|
Ön rendkívül szuggesztív -és szórakoztató- előadó. Bölcsesség sugárzik az olyan mondataiból, mint "a haszontalan dolgok a legjobbak", — ha jól emlékszem így szólt, és annak ellenére felnevettem, és ezek miatt, annak ellenére nem lehet nem szeretni, hogy életem során összesen nem ért annyi fájdalom, bosszúság, veszteség, sérelem és gyalázat, mint amennyit Ön okozott nekem, munkatársaimnak, jóbarátaimnak, családomnak, szeretteimnek.
Hiszen ebben is olyan igaza van, mint oly sok egyéb dologban.
Az első képességfejlesztő játszóházat 1999 augusztus negyedikén indítottuk férjemmel,
Bordás Gergővel,
a semmiből. Frissen végzett gyógypedagógusként, utazótanárként összespórolt tizenezer forintokkal a zsebünkben, fénymásolt szórólapokat ragasztgatva a Keleti Pályaudvar környékén, de világmegváltó álmokkal. Ön nem barátja az üzletnek és a pénznek és a bétéknek és a káeftéknek és ezt olyan könnyű rokonszenvesnek találni.
Akár hiszi, akár nem, mi sem azzal
a céllal végeztük el a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolát, mert a gyors és becstelen meggazdagodás könnyű útját kerestük volna. Mi 1999-ben már nem gondoltuk, hogy ezzel életünk végéig is már biztosan nélkülözésre leszünk kárhoztatva, nem adhatjuk majd meg gyermekünknek mindazt, amit más értelmiségiek megadhatnak, de fel voltunk rá készülve. Mármint arra, hogy ebben az országban pedagógusnak nem lehet olyan egzisztenciát teremteni, hogy amikor majd kamasz lesz gyermeke,
ne kelljen magyarázkodnia. Fel voltunk rá készülve, hogy ha itthon,
a hazánkban nem sikerül, akkor összecsomagoljuk holminkat és elmegyünk egy másik országba dolgozni, ahol már (régóta) létezik nekünk való munkahely, létezik erkölcsi megbecsülés,
és a becsületes munkát
és teljesítményt nem megalázó fizetéssel jutalmazzák.
Nekünk sem az volt az első gondolatunk, hogy belevágunk itthon egy magáncég megalapításába,
de nem volt más választásunk, ha olyan pedagógiát akartunk 1999-ben nyújtani, amely minden gyermek számára elérhető (nem szükséges hozzá idegrendszeri sérülés diagnózisa),
ahol semmi, de semmi nem történik, csak és kizárólag játék, a környezet szép, biztonságos
és barátságos a kisgyermek számára is,
és a szülőkkel együtt foglalkozhatunk a gyermekeikkel, hétről-hétre, óráról-órára mindig egy kicsit többet tanítva arról, hogyan is foglalkozzanak otthon is gyermekükkel úgy,
hogy ezzel az egészséges fejlődésüket is jól szolgálják. Tanácsot adva az olyan problémák kezelésében,
mint kistestvér születése, bölcsőde- vagy óvodakezdés.
Közben persze -észrevétlenül-
megelőzve a tanulási zavar kialakulását is. Nem volt más választásunk, hiszen egy ilyen képességfejlesztő játszóház létesítését az állam sem akkor nem finanszírozta, sem most. Nem finanszírozta és nem is segítette sehogyan máshogy és ezért pénzt kellett kérni a szülőktől a munkánkért. Egyetlen egy hónap költségeinek fedezetére volt pénzünk az induláskor. Tudja mit jelent ez? Bejegyezni egy céget, kibérelni egy ingatlant, amennyi pénz marad, abból játékokat, eszközöket vásárolni, csináltatni egy cégtáblát, fénymásolni párszáz szórólapot, beköttetni a telefont és munkához látni.
Azzal, hogy amennyiben a hónap végére nincs több tucat nagyon elégedett szülő,
aki már az első hónapban látja, hogy amit csinálunk,
az fantasztikus pedagógia, amire megéri pénzt áldozni, akkor vége a dalnak. Mert a következő hónap költségeit már nem tudjuk kifizetni.
