgel és melyik dolgok? Nos ezt nem országos megmondóemberek feladata kijelölni, hanem az egyes szülőké - és a gyereké. Amit élvez, amiben örömét leli, amit fontosnak tart és amit meg tud fizetni, amennyi ideje és energiája jut minderre.

És mi a helyzet egy olyan kisgyermekkel, aki még Sződy Judit szerint is fejlesztésre szorul? Vele kapcsolatban aztán tényleg az a minimum, hogy minden egyes szakember segítsen, ahogy tud, a saját kompetenciájában. Orvos, drámapedagógus, pszichológus, védőnő és gyógypedagógus és óvodapedagógus és nevelési tanácsadó és bárki más, mindenki. De vajon ez történik? Vagy még ezekben az esetekben is inkább az jellemző, hogy mindenki minden más opciót konkrétan sértésnek vesz?

Ha érdekli, én Önt kifejezetten jó hozzáállású szakembernek ítélem meg. Csak csatlakozni tudok Csillához. Nem azért, mert hozzánk irányított egy szülőt. Az természetes. Ahogy mi naponta 10-20 szülőt irányítunk a legkülönbözőbb szakemberekhez, ahogy munkatársaink indokoltnak látják. Hallásvizsgálatra, nevelési tanácsadóhoz, neurológushoz, alapítványokhoz, családterapeutához. És ha megkérdeznek bennünket a drámapedagógiáról, azt válaszoljuk, forduljon drámapedagógushoz.

Azért tartom kiváló pedagógusnak, mert szemmel láthatóan érdekli, érintve és megszólítva érzi magát a témában. Reagál rá, megírja véleményét - ami nem ég és föld a miénkhez képest. Vitatkozunk, eszmét cserélünk. Lehet, hogy mi többet tudunk meg drámapedagógiáról, Ön többet tud meg a mi tevékenységünkről, hozzáállásunkról. Így ha legközelebb rólunk kérdezi egy szülő, pontosabb kép alapján tud válaszolni.

Éppen ezért, köszönöm, hogy aktívan részt vett a vitában és a továbbiakban is bíztatom rá, hogy maradjon fórumunk rendszeres hozzászólója, ha kedvet érez hozzá!

De nagyon elkanyarodtunk a vita eredeti témájától.

Tisztelt Sződy Judit, Pszichológusok, Pedagógusok, Szakemberek!

Ezt a nyílt szakmai vitát azért kezdeményezzük Önökkel, mert a Magyarországon praktizáló pszichológusok, pedagógusok, orvosok és védőnők gyakran állítják az alábbiakat nyilvánosan, vagy a hozzánk járó szülőknek személyesen.

- A képességek fejlesztése egészséges gyermekek esetében szükségtelen, esetükben a korai fejlesztés "kétes piaci praktika", tisztességtelen üzleti magatartás.

- A képességfejlesztés iskoláskort megelőzően kifejezetten káros. (Leállítja a központi idegrendszer örömteli megismerő folyamatait).

- Az elenyésző arányban előforduló valóban indokolt esetekben sem tanácsos a GEKKO-hoz fordulni a szülőknek gyermekükkel, mert szakmai hozzáértésünk, tisztességünk megkérdőjelezhető. (Csak azért javasoljuk a fejlesztést, mert ezzel pénzt nyerünk).

Ezzel kapcsolatban szeretnénk, ha megszólalnának az érintettek. Orvosok, védőnők, pedagógusok. Jó lenne átadni a terepet azoknak, akik itt is vállalni képesek a hosszú évek óta napi rendszerességgel hangoztatott állításaikat.

