 |
|
Családanyaként naponta „rákényszerülünk”, hogy egy vagy több gyermekünkkel felszerelkezve nekivágjunk az egyik legizgalmasabb túlélőtúrának, a bevásárlásnak.
Ha szerencsés csillagzat alatt születtünk, csemeténk mosolyogva és nyugodtan üldögél
a bevásárlókocsi üléskéjében, és türelmesen asszisztál az élelmiszerek és egyéb áruk módszeres felkutatásában ... |
Viszont, ha az átlaghoz tartozunk, gyakran átélünk hasonló jelenetet:
Bejelentjük, hogy itt az ideje az öltözködésnek, mert vásárolni megyünk
a nagy szupermarketbe. Gyermekünk már otthon indiántáncot jár örömében, amiatt hogy vásárolni fogunk és azonnal hangosan sorolja, hogy mi mindent kíván begyűjteni zsákmányként a portyán. Mi már ekkor jelezzük számára,
hogy nem lehet mindig játékot / csokit stb. (gyermektől függően szabadon behelyettesíthető) vásárolni és szeretnénk, ha minden rendben lenne,
mert a sok bácsi és néni mit fog szólni, ha azt látja, hogy hisztizik
egy ilyen nagyfiú/lány, és egyébként is normális ennivalóért megyünk,
hogy vacsorára legyen eledel az asztalon ...
Vihar előtti csend
Emberként látszólag érti a kérést és csak „valami apróságot szeretnék”- kel lezárja
a nagymonológunkat. Megnyugodhatnánk, de az a kis gyomortájéki görcsöcske csak nem akar elmúlni. Észre sem vesszük, és csak úgy sugárzik belőlünk a félelem, a szorongás, a feszültség, amire gyerkőckénk lassan ráhangolódik, és már az úton sem bír nagyon magával,
vagy ellenkezőleg, feltűnően hallgat - vihar előtti a csend.
Békésen indulunk
Megérkezvén a földi paradicsomba, ahol minden megtalálható mi szem-szájnak ingere eleinte minden úgy megy, mint a karikacsapás. Gyermek ül a kosárban, és intenzíven figyeli minden mozdulatunkat és az aktuális árukínálatot is lassan feltérképezi.
Tökéletesen tudja és persze mi is, hogy hol vannak a számunkra elhelyezett csapdák,
ahol minden adott ahhoz, hogy a békés gyermek-szülő
kapcsolat pillanatok alatt a múlté legyen.
Egyszerűen kikerülhetetlen akadályként tornyosulnak előttünk a játékpolcok,
vagy az édességhalmok (ha szerencsénk van csak az egyikbe ütközünk bele).
Eleinte türelemmel várjuk, hogy gyermekünk a kosárból kikéredzkedve
lassan és módszeresen átvizsgáljon minden számára érdekes dolgot,
mi közben finoman jelezzük a számára,
hogy olyan már van, az butaság,
az nagyoknak / kicsiknek való, az drága, az rossz minőségű stb.
Mindhiába, mert egyszercsak megvan a kiszemelt áldozat
és megkezdődik a nagy alkudozási játszma:
- majd, ha lesz fizetés,
- majd, ha apa is engedi,
- majd, ha szülinapod lesz,
- és a többi és a többi ...
Szabad itt ordítozni, dobálni, mindent felborítani?
A fent körülírt elhárító mondatok mellett - megelőző intézkedésként - alapozhatunk gyermekünk szabálykövetésére, az idegenek tiszteletére is. Ehhez megosztok Önökkel egy kedves trükköt,
amelyet kollégám, Ónodi Csilla fundált ki, és alkalmazott számtalanszor a gyakorlatban.
Alkalmazható boltban, bevásárlóközpontban, étteremben, - bárhol, ahol szeretnénk megelőzni gyermekünk hisztériáját, dühkitörését. Előkészületek:
- Mielőtt elindulunk, már felhívjuk a figyelmét, hogy olyan helyre megyünk, ahol jól kell viselkedni és ezt ott meg is követelik. Ezért arra kérjük, hogy jól viselkedjen.
- Kérdezzünk rá, hogy ez rendben van-e részéről, vagy inkább ne is menjünk?
- Mielőtt belépünk, emlékeztessük, hogy akkor most érkezünk meg oda, ahol - tudja -,
jól kell viselkedni.
Belépve az üzletbe / étterembe / bevásárlóközpontba szemeljünk ki egy - lehetőleg kellőképpen félelmetes külsejű - dolgozót. Az ideális dolgozó férfi, egyenruhás, és biztonsági őr!
Ez legyen az első dolgunk, amint megérkeztünk, közelítsük meg a biztonsági őrt / dolgozót,
és anélkül, hogy gyermekünk észre venné, kacsintsunk rá egy jó nagyot,
előkészítve a terepet a következő kérdéshez:
Jó napot kívánok biztonsági őr bácsi / néni! Szeretnék kérdezni valamit: szabad ebben a boltban / étteremben / plázában ordítozni, rúgkapálni, dobálózni, hisztizni, nyavajogni? Be szabad jönni olyan gyerekeknek akik nem tudnak
jól viselkedni, vagy itt csak azok vásárolhatnak, akik jól viselkednek?
