1. Alapozás

Építkezés | Hogyan alapozunk? | Alapozás a hagyományos oktatásban | Az alap minősége | Mikor kell alapozni?
Az alapozás könnyítés | Alapozás és teljesítmény | Alapozás és tanulási zavar | Vissza az alapokhoz!

Mindenkinek természetes, hogy a ház felépítését nem a tetővel kezdjük. Elsőként egy olyan stabil alap lerakása a feladatunk, amelyre felhúzhatóak a falak, amely elbírja a födémet és csak erre építhető a tető. Ha az építmény teteje ingatag, mindenki tudja, hogy az alapoktól indulva kell keresni
a probléma gyökerét. Még az egészséges életmód céljából gyakorolt testmozgást is alapozással jó kezdeni, nem is beszélve arról, ha valamilyen szinten eredményt is kell felmutatnunk. A labdarúgónak is alapozni kell, előszöris futnia kell tudni 90 percen át. A legtechnikásabb bokszoló
is alulmarad, ha néhány menet után kifullad. Nagyon hasonló okokból a modern oktatásnak is alfája és omegája az alapozás.

A tanulás folyamatában az alapozás szerepe éppen olyan hatalmas, mint az építkezésben és a sportban. Hiszen a sikeres tanuláshoz éppen úgy szükségünk van bizonyos alapfunkciók fejlettségére, mint a sportolónak fejlett izomzatra és állóképességre. Hiába követelik a diáktól,
hogy szorgalmasan tanulja az irodalmat, földrajzot és fizikát, ha gyenge a figyelme, zavarosan érti a beszédet vagy rossz a memóriája.

Alapvetően mindannyian imádunk tanulni, hiszen az ember rendkívül érdeklődő, kíváncsi lény. Amikor a tanulás nem okoz örömet,
illetve sok próbálkozás ellenére is gyengén megy, az okokat szinte mindig a tanulás alapjainál találjuk. Teljesen természetes is,
hogy aki képtelen figyelni a tanító nénire, nem tanul ugyanolyan jól, mint aki könnyen képes 45 percig koncentrálni.

Az alapozás építkezés

A könnyű tanulás egy alulról felfelé történő, a születéstől hosszú éveken át tartó fokozatos építkezésnek csak végeredménye. A tanuláshoz szükséges képességeink folyamatosan, fokozatosan, alulról felfelé épülnek egymásra, és egymással szétválaszthatatlanul összefüggenek.

A tanulás feltételei piramisszerűen épülnek egymásra Alapfunkciókra részképességek épülnek, amelyekre az iskolaérettség elérését követően készségek, majd tantárgyi tudás sajátítható el. Az alap minősége, stabilitása az egész építményre vonatkozóan meghatározó jelentőségű.

Minél mélyebben van egy szint, annál fontosabb, hiszen annál több épül rá és annál több mindent boríthat fel. Minél magasabb szinten található
egy hiányosság, annál kisebb a jelentősége, — feltéve, hogy az alatta álló szintek stabilak, azaz a felsőbb szinten megnyilvánuló hiányosság oka
nem az alapok gyengesége. Ha egy tizenévest a magas költészet hidegen hagy, ezerszer kisebb a jelentősége, mintha azért nem tudna megtanulni egy rövid verset, mert a memorizálás folyamatát elemi funkciók gyengesége akadályozza. Ugyanakkor minél stabilabbak alapot képeznek
a kisgyermekkorban megszilárduló alapfunkciók és részképességek, annál nagyobb piramis építhető fel rá.

Hogyan alapozunk?

Egy épület megfelelő alapozása idő- és költségigényes, nem éppen látványos folyamat. Már alig várjuk, hogy végre elindulhassanak a magasba a falak. A sportolók sem szeretik az alapozást. Focizni szeretünk, az alapozás kényszerű szükségességét maximum tudomásul vesszük, ha komolyabb céljaink vannak a sport területén. A kézilabdázó kézilabdázni szeret és utálja az erőnléti, izomerősítő edzéseket, az ütközések felvételét, passzolási, bejátszási, cselezési technikát játék nélkül alapozó monoton edzésmunkát.

