GEKKO > Magazin >>> Gyermeknevelés | Anya | Apa | Fejlődés | Oktatás | Pedagógia | Vers | Hírek  

Mindjárt 6 éves, hamarosan kezdődik az iskola

Kezdődhet az iskola?  

Gyermekünk nemsoká hat éves,
már nem is olyan kicsi. Összetett körmondatokban beszél, logikusan gondolkodik, hamarosan iskolába kerül.

De biztosan érett már rá?

Nagy változások kora

Az idő múlásával időnként erőteljesebben szembesülünk, mint általában a rohanó hétköznapok során. Ilyen nagy ráeszmélés többek között az az időpont, amikor gyermekünk életkora
a 6. év vége felé robog. Egyszercsak azt látjuk, hogy a mi kis emberkénk már nem is olyan kicsi
(a hónunk alá ér és rövid a gyerekágy is), és ráadásul pillanatok alatt, észrevétlenül nyúlt meg
a testhossza (az összes nadrágja bokalengő és hirtelen sok lett a miniszoknya is)
és a testsúlya is átbillent a 20-as számkörbe. A cipővásárlásakor is hihetetlen hosszúnak tűnő cipőket kell a lábára próbálni (és még az is nyomja a nagylábujját) és néhány napja már mozog
az alsó első foga is és a fogorvos szerint már a hátsó hatosok is áttörtek. (Innentől kezdve még komolyabban összpontosítsunk a fogmosás technikai oktatására és számonkérésére,
hiszen beköszöntött a maradandó fogak korszaka.)

Komolyabban beszél, logikusabban gondolkodik

Ha jobban megfigyeljük a gyermekünk által mondottakat, akkor is érhet minket néhány meglepetés! Egyre tisztábban, egyre bonyolultabb körmondatokban és egyre komolyabb dolgokról mond határozottan véleményt (pl. miért fontos a család), egyre mélyebben elmerül egy-egy témában (pl. számos könyvet begyűjt a dinók életéről), egyre logikusabban gondolkodik
(be tudja fejezni például a következő gondolatmenetet is: a lányok szeretnek babákkal játszani. Lujzi lány, ezért ő…), egyre biztosabban tudja megfogalmazni az egyes dolgok közötti ok-okozati kapcsolatokat (Pl. ha elvágom az ujjam, akkor vérezni fog; ha esik a hó, akkor tél van stb.)

Jobban leköthető a figyelme

Most már képes egyre hosszabb ideig figyelni a felolvasott mesére és a lényegét is visszamondja. Általában jobban összpontosít a különböző feladathelyzetekben (pl. óvodai foglalkozásokon)
és ha kitűz maga elé egy célt (pl. felépíti a legnagyobb lego várat), akkor nem hagyja eltántorítani magát attól (pl. a kedvenc tévéműsora sem csábítja el).

Rengeteg új képesség

Egyre nagyobb a memóriája, rengeteg verset tud már kívülről és egyre könnyebben tanulja meg azokat. Igényli az „agytornákat” - szeret barkóbázni, szeret játszani a szavakkal (pl. Mondok egy szót, az utolsó hangját figyeld meg és a te szavad azzal a hanggal kezdődjön!), szereti a foglalkoztató füzetek feladatait megoldani (labirintus, különbségek észrevevése, melyik a több / kevesebb / ugyanannyi stb.). Már szereti a társasjátékokat, elfogadja a szabályokat, kivárja a sorát és képes veszíteni is. Egyre ügyesebben fut, ugrál, biciklizik, focizik és úszik. Már képes tudatosan is koordinálni, irányítani a mozgásait (eljött az ideje a karatézásnak, balettnak stb.). Szeret rajzolni, színezni, festeni, gyurmázni. Egyre határozottabb, de finomabb vonalvezetés jellemzi munkáit és most már jól áll a kezében a ceruza. Képes vonalon belül színezni és egyre arányosabbak az ábrái. Érti, ha azt kérjük tőle, hogy tegyen egy pontot a lap bal felső sarkába és azt is, hogy fentről lefelé, balról jobbra haladjon akkor, amikor például be kell karikáznia a lapon látható összes csillagot. Régen azért ment a reggelenkénti harc, hogy ne kelljen óvodába mennie, most akkor van a baj, ha nem mehet a barátaihoz. Amikor csak teheti a gyermektársaságot keresi és szívesen barátkozik.