[fuzsu@vnet.hu]

Kedves Olvasó, Érdeklődők és Kollegák!
Nagyon érdekesnek tartom a vitát, igy nem bírtam ki és hozzászólok.
Én is úgy látom, napjainkban már szinte minden gyereket fejlesztenek, mintha divat lenne, valamilyen fejlesztésre járni.
Érzésem szerint lehetőséget kellene adni a természetes fejlődésnek, hisz igy mesterségesen beindítva egy -egy folyamatot,a spontán lehetőséget legátoljuk, esetleg a következő fejlődési fokozatot is akadályozzuk. A gyereknek mozgás és örömetadó játék lehetőség kell, miközben figyelünk a gyerekre, de nem irányítjuk. A közös játék a szülővel, ringatás, térden lovagoltatás, megspékelve szeretettel,időt nem sajnálva,szerintem van olyan hatásos,mintha idegen ember foglálkozik a kicsivel, ha nincs valóban fejlesztésre szoruló probléma.
Jókat mosolygok,amikor azt olvasom, hogy dyslexia megelőzés is folyik közben, ami valóban nem árt, da ha nem kell akkor minek? A Gekko játékok érdekesek, a gyerekek szeretik, de engedjük őket használni, úgy, ahogy a valóban szeretnék, mintha a játszótéren lennének. Az önfeledt játéknak magában is fejlesztő hatása van.
Nekem is van olyan ismerősöm, aki ovodás gyerekét a hét mnden napján, szombaton is hordja fejlesztésre, még szombaton is.Kérdezem én, milyen énképet alapoznak meg, mi lesz később, ha már most mankóval támasszák körbe, nehogy életorának megfelelő gyerek legyen.
Köszönöm, hogy elmondhattam véleményem: F. Zsuzsa ped.szakvizsg.drámaped, INNP és NlP terapeuta.

[Bordás Gergő]

Kedves Zsuzsa!

Köszönöm, hogy kifejtette a véleményét.

Én is úgy látom, napjainkban már szinte minden gyereket fejlesztenek, mintha divat lenne, valamilyen fejlesztésre járni.

Ön úgy látja, hogy napjainkban már szinte minden gyereket fejlesztenek.

Nos, ez sajnos nem igaz. Maximum néhány százalékukat.

mintha divat lenne, valamilyen fejlesztésre járni.

Ez viszont kezd igaz lenni. Sokan a divatról hajlamosak úgy beszélni, mint valamilyen feltétlenül rossz, leépítendő szokásról. Holott bizonyos emberek számára akár még az öltözködésben is örömet okoz a divatot követni. De divat például étkezni. Emberek tömege teszi meg naponta, akár többször is. Ugyanígy, divat autóval járni. Régen a gyalogszer volt a divat, aztán a ló, majd jött a gőzmozdony, kerékpár és végül az autó. Ma reneszánszát éli a lovaglás. Más okból, mint régen, de ma is divat! Bizonyos emberek a divatot követik, bizonyos embereket a divat felháborít.

A normál övezetbe tartozó gyermekek korai fejlesztése is egy divat! Franciaországban - a divat fényűző fellegvárában - 1771-re nyúlik vissza e divat hagyománya. Ha ott élne, igaza lenne. Ott ez mára akkora divattá nőtte ki magát, hogy minden gyerek és szülő részt vesz benne! Konkrétan száz százalék. A sokak által bírált és lenézett USA oktatási rendszerében 1965-ben ütötte fel a fejét az a divat, amelynek csak egyetlen szereplője ott viszont 2700 helyszínen, 200 000 szakember segítségével egyidejűleg 1 000 000, eddig összesen 25 000 000 normál övezetbe tartozó gyermek iskolára felkészítéséről gondoskodott. Az Egyesült Államok kormánya több, mint 966 milliárd forintnak megfelelő összeget költ el évente az NHSA-ra, és ez csak egy program a sok közül.

Van, ahol a fentiek közül csaknem semmi sem divat. Ilyen ország például Etiópia, Tanzánia, Albánia. Albániában divat volt ugyanakkor, a gyermeket derékig a földbe ásni, amikor a felnőttek dolgozni mentek. Sok-sok országról tudni, hogy a korai fejlesztés nem divat, ahogy a fürdés sem.

Magyarországon 1999-ben ütötte fel a fejét az első képességfejlesztő játszóház. Nekem volt szerencsém megalapítani, nem is sejtve, hogy ezzel mekkora divathullámot indítok útjára. 2008-ra 43 helyszínen érhető el ma már a normál övezetbe tartozó gyermekek korai fejlesztése, a tanulási zavar prevenció jegyében.

