GEKKO > Kalauz /  

Tisztelt Óvodapedagógus!

metalbar

Bizonyára hallott már a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházakról, de nem biztos,
hogy ismeri a nálunk folyó szakmai munka lényegét. Az alábbi ismertetőt Önnek állítottuk össze, hogy 5 percen belül pontos képet nyerhessen tevékenységünkről.

Ismerjük fel a jeleket, cselekedjünk időben!

Fontos tudniuk, hogy a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházban történő fejlesztőmunka megalapozhatja, megerősítheti, megkönnyítheti az Önök munkáját is! Az óvoda célja a gyermekek egészséges, harmonikus személyiségfejlődésének biztosítása, érzelmi-értelmi érettség kialakítása, az iskolára való felkészítés, a társas együttélés (szocializáció) szabályainak elsajátíttatása. Komoly és összetett a feladat.

A nagy csoportlétszám mellett sokszor okozhat nehézséget az, hogy a gyermekek és főként
a problémákkal küzdő gyermekek külön bánásmódban, egyéni fejlesztésben részesüljenek.

Ez a rendszer hátránya. Örvendetes, hogy sok kiváló, és alapos szakmai ismeretekkel rendelkező óvodapedagógussal állunk már kapcsolatban, akik észlelték, kiszűrték az egyes gyermekeknél az eltérő fejlődésmenetet, a rizikótényezőket, és a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak egyikébe irányították őket. Együttműködve, sok esetben együttgondolkodva segítünk az adott gyermek harmonikus képességprofiljának a kialakításában, a különböző részképesség gyengeségek megerősítésében, az „életre” való felkészítésben!

Segítségként álljon itt egy felsorolás azon tünetekből, melyek közül több jelenléte esetén
már érdemes szakemberhez irányítani az adott gyermeket!

Figyelemhiányos /hiperaktivitás zavarra utaló tünetek (legalább hat hónapon át, hat tünet jelenléte)

  • Nagyon ügyes a nagymozgásokban vagy éppen ellenkezőleg, a nagymozgása összerendezetlen
  • Állandóan rohangál, ugrál, felmászik mindenhova
  • Vakmerő, nem fél semmitől, nincs veszélyérzete
  • Gyakran megsérül
  • Úgy tűnik, nem figyel, amikor beszélnek hozzá
  • Nehezen követi az utasításokat
  • Nehezen fogadja el a szabályokat
  • Nehezen csatlakozik a társaihoz
  • Figyelme csapong, könnyen elterelődik
  • Nehezen tud egyhelyben ülni, állandóan nyüzsög (motoros nyugtalanság)
  • Nem tud kivárni, azonnal akar mindent
  • Hamar ráun a játékokra, és gyakran váltogatja őket
  • Ha valamilyen kívánsága nem teljesül azonnal, indulatosan reagál ( agresszió, sírás, dühroham)
  • Szeret középpontban lenni vagy nagyon visszahúzódó, szégyenlős, a háttérből figyel
  • Állandóan csacsog, „be nem áll a szája”
  • Nem lehet egyedül hagyni, igényli a felügyeletet, a felnőtt jelenlétét
  • Nem szeret rajzolni
  • Sokszor veszíti el a játékait

Mozgás-, motórium zavarra utaló jelek

  • Két testfél összehangolt működése problémás, pl. páros lábbal ugrás, dobolás problémát okoz
  • Mozgásos asszimetria, vagyis valamelyik végtag feltűnő ügyetlensége a dominancián túlmenően
  • Szembetűnő általános motoros ügyetlenség, pl. lépcsőn járás, egyenes vonal mentén való haladás, kisebb akadály átlépése, átugrása esetén
  • Testtartás problémái, túl feszes, görcsös tartás vagy ellenkezőleg, túlzottan lógó, petyhüdt végtagok.

Finommotoros koordináció zavarra utaló jelek

  • Cipőkötés, gombolás gondot okoz
  • Sorozatos mellényúlás
  • Vágás, gyurmázás, gyöngyfűzés, hajtogatás problémát okoz
  • Görcsös ceruzafogás
  • Alaktalan firkálás túlnyúlik a hároméves koron
  • Gyermek kezében minden összeroppan
  • Gyermek nem ismeri az ujjait

Dominancia zavara

  • keresztezett dominancia
  • kevert dominancia
  • kétoldaliság
  • az átalakított dominancia

Lateralitás zavar

  • Kialakulatlan testséma
  • Beszédbeli bizonytalanság bal-jobb fogalmával kapcsolatban
  • Iránycsere
  • Egyik testfél, külső tér egyik felének figyelmen kívül hagyása
  • Soralkotás jobbról balra

