 |
|
Este van, vége egy újabb mozgalmas napnak. Jó megpihenni, megnyugodni. Túl a vacsorán,
a fürdésen. A kis poronty még alig tud járni,
de odatotyog a polchoz, kiránt egy mesekönyvet
és füligérő szájjal mutatja,
hogy elérkezett a meseidő.
Az ágy sarkába kuporodunk mindketten,
befészkeli magát az ölembe. |
Kezdődhet az olvasás!
Bátran kijelenthető, hogy nem lehet elég korán könyvet adni a gyermek kezébe,
hiszen az olvasás iránti igény kialakulása is kora gyermekkorban alapozódik meg.
Nem lehet túl korán kezdeni
A könyvesboltok kínálata széles és már a kiscsecsemő számára is találunk egy-egy darabot,
amin jól „elrágódhat” és amelynek oldalán nagyon egyszerű és egyértelműen felismerhető képek láthatóak. Amikor a gyermek már kezd érdeklődni a környezete iránt, kínáljuk fel neki egyszerű, felfedezendő tárgyként – száj és tapintás által - a kemény kartonból, szivacsból,
fából, anyagból készült könyvecskét.
A gyermek eleinte nem foglalkozik a képekkel – azok színes foltok a számára - „csak” mint tárgy érdekli őt a könyv, amit a kevésbé finom kézmozgásaival olykor-olykor már lapozni is tud.
A könyv puszta nézegetése is rengeteg képességterület fejlődését mozdítja elő.
Segít elmélyíteni a valósan megtapasztalt ismereteket, hiszen az apróbb részletek megfigyelésére is mód nyílik a képek tanulmányozásakor (pl. a gyerek látja a szomszéd kutyáját a kertben,
látja a négy lábát, fülét, farkát stb., a képek segítségével megerősítést kap a látottakra,
és jobban el tud mélyülni a kutya szó mögött rejlő fogalmi tartalom is), és újabb ismeretek begyűjtésére is lehetőséget ad a pluszban megjelenített információk révén (pl. a kutya ólban lakik és szereti a csontot).
A könyv növeli a közlési igényt
A könyv egyik nagyon fontos érdeme az is, hogy felkelti a gyermekben a vágyat aziránt,
hogy közölje élményeit - ezáltal a beszédfejlesztés egyik fontos eszköze is -,
hiszen a mindennapi tapasztalatainak a hatására a „foltok” lassan kezdenek ismerőssé válni
és a képen ábrázoltakhoz hamarosan meghatározott hangokat tud hozzárendelni
(pl. a képen egy kutya látható- „va” mondja rá a gyermek stb.).
A fentebb felsorolt tények egyértelműen arra utalnak, hogy szülőként mindent el kell követnünk azért, hogy gyermekünk „rászokjon” az olvasásra. Ennek a legjobb módja, ha együtt nézegetjük gyermekünkkel a könyvet akkor, amikor csak kedve van hozzá.
Az együttlét, az összebújás, a közös figyelem mind, mind boldoggá teszi a résztvevőket
és az együttolvasás élménye szerves részévé tud válni a szülő-gyermek közötti harmonikus kapcsolatnak. Alapszabály, hogy ne erőltessünk semmit, teremtsünk lehetőséget - hagyjuk az olvasnivalót a gyermek látóterében, elérhető helyen - és ragadjuk meg a gyermek kezdeményezéseit.
Sokszor az esti rituálék részeként tud természetessé válni a gyermek számára a közös olvasás,
de hasznos időtöltést jelenthet utazás közben, vagy olyan szituációkban, ahol türelmesen kell várni.
Vannak gyermekek, akiktől – vagy az életkoruk, vagy a figyelmi szintjük miatt – nem várható még el, hogy az általunk felolvasott szövegeknek értő és türelmes hallgatói legyenek.
Ilyen esetekben a képekről való mesélés, társalgás a megoldás. A megvásárolható gyermekkönyveken (mese- és mondókás könyvek) túl ajánlott a családi fényképalbumok,
színes katalógusok és a saját élményfüzetek (házilag készített, a gyermek és családja életét megjelenítő füzetecske) használata is. Olyan olvasnivalót válasszunk, ami a gyermek életkorának, érdeklődésének megfelelő, és ami várhatóan beszédre (hangmegnyilvánulásokra)
ösztönzi majd őt.