A pedagógiai alapozás 100% játék

A természet csodája és ajándéka, hogy az ember -különösen gyermekkorban- talán még az édességnél is jobban imádja az alapozást.
A tanulásban fordítva van, alapozni imádunk, hiszen az alapozás nem más, mint örömteli játék, amelyre biológiailag kondicionálva vagyunk.
Játszani szeretünk, magolni utálunk. Felfedezni, kipróbálni, építeni szeretünk, kényszerű szükségszerűségként az iskolai tanulást,
vaskos könyvek figyelmes végigolvasását, a kijegyzetelést, a feleléseket és a vizsgázást vállaljuk.

A GEKKO-ban újszülött kortól az általános iskola végéig semmi egyéb nem történik, kizárólag örömteli játék. Ez az alapozás soha nem gyötrelem,
az emlékezet, figyelem fejlesztését sem úgy kell elképzelni, mint a sportban az erőnléti edzéseket. A grafomotorika fejlesztése nem az a fajta kínlódás, mint amikor a gyermeknek az iskolában megfelelő grafomotorika (és egyéb funkciók) hiányában gyöngy betűket kell kanyarítani a hármas vonalközbe. Az alapozás olyan tudatosan kiválasztott, örömteli játék, amelyet a gyermek imád játszani és közben észrevétlenül fejlődnek
azok a területek, amelyeket a fejlesztő pedagógus egy szakszerűen meghatározott cél érdekében kitűzött.

Alapozás a hagyományos oktatásban

A tradicionális oktatás hétköznapi gyakorlata csaknem teljesen nélkülözi a tudatos alapozást. Várnak, amíg a gyermek magától valamennyire éretté válik az iskolai élet megterhelésére, majd gőzerővel -minden gyermeket egyformán- tanítani kezdenek. Gyorsan megtanítják valamennyire olvasni, írni és számolni, majd ameddig csak bírja, rengeteg információt tömnek a fejébe. A készségektől kezdik a tudatos építkezést. Az iskola nem foglalkozik az észlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás tudatos fejlesztésével, nincsenek célzottan a finommozgást fejlesztő játékok.
A tanítónak fogalma sincsen, milyen az egyes diákok vizuális szeriális emlékezete. Ám ha lenne, a 30-40 fős osztályokban
akkor sem lenne lehetőség az ilyen részképességek célzott, egyénreszabott, hatékony fejlesztésére.

Magától megalapozódás

A hagyományos oktatás abból indul ki, hogy a képességek adottságok, az iskolaérettség pedig magától alakul ki. A kisgyermekkor, a sok óvodai szabadjáték során minden gyermekben kialakulnak az iskolai tanítás feltételei. Ez természetesen igaz is, valamilyen szinten. Hiszen valóban,
tényleg minden gyermek képes valamennyire figyelni 6-7 éves korában, ahogyan mninden gyermek képes valamennyire futni.

Téves ugyanakkor az a feltételezés, hogy magától ugyanolyan képességek alapozódnak meg. Nem igaz, hogy a gyermekek alapképességei akkor fejlődnek a legjobban, ha teljesen magukra hagyjuk őket. Nem nevezhető alapozásnak, ha sok gyermeket sok játékkal összezárunk és várunk,
amíg a képességeik megalapozódnak.

Alapozásról akkor beszélhetünk, ha az tudatos segítséget jelent, a képességek egészséges, normális ütemű fejlődésének tudatos és szakszerű elősegítését. Csak innentől kezdve beszélhetünk pedagógiáról, amikor többet teszünk annál, hogy a gyermeket hagyjuk játszani. Pedagógia onnan kezdődik, hogy a pedagógus a gyermek képességeit jól ismerve, olyan játékot kínál fel, ami a gyermek képességeinek optimális fejlődését segíti.

Olvasás alapozás: sok olvasással?

A magától alapozódás koncepciója később a gyakorlás egyeduralkodó hatalmában folytatódik. Az olvasáshoz szükséges alapfunkciók megerősödését kizárólag attól remélik, hogy a gyermeknek eleve sokat, majd egyre többet és többet kell olvasni. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, ismételni, ismételni, ismételni, szorgalom, szorgalom, szorgalom. Valójában alapozásról megint csak nincs is szó. Ez nem alapozás, hanem terhelés.

