 |
|
A legzseniálisabb olvasástanítási módszer véleményünk szerint a Meixner Ildikó nevéhez kötődik. Egy sajátos betűtanítási sorrend alapján halad a program, ez a sajátos sorrend különös gondot fordít arra, hogy egymástól lehető legtávolabbi pontokon vegye elő
az egymással bármilyen tekintetben hasonló, ezáltal könnyen összekeverhető betűket. |
Ennek az oka a Ranschburg-féle homogén gátlás elkerülése, alapja egy fontos felismerés:
az egymással összekeverhető dolgokat az emberek hajlamosak is összekeverni.
A hangok és betűk sorában temérdek egymással hasonló jelenséget lehet tapasztalni,
a hangok hasonlíthatnak képzésük helye, időtartama szerint.
A betűk is hasonlíthatnak egymáshoz, gondoljunk csak a vizuálisan egymástól alig eltérő b és d betűkre. A betűtanítás során minél közelebb kerülnek egymáshoz az egymáshoz bármilyen szempontból hasonlatos elemek, annál nagyobb az interferencia veszélye, annál nagyobb lesz később az esélye az olvasás során a betűcseréknek.
A tanítás során kiaknázza a metodika a minél több modalitásból történő megerősítést,
ez azt jelenti, hogy minden egyes hang-betű megfeleltetés kialakítása során sok időt fordítanak arra, hogy tapintással, látással, hallással alaposan körüljárják folyamatot. Pl. részletesen megbeszélik
a gyermekekkel, hogy egy adott hang kiejtése közben mi történik a beszédszervek szintjén, akadályba ütközik-e a levegő az artikuláció során, ha igen, akkor hol vannak ezek
az akadályok,
az adott beszédhang zöngés vagy zöngétlen stb. Ugyanígy a hanghoz tartozó betű megtanulásánál részletesen megbeszélik milyen részekből, elemekből áll az adott betű.
Aztán az írott megfelelője megtanításánál levegőbe rajzolják, nagyméretű papírra írják, a betű vonalait lekövetik mozgással is, dörzspapírból kivágott nagyobb méretű papíron végigtapogatják azt stb. Ezáltal sok-sok érzékszervvel megtapasztalhatja a gyermek ezt a rendkívül elvont szimbólumrendszert. Ha a tapasztalatok több modalitásból érkeznek egy adott dologgal kapcsolatban, ha összekötődik a tapasztalás vizuális, hallási, mozgásos, tapintásos területtel is, sokkal szilárdabb emléknyom rögzül, stabilabb tanulást eredményez.
A speciális sorrend és a több csatornát bevonó tapasztalatszerzés mellett a Meixner olvasástanítási módszer sikerének záloga továbbá a szinte azonnali összeolvastatás.
A gyermeket rendkívül motiválja az olvasástanulás kezdetén, hogy az írás, ami a buszjegyen,
a boltok feliratán, a mesekönyvei oldalán látható, többé már nem titok előtte,
hiszen azt el tudja olvasni. De valljuk be őszintén, az első olvasásórától még hosszú
út
vezet addig, hogy értelmezve tudja saját mesekönyvét elolvasni a gyermek.
Nem így a Meixner-módszer olvasástanítása során!
Gondosan kialakított betűtanítási sorrendnél az is vezérelv volt, hogy olyan betűket tanítson először a program – beleértve magánhangzókat és mássalhangzókat egyaránt – melyeket egymás mellé állítva és ilyen módon először egy, később két, majd fokozatosan növekedő szótagszámot kialakítva értelmes magyar szavakat lehet kapni. Gyakorlatilag azonnali sikerélményt nyújt
a gyermeknek ilyen módon az olvasás. Ráadásul a módszerhez több olyan segédanyag is íródott, amelyekben életkorhoz, fejlettségi szinthez, osztályfokhoz igazodó szóanyag található.
A szövegek összeállításánál arra is külön gondot fordítanak, hogy szűrt szóanyag szerepeljen.
Ez azt jelenti, hogy az adott téma szövegei, olvasás- és írástanításhoz kötődő gyakorlatai nem tartalmaznak olyan betűt, amellyel még módszeresen nem foglalkoztak, illetve ami az adott betű megtanulásakor elkerülendő, mert hasonlósága miatt fennáll a betűcsere
előfordulásának veszélye.
A módszer alapszemlélete a fokozatosság elve.
