 |
|
A címben szereplő fogalmak nagymértékben meghatározzák a gyermeknevelés hatékonyságát
és a fejlesztő munka eredményességét.
Sok első hallásra triviális
gondolat is
napvilágot lát majd itt, azonban az a tapasztalatom, hogy rendelkezhetünk elméleti tudással, de gyakran előfordul,
hogy bár tudjuk mennyire fontos lenne betartani,
nem tesszük meg, hanem méltatlanul elhanyagoljuk.
Pedig az M.I.V. hármas egységében annyi erő van,
mint három hatszázkilós jegesmedvében. |
Stahl konyhája
Ami a gyermekek fejlesztését illeti, mely tényezők határozzák meg a pedagógiai feladatok megvalósulásának sikerét? Két nagy halmazba csoportosítható a siker receptjéhez szükséges hozzávalók, mint a muffin-készítésnél Stahl Judit javasolja, aki száraz anyagokról
és nedves hozzávalókról beszél.
Vegyük először a szárazat:
Ismerni kell alaposan a gyermek teljesítményprofilját, kívülről, belülről, szőröstől, bőröstől!
Azt, hogy milyen funkcióterületen, milyen fejlettségi szinten áll a gyermek.
Ha alácélzunk, az a baj, ha fölélövünk, az a baj.
A feladatok kiválasztásánál, gyakorlatok kitalálásánál szigorúan alá kell vetnünk a játékot
a kognitív feladatanalízisnek. Tehát pontosan feltérképezni és górcső alá tenni magát a gyakorlatot, a feladatot kell sok-sok összetevőire bontani aszerint, hogy a sikeres elvégzéséhez miféle funkciókat kell majd mozgósítania a gyermeknek. Erre a módszerre akkor is szükség van,
ha a gyakorlatot nem sikerült megfelelően teljesítenie a gyermeknek. Valamelyik összetevőt ugyanis meg kell erősíteni. De vajon melyiket? Nem mindegy, mert ugyan ártani nem tudunk, akkor sem, ha nem a legmegfelelőbb feladattípusokat, fokozatokat tervezzük el,
de nem is nyújt hathatós segítséget és mielőbbi változást a gyermek képességei terén ...
E bekezdést összefoglalva:
a siker egyik titka a szakmailag alaposan átgondolt
és egyénre szabva kiválasztott feladatsor.
Lássuk a „nedves” összetevőket:
motiválás, instruálás, visszajelzés.
Nem kis kihívás és nem kevés fejtörés már a fentieket sem megvalósítani,
azonban szinte mit sem érnek a következők figyelembe vétele nélkül.
Nemcsak a képességfelmérésen, hanem a gyermekkel kapcsolatos valamennyi foglalkozáson különösen fontos a motiválásra, instrukcióadásra és a visszajelzésre fókuszálni.
Ezek mindegyikéről egyenként lesz szó alább.
 Motiválás
Sok esetben olyan játékokat kap a gyermek a fejlesztés során, melyekkel számára nehézséget jelent megbirkózni, kevés sikerélmény éri a teljesítés, feladatmegoldás során.
Mindez feloldható a feladat közben a hangulat megédesíthető, ha a motiválást komolyan veszi
a felnőtt minden egyes feladat előtt, illetve különösen akkor, amikor a gyermek megtorpan.
A tökéletesen megkomponált, felépített motiválás gyümölcse a jó hangulat, amelyben feloldódik
a szorongás, leesnek a láncok a gátlásokról, könnyebben kialakul az elengedhetetlen bizalom,
és leküzdhetetlen vágy alakul ki
a gyermekben az adott feladat megoldására.
Például egy felmérésen, megmérettetésen mindez különösen fontos méghozzá
a minél pontosabb képalkotás miatt. Hiszen ekkor az a cél, hogy amennyire csak lehet,
le kell csupaszítani az elterelő ingerektől a körülményeket, hogy semmi ne vonzza el a vizsgálati feladatoktól a figyelmét. Ugyanis meg kell bizonyosodni arról, hogy ilyen viszonylag steril körülmények között, kétszemélyes helyzetben mi is van valójában a gyermek fejében.
Ugyan erre a kétszemélyes szituációra majd legközelebb az érettségin kerül sor,
addig tíz-húsz nyüzsgő mozgó társa mellett kell ehhez hasonló teljesítményt nyújtani.