Az alapozás csak kiegészíti a hagyományos oktatást

A fenti gondolatok kritikaként is értelmezhetőek, pedig nem annak szánjuk. A képességek kialakulása nagyrészt valóban "magától" történik meg,
tudatos alapozásra egy egészségesen fejlődő gyermeknek nincs is több szüksége, mint heti 1-2 óra, napi 10-20 perc. A tradicionális oktatás módszerei kiválóak arra, amire valók: ismeretátadásra. A sok gyakorlás és ismétlés fontos és hatékony módszere a tanulásnak.
Az alapozó képességfejlesztés nem helyettesíti, hanem kiegészíti a hagyományos oktatást.
Megalapozza a hatékonyságát, növeli a sikerét, könnyebbé teszi.

Az alap minősége

A fejlesztő pedagógus számára egyáltalán nem is kérdés, hogy valamilyen alap minden gyermek esetében magától is kialakul, még akkor is,
ha minden tényező ellene hat. A biológiai program lefut. Még a bántalmazott, stresszelt, erősen ingerszegény környezetben felnövekvő gyermekben is kialakulnak a tanulás alapjai — valamilyen minőségben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az alapozás felesleges.
Régóta tudjuk, hogy a tanulás alapjait illetően nem az a kérdés, hogy megvannak-e. A kérdés az alapok minősége,
hogy milyen stabilak, milyen erősek és terhelhetőek.

Az alapképességeink nem csak adottság kérdése

Vannak jóeszű, jól tanuló, és gyenge képességű diákok, a hagyományos oktatás ebből indul ki. Ezen nem akar változtatni, hanem jó esetben megpróbál alkalmazkodni hozzá, rossz esetben a képességektől teljesen függetlenül ugyanazt és ugyanúgy tanítanak mindenkinek.
Pedig már réges-régóta tudjuk, hogy a képességek kisgyermekkorban még a legmélyebb alapfunkciók szintjén is fejleszthetőek.

Az újabb kutatások a gének kifejeződésében is feltárták azokat a biológiai folyamatokat, amelyek a fejlődést pozitívan befolyásoló környezet
és ingerek hatására jobb képességekhez vezetnek. A szülőktől örökölt gének "csak" a tervrajzot fektetik le, mára egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a nevelés, környezet, ingerek, oktatás jelentősége sokkal nagyobb, mint régebben gondolták. Ég és föld a különbség a gyermek fejlődésében, ha genetikai öröksége által meghatározott "tervrajz" optimálisan, kiváló minőségben tud megvalósulni, kiteljesedni. Ezt réges-régóta ösztönösen tudjuk, és ma már teljesen idejétmúlt, tudományosan cáfolt nézet, hogy a génjeink a születéstől végérvényesen predesztinálják a jövőnket.

Tudjuk tehát, hogy a képességekre nem szabad kizárólag veleszületett és változtathatatlan adottságként tekinteni.

Mikor kell alapozni?

Ma már egyre többen fontosnak tartják a tanuláshoz szükséges képességeket, de még alapvető kérdésekben is hatalmas a bizonytalanság.

Milyen esetben kell alapozni?

Az alapozás módszereit abból a célból dolgozták ki, hogy sérült, sajátos nevelési igényű gyermekeket is képessé tegyenek az eredményes tanulásra. Ma is akadnak, akik szerint az alapozás csak sérülteknek való. Tartja magát a nézet, hogy a képességfejlesztés "egészséges" gyermekek számára szükségtelen, hiszen náluk a tanulás alapjai maguktól is megteremtődnek. Szerintünk azonban az alapozás minden gyermek számára "indokolt".
Hiszen hasznos, ha jók a tanuláshoz szükséges képességei. A játékos fejlesztő pedagógia rengeteg igazán élvezetes lehetőséget kínál
a tanuláshoz szükséges alapok tudatos fejlesztésére, nincs okunk egyetlen szülőt és gyermeket sem eltanácsolni tőle.