Tamás! Képességfejlesztő játszóházba járni nem kötelező. Aki nem teljesen elégedett vele,
aki csak kicsit is elbizonytalanodik hasznát illetően,
a következő alkalommal már nem jön el. Biztosan hallott már arról, hogy egy induló cég az első éveiben veszteséges, és erre mindenkinek fel kell készülni, aki vállalkozásra adja a fejét.
Ma már Magyarországon is létezik gazdasági segítség induló vállalkozásoknak, de nekünk akkor ilyen hátszelünk nem volt. Egyetlen hónap,
20 munkanap állt rendelkezésünkre, hogy keressünk annyi pénzt, hogy a következő költségeit ki tudjuk fizetni, és még maradjon is az albérletre, ennivalóra. Néhány rokon, barát és szülő beszéltek rá, hogy vágjunk bele, próbáljuk meg bátran megvalósítani álmunkat. Azzal bíztattak, ne aggódjunk! Ha nem sikerül, majd segítenek. Kifizetik az albérletünket, segítenek kifizetni
a költségeinket. És nem is ez segített, hiszen tudtuk,
ha nem sikerül, nincs értelme elfogadni
az egy-egy hónapra elegendő segítséget. Tudtuk, hogy amennyiben a koncepciónk nem működik a hús-vér valóságban és azonnal, akkor végképp nem sikerült, mert mi nem tehetjük meg,
hogy évekig, évtizedekig próbálkozzunk és addig barátok tartsanak el, fizessék életképtelen,
a mai világtól elrugaszkodott álomvilágunkat. Az segített, hogy hittek és bíztak bennünk.
És sikerült! Ki tudtuk fizetni a költségeket, mert egyik szülő a másiknak adta tovább a hírt
és gyógypedagógus létünkre már akkor olyan modern vívmányokat használtunk,
mint a számítógép
és az internet. Magyarországon ma is párját ritkító partneri kapcsolatot építve és ápolva
a szülőkkel, a pedagógia folyamatába őket szervesen bevonva dolgoztunk. És mert standardizált állapotfelmérő rendszer nem létezett (és nem létezik ma sem máshol Magyarországon,
csak sokan már nagyon szeretnék végre),
hát kidolgoztuk sajátunkat,
és saját szoftvert fejlesztettünk hozzá. Önnek fogalma sem lehet róla, milyen nagy dolognak számított
ez akkor és milyen
nagy dolog ez még ma is. Akkor történt utoljára, hogy segítséget kértünk, illetve fogadtunk el. A velünk csaknem egykorú, akkoriban induló index.hu portál ingyen jelentette meg hirdetéseinket, néhány szülő pedig hálából eszközöket vásárolt nekünk, amiket akkor még nem engedhettünk volna meg magunknak.
9 hónap elteltével, 2000 májusában több szülőt már nem tudtunk fogadni, teljesen megtelt az első képességfejlesztő játszóház.
Mások ezt a problémát várólistákkal és olyan intézményekkel oldják meg, ahová teljesen lehetetlen eljutni, szinte teljesen reménytelen bejutni.
Olvasgatásba és tanulásba kezdtünk, hogyan lehetne ugyanazt, amit csinálunk,
megvalósítani ugyanígy sok helyen? Így bukkantunk rá
a franchise koncepciójára,
ami azt jelenti,
hogy az általunk kidolgozott standardokra és minőségi irányelvekre, szóval a minden területre kiterjedő receptre alapozva máshol is működhessenek ilyen helyek. Elvégeztük hát az új házi feladatot és kidolgoztunk egy franchise modellt, ami vállalkozók számára teremtették meg
a lehetőséget,
hogy lemásolják pedagógiai sikerünket, amely gazdaságilag önfenntartó,
sőt sikeres üzleti modell formájában a kisvállalkozónak is megélhetési lehetőséget biztosít.
2006-ban 20 új GEKKO játszóház létesül,
összesen már 42 GEKKO működik
5 év szorgalmas alapozó munkája meghozta a gyümölcsét, így összesen már 42 tagúra bővült az intézményhálózat, amelynek pedagógiai munkáját irányítottam és irányítom. Tudja mit jelent ez? Egyetlen év leforgása alatt megnyitni ennyi új helyszínt, a meglévőek üzemeltetése mellett,
és a saját játszóházunk működtetése mellett? Ez olyan kemény munka, amit -lehet-,
elképzelni sem tud, hogyan is fest a hétköznapokban.
