GEKKO > Kalauz /  

Az iskolába lépő gyermek önkontroll funkciói

metalbar

Az iskolakezdéshez számos képességre szüksége van a gördülékeny kezdés érdekében
a gyermeknek. Az alábbi felsorolás röviden összefoglalja a szociális érettség területéről
azokat a tényezőket, melyek a az önkontroll funkciók csoportjába tartoznak.

Hatékony kommunikáció

Verbális és nonverbális kommunikációja nap mint nap megmérettetik,
méghozzá egyszerre két fronton is:

  1. Egyrészt a társakkal való kapcsolatfelvétel során kell tudnia alkalmazkodni, kezdeményezni, reagálni szóbeli közlésekkel.
  2. Ugyanilyen fontos a tanórák keretein belül a tanulásra, tantárgyi tudásra vonatkozó beszélgetésben való aktív részvétel.

Érzelmeit, viselkedését kontrollálni tudja

A beilleszkedés, alkalmazkodás előfeltétele.

Egyenértékűség szempontja

A gyerek képes más gyerekekkel csoportban együtt dolgozni. Tudja az együttes munka során
az óvodáskorban olyan sokat játszott szabályjátékok, illetve társasjátékok gyakorlása alkalmával megtanulta, hogy a csapatban szerepek vannak, a csoport egyes tagjának más-más feladata lehet.

Helyét megtalálja a kortárscsoportban, az ott uralkodó szabályokhoz alkalmazkodni tud.

Képes az összehasonlításra, azaz önmagát a referenciacsoport tagjaival összehasonlítja, értékeli. Ez a képesség leginkább 8 éves kortól válik jellemzővé.

Figyelem

A gátlási folyamatokban köszönhetően irányítani tudja a figyelmét.

A tanulás elengedhetetlen feltétele.

Amire nem tudja ráirányítani tudatosan a figyelmét, azzal kapcsolatban
nem lesz inputja, így nem is várható el, hogy megkezdődjön a feldolgozás.

Értelmi és egyéb kvalitásoktól függetlenül marad el a teljesítménye,
ha a figyelmét tudatosan nem tudja ráirányítani
az iskolai élet jelentős momentumaira.

Feladattudat, feladattartás

Az iskolásnak tudnia kell, hogy mi a dolgok menete, hogy kapni fog a pedagógustól egy feladatot, amit meg kell oldania, aztán ha elkészült, jön az újabb. A feladaton addig kell dolgozni,
amíg azt be nem fejeződik.

A feladatból nem léphet ki, nem hagyhatja abba. A feladat nem csak azt jelenti, hogy konkrétan kap egy megoldandó számtan példát. Az is egy feladat, hogy figyelni kell arra, amit a tanár előad.

Szabálytudat

A gyermek túljut az egocentrikus nézőponton, képessé válik a szabálykövetésre.

Fontos megjegyezni: gyakorta a más személy által meghatározott, megalkotott szabály értendő iskoláskorban már ezalatt.

A gyermek egyre inkább képes anticipálni a szerepjáték összes résztvevő személyének
betöltött szerepét. Ugyanez érvényes természetesen egy csoport számára kitűzött
feladattal kapcsolatban is.

 

email Küldje el ezt az oldalt
Az Ön neve:*  
Kérjük megadni!Túl rövid.Túl hosszú.

Üzenet:

 Túl hosszú üzenet.

Az Ön e-mail címe:*  
Az Ön email címe?Hibás email cím!
A címzett neve:*  
A címzett neve?Adjon meg nevet!Túl hosszú...
A címzett email címe:*  
A címzett email címe?Hibás email cím!
Kalauz - iránytű szülőknek
 

Online teszt:

Hiperaktivitás teszt 0-7 éveseknek Hiperaktivitás teszt 7-14 éveseknek

Fejlődés mérföldkövek:

3 hónapos csecsemő 7 hónapos csecsemő 1 éves baba (12 hónap) 2 éves baba (24 hónap) 3 éves gyermek (36 hónap) 4 éves gyermek (48 hónap) 5 éves gyermek (60 hónap)

Ténylapok:

A gyermek fejlődés tudománya Apgar érték Gyermekek fizikai fejlődése (magasság, súly, fejkörfogat, testtömeg index) Eltérő fejlődés jelei (0-3 éves) Eltérő fejlődés jelei (3+) Tanulási zavarra utaló jelek
(Diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia)
Részképességzavar Mentális- és viselkedészavar Iskolaérettség Iskolaérettség: önkontroll Fejfájás

Országos térképek:

Nevelési Tanácsadók Szakértői bizottságok

GEKKO játszóházak:

Magyarországon Budapesten és környékén

GEKKO információ:

Bölcsődei gondozóknak Gyermekgyógyászoknak Óvodapedagógusoknak Szülész-nőgyógyászoknak Tanítóknak Védőnőknek
Gyümölcsöző befektetés gyermeke jövőjébe
kapcsolódó anyagok

GEKKO

Játszóház hálózat

Pedagógia 2.0

Képességfelmérés

Beiratkozás

Gyakori kérdések

Állás | Franchise

Kapcsolat | Rólunk

English

Magazin

Anya - rövid cikkek

Apa - sör, tuning, foci

Terhesség | szoptatás

Tanulási zavar

Pszichoterror

Fejlesztő pedagógia

Mondókagyűjtemény

Tartalomjegyzék

Kalauz

Fejlődési mérföldkövek

Hiperaktivitás teszt

Nevelési tanácsadók

Szakértői bizottságok

Morzsi

Café

Ingyenes tanácsadás

Vendégkönyv

Hírek | RSS hírcsatorna

Facebook | Twitter

metalbar
 

Központi információ: (06-30) 204-5400 | Minőségpolitikai Nyilatkozat | Gyümölcsöző Befektetés Gyermekeink Jövőjébe™

 
  A GEKKO® embléma a GEKKO-Garden Kft. bejegyzett védjegye. Minden jog fenntartva. ©1999-2010 GEKKO-Garden Kft.