A problémacentrikus megközelítés tőlünk teljesen idegen, természetellenes koncepció. Sérüléstől, betegségtől tenni függővé a képességek megalapozását nem racionális. Az élet minden egyéb területén ez valószínűleg mindenki számára kézenfekvő is. Általános iskolába sem csak annak "indokolt" járni, aki rossz tanuló. Az alapozás a pedagógiában olyan, mint az orvoslásban az egészségmegőrzés. Joggal merül a kérdés, hogy egy operáció indokolt-e, ám irracionális azt kérdezni, hogy a betegségeket mindenkinek indokolt-e megelőzni. A sport esetében is mindenki felvonná
a szemöldökét, ha betegségtől, gyenge teljesítménytől tennék függővé. Tehát aki az átlagosnál nem rosszabb fizikai adottságokkal rendelkezik, annak nem tanácsolnák, hogy sportoljon ...

Mikor jön el az alapozás ideje?

Sokan nem csak azt kifogásolják, hogy minden gyermek esetében fontosnak tartjuk a tanuláshoz szükséges képességek tudatos megalapozását, hanem azt is, hogy időben "túl korán" kezdjük. Azt mondják, egy csecsemőnek nem is lehet semmiféle tanulási zavara, ami önmagában nézve kétségkívül rendkívül rokonszenves és igazán logikus gondolat. Hiszen tanulási zavara annak lehet, aki tanul. A csecsemők pedig nem járnak iskolába, és még nemhogy olvasni, de még csak ülni sem tudnak. Micsoda képtelenség olvasni tanítani őket, hiszen az ilyesmire még tökéletesen éretlenek, nem is értik meg, hogy mit mondunk nekik. Mindez eddig tökéletesen kézenfekvő.

Ám az alapozás nem is azt jelenti, hogy előre hozzuk azt, ami később jön. A ház példáján sokkal könnyebb megérteni. Az alapozás nem azt jelenti,
hogy a hét évesre tervezett építkezés első napján lerakjuk a tetőszerkezetet. A síugró alapozása sem azzal kezdődik, hogy 3 évesen felcsatolják rá a léceket és lelökik a sáncról egy éles világversenyen ...

Az alapozás nálunk már újszülött kortól megkezdődik, ám nem azzal, hogy olvasni tanítunk. Egyáltalán nem tanítunk olvasni, szerintünk az olvasás tanítására tökéletesen megfelel az általános iskola. A GEKKO pedagógia -és általában az alapozás- lényege tehát az, hogy idejében megalapozzuk azokat a képességeket, amelyekre később az iskolában -és az élet minden egyéb területén- szükség lesz.

Felkészítés

Végtelenül logikus, hogy az alapozásnak időben meg kell előzni azt, amit az alapokra helyeznek majd. A dolgok logikus sorrendje az, hogy előbb jön az alap, amire később építünk. A bokszolók sem a meccsen szoktak alapozni, hanem előtte. Nehéz is megérteni, a magyar közoktatásban miért gondolják, hogy az alapozásnak az általános iskolában kell kezdődnie, amikor a képességek szintjén olyan végtelenül összetett
és nehéz oktatásnak kell -nagy téttel- megtörténni, mint az írás és olvasás.

Ám van ennél még keményebb érv a korai alapozás mellett. És ez a biológia, amely teljes mértékben fittyet hány az ilyesfajta okoskodásra.
A képességeink megalapozása elkezdődik már a születésünk előtt és bizony nagyrészt teljesen be is fejeződik addigra,
amikor az általános iskola egyáltalán elkezdődik. A felkészítő alapozásra tehát a legjobb idő a születéstől 7 éves korig tartó érési időszak.

Ebben az időszakban még a gyermek legmélyebb alapfunkciói (például a figyelem számtalan attribútuma) is hatékonyan fejleszthetőek a korai fejlesztés játékos módszereivel. Az érési folyamatok nagyjából abban a korban, amikor az iskola megkezdődik, lezárulnak.
Ez egy biológiai sorompót jelent, amelytől kezdve a korai fejlesztés módszerei már jobbára teljesen hatástalanok.

A korai alapozás pótolhatatlan

Az első életéveket felölelő érés időszakát az egész életen át tartó érettség időszaka követi és az érést nem lehet megismételni.
Ha valakinek úgy tartja kedve, a magas költészetet vagy kvantumfizikát vagy idegen nyelvet elkezdhet akár nyugdíjas korában is tanulni.
A fiatalkorban kimaradt tantárgyi tudás az életünk során bármikor pótolható, de a képességeink kisgyermekkori érését nem lehet megismételni.

