GEKKO > Kalauz /  

Tisztelt Tanító Kolléga!

metalbar

Bizonyára hallott már a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházakról, de nem biztos,
hogy ismeri a nálunk folyó szakmai munka lényegét. Az alábbi ismertetőt Önnek állítottuk össze, hogy 5 percen belül pontos képet nyerhessen tevékenységünkről.

Tanulási zavar prevenció, terápia

Azt bizonyára Ön is tudja, és valószínűleg saját bőrén is tapasztalhatta már, hogy az iskolába kerülve kb. minden negyedik-ötödik gyermek küzd valamilyen problémával, legyen az tanulással, beilleszkedéssel vagy figyelemmel kapcsolatos zavar.

Mikorra iskolába kerülnek a gyermekek, addigra az alapképességek fejlettségét befolyásoló agyi érési folyamatok többsége lezárul. Az ún. „biológiai sorompó” lezárulása után már nem lehet olyan gyorsan és hatékonyan befolyásolni, fejleszteni, megerősíteni a képességeket,
mint korábban.

Hiányt pótló intézmény vagyunk, abból a szempontból is, hogy itt foglalkozunk azzal,
hogy az iskolakezdést gördülékennyé tegyük. Amennyiben azonban csak az iskolába kerülve kerülnek felszínre a különböző részképesség gyengeségek, figyelem- és magatartás problémák, tűzoltásra van szükség! Nincs idő a várakozásra! Az ép intellektus, a szorgalom, a véget nem érő gyakorlások nem elegendőek a korrekcióhoz!

Minden olvasási-, írási-, számolási-, magatartási-, figyelmi gyengeségre utaló tünetek mögött meg kell keresni a kiváltó okokat és az alapoktól kell építkezni!

Tanulási zavarra utaló jelek

Tanulási zavar fogalma:

Tanulási zavarnak nevezhető az intelligenciaszint alapján elvárhatónál lényegesen alacsonyabb tanulási teljesítmény, mely neurológiai deficit vagy funkciózavar talaján jön létre sajátos pszichológiai tünetegyüttessel.

(Sarkady- Zsoldos)

A tanulási zavar kategóriájába tartozik a diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia.

Diszlexia

I. Olvasás-írásban fellépő tünetek

A. Olvasás-írásban fellépő tünetek közül az olvasási hibák a következők:

  • Betűtévesztések vizuális és/vagy fonetikai hasonlóság alapján – f-t, g-k, b-d
  • Betűkihagyások, betoldások leggyakrabban torlódó mássalhangzóknál – friss helyett fis vagy firis
  • Szótagkihagyás-betoldás már súlyosabb diszlexiára utal
  • Megfordítás - mely történhet jobb-bal irányban (b-d, p-q), felülről lefelé (t-f, u-n), betűsorrend megfordítása
  • Rossz kombinációk – minden olvasó kombinációkat használva olvas, a találgatás tehát jogosult művelet, csak akkor számít hibának, ha nagy számban félresikerül
  • Szóroncsok – betűk több mint 50%-a téves vagy rossz helyen van
  • Ismétlések – többszöri nekirugaszkodás egy szónak
  • Végső esetben szó olvasásának megtagadása, sírás

B. Az olvasás tempójára jellemző, hogy az igen lelassult.

C. Jó olvasástechnika mellett rossz szövegértés.

II. Beszéd területén megnyilvánuló tünetek

A beszéd területén megnyilvánuló tünetek az alábbiak lehetnek:

  • A diszlexiás gyermek nyelvileg fejletlen, sokuknál későn indult meg a beszéd.
  • Szájtérben való tájékozódásuk gyenge, nehezen utánoznak számukra szokatlan nyelvmozdulatokat.
  • Gyenge a szókincsük, kevés az aktívan használt szó, szótalálási nehézségeik vannak, nehezen tanulnak új szavakat. Ez nagyban nehezíti a lecketanulást is.
  • Gyenge a szövegemlékezetük, nehezen tanulnak verseket vagy sorrendben elmondandó dolgokat (pl. az év hónapjai).