Beszéd területén jelentkező eltérések

  • Megkésett beszédfejlődés: intő jel lehet, ha a baba nem gagyogott, 2-3 szó után leállt
    a beszédfejlődése, inkább mutogatással érttette meg magát vagy idegenek számára érthetetlenül beszélt
  • Elhúzódó beszédhibák: pöszeség, hangzócserék, elmosódott artikuláció, motyogás, hadarás mind veszélyezteti az olvasástanulást – beszédhibás gyermek mielőbb kerüljön logopédushoz
  • Szűkös szókincs: tőmondatok használata, kevés igével, összességében szegényes szókincs mind veszélyezteti az értő olvasást – oka általában, hogy rossz a szavakra való emlékezet, szómegtalálási nehézséggel küzd a gyermek, inkább körülír dolgokat, mint megnevezi őket
  • Túlzott bőbeszédűség: a szűkös szókinccsel ellentétben ez is jelezhet problémát,
    pl. a lényegkiemelési képességben
  • Diszgrammatikus beszéd: toldalékok helytelen használata
  • Relációs viszonyokat kifejező névutók hiánya: intő jel és téri tájékozódás zavarára utalhat,
    ha a gyermek nem használja a fölött, alatt stb. kifejezéseket, helyette ragot tesz
    (pl. nem virág fölött hanem virágnál)
  • Mese, vers nehéz tanulása ismételten a szóemlékezet problémáját jelezheti
  • A szóbeli ingerekre nem megfelelő reakció ép hallás esetén beszédértési problémát jelez
  • Szintén problémát jelezhet a monoton beszéd, hangerő, hangsúlyozás hiánya,
    mely rossz ritmusérzékkel és dallamvisszaadással is párosulhat

Hallási percepció zavarai

  • Gyakori visszakérdezés, bizonytalanság abban, hogy mit is hallott – normál hallás esetén
    azt jelzi, hogy a gyermek rosszul elemzi a hallási ingereket, pl. zöngés-zöngétlen
    vagy rövid-hosszú hangzók keverése
  • Hallás után tanított versek, énekek torzulása jelezheti hallási percepció
    illetve emlékezet zavarát is

Vizuális percepció és emlékezet zavarai

  • Bizonytalan formafelismerés, ha más környezetben, más méretben van
  • Irány szerinti tájékozódás nehézsége – pl. egy irányba néző dolgok felismerése feladatlapon

Végezetül szeretnénk kihangsúlyozni, hogy a rendellenességek korai kiszűrése drámai módon befolyásolhatja a gyermek jövőjét. Amikor a tünetek már a laikus számára is szembeötlőek, gyakran csak a tűzoltás marad - ráadásul már az egész ház ég.

Tehát nem csupán a probléma okát, hanem annak számtalan következményét is kezelnünk kell. Kérem, legyenek a gyermekek, a szüleik, illetve saját maguk segítségére abban, hogy minél hamarabb szakemberhez kerülhessenek a tanulási zavar kialakulása szempontjából veszélyeztetett gyermekek! Legyen partnerünk a prevencióban!

Ingyenes gyógypedagógiai konzultáció

Legyen szó akár a GEKKO tevékenységéről általában, vagy konzultációról
egy bizonyos gyermek esetében, munkatársaink rövid időn belül reagálnak.

(06-30) 204-5400

Online konzultáció

Normál övezetbe tartozó és SNI gyermekek
képességfejlesztő pedagógiája

A GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak egy olyan pedagógiai intézmény,
ahol a diplomás gyógypedagógusok, gyógypedagógus- pszichológusok, konduktorok
színvonalas, barátságos környezetben, játékba csomagolva, képességfelmérést követően,
egyénre szabottan, kiscsoportokban fejlesztik, korrigálják a gyermekek képességeit
minden funkcióterületen, újszülött kortól az általános iskola végéig (14 éves korig).

Legfőbb célunk, hogy minden gyermeknél egészséges, harmonikus képességprofilt
alakítsunk ki, ezért a korai fejlesztés, tanulási-, figyelem- és magatartási zavarok megelőzése, tanulási képességek fejlesztése, a társas beilleszkedés megkönnyítése,
a már kialakult problémák, sérülések kezelése tartozik a profilunkba.

Prevenció

Nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra, a megelőzésre, melynek alapja a minőségi differenciáldiagnózis. Annak ellenére, hogy egyre több, látszólag egészséges, ép fejlődésű gyermek küzd az iskolába kerülve a tanulást nehezítő, veszélyeztető problémákkal,
mégsem kötelező minden óvodás számára az iskolaérettségi vizsgálat!

Pedig, ha még azelőtt, mielőtt az agyi érési folyamatok befejeződnének, felszínre kerülnének
a különböző fejlődésbeli eltérések, elmaradások, sok gyermek életét tudnánk megkönnyíteni
a megfelelő fejlesztések után.

Integráció

Intézményünk integráló, befogadó intézmény is egyben, hiszen mind az ép, mind a sajátos nevelési szükségletű, mind a tehetséges gyermekek részesülhetnek nálunk a gyógypedagógiai-, pszichológiai-, konduktív pedagógiai eljárások, terápiák fejlesztő hatásából.