Ilyen hosszú érés kizárólag az embert jellemzi az élőlények között és éppen ez az, ami bennünket az állatoktól leginkább megkülönböztet.

Egy cica születésének napján képes átbotorokálni a szoba egyik végéből a másikba. Egy hónapos korában már megfogja első egerét, önellátó. Ugyanez igaz minden emlősre, az élővilágban kizárólag az ember ilyen sokáig ennyire gyámoltalan. Ma már tudjuk, hogy éppen ebben
az egyedülállóan hosszú érési folyamatban rejlik mindaz a csoda, amire az élőlények közül egyedül az ember képes.

A képességek folyamatos tréningje

A sportolók sem csak addig alapoznak, ameddig képessé válnak a sport gyakorlására. Rengeteg alapozó felkészítés történik, mielőtt a siúgró először lesiklik egy igazi sáncról, a bokszoló sem alapozó felkészítés nélkül vívja első meccsét. Ám az alapozás nem is ér véget ezzel. Ahogyan izmainkat, képességeinket is folyamatosan karban lehet tartani. Agyunk és szervezetünk életünk végéig "optimalizálja" magát arra az életre, amelyet élünk. Szervezetünk "szükségtelenül" nem tart fenn komoly teherbírásra alkalmas izomzatot, hasonlóképpen "szükségtelenül" nem maradnak fenn olyan képességeink sem, amelyeket nem használunk rendszeresen. Rendszeres képességfejlesztő foglalkozásokkal gondoskodni lehet róla,
hogy a tanuláshoz (is) szükséges alapfunkciók tartósan edzettek, frissek maradjanak. Ez a törvényszerűség életünk végéig elkísér és ennek tulajdonítható, hogy még időskorban is hatalmas a különbség közöttünk abban, hogy ki mennyire marad szellemileg friss és aktív és fiatalos. Sőt, kutatók arra is felfigyeltek, hogy nem csupán a fizikai, de szellemi képességeink fittsége is meghatározó jelentőségű az egészségünket illetően is.

Az alapozás könnyítés

A kisgyermekkori képességfejlesztés ellenzői azzal szoktak érvelni, hogy az túlterheli a gyermeket és ez kifejezetten károsan befolyásolja fejlődését. Nos, heti 1-2 óra játék még egyetlen gyermeknek sem volt még ellenére. Akkor sem, ha azt a játékot a legmagasabban kvalifikált pedagógus irányítja, azaz alaposan kitalálja, milyen játékot, hogyan igényel és élvez majd leginkább az adott gyermek.

Az időben alapozás időben is sokkal kisebb túlterhelés, mint később ezernyi különóra és korrepetálás:

Az alapozás megkönnyíti a gyermek életét, hiszen megelőzi a későbbi korrepetálás szükségességét, lerövidíti a tanulásra fordítandó időt.
A GEKKO komplex pedagógiája kiterjed a kognitív funkciók, mozgás, beszéd és szociális érettség fejlesztésére egyaránt, így még azon szülők
gyermekei számára is könnyítést jelent, akik egyébként -a sokoldalú fejlődés érdekében- hajlamosak lennének minden idejüket betáblázni.

Való igaz, hogy akadnak országok, ahol sok szülő hajlamos volt a gyermekét rengeteg programmal túlterhelni, minden idejét betáblázni.
Vannak társadalmak, ahol elterjedt jelenség volt, hogy már gyermekkorban a felnőttkori teljesítményt erőltették. Ránk ez szerencsére sem régen, sem most nem jellemző, még ha itt is akad rá példa. Ha léteznek is ilyen szülők, az alapozó pedagógia semmiképpen nem ezt jelenti.

Az alapozás lényege nem az, hogy egy pelenkást "cirkuszi mutatványokra" tegyen képessé, azaz felnőtt teljesítményt produkáljon messze idő előtt. Sőt, a felgyorsult fejlődés a fejlesztő pedagógiát tanult szakember számára nem cél, hanem súlyos rizikótényező. Az alapozás olyannyira nem siettetés, hogy éppen az ellenkezője. Az alapozás fontosságát hangsúlyozó sportedzők soha nem siettetni szokták a tanítványaikat, hogy minél előbb keressék a legmagasabb kihívásokat, hanem mindig az alapozó felkészülésre bíztatnak a lehető legtovább, ameddig csak lehet.