Fejleszti a beszédet
A gyermek, ha már elindult a beszédfejlődés útján, és van már néhány hangsor, szó, amit megfelelően használ a mindennapokban, akkor az őt érdeklő képekre is várhatóan hangokkal, szavakkal fog reagálni, ebben rejlik a képek, képtörténetek beszédfejlesztő ereje.
Adott a meghitt együttlét légköre, adott egy nagyon érdekes kép.
Mire ajánlott még figyelni?
Fontos, hogy ebben a szituációban is legyen valódi közös figyelem, hiszen bármelyik fél elkalandozik, nem figyel a másik reakcióira, akkor nem biztos, hogy a gyermek érteni fogja azt, amit mesélünk a számára és fordítva. Fontos, hogy a képről történő társalgásnál is valósuljon meg valódi párbeszéd és egyszer a gyermek, egyszer a szülő beszéljen.
Ehhez nagyon fontos, hogy adjunk időt arra, hogy a gyermek értelmezze a képen ábrázolt helyzeteket, vagy az általunk mondottakat és várjuk a reakcióit (pl. ha rámutat a kép egy bizonyos elemére, akkor abban a pillanatban az köti le a figyelmét, tehát arra kell gyorsan reagálni, és arról kell kezdeményezni a társalgást).
A felnőtt beszédmintája példaként jelenik meg a gyermek előtt ebben az esetben is,
ezért fontos, hogy érthetően, kellemes hangerővel, normális beszédtempóval, dallamosan beszéljünk a gyermekhez. A mondatok megfogalmazásakor figyelni kell arra, hogy azok a gyermek beszédszintjének (szótárának, nyelvtani ismereteinek) megfelelőek legyenek és ne csak főnevek felsorolásából álljanak a leírások, hanem bőven alkalmazzunk mellékneveket, igéket is (pl. a képen egy labda látható, ami ösztönösen azt hívja elő az anyából, hogy megnevezze magát a tárgyat és azt mondja, hogy labda, pedig megannyi lehetősége lehetne még.
„Hú, de szép ez a pöttyös labda! Száll a labda röpp-röpp, száll rajta a pötty-pötty.”)
A gyermek által megfogalmazott mondanivalót értelmezzük, emeljük magasabb szintre helyes
és kibővített minta adásával (pl. a gyermek így szól: „Baba alud.” a szülő értelmez és magasabb nyelvi példát mutat: „Igen, a baba alszik. Elaludt a kislány, álmos.”),
így mozdítva elő beszédének fejlődését.
Ébresszük fel kíváncsiságát!
Finom provokációra is van módunk azáltal, hogy a képtörténet jeleneteiből mindig csak egyet mutatunk a gyermeknek, mi viszont lapozhatunk úgy előre, hogy a következő képet csak mi látjuk. Nagy hókusz-pókusz közepette kacaghatunk, csodálkozhatunk, mérgelődhetünk a következő eseményen, ezáltal fokozva a gyermek kíváncsiságát (pl. „Jaj, jaj. Szegény fiúcska.).
Ez a mozzanat lehetőséget teremt ahhoz is, hogy gondolkodásra – ok-okozati összefüggés felismerése, emlékezeti tár mozgósítása stb. - késztessük gyermekünket, azáltal, hogy arra ösztönözzük, találja ki mi fog történni a folytatásban. (Szerinted mi történik a kisfiúval?
Gyorsan fut, hiába mondja az anyukája, hogy állj meg fiam, állj meg, a fiú fut. Mi lesz vele?)
Amíg kicsi a gyermek jellemzően bármely hozzászólását elfogadjuk, értelmezzük azt
és magasabb szintű példát mutatunk neki. Ahogy a gyermek nő, egyre kevesebb támogatásra szorul,
egyre bonyolultabb képeket adhatunk elé, egyre bonyolultabb mondatokat és egyre
komolyabb tartalmakat várhatunk tőle. A segítségünket minden életkoron a gyermek
képességeihez mérten tudjuk adagolni.
Nézzünk egy konkrét példát képről történő társalgásra.
A másfél év körüli kisfiú - Gábor- az édesanyja ölében ül, kezükben az a kis naplócska,
amibe azok a fontos és érdekes átélt élmények kerülnek rögzítésre időről- időre,
amelyek a gyermekkel,
vagy a család többi tagjával történtek meg.