Diagnosztika, fejlesztés mikrocsoportban

A gyermekkel történő első találkozás alkalmával állapotfelmérésre kerül sor, mely során átfogó képet kapunk a gyermek eddigi fejlődésével kapcsolatban (anamnézis felvétel), illetve az életkori átlagához viszonyítva, jelenleg hol tart a fejlődésben a különböző funkcióterületeken (nagymozgás, finommozgás, beszédfejlődés, kognitív képességek, szociális érettség).

Ezen információk alapján állítjuk össze az egyénreszabott játékos képességfejlesztő programot (figyelembe véve a fejlesztendő területek prioritását, egymásrahatását, az adott képesség kialakulásának, megszilárdulásának fokozatait), választjuk ki a gyermek számára megfelelő intenzitású kurzust, s helyezzük a gyermeket 4 fős kiscsoportba. Nem egyes problémákat kezelünk, hanem komplex módon a gyerekekkel foglalkozunk.

Együttműködés, konzultáció

Nálunk fontos szempont a szülői kompetencia megőrzése, megerősítése is,
ezért mi a kooperáció, együttműködés elvét követjük. A szülőknek szükségük van tanácsadásra és irányításra, hogy megismerjék azokat a gyakorlati lépéseket, amelyeket gyermekeik fejlődése érdekében tehetnek. Tudjuk, hogy nem a heti egy, vagy két alkalom fog csodát tenni a gyermek fejlődésében! Építünk a szülőkre! Részt vehetnek a foglalkozásokon, illetve minden alkalommal részletesen tájékoztatjuk őket, mind írásban, mind szóban, hogy milyen területet, hogyan és miért fejlesztettünk, valamint az otthoni játék során, hogyan tudják ők segíteni az adott terület fejlődését.

Munkánk fontos részét képezi a gyermekekkel kapcsolatban lévő szakemberekkel
(házi orvosok, védőnők stb.) és intézményekkel (bölcsődék, óvodák, iskolák) való kommunikáció,
kapcsolattartás is. Sok esetben a hatékonyabb fejlesztés érdekében indokolt az információcsere, együttgondolkodás, konzultáció.

 

email Küldje el ezt az oldalt
Az Ön neve:*  
Kérjük megadni!Túl rövid.Túl hosszú.

Üzenet:

 Túl hosszú üzenet.

Az Ön e-mail címe:*  
Az Ön email címe?Hibás email cím!
A címzett neve:*  
A címzett neve?Adjon meg nevet!Túl hosszú...
A címzett email címe:*  
A címzett email címe?Hibás email cím!
Kalauz - iránytű szülőknek
 

Online teszt:

Hiperaktivitás teszt 0-7 éveseknek Hiperaktivitás teszt 7-14 éveseknek

Fejlődés mérföldkövek:

3 hónapos csecsemő 7 hónapos csecsemő 1 éves baba (12 hónap) 2 éves baba (24 hónap) 3 éves gyermek (36 hónap) 4 éves gyermek (48 hónap) 5 éves gyermek (60 hónap)

Tények:

Eltérő fejlődés jelei 0-3 éves) Eltérő fejlődés jelei (3+) Tanulási zavarra utaló jelek
(Diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia)
Részképességzavar Mentális- és viselkedészavar Iskolaérettség Iskolaérettség: önkontroll Fejfájás

Országos térképek:

Nevelési Tanácsadók Szakértői bizottságok

GEKKO játszóházak:

Magyarországon Budapesten és környékén

GEKKO információ:

Bölcsődei gondozóknak Gyermekgyógyászoknak Óvodapedagógusoknak Szülész-nőgyógyászoknak Tanítóknak Védőnőknek
Gyümölcsöző befektetés gyermeke jövőjébe
kapcsolódó anyagok

GEKKO

Játszóházak

Pedagógiai koncepció

Képességfelmérés

48 alkalmas kurzus

Gyakori kérdések

Állás | Franchise

Kapcsolat | Rólunk

English

Magazin

Pedagógia rovat

Anya - rövid cikkek

Apa - sör, tuning, foci

Terhesség | szoptatás

Tanulási zavar

Mondókagyűjtemény

Tartalomjegyzék

Kalauz

Fejlődési mérföldkövek

Hiperaktivitás teszt

Nevelési tanácsadók

Szakértői bizottságok

Morzsi

Café

Ingyenes tanácsadás

Vendégkönyv

Hírek | RSS hírcsatorna

metalbar
 

Központi információ: (06-30) 204-5400 | Minőségpolitikai Nyilatkozat | Gyümölcsöző Befektetés Gyermekeink Jövőjébe™

 
  A GEKKO® embléma a GEKKO-Garden Kft. bejegyzett védjegye. Minden jog fenntartva. ©1999-2010 GEKKO-Garden Kft.