A pedagógia színterén az alapozás lényege, hogy még sokáig egyáltalán nem érdekel a tantárgyi tudás, még sokáig az érdekel, mennyire jól olvas.
Alapozásról nem akkor beszélünk, ha a gyermek korán megtanul olvasni, hanem akkor, ha nagyon jól alapoztuk meg, hogy amikor eljön majd
a nagy megmérettetés ideje az általános iskolában, jól funkcionáljon minden képessége, ami az olvasás elsajátításához szükséges.

Alapozás és teljesítmény

Amikor alapozunk, szó sincsen teljesítményről. Az alapozás éppen az, hogy most nem azzal foglalkozunk, mennyire jól tud focizni az illető.
Most még csak alapozunk, azaz megteremtjük a feltételeit, hogy később majd jól focizzon. Amikor olyan játékokat játszunk, amelyek fejlesztik
a gyermek figyelmét, nincsen semmiféle teljesítménybeli elvárás. A figyelem fokozatos, apró lépésekben, hétről-hétre bekövetkező javulása
nem annak köszönhető, hogy a több figyelmet, mint teljesítményt a gyermektől valaki elvárta és megkövetelte. Ezek olyan biológiai folyamatok következményei, amelyek maguktól bekövetkeznek minden esetben. Éppen úgy, ahogyan az izmaink megerősödnek, ha rendszeresen mozgatjuk őket. Éppen az a lényeg, hogy a teljesítményt nem elég elvárni és megkövetelni, hanem meg kell alapozni. Nem elég elvárni, hogy a gyermek
egy bizonyos szintidő alatt fusson négyszáz métert, hanem előtte rengeteg lehetőséget kellett teremteni számára a futkározásra, testmozgásra. Hasonlóképpen, nem elég elvárni, hogy gond nélkül és gyorsan és jól megtanuljon olvasni, hanem az ilyen kihívás előtt is meg kell alapozni
a teljesítményt. A képességfejlesztő pedagógia kihívása nem az, hogy teljesítményt várjon el, hanem az, hogy a fejlődést segítő játékra
a gyermeket motiválni tudja azokon a területeken is, amelyeken önmagától, a környezet hatására nem talált elég motivációt.

Amikor a fejlesztő pedagógus úgy találja, hogy a gyermek az adott életkorban az átlagosnak tekintett és még inkább mindenkitől elvárható szinttől jelentősen elmarad egy vagy több területen, nem teljesítménybeli elvárást támaszt. Teljesen lényegtelen, hogy egy hároméves gyermek szám szerint, pontosan hány szót tud kimondani. Nem múlik rajta semmi! Nem múlik semmi a számszerű, mérhető teljesítményen olyan értelemben, ahogyan azon viszont rengeteg múlik, hogy sikerül-e továbbtanulni, vagy felnőtt korban kapunk-e munkát. Azok a teljesítmények, amelyekre minden szülő szeretné, ha gyermeke képes lenne, jóval később következnek. Amikor a csecsemő mozgásfejlődése eltérő, a fejlesztő pedagógus egyáltalán nem a "teljesítménye" miatt aggódik. Számára is éppen annyira lényeges teljesítmény, hogy egy baba hány másodperc alatt és hogyan közelekedik a szoba egyik sarkából a másikba, mint bármilyen más épeszű embernek. Azaz lényegtelen, mint teljesítmény. Ám a csecsemő mozgásfejlődéséből következtetni lehet az agy és idegrendszer általános és összetettebb fejlődésére és tudni lehet, hogy az ötödikes korban tanulási zavarral diagnosztizált gyermekek kisgyermekkori mozgásfejlődése csaknem minden esetben eltérő volt. Ez az oka annak,
hogy a képességek általános megalapozásának fokozott jelentőséget tulajdonít és nem az,
hogy "elvárja" egy csecsemőtől, hogyan "kellene" mozognia.

Alapozás és tanulási zavar

Amennyiben gyenge alapfunkciókra hiányosan működő részképességek épülnek, és az iskolára nem megfelelően érett gyermek nem sajátít el sziklaszilárd alapkészségeket (például gyengén olvas), 10 éves kora körül gyakran felborul az egész felépítmény, amikor megpróbálják ráhelyezni a hatalmas tantárgyi tudást. A tanulás mögött rejlő folyamatokhoz értő szakemberhez (gyógypedagógus, konduktor, pszichológus) ebben a fázisban szoktak fordulni. Ilyenkor kezdik el gyanítani, hogy a gyermek talán tanulási zavarral küzd.