Bátran! Még soha nem fordult elő, hogy zokon vették volna a kérdést, és szinte mindig veszik
a lapot, kifejezetten örülnek is neki. Elő szokták venni a legmélyebb hangjukat, és megerősítik
gyermekünkben, hogy ide bizony kizárólag a jól viselkedő gyermekeket engedik be.
Végig ott lebeg a hiszti veszélye
Van, amikor hatnak a mondatok és tovább állhatunk, van, amikor megkezdődik az ütközet. Amennyiben esetleg az első lehetőség valósul meg,
még mindig nem vagyunk biztonságban, hiszen nagy a bolt, sok a csapda, találékonyak a gyerekek és egyszerűen csak elfáradhatnak
a vásárlás végére - végig ott lebeg felettünk a hiszti veszélye.
A csata önmagában nagyon kellemetlen, hiszen szülő csap össze gyermekkel
és egyik fél lelkének sem tesz jót a helyzet. Ráadásul ilyenkor mindig megjelennek hívatlanul a magukat bölcsnek tartó, saját gyermekük dackorszakát már elfelejtő „jóakarók”, akik az utca
pszichológusaiként reagálnak a helyzetre.
Vannak akik nemtetszésüket fejcsóválással jelzik csupán, és vannak, akik összeszorított szájjal - de a hallószerve által mégis felfoghatóan – motyogva. Ezeket néhány alkalom után már képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni. A nyílt megjegyzéseket, tanácsokat azonban már állnunk kell.
Jönnek a jobbnál jobb ötletek:
hideg vizes sokkolásos mosdatás;
jól megérdemelt pofon;
szegény gyerek miért nem veszi meg neki anyuka, bezzeg arra van pénz hogy;
elkényeztetett neveletlen kiskölyök és egyébként is ezek a mai szülők és mi lesz vele nagykorában;
az én gyermekeim sosem csináltak ilyet stb.
Az ilyesfajta jótanács nem segít dackorszakban
Azontúl, hogy ezek a hozzászólások nem adnak megoldást a kb. 2 éves kortól a 6 és 7 éves korig jellemző intenzívebb dacos magatartásformákra, tovább nehezítik az egyébként sem rózsás helyzetet. Mi egyre idegesebbek leszünk és komoly energiát visz el a vissza nem szólás, gyermekünk - ha fog egyáltalán valamit a külvilágból - pedig még jobban kiborul,
hiszen most már vadidegen emberek is mondják neki az intelmeket.
A tényleges és értelmes reagálások tárháza nem oly széles, mint a kéretlen okoskodásoké.
Rövidzárlat
A szakirodalom a gyermekek dacos megnyilvánulásait úgynevezett rövidzárlatként értelmezi.
A gyermekben az átélt kudarc miatt – nem az van amit ő szeretne, nem kapja meg amit akar azonnal - fusztráció, düh, tehetetlenség érzet halmozódik fel, amit valahogy le kell vezetnie.
Sírás, ordítás, földön fetrengés, rúg-kapálózás, rombolás, dobálás - megannyi igen intenzív reakció. Közben hiába beszélünk hozzá nyugodtan, kiabálunk hangosan, csapunk a fenekére,
a helyzet egyre fokozódik ...
A rövidzárlat hatására nincs sok esély, hogy adott pillanatban megértse, fogja a jelzéseinket.
Mi akkor a teendő?
- Első körben zárja ki a fejéből az összes hívatlan ember jelenlétét a helyzetből,
ne érdekelje egy kicsit sem, hogy mit szólnak és gondolnak Önről és gyermekéről.
Őszintén kérdezem, nem mindegy? De!
- Másrészt – és végső elkeseredésében lehet ez is vigasz - sokkal nagyobb bajban lenne,
ha gyermeke nem produkálná az énfejlődésnek,
az akarat- és önérvényesítésnek
ezen formáit. Gondoljon arra, ez gyermeke normális fejlődésének az egyik jellemző viselkedésmódozata!
- Természetesen következetes neveléssel, okos korlátok és határok megalkotásával, eltereléssel, egyezségkötéssel sokat lehet enyhíteni a már vázolt reakciók megjelenésén, de van, amikor minden megelőző intézkedés ellenére mégis robban a bomba.
Visszatérve az eddig leírt élethelyzethez - amikor minden kommunikációs eszköz
és óvintézkedés kudarcot vall - mi is lehet az okos megoldás?
- Az ordító, hisztiző emberkénket érdemes minél hamarabb eltávolítani az adott helyszínről, hiszen várhatóan hosszabb időt vesz igénybe mire valóban megnyugszik majd, és minek hozzá közönség, ha nem muszáj. Lehet, hogy már attól, hogy ölbe kapjuk a gyermeket
és kimegyünk vele a friss levegőre, már attól „észhez tér”, de lehet, hogy az autóban,
vagy egy padon ülve kell még megvárnunk a hiszti lecsengését.