Tehát ki kell derülnie, hogy alapjában véve
mi várható el a gyermektől.
 Instruálás
Sokszor nehéz pontosan megfogalmazni, hogy mit szeretnénk, mit várunk.
Az instrukciónak vonatkoznia kell a körülményekre, időre, elvárásokra. Felnőttként is akkor érezzük magunkat nagyobb biztonságban, ha a fogorvosi székben papírzsebkendőt szorongatva kezünkben minden jelentősebb lépésnél közli velünk az orvos, hogy mi fog történni, illetve azt, hogy mindeközben hogyan tudunk mi magunk úgy részesei lenni az adott folyamatnak,
hogy az aktuális akció
a legoptimálisabban menjen végbe.
Tehát az instrukciónak magán az elvárás-rendszeren túl van egy el nem hanyagolható,
az utasítás céljaiból ki nem szakítható része is: a felkészítés.
Az instrukció másik célja maga az elvárás megfogalmazása, aktualizálása. Hogy biztosan célba érkezzen az utasítás, azaz a gyermek pontosan tudja, mielőtt belekezd a kért feladat megoldásába, hogy mi a szerepe a folyamatban, elkerülhetetlen szemügyre venni a gyermek életkorát, fejlettségi szintjét.
Egy utasítás lehet pusztán verbális, aztán ez kiegészülhet egyéb metakommunikációs jelekkel, szemléltető eszközök alkalmazásával, mutatással, ezt mind-mind a kívánt feladat nehézségi foka, összetettsége, illetve a befogadó fejlettségi szintje határozza meg.
Ahol éppen a verbális instrukció megértéséhez szükséges beszédértés
és beszédészlelés alacsonyabb szintű, ott különösen nagy gondot kell arra fordítani,
hogy pontosan mi hangozzék
el a gyakorlat sikeres teljesítése érdekében.
A jó instrukció egyéni képességekhez igazodik, de általánosságban elmondható, hogy rövid, tömören a lényegre fókuszál, de mindezzel együtt rendkívül világos, félreértelmezhetetlen.
Tervezzük meg szóról-szóra!
Ahhoz, hogy a gyakorlat megvalósítása során ne kelljen megzavarni a gyermeket az elvárásokhoz való alkalmazkodásáért folyó igyekezetében nem szerencsés módosítgatni az utasításokat,
melyek a végső célra irányulnak. Éppen ezért egy jó instrukciót érdemes alaposan átgondolni,
és mivel a pedagógusoknál különösen fontos a helyes utasítás megfogalmazása, érdemes – legalábbis kezdetben – a gyakorlatok tervezésénél nem csak arra kitérni, hogy milyen eszközzel, milyen terjedelemben, milyen elhelyezkedésben foglalkozik majd az aktuális játék feldolgozása közben a gyermekkel, hanem arra is, hogy papírra is vessük a játék bevezetéséhez szánt „tökéletes” instrukciót, méghozzá szóról szóra.
Kérdezzünk vissza!
Azonban hátra van még két korántsem elhanyagolható záloga a sikeres feladatkezdésnek,
az instrukcióval kapcsolatban ugyanis érdemes meggyőződni arról, hogy a gyermek valóban megértette, tudja-e, hogy pontosan mi az elvárás vele szemben. Azaz, vissza kell kérdezni,
a gyermektől kell megtudakolni az utasítás elhangzása után és a játék megkezdése előtt,
hogy fogalmazza meg ő is mi a feladat, vagy egyszerűen meg kell kérdezni, hogy érti-e,
mi lesz a tevékenység.
Zavaró ingerek nélkül
A siker érdekében nem hunyhatunk szemet afölött sem, hogy az utasítás adásával egy időben
ne legyenek a gyermekek környezetében zavaró, lényegtelen, de feltűnő, elterelő ingerek, melyek hatására könnyen elkalandozhat a figyelme, ezáltal nem is kerülhet feldolgozás alá
a hallott utasítás. Ilyen szempontból érdemes mérlegelni, hogy magát a játékeszközt kizárólag azután adjuk a gyermek kezébe, miután már elhangzott az utasítás és meggyőződtünk arról,
hogy valóban érti is, mi a saját szerepe az adott játékban.
 Visszajelzés
A gyermekek példaadást követően, számukra nyújtott minta megtapasztalásával, lekövetésével igazítják képességeiket, megnyilvánulásaikat a helyes viselkedés kialakítása során.