A tanulási zavar, mint az alapok hiánya

Az iskolai tanulást akadályozó jelenségeket betegségként tartják számon. A diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia, figyelmi és beilleszkedési zavarok éppen úgy szerepelnek a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában, mint a cukorbetegség. Sokan úgy is tekintenek a tanulási zavarokra,
mint bármilyen egyéb betegségre, a sajtó és közgondolkodás éppen úgy kezeli. Pedig a tanulási zavarnak nincsen olyan konkrét, könnyen kimutatható oka, mint például a cukorbetegségnek. És amikor a tünetek jelentkeznek, hiába is fordulunk a betegségeket gyógyítani képes orvosokhoz, mert nincsen tabletta, amely a tanulási zavar okát megszüntetné. A tanulási zavar definíció szerint azt jelenti, hogy a gyermek nem képes azon a színvonalon tanulni, ahogyan az intelligencia szintje és az oktatás színvonala alapján elvárható lenne. A diszlexiás nagyon gyengén olvas, pedig értelmileg nem akadályozott, az olvasás oktatása pedig éppen olyan színvonalú, mint a többi -nem diszlexiás- gyermeké.
A legmodernebb eszközökkel ma már kimutathatóak bizonyos agyi és idegrendszeri eltérések bizonyos tanulási zavarokkal küzdő gyermekek esetében, ám ezekkel csak vizálisan is alátámasztható, hogy a képességeik nem megfelelően fejlődtek. Azzal, hogy az ilyen eltéréseket kimutatják, a megoldáshoz nem jutottunk sokkal közelebb, hiszen egy tíz éves gyermek neuronkapcsolatait nem lehet csak úgy újraalakítani. Sok szülőt ma is meglepetésként ér, hogy a tanulási zavar nem olyan betegség, mint egy baktérium- vagy vírusfertőzés, amit a gyermeke -sajnos- elkapott,
és elkeseríti, hogy miután a betegséget diagnosztizálták, nem tudják megszüntetni, csak abban segíthetnek,
hogy megtanuljon betegségével éppen úgy együttélni, ahogyan a cukorbeteg.

Alapozás, mint a tanulási zavar megelőzésének eszköze

Az alapozás során abból indulunk ki, hogy például az olvasáshoz rengeteg alapfunkciónak kell jól működni. Ha tudjuk, hogy pontosan melyek ezek
a funkciók, hogyan épülnek egymásra, hogyan működnek önállóan és egymással összhangban, akkor tudunk olyan játékokat játszani, amelyek közvetlenül segítik ezen funkciók megerősödését, stabil működését. Abból indulunk tehát ki, hogy amennyiben az olvasásnak nincs akadálya,
akkor az olvasás jól fog működni. Ennek tulajdonítható, hogy a fejlesztő pedagógus már csecsemőkorban is jelentőséget tulajdonít olyan funkciók fejlődésének, amelyeknek sem a szülők, sem más szakemberek. Sokan értetlenül állnak, ha a fejlesztő pedagógust érdekli, hogyan alakul egy bölcsis sorrendészlelése. Hiszen nem mindegy? Minek az neki? Már most azt várjuk el tőle, hogy zseni legyen benne? Pedig egyáltalán nem erről van szó. Nem az a lényeges, hogy most, pelenkás korában jól érzékeli-e sorrendet. A lényeg az, hogy a gyenge sorrendészlelése miatt magasabb funkciók gyengén épülnek-e fel, és alsó tagozatban összekeverednek-e majd a b és p betűk. Az alapozás tehát nem öncélú. Ha egy házról lenne szó, mindenki értené, hogy az alap nem önmagáért fontos. Az alap azért fontos, hogy rendben legyen, ami majd ráépül.

