 |
|
Információ a születési rendellenességről,
amely már magzati korban,
ultrahangvizsgálattal kimutatható.
|
Tudjuk, hogy a rutinszerűen végzett ultrahangvizsgálatok segítségével akár már
a terhesség
alatt is kimutatható valamilyen rendellenesség a fejlődő magzatnál.
Ezen kimutatható eltérések közé tartoznak a vesemedence- és/vagy a húgyhólyagtágulatok is.
Mint minden a normálistól eltérő jelenség, így ezek az állapotok is általában megrémítik
a kismamákat. A rémület, a bizonytalanság leginkább abból ered, hogy a mindennapok során ritkán hallunk ezekről az elváltozásokról és általában már érintettként kényszerülünk
az idevonatkozó tudnivalók begyűjtésére.
Ebben a folyamatban segíthetnek a következő információk:
A vese a vizelet-kiválasztás (páros) szerve, melynek feladata a szervezetben felgyülemlett és feleslegessé vált víznek (táplálékkal felvett és az egész szervezet működése közben keletkezett víz a benne oldódó anyagokkal)
az összegyűjtése, majd annak a többi vizeleti szerven (húgyvezeték, húgyhólyag, húgycső) keresztüli kiüríttetése.
A folyamat során a veséből a vizelet a vesekelyheken keresztül
a vesemedencébe kerül, majd mind a jobb, mind a bal oldali veséből
egyaránt kiinduló húgyvezetékek a hólyagba vezetik a folyadékot,
ahonnan az a húgycsövön keresztül ürül ki.
Gyors tények:
- Az előfordulás statisztikai esélye a különböző kutatások szerint 1,4 százalék
- 4-5x gyakoribb fiúknál, mint lányoknál
- A születés utáni vizsgálatok az esetek kb. felében erősítik meg a diagnózist
- Előfordulhat csak az egyik, vagy mindkettő vesében
- A legtöbb enyhe, és néhány közepesen súlyos eset magától megoldódik
- A súlyosabb esetek műtéti beavatkozst igényelhetnek
Szűkület, tágulat
A vizeletelvezető rendszerben annak fejlődése során, több helyen alakulhat ki szűkület,
melynek következtében - a folyadék lassabb áramlása miatt – a felette lévő területen
pangás lép fel és emiatt az érintett rész kitágul.
Leggyakrabban a vesemedence és a húgyvezeték, valamint a húgyvezeték és a húgyhólyag közötti átmenetnél alakulnak ki a szűkületek, melyek az esetek kb. 2/3-ában átmeneti működési zavarok, és a megszületést követően maguktól megszűnnek.
Kisebb százalékban azonban gyógyszeres,
vagy műtéti beavatkozás lehet indokolt.
Funkcionális
Amennyiben a születés után végzett ultrahang-, izotóp- (injekcióval radioaktív anyagot
juttatnak a vérkeringésbe, melyet a szervezet a vizeletbe választ ki), röntgenvizsgálatokkal (előtte katéteren keresztül kontrasztanyagot juttatnak a húgyhólyagba) részleges szűkület
(un. funkcionális) mutatható ki a csecsemőnél, akkor általában a műtét nem indokolt,
csupán a szakorvos által előírt kontroll vizsgálatokon kell megjelenni.
Ezek célja azon túl, hogy az orvos figyelemmel kíséri a szűkület / tágulat mértékének változását (sokszor növi ki a gyermek), a húgyúti fertőzések kialakulását is igyekszik megelőzni különböző gyógyszerek alkalmazásával (vizelet fertőtlenítése).
Organikus
Amennyiben azonban a szűkület mértéke nagyobb (ún. organikus), akkor akár már 4-6 hetes korban is indokolt lehet a műtéti beavatkozás, melynek célja a vizelet útjának szabaddá tétele.
Mivel a vesében pangó vizelet nyomása önmagában is károsíthatja a vese működését,
továbbá azáltal, hogy a rendellenes működés miatt nagyobb a csecsemők esélye a húgyúti fertőzésekre - a szerv egy pontján felgyülemlett kiválasztódott folyadékban könnyen felszaporodhatnak a kórokozók - fokozottan oda kell figyelni a mielőbbi diagnózisra
és a kezelésre egyaránt.
Vesemedence-tágulat nem kizárólag veleszületett lehet, ritkán kialakulhat vesekő,
vagy sérülés, esetleg korábbi műtét következményeként is.
A születést követően figyelemfelhívó jelek:
- a csecsemő sápadt,
- étvágytalan,
- súlyfejlődése elmarad,
- gyakran hány,
- hasa puffadt,
- állandóan vizes a pelenkája,
- cseppenként, erőlködve tud pisilni.
Ezen tünetek esetén feltétlenül forduljunk szakemberhez!
A legtöbb enyhe eset nem produkál tüneteket, és a gyermek a problémát kinőheti
az első életévben.
A súlyosabb esetek fájdalommal, vérzéssel, fertőzéssel járhatnak.
Ezek a tünetek akár hónapokkal vagy évekkel később is kialakulhatnak.
A megfelelő ellátás, kontroll azonban tünetmentesség esetén sem nélkülözhető,
hiszen nagy a tét — gyermekünk létfontosságú szervének, veséjének épsége!
Az ultrahang eredménye után
Amennyiben a születés előtt, ultrahangvizsgálat segítségével diagnosztizálják,
az orvosok különböző vizsgálatokat fognak elvégezni az újszülött (2-3 hónapos)
babán, az eset súlyosságától függően, hogy kiderítsék a tágulat okát.
Amennyiben az eset olyan súlyos, hogy veszélyezteti a magzat életét,
a szakemberek magzati beavatkozást javasolhatnak.
Soltész Szilvia
A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO operatív pedagógiai vezetője
|
 |
 Küldje el ezt az oldalt
|