Ez azt jelenti, hogy nagyon apró lépésekben
halad előre a tanítás. A fejlődési szintek
fokozatos bejárásának gondolata már Piaget elméletében meghonosodott, lényege,
hogy nem lehet,
illetve kevésbé hatékony, sikeres az alsóbb fejlődési szintek megkerülésével összetettebb teljesítmény felé törni. Nagy figyelmet szentel Meixner
az analízis és szintézis képességének, metodikája, minden egyes gyakorló feladata lépten-nyomon azt erősíti,
hogy a részekből hogyan épül fel
az egész és hogy az egészet részleteire lehet bontani. Kezdetben betűket tanít
(a betűelemek egymáshoz való viszonyának elsajátításáról már fentebb említést tettünk),
azután két betűből szótagot alkot,
ezt követi a szótagok hosszának növekedése,
illetve szószerkezetekben való gyakoroltatás.
Innen jut el az egyszerű mondatokig, aztán a bővített, végül az összetett mondatokig.
Egyhamar a bekezdések, rövid történetek szintjén mozog az olvasás megtanítása során.
Nem csupán a szóanyagok egyre bővülő repertoárjával, szűrt, gondosan összeválogatott szövegekkel, de a gyakorlófeladatokkal is sikeresen és hatékonyan megtámogatja a megszerzett ismeretek beépülését, automatizálását. Iskoláskorúaknak szánt gyakorlatai bár zömében papír-ceruza feladatok, mégsem hasonlítanak egy az egyben a szokásos iskolai példákhoz.
A feladattípusok közül kiemelkedik az a csoport, mely a téri irányokat és a relációkat mélyíti el. Ebben a kultúrában mindent fentről lefelé és balról jobbra sorrendben végzünk: ilyen haladási irányban folyik az olvasás, írás és a számolás is. Sok gyermeknél a jobb és bal irányok megkülönböztetése nem stabil még saját testen sem. Ugyanígy többüknek nehézséget jelent
a téri relációk helyes alkalmazása (alatta, fölötte, mögötte, közötte stb.), különös tekintettel az irányhármasságra (Hol? Honnan? Hová? kérdésekre válaszoló irányultság), mely a magyar nyelvben
a szavak végén található toldalékokból derül ki. Amellett, hogy mindezek a fogalmak saját testen sem stabilak az esetek nagy százalékában, hogyan lehetne elvárni azt, hogy először térbe,
majd síkba transzformálva ezeket az ismereteket hármas vonalközbe b, d, p betűket kanyarítson a nebuló. A hármas vonalközben ott a felső, középső és alsó vonal. Az előbb említett betűk hasonló elemekből állnak, szár és pocak, de korántsem mindegy, hogy melyik vonalról indítjuk
a grafémát és, hogy milyen elemet hogyan illesztünk egymás mellé.
Az egész folyamat elvégzése során csak úgy repkednek az irányok és a relációk.
Ha ezek az ismeretek nincsenek meg a gyermekben, még hozzá automatizmus szintjén,
akkor bármilyen okos és szorgos és figyelmes is lehet a diák, törvényszerű, hogy munkája során fényévekre fog lemaradni a többiektől. Van, aki az ügyes kompenzálásának megfelelően hamar kialakítja bizonytalanságát elkerülendő, hogy az ablak felöli kezem a jobb, de ez nem
egy minden szituációban hatékonyan alkalmazható stratégia, ez nem egy stabil, biztos tudás.
A gyakorlófeladatoknál meg kell említeni azt is, hogy sok eszközzel, így a kellékekkel való manipulálással is él, ami izgalmasabbá, változatosabbá teszi az elsajátítást és egyben szilárdabb tanulási folyamatot eredményez. Arról nem is beszélve, hogy nem passzív a gyermek a padban ülve, hanem aktív részese lesz az olvasás megtanulásának.
Az olvasási zavar egyik leggyakoribb szimptómája a szókincs szűkös volta, a kifejezőkészség szegényessége. Sokszor maga a beszéd és nyelv fejlődésének eltérései, zavara okozza,
hogy megfelelő intelligencia szinttel a gyermek ugyanannyi gyakorlási idő és anyag mellett képtelen elvárható szinten elsajátítani az olvasást. Meixner külön figyelmet szentel annak is, hogy igazi értő, értelmező olvasás jelenjen meg, illetve rengeteg szókincset, kifejezőkészséget aktivizáló gyakorlatot épít módszerébe. Szinte nem marad szósor olvasási gyakorlat anélkül,
hogy a szóanyagban előforduló szavakat változatos feladatokon át ne értelmezze.
Ilyenek a mondatbefejezések, szógyűjtések, szómagyarázatok mondatba foglalással,
szinonima-kereséssel stb.
Mindez sokoldalúan megtámogatja, illetve segít kiküszöbölni a beszéd
és nyelvi kifejezőkészség deficitjére épülő olvasási zavarokat.
Ónodi Csilla
A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO pedagógiai igazgatója
|
 |
 Küldje tovább ezt az oldalt!
|