Az alapok hiányának kompenzálása

A tanulási zavar korai diagnózisát nehezíti, hogy az alapfunkciók hiányosságai nagyon későn, a leggyakrabban csak az általános iskola felső tagozatában produkálnak olyan tüneteket, amelyeket a tanár vagy a szülő egyáltalán észre vesz. Ennek oka, hogy a tanulási zavarral küzdő gyermek egyáltalán nem szükségszerűen "buta" vagy lassabb felfogású, vagy ügyetlenebb a többinél. Nincs semmi olyan jel, amiből a laikus is bátran következthetne olyan rendellenességre, ami miatt Magyarországon egy szülő szívesen kérné szakember segítségét. Azt gondolják, a gyermekük "nem szorul rá", nem "indokolt", mintha valamilyen fájdalmas, invazív orvosi beavatkozásról, mellékhatásokkal járó gyógyszerezésről volna szó. Lényegében a tömegsajtó és a közgondolkodás bélyegezte meg úgy a képességfejlesztést, hogy sok szülő nem szívesen viszi el még csak olyan felmérésre sem a gyermekét, amely a legtöbb fejlett országban kötelező. Pedig a tanulási zavarral küzdő gyermek igen gyakran nemhogy "elmaradottabb" a társainál, hanem számos területen kifejezetten kimagasló teljesítményt mutat. Azokat a funkciókat, amelyeknek automatizmusként kellene funkcionálni, hosszú ideig képes kompenzálni. Informatikai hasonlattal élve, éppen azért nem lehet észrevenni
a hardver funkció hiányát, mert a szoftver kimagasló teljesítményre képes. A laikus számára, aki nem tanulta megkülönböztetni, hogy az olvasás folyamatában milyen gyökérfunkció működött automatizmusként és mi volt az, amit a kisdiák kompenzált, nincsen érzékelhető különbség. Ugyanúgy, életkorának megfelelően, kicsit akadozva, de már folyamatosan olvas, a laikus számára észrevétlen marad az alatta meghúzódó funkciók közötti alapvető eltérés. Igazi teljesítménybeli különbség csak jóval később nyilvánul meg, a felső tagozatban, amikor jelentősen megnő az olvasnivaló mennyisége, és a szövegértés minőségének is ugrásszerűen megnő a jelentősége, hiszen már nem csak olvasási gyakorlatról van szó, hanem ténylegesen meg kellene tanulni (megérteni és megjegyezni) az anyagot.

Vissza az alapokhoz!

Végezetül azt fontos még megérteni, hogy a tanulás egy hosszú távú folyamat, amelyben alapozásra folyamatosan és sokáig szükség van,
mindaddig, amíg az még lehetséges. A sportolók sem csak addig alapoznak, ameddig nem kezdenek el versenyezni. Hasonlóképpen,
amikor már tanulunk, akkor is szükséges az alapok edzése, erősítése. Amikor probléma jelentkezik, a szükségesnél gyengébb a teljesítmény,
általában feltétlenül vissza kell nyúlni az alapokhoz. Így van ez akkor, amikor egy ház süllyedni kezd és akkor is, amikor egy diák
képtelen megtanulni egy négy soros verset.

A probléma hagyományos kezelése Ha a gyermek képtelen megtanulni a 4 soros verset, megoldásként abból "írnak fel" még többet, ami egyáltalán nem megy neki. Ezt korrepetálásnak nevezik. Általában kudarccal jár, hiszen a gyermek semmit nem utál jobban, mint 40 soros verset megtanulni, hiszen négyre sem képes. Még több gyakorlásra ítélik, gyakran annak rovására, amit pedig szeretne csinálni és ez számára mindenképpen büntetés. Ez a frusztráció csak még több problémát szül, az eredetire pedig nem nyújt jó megoldást.

A GEKKO megoldása Ha képtelen megtanulni egy 4 soros verset, eszünk ágában sincsen még többet verset tanultatni vele. Felmérjük képességeit és kiderítjük, miért nem képes rá. Ezt követően nem azt kezdjük el kiemelten edzeni, amiben a leggyengébb, hanem amelyek a vers megtanulásához kellenek és aránylag erős benne! Ez erős motivációt szül a gyenge részképességek felhozására, amit mindig szakszerűen megjutalmazunk. Az eredmény: nem csak 40 soros verset tanul innentől könnyedén, hanem minden mást is.

A beiratkozás oldalon minden információt megtalál kurzusainkról. Hívjon fel bátran, ha van kérdése: (+36 30) 2100-800, Ónodi Csilla