- Amennyiben hadakozna kezével, lábával érdemes ülőhelyzetben határozottan átölelni
és ezáltal egy biztonságot jelentő testi kontaktusban tudjuk megakadályozni,
hogy magában, vagy másokban kárt tegyen. A gyermekek általában jól reagálnak erre
a korlátozásra és szépen lassan – újabb és újabb kitörési próbálkozások után - lenyugszanak.
- Jó megoldás lehet a zárlat feloldására – bár nem feltétlenül egy áruház kellős közepén-,
ha a gyermek számára váratlan helyzetet teremtünk, például hirtelen felkapva futni kezdünk vele.
- Fontos, hogy amikor a gyermek tudata már hozzáférhető,
akkor nyugodtan és érthetően magyarázzuk el neki, hogy viselkedése
miért nem volt elfogadható
és mit várunk el tőle legközelebb, ha vásárolni jövünk.
Új vásárlási szokások
Az igazi megoldást azonban ebben a hétköznapi szituációban is az jelentheti, ha olyan vásárlási szokásokat vezetünk be, melyek elébe mennek a helyzet kialakulásának.
Induljunk ki abból, hogy a gyermek számára önmagában nem szórakoztató a nagybevásárlás.
Tömeg, rengeteg inger és azt is látja, érzékeli, hogy nem vele, hanem mással vagyunk elfoglalva. Egy ilyen helyzetben ragyogó eszköz a figyelemfelhívásra a hiszti. A kiinduló pont tehát az,
hogy a gyermek egy idő után unatkozik.
Megoldás: feladatot kell neki adni, vagyis aktív résztvevőjévé kell tenni a folyamatnak.
A példa elején otthonról indultunk, ahol az anya kommunikációja, viselkedése azt sugallta
a gyermeknek, hogy anya fél, anya nem akarja, hogy vele menjek. A bevonási akció is otthon kezdődik, csak egészen más érzések közvetítése a cél:
számítok a segítségedre, köszönöm, hogy velem leszel.
Bevásárlólista
Vegyük számba közösen, mit is kell beszerezni a vásárlás során, írjunk közösen bevásárló listát. Egyet neki, egyet magunknak. A gyermeki - képekkel illusztrált - lista tartalmazza azon termékek felsorolását, melyek a gyermek által elérhetőek, levehetőek és nem jelentenek veszélyforrást
számára. Érdemes azt is figyelembe venni az összeírásnál, hogy lehetőleg a belépéstől a pénztárig megtett úton végig legyen „céltárgy”, így figyelme a vásárlás végéig várhatóan könnyebben fenntartható.
Beszélgessünk vele!
Vásárlás közben végig beszélgessünk a gyermekkel, ezáltal is éreztetve fontosságát az adott helyzetben és a szavak segítségével figyelmét is folyamatosan rá tudjuk irányítani a feladatra.
„Látod már a zsemléket? Mennyit is kell venni? Segítesz leszámolni?
Apa milyen boldog lesz, hogy nem felejtetted el a borotva habot.”
A pénztárnál is legyen munkamegosztás!
Ő is tegyen árukat a futószalagra, ő is odaadhatja a néninek a kupont stb.
Dícséret
Fontos, hogy ha a bevásárlás jól sikerült, ne maradjon el a dicséret,
hiszen azzal tudjuk nyomatékosítani a gyermekünk jó viselkedését.
Tény, hogy ez a típusú vásárlás nem keverhető össze az egyedüli, nyugodt, alaposan végigmustráló vásárlással. Ez a változat a gyermekünkkel aktívan eltöltött együttlétek
egyik lehetséges módozata, mely a gyermekünk fejlődése szempontjából
megannyi lehetőséget hordoz magában.
- Erősítheti a szülő-gyermek kapcsolatot azáltal, hogy közösen végzett tevékenység
mely során a gyermek élvezi a szülői bizalmat.
- Általában is segíti a szociális fejlődést, hiszen a gyermek a saját bőrén tapasztalhatja meg,
hogy a mindennapi léthez szükséges eszközöket meg kell vásárolni pénzért.
- A helyes vásárlói, fogyasztói magatartásformát is közvetlenül tanulmányozhatja,
például a vásárlás során mérlegelni kell azt is, hogy mit lehet megvenni és mit nem,
amely meghatározója lesz felnőttkori életének.
- A beszédfejlődés szempontjából is rengeteg lehetőséget kínál - szókincsgyarapítás,
társas kommunikációs szabályok elsajátítása (eladó / pénztáros – vevő közötti
párbeszédek formája, tartalma).
Érdemes átprogramozni fejünkben a vásárláshoz fűződő negatív gondolatainkat és nem teherként, hanem egy hasznosan eltöltendő közös programként értelmezzük azt és az addigi nyűgös, hisztis emberkénkből akár segítő kisangyal válhat arra az időre is.
Hétköznapi csaták:
autóban / beteg gyermek / bevásárlás
Soltész Szilvia
A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO operatív pedagógiai vezetője
|
 |
 Küldje tovább ezt az oldalt!
|