Nem csak a pedagógiában arattunk sikert,
hanem azt is bebizonyítottuk, hogy 0 állami segítséggel, 0 külső támogatással, bármiféle adókedvezmény, juttatás nélkül is lehetséges
egy pedagógiát sikerre vinni,
fenntartani, üzemeltetni. Pedagógia nem csak lepusztult lehet,
nem csak szegény lehet,
nem csak tehetetlen lehet a mai élet kihívásaival szemben.
Bebizonyítottuk, hogy
amennyiben egy pedagógus elég nyitott arra, hogy az üzlet, menedzsment, informatika, jog, marketing modern ismereteit is beépítse és felhasználja
munkája során, még 0 állami szerepvállalással is életképes lehet egy olyan rendkívül nehéz
piacon és környezetben, olyan csapnivaló szakmai közegben is, mint Magyarország.
Persze nem voltunk könnyű helyzetben. Míg az állami szektorban a problémát az jelentette
és jelenti, hogy nem képes fogadni a szülők és gyermekek tömegét, minden hely és szakember rettenetesen túlterhelt, nekünk az okozott és okoz gondot, hogy játszóházaink megtalálják azt
a helyszínenként 100-200 szülőt, akik nem csak szeretnének járni hozzánk, de állami támogatás nélkül is ki tudják fizetni a szolgáltatás -az átlagos család számára- igencsak borsos árát.
Nagyon fontos megérteni, amit senki nem ért. Mi nem luxus pedagógiát akartunk,
hanem normális, modern pedagógiát mindazon ismeretek alapján, amit az iskolában megtanítottak nekünk pedagógiáról. Az árát nem én vagy a férjem találtuk ki,
nem marketinges célozta a gazdagokra, hanem közgazdász számolta ki.
Nem érthetetlen egyébként.
Fogott egy (számítógépes) kockás füzetet, és szépen sorban felírta a költségeket, amiket ki kell fizetni ahhoz, hogy a következő hónapban is létezhessünk.
Mi azt mondtuk meg, 1 pedagógus hány gyermekkel tud hosszú távon is fenntarthatóan,
biztosan eredményesen, minden foglalkozásra tényleg alaposan felkészülve, egy-két éven belül nem kiégve felkészülni és azt nem túlterhelten, hanem lelkesen, legjobb tudása szerint megtartani, és a végén mindent lefordítva a szülő nyelvére elmagyarázni és megtanítani,
hogyan viheti haza is az aznapi tanítást. Ebből a közgazdász kiszámolta, mennyi pénzbe kerül ez, ha azt szeretnénk, hogy a játszóház létesítésére fordított beruházás belátható időn belül megtérüljön. Elmagyarázták nekünk, hogy ez fontos, mert egyébként nem találunk majd senkit, aki hajlandó lesz a pénzét befektetni. Ilyesmiket kiszámolni, Tamás, nem az ördög műve.
Ma már az állami szektorban is fokozottan foglalkoznak ezzel, hiszen az adófizetők pénzét
sem lehet, szabad tovább gazdaságilag irracionálisan használni, költeni.
Mi szerencsések voltunk, miénk volt a nulláról építkezés hatalmas előnye.
Nem volt egy már meglévő, régen elrontott, örökölt, rossz rendszer az irányításunk alatt,
amit megváltoztatni -megannyi ellenérdek ellenében- olyan nehéz feladat, hogy csak a világ legokosabb és legjobb szándékú és legelhivatottabb embereinek sikerülhet, akiket évek óta látunk nagyon dolgozni Magyarországon és nagyon drukkolok, drukkolunk nekik.
Mondhatom, nagyon nehéz volt megélni a bété és káefté létet Ön nélkül is.