Megérett az iskolára

Hihetetlen, de a fenti jellemzők arra utalnak, hogy gyermekünk megérett arra, hogy megkezdje az iskolai tanulmányait, hiszen alapképességei várhatóan érettek ahhoz, hogy a magasabb szintű tanulási folyamatok részesévé válhasson, vagyis az olvasás-, írás-, számolás tanulása elkezdődjön.

Érett az iskolára?

Valójában ez egy nagyon ideális helyzet felvázolása volt, mert mi van akkor, ha valamelyik – az iskolaérettség szempontjából meghatározó – képesség gyengébb a többinél?

Mit kell akkor tenni, ha otthon brillirozik a gyermek, de az óvodában és idegen helyzetekben visszahúzódik és passzívan figyel csupán?

Mi van akkor, ha gyermekünk egyáltalán nem bízik magában és a saját gondolatai helyett inkább választja a „nagyobb hangú” gyermek gondolatait (pl. megoldja jól a feladatot, de a szomszéd megoldása más, ezért átjavítja arra az eredményt és így az ő feladata is rossz lesz)?

Mi van akkor, ha képtelen elviselni azt, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan szeretné?

Mi van akkor, ha képtelen elfogadni a felnőttek által előírt szabályokat?  

Mi van akkor, ha beszéde még nem elég tiszta?

Mi van akkor, ha képtelen néhány percnél tovább a fenekén ülni?

Mi van akkor, ha nem szeret rajzolni és a kezében csálén áll a ceruza?

Mi van akkor, ha képtelen megkülönböztetni a bal és a jobb oldalát?

Mi van akkor, ha gyermekünk annyira szeleburdi, hogy akár álló helyzetben is elesik?

És mi van akkor, ha az eltérésekkel a beiskolázás előtti utolsó pillanatban (nagycsoport eleje már utolsó pillanat) szembesülünk csupán?

Segítség!

Hová menjünk, mit csináljunk, kihez forduljunk segítségért? Akkor most mehet a gyerek iskolába, vagy maradjon még egy évet? Maradhat még egyáltalán? Mi alapján döntsek? Segítség!

Az óvodában az óvónők várhatóan mindent elkövetnek azért, hogy gyermekünk fejlődése a jó irányba haladjon. Mindent megtesznek, amit egy huszonvalahány fős csoportban megtehetnek.

Tudjuk, hogy általában hetente egyszer jön a logopédus néni is és 4-5 gyerekkel egyszerre foglalkozik, korrigálja a beszédüket. Ennyi.

Egy ismerősöm mesélte, hogy a gyermeke óvodájában szeptemberben megjelent egy iskolára felkészítést vállaló pedagógus és felmérte valamennyi 5-7 év közötti gyermek képességeit.
Az ő gyermekénél is megállapított néhány területen elmaradást. Amikor a konzultáció során konkrétan rákérdezett a fejlesztő hölgynél, hogy adott elmaradás mire vezethető vissza és miért és az miért is fontos az iskolában, valamint, hogy mi akkor a teendő a következő időszakban
- a válasz megdöbbentő volt.

Egyrészt konkrét magyarázatot semmire sem kapott az elmaradásokat illetően.
Másrészt azt a kérdést szegezte neki maga a pedagógus, hogy „Szeretné Ön anyuka, hogy jövőre iskolába menjen a gyermeke?” Abszurd a kérdés, hiszen erre várta volna ő, anyaként a választ. Miután azt felelte vissza, hogy NEM, a túloldalon megkönnyebbült sóhaj és a következő mondat: -„Akkor egy év múlva újra megvizsgálom a gyermeket.” Erre egy kétségbeesett kérdés:
„És addig mi legyen? Magától megszűnnek talán a gondok?” A bizonytalan válasz: „Lehet.”