Az 1.6 millió gyerekből mindössze maximum 8 600 gyermeknek tudunk kapacitást biztosítani - de jelenleg még ezt a kapacitást sem használjuk ki 100 százalékosan. Ebben nagy szerepe van a velünk kapcsolatos rémhírek terjesztésének is. De ha kihasználnánk a teljes kapacitásunkat, akkor a 0-14 éves korú gyermekpopuláció 0.5%-át lennénk képesek ellátni. Hol van ez Beligum, Olaszország és Franciaország közel 100%, de akár Csehország 50% feletti ellátottságához képest?

Érzésem szerint lehetőséget kellene adni a természetes fejlődésnek, hisz igy mesterségesen beindítva egy -egy folyamatot,a spontán lehetőséget legátoljuk, esetleg a következő fejlődési fokozatot is akadályozzuk. A gyereknek mozgás és örömetadó játék lehetőség kell, miközben figyelünk a gyerekre, de nem irányítjuk. A közös játék a szülővel, ringatás, térden lovagoltatás, megspékelve szeretettel,időt nem sajnálva,szerintem van olyan hatásos,mintha idegen ember foglálkozik a kicsivel, ha nincs valóban fejlesztésre szoruló probléma.

Ezúttal nem is egy mondatára, de egy egész bekezdésre reagálni tudok.

Irányított játék - heti 1 óra

168.jpg (6.66 KB) Megtekintve 10393 alkalommal.

Zsuzsa, ezen a diagramon mit nem ért? A kék szelet azt mutatja, amennyi időtartamban a GEKKO-ba járó szülők lehetőséget engednek gyermekük természetes fejlődésének. De vajon Ön, szakemberként lehetőséget ad-e az Önhöz tanácsért forduló szülőnek, hogy a bordó sávnak megfelelő időtartamban örömteli, élvezetes irányított játék során a gyermek képességeit fejlesszük, csatlakozva ehhez a világméretű divathullámhoz?

Jókat mosolygok,amikor azt olvasom, hogy dyslexia megelőzés is folyik közben, ami valóban nem árt, da ha nem kell akkor minek?

Az én arcomra viszont nem mosoly, hanem elkeseredés ül ki akkor, ha valaki, akinek hivatása a problémák kezelése, gúnyosan mosolyog azon, hogy mások megelőzni próbálják azokat.

De nézzük a kérdés szakmai oldalát! Próbáljuk csak ezt a "ha nem kell, akkor minek?" teóriát górcső alá venni. Ha nem kell, még mindig nagyon szívesen járhatnak a szülők hozzánk gyermekeikkel, más okból, mint a diszlexia megelőzése. Játszani! Társas közösségben lenni. Hány kismamának okoz gondot a hospitalizáció? De a vita kedvéért tegyük fel, hogy csak azokkal akarunk foglalkozni, akiknél tanulási zavart kívánunk megelőzni. De az egymillió forintos kérdés itt az, hogy honnan tudjuk, kik ők? Nem lehet megjósolni, hogy egy gyermek biztosan nem fog tanulási zavarral küzdeni. Mi egy lehetőséget biztosítunk arra, hogy többek között ezt az esetlegesen felmerülő problémát teljes egészében ki lehessen zárni.

A Gekko játékok érdekesek, a gyerekek szeretik, de engedjük őket használni, úgy, ahogy a valóban szeretnék, mintha a játszótéren lennének. Az önfeledt játéknak magában is fejlesztő hatása van.

Szeretnék visszautalni a fenti torta diagramra. Azok a szülők, akik hozzánk járnak, és a szolgáltatásunk díját megfizetik, nem játszótéren szeretnék magukat érezni. A kék időszelet terhére természetesen ők is járnak játszótérre, mint ahogy én is nagy élvezettel és gyakran járok kisfiammal játszótérre. Ahol szaladgálunk, gurulunk, kergetem őt, csúszdázunk, nézi a levelek fény-árnyék játékát, időnként homokot eszik - szóval játszunk szabadon.

Ön azt írja, hogy az önfeledt játéknak magában is fejlesztő hatása van.