Hiszen elkeseredett szülők bíráltak és bírálnak bennünket, amiért az állam által fenntartott és finanszírozott helyeken nem foglalkoztak és foglalkoznak velük úgy, ahogyan arra szükség lenne, ránk találtak, de meglátták az árakat, és szívrohamot kaptak. Ki szomorúan, ki bántóan,
ki szívbemarkolóan, de tömegek fejezték ki panaszukat. Mert nem jöhetnek hozzánk,
mert ez túl drága. Elment nekünk az eszünk? Mit képzelünk mi? Persze ismerjük Magyarországot.
Akadtak szép számmal irigyeink is, akik Önön kívül is mindent megtettek, hogy ártsanak nekünk, besározzanak. Elhitették szülőkkel, hogy amit csinálunk, azért kár is lenne pénzt adni.
Csak szélhámosság, csak ügyes marketing, de minden szakmai alapot nélkülöz.
Ez nagyon megnehezíti az ember dolgát, hiszen nem olcsó dologról van szó. Ha a gyermekorvos, védőnő, óvónő, pszcihológus, tanító és gyógypedagógus azt mondja a szülőnek, hogy erre semmi szükség nincsen, minden szakmai alapot nélkülöz, sőt árt a gyermeknek, hát kétszer meggondolja, hogy jár-e hozzánk. Hiszen tíz év GEKKO pedagógia árából akár egy olcsó autót is vehet, egy hónap díjából pedig kijön egy drága cipő vagy ruha is. Könnyű lebeszélni egy szülőt arról, hogy pedagógiáért fizessen, hiszen annak Magyarországon nincs hagyománya.
Könnyű elhitetni, hogy az a pedagógus, aki pénzért dolgozik, csak szélhámos lehet.
Szeptemberben szoktunk reklámkampányt folytatni. Tamás, az valami hihetetlenül drága dolog. Hónapokon át készül rá a sok-sok "bété és káefté" vezetője, kutatásokat végeznek, médiát terveznek, aztán megszületnek a kreatív elképzelések és így tovább. Nem ragozom, komoly munka az, amit marketingnek neveznek és nem az én dolgom. De azt nekem is tudni kell,
hogy a létezésünk múlik rajta. Ha nem jönnek a telefonhívások, ha nem iratkoznak be a szülők, amikor beiratkozási akciót hirdetünk, kollégáim elveszítik az állásukat és játszóházak zárnak be, béték és káefték tulajdonosai csődbe mennek. Elveszítik a pénzt, amit a játszóház létesítésébe beruháztak és másokat is lebeszélnek róla, hogy ilyenre vállalkozzanak. Szóval nem jó az a magunkfajtának. Egy oldal hirdetés a Nők Lapjában 1 alkalommal
három
millió forintba kerül. Gondolta volna? (12 gyermek járhatna az árából hozzánk egy éven át). A szeptemberi reklámjainkra a sok GEKKO bété és káefté egész évben gyűjti, spórolja és adja össze a pénzt.
Nagy álmunk volt, hogy a Kismama és Nők Lapja magazinokban szülők tömegét szólíthassuk meg, legalább egyszer egy évben. Álmunk az volt, ami Önnek minden héten megadatik. Amiért Önnek nem kell egyetlen petákot sem fizetni, sőt gondolom, még honoráriumot is kap érte.
Szülők tömegeit érni el, legalább egyszer egy évben és -utálni fogja a szót, de-
akciós lehetőséget biztosítva arra, hogy kipróbálhassanak bennünket, eljöjjenek hozzánk, megismerkedhessenek ezzel az új, modern pedagógiával, amelyik nem tanít, nem okosít,
nem zseniképző, hanem a tanuláshoz (is) szükséges képességeket fejleszti, tanulási zavarok kialakulását előzi meg, megkönnyíti családok és gyermekek boldogulását, nem csak idegrendszeri sérüléssel született, nem csak autisztikus, nem csak mozgássérült gyermekek számára,
hanem bármilyen gyermek számára, akinek szülei megtisztelnek a bizalmukkal.
Minden évben, minden megtakarított pénzünket erre költöttük. Majdnem mindig és majdnem minden pénzünket a Sanoma kiadványaiban, komoly munkát végző szerkesztőségek, igényes és hiteles és minőségi lapjaiban.