A mai mese története az, hogy a gyermek elaludt a nappali kanapéján és a család cicája megnyalogatta az ágyról lelógó kiskezét, amitől nagyon megijedt, felriadt és utána sokat sírt.
A gyermek anyukája büntetésből elzavarta a szoba sarkába az állatot.
Az anya kinyitja a naplót
és vár. Várja, hogy a gyermek maga kezdeményezze a beszélgetést. Néhány pillanat múlva a fiúcska rámutat a cica nyelvére és azt mondja:
„ Miaú, cica.” és kinyújtja hozzá a nyelvét.
Anya: „Igen, a cica megnyalta a kezedet.”
Gábor: „Ba. Hmm.” (sírást utánozza)
Anya: „Igen. A baba sír. Megijedt. Nagyon megijedtél Gáborkám?”
Gábor: „Igen”
Várakozás után az anya a saját magát jelölő figurára irányítja a gyermek tekintetét.
Anya: „Sicc, cica! Irgum-burgum. Hagyd aludni a Gábort!” (mutatja hozzá a fenyegető ujjmozdulatot is.)
Gábor: „Sicc! Igu-bugu!” (ő is fenyeget)
Gábor: „ Ba. Hmm.” (újra a saját figurájára mutat)
Anya: „A baba sír, igen. Sírsz, mert megijedtél a cicától. Gáborkám, ne sírj, nincs semmi baj!” (simogatja közben a gyermek fejét)
Gábor: ”Gábo. Ne síj!”
Ahogyan a gyermek figyelme, szókincse fejlődik a képekről való beszélgetést kiegészítheti
az egyszerű történetek elmesélése is- rövid szöveg ismétlődő kifejezésekkel, sok színes és esztétikus képpel tálalva. Ahogy nő a gyermek, úgy változik, fejlődik a szókincse, beszédértése, értelme és ezáltal a könyvek tartalma és a szövegek bonyolultsága is változik, fejlődik.
Továbbra is fontos marad viszont a dallamos, ritmusos előadás mód,
hiszen a gyermeket a nyelv zeneisége ragadja meg még mindig elsősorban,
és annak hatására figyel fel a szavak jelentésére is.
Meséljünk fejből!
Bátran vállalkozhatunk a „fejből” történő mesemondásra is, hiszen a képek segítsége nélkül
a gyermeket „rákényszerítjük” a képzeletének a használatára is. Amíg nem elég gazdag
a gyermeki szókincs a bonyolultabb történetek képek és magyarázat nélküli megértéséhez,
addig érdemes olyan jeleneteket elmesélni, amelyekben a gyermek maga a főszereplő
és a mindennapjainak
a történéseit hallhatja és élheti át újra a képzelete által is.
Ez segíti a saját magáról való tudás elmélyítését és a jelen –múlt -jövő idő
hármasságának a megértését is (most meséli anya,
azt ami tegnap történt
és azt ami holnap vár rám).
Sokan mondják azt, hogy az olvasás elősegíti a fejlődést és ezt az állítást csak megerősíteni lehet. Az a gyermek aki már kiskorától megtapasztalhatja azt a tényt, hogy az írott jelek információt hordoznak, sokkal motiváltabb lesz arra, hogy saját maga is megtanulja a betűk tudományát és általában könnyebben is megy a tanulás folyamata, hiszen már érti,
hogy a betűkből álló szavak jelölnek valamit, értelmük van és az olvasás révén
hozzáférhetővé válik a jelentésük.
A könyvek és az olvasás megszerettetésében is nagy a szülői felelősség.
Amennyiben a család életterét sok-sok könyv gazdagítja, illetve a szülők mindennapjainak
is szerves része az olvasás „gyakorlása”, illetve ösztönzik gyermeküket is a könyvek által kínált tudásanyag begyűjtésére, úgy jó eséllyel indul a gyermek azon az úton, hogy értő olvasó
felnőtté váljon saját maga is. Megannyi ismeret, megannyi szépség,
megannyi érzelem és megannyi képesség fejlődése- ez a könyv
és a képtörténetek titka és értéke.
Soltész Szilvia
A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO operatív pedagógiai vezetője
|
 |
|
Küldje el ezt az oldalt