Nem ritkán találkozom állapotfelmérésen olyan normál övezetbe tartozó 11 hónapos csecsemővel, aki még nem ül fel önállóan, mivel a gyermekorvos javasolta, hogy ne terheljék túl a gyermek gerincét. Figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az ülés során felszabadul mindkét kéz, ellentétben az alkartámasszal, ahol támaszkodásra használja a csecsemő legalább egyik karját. Ha nem ül a gyermek 6 hónapos kora körül, a látóterében történő hiányos manipulációja zavarhatja intermodális észlelését, vagyis nem tanulja meg hiánytalanul összerendezni például a szem és a kéz mozgásait. A megkésett mozgásfejlődés károsan befolyásolhatja a gyermek beszédét, gondolkodását és valamennyi funkcióterületet, ami lehet „táptalaja” a tanulási zavar kialakulásának.

Ez egyetlen példája annak, amikor bizony a játszótéri szaladgálás (szabad játék) önmagában nincs elegendő fejlesztő hatással, így aztán szükségessé válnak a megfelelő játékeszközök, az MTA munkatársaival közösen kidolgozott diagnosztikai rendszer, a legmagasabban kvalifikált pedagógus szakemberek - röviden a GEKKO.

Nekem is van olyan ismerősöm, aki ovodás gyerekét a hét mnden napján, szombaton is hordja fejlesztésre, még szombaton is.Kérdezem én, milyen énképet alapoznak meg, mi lesz később, ha már most mankóval támasszák körbe, nehogy életorának megfelelő gyerek legyen.

Nem tudom a fentieknél is jobban érthetővé tenni, hogy hozzánk nem kell minden nap járni, különösen szombaton nem. Ha egy bizonyos szülő ész nélkül szedi levélszámra az aszpirint, arról nem az aszpirin tehet.

Ami pedig a gyermekek életkorának megfelelő fejlettséget illeti, Ön erről úgy gondolkodik, ahogy azt az olcsó társasjátékokra ajánlásként feltüntetik. A GEKKO-ban szó sincsen arról, hogy egy gyermeknek valamiben hamarabb kellene megfelelni bizonyos elvárásoknak. Nem tanítunk hamarabb írni. Nem tanítunk hamarabb számolni. Nem várunk el irreális teljesítményt a gyermekektől. Az általunk megfogalmazott cél a harmonikus képességprofil, és kulcs célkitűzésünk a sikerélmény biztosítása. Minden funkcióterületen éppen olyan változatos feladatokat adunk a gyermek számára, amelyek még épp kihívást jelentenek számára, de nem túl nehezek. Ennek köszönhetően a szórt teljesítményprofil kiegyensúlyozottá válik.

Az Ön által is hangoztatott, velünk gyakran kapcsolatba hozott állítások egyszerűen nem igazak. Mi nem azt csináljuk, amit Önök rólunk állítanak.

Szakmaiságot kérek!

Ön most arra kényszerített, hogy szakemberként, vulgáris általánosságokban beszéljünk ezekről a fontos szakmai kérdésekről. Alig-alig lehetett egy-egy olyan félmondatát találni, amire szakemberként tudok reagálni. Tegnap ki kellett moderálnunk innen egy szülőt, arra hivatkozva, hogy ő nem szakember, így hozzászólása nem témábavágó.

Kérem fogalmazzák meg igényesebben gondolataikat, használják bátran a szakmájukban megszerzett tudásukat! "Nekem is van olyan ismerősöm, aki ovodás gyerekét a hét mnden napján, szombaton is hordja fejlesztésre..." Így a piaci kofák beszélgetnek pedagógiáról.

Arra kérem Önöket, hogy beszéljünk például az agyi érési folyamatokról! Vagy bármiről! Ami érinti a munkánkat, és Önök szerint a tevékenységünket szükségtelenné vagy egyenesen károssá teszi.

[Ónodi Csilla]

Kedves Zsuzsa!

Egész hálózatunk nevében mondhatom, örvendetes, hogy személyében egy újabb kollegát köszönthetünk a nyílt vitánkban.