III. Magatartásban fellépő tünetek

A diszlexiás gyermekek 90%-ánál fordulnak elő magatartási zavarok.
Általánosságban jellemző, hogy dekoncentráltak, fáradékonyak, teljesítményük változó.

Figyelemhiányos / hiperaktív zavarra utaló jelek
(hat hónapon át legalább hat tünet együttjárása):

  • Nehezen alkalmazkodik az iskola szabályaihoz
  • Nem követi az utasításokat
  • Óra közben gyakran feláll a helyéről
  • Nem képes önállóan tanulni
  • A tanárok figyelmét mindig magára vonja
  • Iskolai eredményei rosszabbak, mint ami a képességei alapján elvárható lenne
  • Nem tud együttműködni a társaival
  • Napi tevékenységekben feledékeny, nehezen követi a napirendet
  • Nem érzékeli az idő múlását
  • Képtelen hosszabb ideig egy dologra összpontosítani
  • Könnyen elterelődik a figyelme
  • Hamar kilép a feladathelyzetből, mielőtt azt befejezte volna
  • Ha valami nagyon érdekli, abban kitartó (hobbi)
  • Sokszor veszít el tárgyakat (füzet, ceruza stb.)
  • Össze-vissza fecseg
  • Közbevág mások beszélgetésébe
  • Nehezen várja ki a sorát
  • Kudarcra agresszivitással, dührohammal reagál
  • Nehéz vele egyezkedni, kompromisszumot kötni
  • Nincs önbizalma
  • Negatív jelzőkkel írja le magát
  • Szeret középpontban lenni vagy, nagyon visszahúzódó, szégyenlős, a háttérből figyel
  • Segítőkész, szeret dolgozni (házimunka, kertészkedés stb.)
  • Kreatív ötletei vannak
  • Van olyan terület, amiben igen tehetséges (pl. sport)

IV. Egyéb tünetek:

  • Fejletlen ritmusérzék
  • Térbeli- időbeli tájékozódás zavara
  • Kialakulatlan, vagy keresztezett dominancia
  • Ügyetlen finommozgás
  • Pszichomotoros lelassulás

Diszgráfia

Az írás hibái (Meixner alapján) az alábbiak lehetnek:

A. Grafomotoros hibák (a gyerek kézmozgását kell figyelni):

  • görcsös ceruzafogás
  • a ceruza gyakori és felesleges felemelése
  • a vonalvezetésben hasonló betűk tévesztése (f -l - b - h - k, u - v)
  • szétesett íráskép
  • az íróeszköz egyenetlen nyomatékolása

B. Szövegtagolási hibák

  • egybeírási és különírási hibák
  • szöveget tagoló írásjelek hiánya
  • nagybetűhasználat hibái (pl.: Nem kezdi nagybetűvel a mondatot.)
  • szavak egybeírása (Nem hallja a szótaghatárokat, pl.: katinemiszikteát.)
  • a toldalékot külön írja a szótól (kávé ban, vezet nek)
  • a diktált szöveg elfelejtése, átírása

C. Helyesírási hibák

Pl.: kettőzések, hasonulások, ékezetek helytelen használata, megváltoztatott szórend

D. Lassú írástempó

Diszkalkúlia

A számolási zavar tünetei:

  • A gyereknek feltűnően sok időre van szüksége a számolási feladatokhoz,
    és nagyon hamar kimerül ezek megoldása közben.
  • A mennyiségeket, számokat, nagyságokat, formákat és a távolságokat hibásan, rosszul ítéli meg. A számfogalom és a fizikai mennyiség közötti összefüggést nem érti meg.
  • A számolási szimbólumokat - plusz, mínusz, szorzás stb. - nem mindig ismeri föl, illetve fölcseréli ezeket egymással. Az intenzív gyakorlás ellenére sincs érdemi haladás, amit megtanul, azt nagyon gyorsan elfelejti, számjegyeket hagy ki.
  • Nehézségei vannak a tízes számkörből a százasba, ezresbe és így tovább való átlépésnél, valamint a számsorok folytatásával.
  • Bizonyos számoknak a számjegyeit felcseréli, például a 67-et és a 76-ot és a nagyon hasonlóan csengő számokat - pl. a 19-es és a 90-et. A másoláskor sokszor hibázik a számok leírásánál.
  • Fejszámoláskor nem tudja megjegyezni a közbülső eredményeket.
  • Ha térben, vagy időben lezajló folyamatokat kell visszaadni, akkor ezek érzékelésével és megfogalmazásával problémái vannak.
  • Ha szöveges feladatot kap, vagy a számtanpéldához kiegészítő szöveg is van, akkor sokkal nehezebben tudja megoldani ezeket a példákat.
Amennyiben a leghalványabb gyanúja is felmerül Önben, hogy az adott gyermeknél az értelmi képességei alapján elvárható teljesítménye és a tényleges iskolai teljesítménye között diszkrepancia van, azonnal hívja fel a szülők figyelmét a fejlesztő foglalkozások fontosságára és irányítsa őket a legközelebbi GEKKO Képességfejlesztő Játszóházba, ahol a részképességek kialakításán, megerősítésén, a tanulási technikák elsajátíttatásán túl foglalkozunk a másodlagos neurotizációs tünetek kezelésével is!

Ingyenes gyógypedagógiai konzultáció

Legyen szó akár a GEKKO tevékenységéről általában, vagy konzultációról
egy bizonyos gyermek esetében, munkatársaink rövid időn belül reagálnak.

(06-30) 204-5400

Online konzultáció

Normál övezetbe tartozó és SNI gyermekek
képességfejlesztő pedagógiája

A GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak egy olyan pedagógiai intézmény,
ahol a diplomás gyógypedagógusok, gyógypedagógus- pszichológusok, konduktorok
színvonalas, barátságos környezetben, játékba csomagolva, képességfelmérést követően,
egyénre szabottan, kiscsoportokban fejlesztik, korrigálják a gyermekek képességeit
minden funkcióterületen, újszülött kortól az általános iskola végéig (14 éves korig).

Legfőbb célunk, hogy minden gyermeknél egészséges, harmonikus képességprofilt
alakítsunk ki, ezért a korai fejlesztés, tanulási-, figyelem- és magatartási zavarok megelőzése, tanulási képességek fejlesztése, a társas beilleszkedés megkönnyítése,
a már kialakult problémák, sérülések kezelése tartozik a profilunkba.

Prevenció

Nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra, a megelőzésre, melynek alapja a minőségi differenciáldiagnózis. Annak ellenére, hogy egyre több, látszólag egészséges, ép fejlődésű gyermek küzd az iskolába kerülve a tanulást nehezítő, veszélyeztető problémákkal,
mégsem kötelező minden óvodás számára az iskolaérettségi vizsgálat!

Pedig, ha még azelőtt, mielőtt az agyi érési folyamatok befejeződnének, felszínre kerülnének
a különböző fejlődésbeli eltérések, elmaradások, sok gyermek életét tudnánk megkönnyíteni
a megfelelő fejlesztések után.

Integráció

Intézményünk integráló, befogadó intézmény is egyben, hiszen mind az ép, mind a sajátos nevelési szükségletű, mind a tehetséges gyermekek részesülhetnek nálunk a gyógypedagógiai-, pszichológiai-, konduktív pedagógiai eljárások, terápiák fejlesztő hatásából.

Diagnosztika, fejlesztés mikrocsoportban

A gyermekkel történő első találkozás alkalmával állapotfelmérésre kerül sor, mely során átfogó képet kapunk a gyermek eddigi fejlődésével kapcsolatban (anamnézis felvétel), illetve az életkori átlagához viszonyítva, jelenleg hol tart a fejlődésben a különböző funkcióterületeken (nagymozgás, finommozgás, beszédfejlődés, kognitív képességek, szociális érettség).

Ezen információk alapján állítjuk össze az egyénreszabott játékos képességfejlesztő programot (figyelembe véve a fejlesztendő területek prioritását, egymásrahatását, az adott képesség kialakulásának, megszilárdulásának fokozatait), választjuk ki a gyermek számára megfelelő intenzitású kurzust, s helyezzük a gyermeket 4 fős kiscsoportba. Nem egyes problémákat kezelünk, hanem komplex módon a gyerekekkel foglalkozunk.