Ne várjon tétlenül!

Ismerősöm nem fogadta el a magyarázatot. Nem fogadta el, hogy a dolgok lehet,
hogy maguktól rendeződnek. Mi van, ha nem? Tétlenül várni egy olyan helyzetben,
aminek tétje van?

Mert valóban nagy a tét! Az, hogy gyermekünk iskolai tanulmányai milyen irányt vesznek. Sikerekkel, örömökkel teli úton indul-e el az ismeretszerzés birodalmában, vagy kudarccal, küzdéssel lesz kikövezve az.

Nem mindegy, ezt tudta az említett édesanya is, és tudjuk mi is. A 6-7 éves életkor nem véletlenül lett meghatározva az iskolaérettség korának. Ha a születéstől kezdődően normál mederben haladhat a fejlődés, akkor jó eséllyel stabilan kialakulhatnak azok az alapképességek, melyek az alapját képezik az iskolai olvasás-, írás-, számolás tanulásának.

Ha a fejlődés valamely pontján módosul a jó program és azt minél hamarabb észre is vesszük, annál könnyebben visszaterelhetjük azt a jó nyomvonalra. Amennyiben még az iskolába lépés előtt sikerül a gyermek képességeit önmagukban és egymáshoz viszonyítva is megerősíteni,
akkor sokat tettünk gyermekünk jövője érdekében.

Mit is tehetünk bizonytalanságunkban eme sorsdöntő helyzetben?
Keressük fel az első utunkba eső GEKKO Képességfejlesztő Játszóházat!

Soltész Szilvia

A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO operatív pedagógiai vezetője

Soltész Szilvia

 

Küldje el ezt az oldalt
Az Ön neve:*  
Kérjük megadni!Túl rövid.Túl hosszú.

Üzenet:

 Túl hosszú üzenet.
Az Ön e-mail címe:*  
Az Ön email címe?Hibás email cím!
A címzett neve:*  
A címzett neve?Adjon meg nevet!Túl hosszú...
A címzett email címe:*  
A címzett email címe?Hibás email cím!

 

Fogadjunk: több cikket tudunk írni, mint Ön elolvasni!
Magazin Gyermeknevelés Anya Apa Fejlődés Oktatás Pedagógia Vers Hírek Tartalomjegyzék

Dossziék:

Tanulási zavar Szoptatás Terhesség Pszichoterror

 

 

Nem találja? Keresse:

Mit csiripel a GEKKO?

Follow GEKKONETHU on Twitter

Kövesse!

kapcsolódó anyagok

GEKKO

Játszóház hálózat

Pedagógia 2.0

Képességfelmérés

Beiratkozás

Gyakori kérdések

Állás | Franchise

Kapcsolat | Rólunk

English

Magazin

Anya - rövid cikkek

Apa - sör, tuning, foci

Terhesség | szoptatás

Tanulási zavar

Pszichoterror

Fejlesztő pedagógia

Mondókagyűjtemény

Tartalomjegyzék

Kalauz

Fejlődési mérföldkövek

Hiperaktivitás teszt

Nevelési tanácsadók

Szakértői bizottságok

Morzsi

Café

Ingyenes tanácsadás

Vendégkönyv

Hírek | RSS hírcsatorna

Facebook | Twitter

 

Ügyfélszolgálat: (+36-30) 204-5400 | Minőségpolitikai Nyilatkozat | Gyümölcsöző Befektetés Gyermekeink Jövőjébe

 
  A GEKKO® embléma a GEKKO-Garden Kft. bejegyzett védjegye. Minden jog fenntartva. ©1999-2010 GEKKO-Garden Kft.