Ami a hozzászólását illeti, szeretnék részletesen reagálni a felmerült gondolataira. Úgy érzem, nincsenek tisztázva fontos fogalmak. De akkor sem vagyok merész, ha azt állítom, teljes a káosz, ami a fogalmak mögött lévő tartalmat illet, még a pedagógus-pszichológus szakmán belül is. Az intézményeinkben kizárólag gyógypedagógus, gyógypedagógus-pszichológus és konduktorok vehetnek részt a gyermekek fejlesztésében. Ezek a szakemberek egytől egyig tudják, mi fán terem az irányított foglalkozás három hónapos csecsemőknél vagy éppen 11 éves kiskamaszoknál. Bíznia kell a szakértelmünkben! Természetesen a játékok során nem villanypásztorként vagyunk jelen a foglalkozásokon, mint ahogyan a szülő sem így vesz részt gyermekével közös játékban. Nem kérdőjelezzük meg az önálló és a spontán játék jelentőségét, valóban mennyiségét tekintve ez teszi ki a gyermek játszóidejének legnagyobb részét. Ha figyelmesen végigolvassa a hozzászólásokat, láthatja, még illusztráltuk is a szemléltetés érdekében, hogy a GEKKO-ban töltött egyetlen egy óra a héten, elenyésző a többi, fennmaradó 168 órához képest. Még egyszer hangsúlyozom, ez idő alatt sem úgy zajlik a fejlesztés, mint a főiskolán, hogy ülnek a csecsemők az asztal körül, a tanár pedig egy projektorról vetíti a tananyagot.

A képességek feltérképezése során pedig legalább akkora hangsúlyt kap a sikeres teljesítmény felkutatása, mint a csiszolnivalóké – ha nem nagyobbat. Mert valamennyien tudjuk, a legnagyobb örömöt szerző játékra motivált minden gyermek, így ezekbe a játékokba csepegtetjük bele apránként a fejleszteni kívánt területeket megcélzó gyakorlatokat. Kérem, tekintsen el attól, hogy itt laboratóriumi körülmények között, dresszúrapedagógiát alkalmazva, hozzáértés nélkül, nem előremozdítjuk, hanem gátoljuk a gyermekek fejlődését. A szakértelmünk, a pozitív funkciókra fókuszálásunk mellett a játékparkunk is támaszunk, amikor örömteli és önfeledt játékokat nyújtunk a gyermek számára. Kifejezetten olyan játékokat kutatunk fel, melyek a gyermeki – de még a felnőtt – kíváncsiságát is messzemenően felkeltik, esztétikusak, vonzó a tapintásuk, elképesztő kreativitást és asszociációkat mozgatnak meg a felhasználóban. Megfejtjük, mi a csoda, mi az erő e játékokban és megfogalmazzuk, lefordítjuk a szülő számára is érthető nyelven. Mert az intézményeinkben éppen fordítva zajlik a szülőkkel való kapcsolattartás, mint ahogyan eddig erről szó volt. Nem riogatjuk és nem is elbizonytalanítjuk őket. Partnerként tekintünk rájuk. Sokszor meg is jegyzik, szokatlan mindez számunkra, gyakran nehézségekbe ütköznek, amikor egy-egy kiegészítő orvosi vizsgálat zárójelentését vagy nevelési tanácsadóból kapott szakértői véleményt próbálnak értelmezni. Ott tartottam tehát, hogy lefordítjuk a szülő számára is érthető nyelvre a játék értékét, fejlesztő hatását és a napi 5-10 perces tudatosabban összeállított játékötletek kialakításánál is igyekszünk maximális segítséget nyújtani. Megkérdezzük a szülőt: van otthon kanál és műanyagpohár? Nagyon jó, akkor a következő terítésnél próbálják….! Így adunk tanácsokat. Persze, ha nagyon tetszett a játék és a szülő meg kívánja vásárolni otthonra is, akkor utánanézünk, hol szerezhető be, ki gyártja stb.

Tudnia kell, hogy a kollegáink jól ismerik a különböző funkcióterületek fejlődésének normál menetét. Még jó, hiszen e nélkül nem is lehetne az eltérő fejlődésmenetű gyermekekkel adekvátan foglalkozni. Nem receptkönyvekből dolgozik egyikünk sem. Amikor elkezd járni foglalkozásunkra egy gyermek, egyéni élethelyzetének, képességeinek, személyiségének megfelelő módon játszunk vele együtt. Semmi olyat nem teszünk, mely siettetné a fejlődést, ez éppen ellent mondana alapvető pedagógiai koncepciónknak. Valamennyi funkcióterületen azt tűzzük ki célul, hogy a normál fejlődési ütemet maximálisan tiszteletben tartva bontakoztassuk ki a képességet.

