 |
|
A szakirodalom, tanácsadók jobbára csak azzal foglalkoznak, hogyan szoktassuk rá a babát,
a kismama hogyan készüljön fel az anyatejes táplálásra. De hogyan vessünk neki véget?
Hasznos gondolatok a szerző
személyes
kálváriáján keresztül. |
A szoptatás, gyermekünk anyatejjel történő táplálása maga a csoda!
Én magam, két gyermek anyukájaként összesen 37 hónapot gyakorolhattam
ezt a semmihez sem hasonlítható műveletet. Megéltem minden jóságát
és nyűgét, de nem adnám ezt a három évet az életemből semmiért!
Történetemből mindenki levonhatja maga számára a tanulságot! Jelzem, nem vagyok etalon,
nem vagyok követendő példa, biztos vannak, akik nálam jobban kezelték a hasonló helyzeteket.
Én azoknak kívánok erőt adni, akik nagyon akarják a legjobbat, de valahol mégis eltolódnak
az arányok, és akkor nem nagyon van már szaksegítség, csak túlélés és saját tapasztalás.
Amikor megfordult a fejemben a gyermekvállalás gondolata azonnal belevetettem magam valamennyi szakirodalomba, amely megmondja nekem, hogy mitől is leszek én a világ legjobb anyukája. Rengeteg információt zúdítottam magamra rövid idő alatt és ettől nemhogy magabiztosabb lettem volna, hanem egyre inkább úrrá lett rajtam a pánik és állandóan az a kérdés járt a fejemben, hogy vajon érett vagyok-e már erre a nagy feladatra, vagy inkább várjak
a megfelelőbb pillanatra. A kérdésre a választ maga az élet adta meg.
Megfogant bennem egy új élet és onnantól kezdve minden egyszerűvé és természetessé vált számomra.
Sok-sok ismeret volt már a fejemben arról, hogy mit és hogyan kell és szeretnék majd csinálni az embergyermekemmel. A szoptatásról is kialakult elképzelésem volt, így a lehető legnagyobb nyugalommal vártam azt a pillanatot, amikor végre az én kicsi emberkémet a saját testemből etethetem. Szerencsémre bababarát kórházban szültem, ahol a kezdeti ügyetlenkedéseim dacára, „jól szoptató” anyaként engedtek haza. Eddig minden úgy ment, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Az igényszerinti szoptatás híveként jártam el, nem az órát figyeltem, hanem a gyermekem jelzéseit. Hoppá! Itt jött az első buktató, ami kimaradt a szakirodalomból, ahol abból indulnak ki, hogy minden gyermeknél előbb-utóbb kialakul a három– négyóránkénti evési periódus.
Mi van akkor, ha a gyermek anyagcseréje annyira gyors, hogy egy- másfél órán belül megéhezik? Hogyan tud így kialakulni egy szabályos napi ritmus?
Azt nem tudom, de számomra megvalósíthatatlan feladat volt. A gyermekeim akkor kérték, követelték a táplálékot, amikor ők maguk azt gondolták, hogy itt az idő. Semmilyen praktika
nem segített ezen beidegződés átkódolásában, csak volt néhány átsírt nappalunk és éjszakánk.
A következő buktatóval a hozzátáplálás idején szembesültem, ami napjainkban hat hónapos kortól ajánlott. Mi van akkor, ha a gyermek, annyira szereti az anyatejet (az anyának van bőven), hogy más táplálékot semmilyen módon és formában nem hajlandó elfogadni,
csak 9 hónapos korától?
Erre a kérdésre a válaszom az, hogy esélyed sincs, hogy a gyermeked maga kezdeményezzen
egy természetes elválasztódási folyamatot, illetve maga a tudatos elválasztás is nehezített,
és egy éves kor körül szinte lehetetlen. Miért? Az igényszerint szoptatott babák általában
nem cumiznak, nem isznak cumisüvegből, mert az anyamell mindig kéznél van számukra,
legyen szó táplálkozásról, megnyugtatásról.
A szopás révén könnyen és gyorsan jutnak hozzá a kívánt táplálékhoz, így több idő jut
a világ dolgainak a megismerésére. A második gyermekemné l- az első 20 hónapos szoptatási periódusomból okulva - próbálkoztam a cumisüveget elfogadtatni alternatív lehetőségként,
de annyira ragaszkodott ő is az eredeti szerkezethez, hogy nem sikerült.