Együttműködés, konzultáció

Nálunk fontos szempont a szülői kompetencia megőrzése, megerősítése is,
ezért mi a kooperáció, együttműködés elvét követjük. A szülőknek szükségük van tanácsadásra és irányításra, hogy megismerjék azokat a gyakorlati lépéseket, amelyeket gyermekeik fejlődése érdekében tehetnek. Tudjuk, hogy nem a heti egy, vagy két alkalom fog csodát tenni a gyermek fejlődésében! Építünk a szülőkre! Részt vehetnek a foglalkozásokon, illetve minden alkalommal részletesen tájékoztatjuk őket, mind írásban, mind szóban, hogy milyen területet, hogyan és miért fejlesztettünk, valamint az otthoni játék során, hogyan tudják ők segíteni az adott terület fejlődését.

Munkánk fontos részét képezi a gyermekekkel kapcsolatban lévő szakemberekkel
(házi orvosok, védőnők stb.) és intézményekkel (bölcsődék, óvodák, iskolák) való kommunikáció,
kapcsolattartás is. Sok esetben a hatékonyabb fejlesztés érdekében indokolt az információcsere, együttgondolkodás, konzultáció.

 

email Küldje el ezt az oldalt
Az Ön neve:*  
Kérjük megadni!Túl rövid.Túl hosszú.

Üzenet:

 Túl hosszú üzenet.

Az Ön e-mail címe:*  
Az Ön email címe?Hibás email cím!
A címzett neve:*  
A címzett neve?Adjon meg nevet!Túl hosszú...
A címzett email címe:*  
A címzett email címe?Hibás email cím!
Kalauz - iránytű szülőknek
 

Online teszt:

Hiperaktivitás teszt 0-7 éveseknek Hiperaktivitás teszt 7-14 éveseknek

Fejlődés mérföldkövek:

3 hónapos csecsemő 7 hónapos csecsemő 1 éves baba (12 hónap) 2 éves baba (24 hónap) 3 éves gyermek (36 hónap) 4 éves gyermek (48 hónap) 5 éves gyermek (60 hónap)

Tények:

Eltérő fejlődés jelei 0-3 éves) Eltérő fejlődés jelei (3+) Tanulási zavarra utaló jelek
(Diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia)
Részképességzavar Mentális- és viselkedészavar Iskolaérettség Iskolaérettség: önkontroll Fejfájás

Országos térképek:

Nevelési Tanácsadók Szakértői bizottságok

GEKKO játszóházak:

Magyarországon Budapesten és környékén

GEKKO információ:

Bölcsődei gondozóknak Gyermekgyógyászoknak Óvodapedagógusoknak Szülész-nőgyógyászoknak Tanítóknak Védőnőknek
Gyümölcsöző befektetés gyermeke jövőjébe
kapcsolódó anyagok

GEKKO

Játszóházak

Pedagógiai koncepció

Képességfelmérés

48 alkalmas kurzus

Gyakori kérdések

Állás | Franchise

Kapcsolat | Rólunk

English

Magazin

Pedagógia rovat

Anya - rövid cikkek

Apa - sör, tuning, foci

Terhesség | szoptatás

Tanulási zavar

Mondókagyűjtemény

Tartalomjegyzék

Kalauz

Fejlődési mérföldkövek

Hiperaktivitás teszt

Nevelési tanácsadók

Szakértői bizottságok

Morzsi

Café

Ingyenes tanácsadás

Vendégkönyv

Hírek | RSS hírcsatorna

metalbar
 

Központi információ: (06-30) 204-5400 | Minőségpolitikai Nyilatkozat | Gyümölcsöző Befektetés Gyermekeink Jövőjébe™

 
  A GEKKO® embléma a GEKKO-Garden Kft. bejegyzett védjegye. Minden jog fenntartva. ©1999-2010 GEKKO-Garden Kft.