Ön és a Kismama magazin szerkesztősége (ahol addig már kisebb vagyont költöttünk hirdetésre) 2007 szeptemberében jelentette meg rólunk első célzottan is ellenünk irányuló, lejárató
és rágalmazó cikkét Milliárdos bébibiznisz címmel a Figyelő magazinban. (Sajnos magát a cikket nem tudom linkelni, mert a Sanoma nem teszi ingyen láthatóvá, az aláhúzott hivatkozásra kattintva férjem levele olvasható).
Amikor megjelent, azonnal észleltük, hogy hatalmas veszély leselkedik ránk. Ezért -mint a pedagógiában- azonnal, haladéktalanul preventív, megelőző lépéseket tettünk. Megkerestük
a szerkesztőséget, hogy tisztázzuk a félreértést. Hiszen ezek a vádak ellenünk
és a képességfejlesztés ellen alaptalanok. A Sanoma megnyugtatott bennünket. Megígérték,
hogy a fent hivatkozott olvasói levelünket leközlik, megnyugtatattak, hogy a szerkesztőségből sokan járnak hozzánk, nem tartanak bennünket szélhámosnak. Ezen felül még egyértelműbbé tettük a honlapunkon, hogy tevékenységünk nem zseniképzés, nem jelent túlterhelést,
szó sincs arról, hogy a szülői szeretet helyettesítésére szolgálna és így tovább. Próbáltunk minden további félreértést olyan hatékonyan megelőzni, amilyen hatékonyan csak lehet.
2007 szeptemberében, az első igazán komoly megtámadásunkra azonnal reagált férjem.
Ugyanazt kérdezte Öntől, -udvariasan és tisztelettel- amit ma is kérdezünk.
- Miért fáj Önnek, hogy pénzért dolgozunk?
- Miért tartja a képességfejlesztést, a tanulási zavar megelőzését szélhámosságnak?
- Miért állítja, hogy tevékenységünk minden szakértelmet nélkülöz?
Öntől semmi választ nem kaptunk, a szerkesztő válaszát pedig nem minősítem.
2008 szeptemberében megint a reklámkampányunkra időzítve a HVG-ben jelentette meg változtatás nélkül -sőt még keményebb és igazságtalanabb formában- a kicsiknek szóló fejlesztőprogramokat lejárató Zseniképzés csecsemőknek: újdonság vagy régi üzlet? c. írását.
Pedig addigra már a Kismamát és Nők Lapját is gondozó Sanoma is régen és újra becsapott bennünket, és 2008 tavaszán (GEKKO reklámok megjelenése után) újra lejárató cikket tett közzé Mindenki fejlesztésre szorul? címmel Sződy Judit pszichológus tollából. Ekkor nyílt szakmai vitára invitáltuk az egész szakmát, amelyben -hiába invitáltuk- sem Ön, sem Sződy Judit nem volt hajlandó részt venni és kifejteni, megvédeni állításait.
2009 szeptemberében a Nők Lapja címlapján egy új módszerről számol be a tanulásban: OKOSBABA (sikeresebb felnőtt lesz?) A cikket ezúttal Dr. Vajda Zsuzsanna, a Magyar Pszichológusok Egyesületének elnöke szakérti. Ezúttal már taktikáztunk, láttuk a mintát.
Már tudtuk, hogy ebben az évben is lesz szeptemberben lejárató propaganda, méghozzá sok teljes oldalon, a hirdetés ablakon kidobott pénz lett volna. Inkább dolgoztunk. Lecsökkentettük a képességfelmérés díját, hogy sokkal több család számára legyen megfizethető. Személyi kölcsönt vezettünk be, hogy akik a kurzus díját nem tudják megfizetni, évek alatt törleszthessék,
akár 6 000 Ft alatti havi részletekben is. Legtöbb játszóházunk Üdülési Csekk elfogadóhely lett, hogy akik juttatásként kapják, képességfejlesztésre is fordíthassák.
2010 tavaszán menetrendszerűen megérkezett a szeptemberi lejárató propaganda előszele.
Adott egy képességfejlesztés kiállítás, ahol nem engedik, hogy saját tevékenységünkről
tartsunk előadást, hanem vitát forszíroznak Siettetés? Képességfejlesztés? Korai fejlesztés?