Két út áll mindenki előtt az ideális normák felé terelgetés folyamán:
az egyik a büntetés, a másik a jutalmazás.
A kétféle módban közös vonásként lép fel, hogy mindkét esetben reagálásról,
visszajelzésről van szó. Azok a gyermekek jutnak el gyorsabban és egyszerűbben a saját,
belsőből fakadó kontroll kiépítéséig és a belsővé vált szabályok megszilárdításáig,
akiknek a megnyilvánulásait rendszeresen megragadják felnőttek,
főként a gyermekkel szoros kapcsolatban élő szülők, rokonok.
De mivel bizalmi viszony alakul ki előbb vagy utóbb a pedagógussal is,
ezek az elvárások a fejlesztőkkel, nevelőkkel kapcsolatban is óriási jelentőségűek.
A visszajelzések mindkét fent említett módja segít kialakítani a belső meggyőződésből fakadó kontroll-rendszert és kezdetben mindkét út eredményeként az tapasztalható, hogy a visszajelzés volta az, ami a megoldásokra sarkallja. Tehát vagy a büntetéstől való félelem, illetve annak elkerülése, vagy a jutalom elérése.
Mivel a büntetéstől való félelem miatti helyes viselkedés a kontroll-szabályozásban hosszú távon nem hatékony, illetve számos káros hatása figyelhető még, a jutalmazást kell szem előtt tartani.
Még a tárgyi jutalom kitűzéséért folyó küzdelem motiválta kontroll-szabályozás is kevésbé személyiségromboló a büntetésnél. Arról nem is beszélve, hogy 4-5 éves gyermekek pszichés fejlődésében már megfigyelhető a lelkiismeret, bűntudat, szégyen, aminek kialakulásához
nem feltétel a büntetés alkalmazása.
Az a diák, aki bár kiváló tanuló, az év végi dolgozatára egyest kap büntetés nélkül is elgondolkodik, belül fájlalja a történteket. Anélkül is, hogy megvonnák tőle a napi internetezés lehetőségét, vagy a zsebpénzét stb.
Két fontos megállapítás azonban szorosan idetartozik.
Az egyik az, hogy – mint megannyi a gyermekneveléssel kapcsolatos aggályra, kérdésre –
nincsen általános érvényű és bármikor készen alkalmazható recept, mint a tojásos lecsóé.
Minden tanácsot, elvet úgy tud beilleszteni az adott család a rendszerébe,
ahogy az addigi működését maximálisan figyelembe veszi. Ideig-óráig működhetnek a külső hatásra mesterségesen újonnan beépített elvek, de a bőréből senki nem tud kibújni.
Károsabb lehet egy elfojtott, más szemléletű nevelési elvet követni,
mint azt addig gyakorolt
a család minden tagja. A változtathatóságra azonban nyitottnak
kell lenni. Ha arra a példára gondolunk, hogy egy családban kizárólag a büntetés a fegyelmezés eszköze, akkor az előző gondolat azt jelenti, hogy a pozitív megnyilvánulások,
helyes gyermeki viselkedés tapasztalásakor építse be a család a pozitív visszacsatolás,
azaz a jutalmazás, dicséret módszerét is.
Mindez nem fordítja fel fenekestül az addigi rendet és a felnőttnek nem kell a saját szemében nap mint nap meghasonulnia egy olyan természetes közegben, mint a család.
3)
Köszönöm, hogy elolvasta!
A bevezetőben szó volt róla, milyen magától értetődő gondolat egy pedagógus számára,
hogy tudatosan, kiválóan motiváljon, instruáljon — és hatékony visszajelzésekkel tereljen
a helyes útra. 1999 óta többszáz kiváló gyógypedagógust és konduktort nyílt alkalmam képezni,
alaposan megfigyelni munkájuk során itt, a GEKKO játszóházakban. Ez a tapasztalat mondatja velem, hogy a pedagógia ilyen fundamentumaira nem lehet elég hangsúlyt helyezni.
Bízom benne, hogy sikerül a fenti gondolatokat a munkájában kamatoztatni,
mert a jól felépített motiváció, tökéletes instrukció, hatékony visszajelzés egységében
olyan erő rejlik, mint három 600 kilós jegesmedvében.
Ónodi Csilla
A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO pedagógiai igazgatója
|
 |
 Küldje tovább ezt az oldalt!
|
