 |
|
Száraz adatok, rendkívüli érdekességek,
hasznos jótanácsok
a pisi és kaki világából,
fontos intelmek, például az erőltetésről.
Hogyan és mikor alakul ki a szobatisztaság? |
Mint minden gyermekneveléssel kapcsolatos témában, itt is megoszlanak a vélemények,
hogy mi is a helyes útja, módja és ideje a szobatisztaságra való nevelésnek.
Nagymamáink és sokszor még az édesanyáink is értetlenül állnak
a két- háromévesen is pelenkát hordó gyermek előtt és nem értik,
hogy miért nem „tettük” még szobatisztává a kedves
kis unokát,
hiszen a régi időkben már akár egy éves kor körül is
lekerült a pelus a kisdedről.
Persze mondhatjuk, hogy a mai pelenkák elkényelmesítik a gyermeket, édesanyát egyaránt, hiszen ha most is kézzel kellene mosni az „akció” utáni textildarabokat, akkor mi sem várnánk,
és minél hamarabb nekilátnánk a bilire történő szoktatásnak, pontosabban az azon való „ültetéssel” lassan elérnénk, hogy a vizelet- és székletürítés feltételes reflexsorként működjön (gyermek ráül a bilire és ez az inger indítja el a folyamatot).
Igen, ez bizonyára így van, mi is így cselekednénk, de ma már egyszerűen nem hunyhatunk szemet a felett, hogy mit diktál a normál, idegi folyamatok által szabályozott fejlődés.
Az idegrendszer másfél éves kor körül érik meg arra, hogy a gyermek képes legyen az ürítésnél használt záróizmait akaratlagosan szabályozni, de ekkor sem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy ekkor még csak rövid ideig (kb. 15 másodpercig) képesek visszatartani a vizeletet az ingertől számítva. Vagyis általában mire jelzik a szükségletet, már meg is történik a „baleset”. Két és fél éves korra ez az időtartam már 4-5 órára nő és ez már biztosan jelzi, hogy a gyermek kezd megérni a szobatisztaságra.
Ekkor már a beszédértése, kommunikációja is elér arra a szintre, hogy tudatosan kezdje megérteni, hogy miért és mit várnak tőle akkor, amikor a pelenkaelhagyására ösztönzik. Érdemes kivárni azt a pillanatot, amikor a gyermek magától mutat érdeklődést a bili és/vagy a wc iránt és adjunk számára lehetőséget, hogy ki is próbálhassa, használhassa is azokat. Ez az a pillanat, amikor finom praktikákkal már ösztönözhetjük a gyermeket a leszokásra.
Hogyan?
Ebben az életkori szakaszban a gyermeki cselekvések nagy részét a felnőtt minták utánzása jellemzi, ezért érdemes lehetőséget biztosítani a gyermeknek arra, hogy láthassa a szülőket, testvéreket az illemhelység használata közben is, felkeltve így érdeklődését a tevékenység iránt.
Hasznos, ha pelenkázás közben beszélünk neki arról is, hogy miért jó a „pelenka nélküliség”:
„Úgy pisilhetsz majd te is, mint apa.”
„ Pelus nélkül csinosabban áll rajtad ez a szoknya.”
„ Nem fog bemelegedni a popsid.”
„Végre vehetek neked autós alsónadrágot.”
Mikor járunk el helyesen?
- Ha alkalmazkodunk a gyermek fejlődési üteméhez, kivárjuk míg megérik a szoktatásra.
- Ha lehetőséget és eszközt biztosítunk a „minta” megfigyelésére és utánzására,
nem zárjuk ki őt a wc-ből és használhatja is a bilit / wc-t.
- Ha a beszéd révén segítünk neki megérteni a szobatisztaság fontosságát
és dicsérettel ösztönözzük a cselekvés újabb és újabb kipróbálására.
Mit nem szabad tennünk?
Erőszakosan, a gyermek akarata ellenére erőltetni a biliztetést. Ezáltal vizelési, székelési nehézségek, rendellenességek, a cselekvést kísérő állandó szorongás és félelem alakulhat ki.
A dadogás, éjszakai felsírás és az agresszivitás mögött is megjelenhet
a felnőtt erőszakos hozzáállása a folyamathoz.
Az idő előtti bilin való ültetés is felesleges (nem lesz tőle hamarabb ténylegesen szobatiszta
a gyermek), viszont általa hosszú időre téves reflexek is kiépülhetnek:
csak hosszabb ülés után indul be az ürítés folyamata.
Tilos a sikertelen próbálkozások és balesetek kapcsán megszidni a gyermeket!
Ezzel értelmetlenül terheljük lelkileg, a fent említett pszichés tünetek kialakulását segíthetjük elő.
Nem ajánlott túl nagy feneket keríteni az egész történésnek,
hiszen a gyermekek – miután jellemzően szeretnek a nap 24 órájában középpontban lenni, szeretik a figyelmet kiharcolni maguknak - manipulációs eszközként vethetik be
a szülő - gyermek kapcsolatban.
(Amíg a bilin ülök, vagy ha bepisilek addig legalább anya velem foglalkozik.)
Összegzésképpen kijelenthetjük, hogy minden gyermek életében óriási dolog az,
amikor önállóan, saját akaratából, a saját szükségleteire figyelve tudja végezni
a kis- és nagy dolgait, ezért sem mindegy, hogy milyen körülményeket
(lelki-, környezeti-, tárgyi feltételeket) biztosítunk számukra a szobatisztaság „megtanulásához”. Egész életre meghatározó ürítési szokásokat,
és az intim testrészek iránti tisztaság igényét is ekkor alapozzuk meg.
A 6 hónapon túli szobatisztaság utáni visszaesés lelki problémára utal
Amennyiben mind a nappali, mind az éjjeli szárazság több, mint fél éven át jellemző
a gyermekre, akkortól beszélhetünk valódi szobatisztaságról és ha a gyermek egyszer
már szobatiszta volt,
de ismét elkezd bepisilni, akkor annak hátterében általában lelki
probléma
áll (szülők válása, kistestvér születése,
szorongás a gyermekközösségben stb.),
amivel foglalkozni kell!
Ne türelmetlenkedjünk, ne sietessük a folyamatot, ez sem verseny, ez sem minősíti a gyermeket. Ez egy biológiai-, az idegrendszer által szabályozott folyamat, amit mi okosan
támogathatunk,
de meg is nehezíthetünk.
Néhány fontos tapasztalati jellemző:
- A lányok általában hamarabb tanulják meg szabályozni az ürítési folyamatokat, mint a fiúk.
- A legtöbb gyermek 18 hónaposan érik meg a nappali szobatisztaságra.
- A két éves gyermekek több, mint a fele már éjjel is száraz marad.
- A három évesek háromnegyede éjjel-nappal is szobatiszta.
- Tíz gyermekből egy azonban csak ötévesen éri el ezt a teljes szobatisztaságot.
Soltész Szilvia
A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO operatív pedagógiai vezetője
|
 |
 Küldje el ezt az oldalt
|