- Érvek és ellenérvek címmel. Felkészülünk rá alaposan, de a megkérdezésünk nélkül megváltoztatják
a programot. Hallottuk mi hangzott el, rémes, szégyen. Nos, kifejtettük álláspontunkat
ezzel kapcsolatban is, ahogyan szoktam, ahogyan szoktuk, alaposan, érthetően.
És csak ezt követően döntöttem úgy, hogy a tavaly szeptemberi lejárató propagandára reagálva,
-végső elkeseredésemben- nyílt levélben fordulok a szerzőhöz, és aláírásgyűjtésbe kezdek.
2010 tavaszára már
csak
25 GEKKO maradt
3 év leforgása alatt, az addig folyamatosan, töretlenül növekvő intézményhálózat jelentősen megfogyatkozott. 17 játszóházat sikerült tönkretennie, ezek már bezártak. Sok kollégám elveszítette állását nálunk, 17 bété és káefté tulajdonosa súlyos gazdasági kárt szenvedett.
A legtöbben -egy hangos szó nélkül- csődbe mentek. Másokat megviselt nagyon, ráment egészségük, egzisztenciájuk. Voltak, akik az egész országot elhagyták, betelt a pohár.
Közülük néhányan heves támadásba lendültek ellenünk, sokan szemünkre hányták: becsapva érzik magukat, hiszen egy vitatott pedagógiát képviselnek. Dr. Vajda Zuzsanna tudta, hogy mit csinál, olvasta a honlapunkon, hogy ezek a vállalkozók sok pénzt fektettek be a játszóház létesítésébe, és a pedagógiához nem feltétlenül, nem mindegyikük ért.
Lesz, akit sikerül majd közülük elbizonytalanítani abban, hogy amit képvisel,
amire vállalkozott, nem szélhámosság, hanem tudományosan is megalapozott
és a gyakorlatban is bizonyított pedagógia.
Kedves Zsuzsa, kedves Tamás! Sikerült a tervük. Önök győztek, mi veszítettünk.
Azt nem tudom, hogy Önök mit nyertek, de azt igen, hogy én mit veszítettem.
Ezért írok Önnek, és kérem kegyelmét!
Kérem ne írjon le ilyet többet:
Minden alkalommal, amikor ilyet ír le:
A direkt fejlesztés, a direkt tanítás leállítja a központi idegrendszer
örömteli megismerési folyamatait!
megint és újra rengeteg szülőt és gyermekét elveszítünk foglalkozásainkról.
Azt írja:
Tudomásul kell vennünk, hogy mindig újra "támadások" érik azokat a szakembereket, akik - követve a Magyarországon is törvényerőre emelkedett alapelvet - mindennapi tevékenységükben is a "gyerekek mindenek felett álló érdekét" tarjták szem előtt, ahelyett, hogy különböző presztízs- és egzisztenciális érdeknek, vagy egyesek szakszerűtlen, a gyerekek fejlődéséről mit sem tudó, az egyes gyerekeket és a mindennapok hatékony praxisát nem ismerő hatalmi ambícióinak szolgáltatnák ki a gyerekeket. Ha valóban van olyan város vagy kerület, ahol ilyen veszély fenyeget, fogjunk össze szakemberek és hivatalok, hogy megakadályozzuk a gyerekek elemei érdekeit fenyegető kiskirálykodásokat.
Kedves Tamás!
Önnek rengeteg, rengeteg dologban igaza van és bámulatosan hatékonyan képes céljait elérni.
De ebben a dologban egyszerűen nincs igaza. És valakinek ki kell mondani, így hát kimondom.
Ön nem ért a gyermekek képességfejlesztéséhez.
Nem tudja mi az,
hogyan történik,
miért történik.
Nagyon jól harcol és küzd ellene,
de butaságokat mond
róla,
és ezzel hatalmas károkat okoz nekem és még annyi, de annyi embernek.
Kérem, kegyelemezzen nekünk!
Ónodi Csilla
A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO pedagógiai igazgatója
|
 |
 Küldje tovább ezt az oldalt!
|