Azzal vigasztaltam magam – amikor nagyon fáradt voltam az állandó éjjel-nappali készenléttől -, hogy azért nincs szüksége a babámnak az anyapótló tárgyakra, mert mindig itt vagyok neki én, mindig számíthat rám! Magasztos eszme valljuk be, de egy ilyen helyzetben is eljutunk arra
a pontra, hogy szeretnénk már abbahagyni az anyatejes táplálást!
(Arra most nem térnék ki,
hogy az emberek többsége ufóként tekint azokra az anyákra,
akik bármilyen oknál fogva nem, vagy csak rövid ideig szoptatnak, illetve azokra az anyákra is,
akik a gyermekük egyéves kora fölött űzik ezt a tevékenységet.
Ez azért mindkét esetben tud fájni!)
Ennél a pontnál azonban rá kellet jönnöm, hogy nincs segítségem.
A szoptatáspárti emberek és irodalmak csak a „rászoktatáshoz” nyújtanak segítséget,
de azt már nem értik, hogy miért akarod a gyermekedet tudatosan leválasztani.
„Majd magától abbahagyja! Szoptassa csak nyugodtan 3 éves korig, anyuka!”
Maximum ennyi a segítség! A nőgyógyász azt javasolja, hogy a tejtermelődésért felelős hormon képződését gyógyszeresen állítsuk meg:
„Kicsit kellemetlenek a mellékhatások, gyakori a hirtelen álmosság, szédülés!”
Bíztató egy egyébként is kialvatlan anyának... A gyermekorvos az előbbi variációt lefújja:
„Ez drasztikus lenne a kicsinek, hiszen hiába múlt el egyéves,
még csak kóstolgat és anyatej meg már nem lesz neki!”
Akkor jöjjön a homeopátia a fokozatos elapasztás jegyében! A bogyócska tényleg teszi a dolgát, de a gyermekem nem bolond és a kellő mennyiség fenntartása miatt, egyre többet kéri a nedűt.
Zsákutca! Már 16 hónapnál tartunk. Fáradt vagyok, és bár nem szeretnék, de úton-útfélen szoptatok. (Azért sokszor nagyon kényelmes és praktikus ezt be kell vallanom. Lehet, hogy én sem akarom ezt igazán?)
És akkor jön egy pont, ahol a beszédértés siet a segítségemre:
„Nézd csak! Milán barátod már nem szopizik, ő már nagyfiú!”
Minden ismert pajtás nevét felsorolva példálózom a gyermekemnek, és megerőszakolva sajátmagamat, és az ordítás elviselésére berendezkedve nem adom oda többé a hőn áhított objektumot, eleinte napközben, majd már éjjel sem.
A gyermekem megértette, kibírta,
életben van, nem halt éhen,
éjjel végre alszik és még mindig szeretjük egymást.
Remélem, írásomból a nehézségek ecsetelése ellenére kitűnik, hogy szoptatáspárti vagyok
és minden fórumon, ahol csak tehetem ennek a fontosságát hirdetem.
A tapasztalataim függvényében azonban ma már úgy gondolom, mint mindenben,
a szoptatásban is a középút a helyes! Tudjuk, hogy az anyatej több mint táplálék,
de nem kizárólagos meghatározója a kiegyensúlyozott anya-gyermek kapcsolatnak,
és a kései szoptatás sem vezet kóros kötődéshez.
Sok édesanyával találkoztam már, aki vagy azért görcsölt,
hogy nem tud szoptatni,
vagy azért, mert nem tudja elválasztani a gyermekét.
Ezen tények és a saját kálváriám is
arra hívja fel a figyelmet, hogy a csecsemő és az édesanya közelében lévő szakembereknek komolyabb figyelmet kellene fordítani erre a témára is,
és praktikákkal – és ez alatt nem
a cukros víz itatását és az idő előtti tápszerezésre való buzdítást értem -,
lelki támogatással
kellene segíteni az édesanyákat a legoptimálisabb
táplálék adásában,
a szoptatásban. Megnyitom a sort:
Hogyan fogadtassuk el a cumisüveget?
Soltész Szilvia
A szerző gyógypedagógus,
a GEKKO operatív pedagógiai vezetője
|
 |
 Küldje el ezt az oldalt
|