Ezeket a példákat azért soroltam itt föl, mert illusztrálni szerettem volna, hogy a laboratórium, az a szakmaiságra vonatkozik, a felkészülésre és a tervezésre. Az viszont egy patika laboratórium. A szakmai háttérben nem nélkülözhet precizitást, szakszavakat, tudatosan összeállított koncepciót. Éppen ez szükséges ahhoz, hogy a szülők és a kicsik felé ezt úgy tudjuk megvalósítani, hogy amikor részt vesznek a játékos gyakorlatsoron egy vidámparkhoz hasonlatos élményt kapjanak. Az élményt állítottam itt párhuzamba. Az élmény a vidámparki – mielőtt bárki félreértene.

Azt írja, nem játszhatnak úgy és addig a gyermekek a játékszerekkel a foglalkozásainkon, ahogyan szeretnének. Nos, ami a játék módját illeti, egy játékkal számtalanféleképpen lehet játszani, ezt Ön is bizonyára tudja. A gyermekek spontán kezdeményezéseit jellemző módon tiszteletben tartjuk, és megfelelő motiválással igyekszünk újabb tevékenységet felkínálni, mely szintén tudatossággal összeállított gyakorlatsor egyben. Tehát a váltás menetén is alaposan elgondolkodunk és precízen kidolgozzuk azt, hiszen a gyermekekkel való foglalkozásnak ez is az egyik alapja. Ami az időt illeti, valóban a kerete szabott a foglalkozásoknak. Ugyanúgy, mint az áruházak zárórája, vagy a játszótér bezárása során sem folytatható tovább a bolti vásárlás, vagy a játszótéri játék. Ezt mindenkinek meg kell tanulnia. Ezzel a teljesen természetes jelenséggel nem csak a foglalkozásainkon szembesül.

Továbbra sem értem, miért írja le vagylagos választásként a ringatást, szülői szeretetet kontra játékos fejlesztő foglalkozást. Ezek Ön szerint kizárják egymást? Ha valaki szereti a gyermekét, azon kívül nem kell fejleszteni? Ha valaki időt szakít a huncutkodásra, azon túl nem kell fejleszteni? Ha valaki lovagoltatja a térdén, akkor amellett nem kell fejleszteni? Vagy megfordítva: aki jár fejlesztésre, azt nem kell otthon is a térden lovagoltatni? Aki jár a fejlesztésre, azt már akkor nem kell szeretni, nem kell rá időt fordítani? Ezt a vagy-vagy logikát nem értem. Káros, ha szeretet mellett még fejlesztik is? Árt, ha otthoni lovaglás mellett fejlesztésre is viszik a gyermeket? Elnézését kérem, csak próbálgatom variálni e a mondatokat, hogy megértsem, amit Ön mond.

Az eddigi hozzászólások olvasását követően azonban nem értem, hogyan írhatta ezt:

Jókat mosolygok,amikor azt olvasom, hogy dyslexia megelőzés is folyik közben, ami valóban nem árt, da ha nem kell akkor minek?

Véleményünk szerint ez korántsem olyan mulatságos dolog, mint amiként Ön vélekedik róla. Szakemberként tudhatja a diszlexiához vezető utat, ha nem ismeri mélyebben, olvashatott erről is fentebb alapvető tényeket. Ezek után újra elővesz egy olyan gondolatot, amit már vitathatatlanul alátámasztottak? Akkor kérem, mondja el a véleményét arról, hogy honnan lehet tudni, hogy valakinek szüksége van prevencióra, irányított fejlesztő játékokra – heti 168 órából egyszer – és valakinek pedig nincs. Mondja el, hogyan és miként és mikor kezdené el feltérképezni a képességeket? A háttérben alattomosan egyre előretörő, minden ötből egy gyermeket érintő problémakört miként járná körül? Újra itt a kérdés: mi a baj? Csak akkor forduljunk-e szakemberhez, ha baj van? A szülő honnan tudja, hogy baj van?

[csigavonal]

Kedves Gekko!

Egészségesen fejlôdô gyermekeknek egészen kisiskolás korig nincs szükségük semmilyen fejlesztésre, tanításra.

Ez a mondatom nem azt jelenti, hogy a fejlesztőpedagógia káros! A fejlesztőpedagógia nélkülözhetetlen és komoly szaktudást igénylő terület. Az egészséges gyermek prevenciós fejlesztésén eddig valóban sosem gondolkodtam el, mert úgy gondoltam, hogy ebben az esetben a prevenciót ösztönből a szülő tudja nyújtani, azzal hogy foglalkozik vele, mesét olvas, játszóterezik, birkózik, zomnit párosít stb. Óvodáskorban elvárnám, hogy az óvódai élet keretében történjen akár a dislexia prevenció is, bár tudom, hogy erre már a főiskolán fel kéne készíteni a pedagógusokat, és ez így utópisztikusan hangzik. Szerintem a legszomorúbb az, hogy erre sem áldoz az ország, és a nevelési tanácsadók is nagyon zötyögve működnek és nem bírnak ellátni annyi gyermeket, amennyinek szüksége volna a fejlesztésekre.

Amit a szakmai széthúzásról és szakmai féltékenységről írtak, az igaz, országos kór. Nem nőttünk fel.................

Mi kell a boldog élethez?
Melyik szülő ne szeretné, hogy a gyermeke jó tanuló legyen, felsőfokú végzettséget szerezzen, majd egy szépen ívelő karriert befutva sikert arasson a munkájában? A megfelelő tudás, karrier, egzisztencia szerintünk is a boldog élet elengedhetetlen kellékei.

Ez találtam a honlapjukon, ettől van ma mindenki lázban, az utolsó mondattól. Nem elengedhetetlen, maximum fontos része! Gyermekünk boldogságát a képességei határozzák meg. Ezt is találtam, nem értek vele egyet! Az érzelmi nevelést jobban előtérbe kéne helyezni, mert részben ebből van az eltolódás. Fontosak a képességek, de nem ez határozza meg gyermekünk boldogságát.
Értem, hogy nem vagylagos az értelmi és érzelmi nevelés, de a címoldalon nekem kicsit felborultnak tűnik amit komunikálnak, én csak találgatok, de lehet, hogy ezért osztják meg az olvasókat.

Iskolás korban bizony választani kell a különórák, és minden egyéb között, ha ez nem történik meg akkor fáradt,meggyötört beteg gyerekeket találunk otthon hétvégén, vagy este, nem jóleső fáradtságról, hanem kimerült embergyerekekről van szó. Mert ugye fontos a nyelv, a sport, a zene. Zene tanulás heti négy alkalmat jelent a mai világban, kettő szolfézs, kettő hangszeres, sport minimum kettő a héten, ha a nyelvtanulást már nem is számolom, és becsúszik egy egy iskolai szakkör, pl színjátszás, akkor a gyerek nullát van otthon, nem tud lazítani, játszani, barátozni, csak úgy lenni, ami az alkotás útja volna (mert ha minden lecsendesült, akkor írnak verset, rajzolnak, barkácsolnak, olvasnak.) Ezért feszegeti sok pszichológus, hogy mi a fontosabb, mert iskolás korban már tényleg dönteni kell, mi fér bele a délutánba (természetesen, aki fejlesztésre szorul, annak ez nem kérdés). Óvoda előtt még valóban sokminden megfér egymás mellett...................... Ettől függetlenül nincs semmi baj a különórákkal és jó hogy sok a lehetőség, és sokan jót is nyújtanak.

A kutatási eredményeket várják, nem készültem statisztikával, de tudjuk, hogy sok a válás, a diplomákkal és pénzzel sem boldoguló fiatal, sé tömve vannak a pszicológiai gyermekrendelők. Ez nagyrsézben az érzelmi nevelés hiányával függ össze. Úgyhogy szerintem nagyon klassz lenne, ha a programjukba az érzelmi inteligencia fejlesztése is hozzátartozna, mert a honlapon csak a szociális készséget találtam.


Mindig eltérek a témától, de mégiscsak összefügg valahol, és elnézést ha kofa a stílus, most csak ennyire futotta, és remélem nem veszik sértésnek az írottakat.
Üdvözlettel: Judit